Az elmúlt évtizedek legnagyobb célját tűzte ki maga elé a hazai járműipar

Az elmúlt 30 év legnagyobb sikertörténete a járműipar, és a magyar gazdaságpolitika célja, hogy az ország 2030-ra a nyugati és a keleti járműipar kapcsolódási pontja legyen - erről Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára beszélt egy budapesti konferencián, csütörtökön.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb célját tűzte ki maga elé a hazai járműipar

Az első alkalommal megrendezett Budapest Automotive Summit elnevezésű rendezvényen az államtitkár elmondta, a globális elektromosautó eladások korábbi években tapasztalt dinamikus növekedése a tavalyi év végére lelassult és ez 2024. első két hónapjában is folytatódott.

A német elektromosautó támogatási program decemberi kivezetésével jelentősen visszaesett a kereslet, amit a gyártók árcsökkenéssel igyekeztek mérsékelni  - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy jelentős bizonytalanságot szült az az uniós szabályozás, hogy 2035-tól már nem lehet az európai piacokon belső égésű motorral felszerelt új autókat értékesíteni.

A statisztikák szerint 2023-ban globálisan 14 millió elektromos személyautót adtak el, amelynek 58 százalékát Kínában értékesítették. Kínában az eladott autók már közel 30 százaléka elektromos, ez az arány Európában 21, az Amerikai Egyesült Államokban pedig csak 8 százalékot tesz ki.

Hangsúlyozta: fontos, hogy a járműiparban most zajló, a szektor történetének egyik legnagyobb transzformációs folyamata, a lehető leggördülékenyebben valósuljon meg.

Az európai elektromos járműgyártás fellendítése érdekében uniós szintű támogatási programokra van szükség, amely versenyelőnyt biztosíthat az európai gyártók számára, mivel az Egyesült Államok és Kína jelentős forrásokat fordít támogatásra - mondta. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az állami támogatások nélkül is versenyképesek a kínai autógyártók az európai piacokon.

Az államtitkár szerint a magyar elektromosautó támogatási programok - mind a keresletet, mind az infrastruktúra fejlesztését célzók - mutatják, hogy ezek segíthetik az elektromobilitás felfutását.

Beszélt arról, hogy a júliusban kezdődő féléves uniós magyar elnökség egyik célja, hogy az európai szintű támogatási programhoz szövetségeseket szerezzenek.

A kontinens vezető iparági képviselőinek februárban kiadott antwerpeni nyilatkozata kapcsán elmondta, hogy az egyfajta figyelemfelhívás is volt az európai döntéshozók felé, amiben a járműipar szereplői arra kérték az Európai Bizottságot, vegyék figyelembe javaslataikat és a versenyképességi kérdéseket kiemelten kezeljék.

A kormányzat nemrég bemutatott versenyképességi stratégiájára kitérve elmondta, hogy abban a feldolgozóipari teljesítmény mintegy negyedét kitevő és 150 ezer embernek munkát biztosító járműipar kiemelt helyen szerepel.

A stratégia fő pillérei a patriotizmus, a technológiai fenntarthatóság, az ellátásbiztonság és a termelés diverzifikációja. A stratégia fókuszában pedig az ezeket összefogó mesterséges intelligencia és elektromobilizáció áll - mondta.

A kormány stratégiai tervei között szerepel, hogy Magyarország 2030-ra Európa járműipari tesztközpontja és regionális gyártóközpontja kíván válni - tette hozzá.

Kiemelt feladatnak nevezte, hogy a magyar beszállítók minél feljebb kerüljenek az értékláncban, magasabb hozzáadott értékkel. Ez nehezebb feladatnak ígérkezik, mivel évekbe is telhet, mire egy beszállító képes lesz a legmagasabb szintű minősítés elérésére. A hazai beruházási támogatásoknál ezért fontos, hogy megjelenjen értékelési szempontként a hazai hozzáadott érték nagysága - fejtette ki.

Hangsúlyozta: a stratégiai célok között szerepel, hogy az évtized végére Magyarország az elektromobilitási ököszisztémához kapcsolódó fejlettségben Európa vezető országává váljon.


Megdőlt a tavaly nyári áramfogyasztási rekord, de az abszolút csúcs még nem

A hazai villamosenergia-hálózat terhelése ezen a nyáron eddig június 26-án, pénteken volt a legnagyobb, amellyel tavaly nyári áramfogyasztási csúcs megdőlt, de a 2024-es abszolút nyári rekord még nem - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. hétfőn az MTI megkeresésére.
2026. 06. 30. 06:05
Megosztás:

Nyílt levelet írt a kormánynak a pedagógusok két szakszervezete két ügyben

Az elmaradt jubileumi, illetve köznevelési foglalkoztatotti jutalmak kifizetését, valamint a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők béremelését kéri a miniszterelnökhöz és az oktatási és gyermekügyi miniszterhez írt hétfői nyílt levelében a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
2026. 06. 30. 05:30
Megosztás:

Csaknem öt százalékkal haladta meg a hazai vendégforgalom a tavaly májusit

Az év ötödik hónapjában országosan 2,6%-kal emelkedett a vendégforgalom (1,8 millió), ennek köszönhetően 3,9 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a szálláshelyek. Májusban is a belföldi kereslet és a vidék teljesítménye húzta a turizmust: honfitársaink közül 4,9%-kal többen pihentek hazai tájainkon, mint egy éve ilyenkor. Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom: január és május között tavalyhoz képest 2%-kal több, 6,5 millió utazó érkezett, akik 0,2 százalékkal több, 14,7 millió vendégéjszakát töltöttek el a hazai szálláshelyeken.
2026. 06. 30. 05:00
Megosztás:

Négymilliárdos beruházás a magyar Magnum jégkrémgyárban

A The Magnum Ice Cream Company (TMICC) négymilliárd forintos beruházással korszerűsítette veszprémi jégkrémgyártó üzemét. Az új gyártósor üzembe állítása fontos mérföldkövet jelent a helyi közösség és a vállalat globális ellátásilánc-átalakítása szempontjából egyaránt, amely tovább erősíti Magyarország stratégiai jelentőségű európai gyártási központként betöltött szerepét.
2026. 06. 30. 04:30
Megosztás:

A hiányos dokumentáció lassítja leggyakrabban az utaskár-rendezést

A közlekedési fennakadások, járatkésések és poggyászkárok mára szinte általánossá váltak a nyári utazási szezonban, ugyanakkor még mindig a váratlan megbetegedések és a balesetek teszik ki az utasbiztosítással orvosolt károk felét.
2026. 06. 30. 04:00
Megosztás:

A Balatontourist üzemeltetheti a Deseda Kempinget

A Balatontourist Camping Szolgáltató Kft. nyerte el a kaposvári Deseda Kemping üzemeltetését 120 hónapra - tájékoztatott az Opus Global Nyrt. az érdekkörébe tartozó társaságot érintő pályázati eredményről a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 06. 30. 03:30
Megosztás:

Megjelent a diák- és babaváróhitellel kapcsolatos kormányrendelet-módosítás

Megjelentek a diákhitelstopról és a babaváró hitel visszafizetési moratóriumának meghosszabbításáról szóló kormányrendelet-módosítások a Magyar Közlönyben hétfőn.
2026. 06. 30. 03:00
Megosztás:

Megjelent a kormányhatározat a kekvák alapító jogait gyakorló miniszterek kijelöléséről

Megjelent a kormányhatározat a közfeladatként felsőoktatási tevékenységet nem ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) alapítói jogait az állam nevében gyakorló miniszterek kijelöléséről hétfőn a Magyar Közlönyben.
2026. 06. 30. 02:00
Megosztás:

Donald Trump megerősítette a Dohában folytatódó tárgyalásokat

Az Egyesült Államok képviselői kedden Dohában tárgyalnak Irán delegációjával - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban.
2026. 06. 30. 01:00
Megosztás:

Szerda éjfélig meghosszabbodik a harmadfokú hőségriasztás

Szerda éjfélig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményben hétfőn.
2026. 06. 29. 23:00
Megosztás:

Az EU a lakhatási válság megoldására sarkallja a tagállamokat

Az Európai Unió Tanácsa ajánlásokat fogadott el hétfőn, amelyben felszólította a tagállamokat és a politikai döntéshozókat, hogy vegyék figyelembe a lakhatási igények és a demográfiai trendek, például az elöregedett népesség, a háztartások méretének csökkenése és a vidékről a városba irányuló migráció közötti kölcsönhatást az elérhető és méltányos lakhatás biztosítása érdekében.
2026. 06. 29. 22:30
Megosztás:

Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén

Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
2026. 06. 29. 21:30
Megosztás:

Négymilliárd forintos beruházással korszerűsítették a veszprémi jégkrémgyárat

Négymilliárd forintos beruházással, egy új gyártósor üzembe helyezésével korszerűsítette a The Magnum Ice Cream Company veszprémi jégkrémgyárát.
2026. 06. 29. 21:00
Megosztás:

Energiatárolókat telepítettek az Energiabörze tagvállatai 5 településen

Országszerte 5 helyszínen telepítettek energiatárolókat összesen csaknem 4,4 milliárd forint értékben az Energiabörze cégcsoport tagvállalatai – közölte a cégcsoport hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 29. 20:30
Megosztás:

Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén

Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
2026. 06. 29. 20:00
Megosztás:

Globálisan 16 százalékkal csökkent a kerozin ára májusban havi szinten

Globálisan 16,3 százalékkal volt alacsonyabb a repülőgép-üzemanyag ára májusban áprilishoz képest, aminek a hatására nőtt a globális légi árufuvarozás - áll a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) honlapjára hétfőn fölkerült jelentésben.
2026. 06. 29. 19:30
Megosztás:

Az Alteo több leányvállalatának egyesítéséről döntött

Több leányvállalatának egyesítésről döntött az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 06. 29. 19:00
Megosztás:

A kész dubaji lakások most olcsóbbak lehetnek az újaknál

A kész dubaji lakások egy része már olcsóbb lehet, mint a még építés előtt álló ingatlanok – állítja a térség egyik ingatlanszakértője. A különbséget az okozza, hogy a fejlesztők a növekvő építési költségek miatt tartják áraikat, miközben a másodlagos piacon sürgős eladók jelentek meg. A készpénzes vásárlók így egyes prémium ingatlanokat akár a februári áraknál 15–25 százalékkal olcsóbban is megszerezhetnek.
2026. 06. 29. 18:30
Megosztás:

Az EU jogszabályt hagyott jóvá a járművek újrahasznosítására

Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen járművek felhasználására vonatkozó követelményekről, az új szabályok célja, hogy az új járműveket úgy tervezzék és gyártsák, hogy figyelembe vegyék az alkatrészek újrafelhasználását, hasznosítását - közölte az uniós tanács hétfőn.
2026. 06. 29. 17:30
Megosztás:

Keddtől olcsóbb lesz az üzemanyag Horvátországban

Keddtől csökken az üzemanyagok ára Horvátországban, jóllehet a kormány részben emeli az energiahordozók jövedéki adóját és az üzemanyag-forgalmazók árrését.
2026. 06. 29. 17:00
Megosztás: