Az angolnyelv-tanulás a legjobb befektetés

Nyelvtudással jelentős versenyelőnyre tehetünk szert a munkaerőpiacon. Munkahelyváltásnál eddig is lényeges szempont volt a fizetés mértéke, az utóbbi hónapok eseményei azonban még inkább megkövetelik, hogy arra törekedjünk: lehetőleg minél több pénzt tudjuk hazavinni a hónap végén. Márpedig a lehetőségeink határai korántsem kőbevésettek, nagyon is egyszerű eszközökkel tudjuk őket közelebb tolni céljaink eléréséhez. Ezek egyike a nyelvtanulás, amiről elmondható, hogy az egyik legjobb, leghatékonyabb befektetés, amit csak tenni tudunk a jövőnk érdekében.

Az angolnyelv-tanulás a legjobb befektetés

Ma már szinte nincs is olyan hivatás, ahol ne lenne szükség nyelvtudásra, vagy legalábbis ahol ne járulna hozzá tevékenységünk sikeréhez, ne szélesítené akár az ügyfélkörünket, akár a munkavégzésünk helyszínének lehetőségeit. Az angol jelenleg egyike a Föld leggyakrabban használt nyelveinek. A statisztikák szerint 446 millió anyanyelvi beszélője van napjainkban, 650 millióan beszélik jól első vagy második nyelvként, és 2-3 milliárd közé teszik azok számát, akik néhány szót értenek angolul. Emellett az Európai Unió egyik hivatalos és munkanyelve, illetve a legelterjedtebb számítógépes nyelv is.

„Azt tapasztaljuk, hogy egyre többen ébrednek rá, hogy ki szeretnének lépni a korlátaik közül, és arra vágynak, hogy szabadabban éljenek, mozogjanak és dolgozzanak akár Magyarországon, akár bárhol a világban. A legkülönfélébb szakmákból érkeznek emberek angolnyelv-tanfolyamainkra, kifejezetten azzal a végső céllal, hogy nyelvtudásuk fejlesztésével több pénzt tudjanak keresni” – tájékoztatott Dunay Péter, a Speak! Nyelviskola szakmai vezetője, a Dunay-féle 100% beszéd, 0% könyv módszer megalkotója.

Kinyílik a világ

Megfigyelhető, hogy általában nem a szakmai szavak ismerete okozza a problémát, hiszen azt a nagyjából 200-300 szót a legtöbb esetben még a szakirányú képzések során elsajátítják a tanulók. A gondok sokkal inkább a hétköznapi kommunikáció területét érintik, hiszen, ha itt hiányosságok vannak, nem tud kialakulni az a fajta párbeszéd, ami az ügyfélszerzéshez hozzájárulhatna.

„Sokan döntenek úgy, hogy máshol folytatják tovább az életüket, vagy kétlaki életet élnek, és ingáznak Magyarország és a választott ország között. Gyakran találkozunk például tetováló művészekkel, akik a hónap egyik felében Angliában dolgoznak, a másik felében pedig itthon, de vannak a tanítványaink között egészségügyi alkalmazottak, vendéglátósok, a szépségipar képviselői és IT-szakemberek is nagy számban” – tudtuk meg Dunay Pétertől.

Attól még, hogy nem kell papír, ugyanúgy kell a nyelv ismerete!

Az elmúlt két és fél évben a Covid miatt bevezetett nyelvvizsga-moratóriumok eredményeként több mint 100.000 ember kapta meg úgy a diplomáját, hogy nem volt köteles nyelvvizsgát tenni. Sőt, a tervek szerint a kormány teljesen kivezeti a kötelező nyelvvizsga rendszerét, a jövőben a nyelvvizsga-kötelezettség helyett a képzés során kell a felsőoktatási intézményeknek biztosítaniuk a megfelelő nyelvi kompetenciák elsajátításának lehetőségét, és jogot kapnak arra, hogy saját hatáskörben döntsenek a nyelvvizsga szükségességéről a diplomához.

„Annak ellenére, hogy ez sokak számára könnyítésnek tűnhet, fontos tudni, hogy ez korántsem jelenti azt, hogy az állások betöltéséhez ezután kevésbé lenne szükség a nyelvismeretre. A munkáltatók számára eddig sem a papír volt a lényeg, hanem a tényleges tudás, ez feltételezhetően a jövőben fokozottabban így lesz. Az angol nyelv ismeretének döntő szerepe lehet két, amúgy hasonló szakmai készségekkel rendelkező pályázó között, valamint egy adott pozícióban több mint 30%-kal kereshet többet az, aki nyelvet beszél” – hangsúlyozta a Speak! Nyelviskola szakmai vezetője (képünkön).

Aki nyelvet beszél, azé az információ és a tudás

A világban hihetetlen mértékben nő a tudásanyag és az információ mennyisége, amelyeknek csupán töredéke érhető el magyar nyelven, angolul viszont szinte minden. Aki nem képes ezeket befogadni és feldolgozni, rövid időn belül arra fog eszmélni, hogy behozhatatlanul lemaradt.

„Az angol nyelv ismerete nélkül a kultúra területén is azt érezhetjük, hogy sok mindenből kimaradunk, ugyanis a műsorgyártóknak és -forgalmazóknak gazdasági szempontból nem áll érdekükben, hogy mindent magyarra fordítsanak. Egyre több tartalom lesz hozzáférhető kizárólag idegen nyelven, amit így nem lesz lehetőségünk megismerni” – tette hozzá Dunay Péter.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy nyelvtudás birtokában hatékonyabb lehet az életünk. Ha magyarul beszélünk, akkor nagyjából 15-20 millió emberrel tudunk kommunikálni a világban, ha viszont angolul is, akkor nagyjából egymilliárdra bővül ez a kör.

“A nyelvtudás ma már nem plusz képesség, hanem egyre inkább alapkövetelmény. Olyannyira, hogy a Wikipédián a funkcionális analfabetizmus szócikk alatt a következőt olvashatjuk: az érintett tud írni és olvasni, de nagyon rosszul. Kibetűzi a szavakat, de nem érti meg a használati utasítást, és nem tud a saját örömére olvasni. Ez akadályozza a további tanulást. Magyarországon a különböző becslések szerint a felnőttek 16-33%-a funkcionális analfabéta. Egyes vélemények szerint ki kell bővíteni a definíciót az alábbiakkal: az is funkcionális analfabéta, aki nem beszél nyelveket, vagy nincs jogosítványa” – idézte a Dunay-féle 100% beszéd, 0% könyv módszer megalkotója.


Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás: