Az első negyedévben nőtt a horvát GDP

A horvát gazdaság teljesítménye 3,9 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal (DZS) kedden.

Az első negyedévben nőtt a horvát GDP

A naptárhatással kiigazított adatok szerint is 3,9 százalékos volt az éves növekedés, negyedéves szinten pedig 1,0 százalékkal bővült a horvát GDP.

A növekedés az előző negyedévben 4,4 százalékos volt. Az idei első negyedév sorrendben a 13. negyedév volt, amikor bővül a horvát gazdaság.

A jelentés szerint az idei első negyedéves gazdasági növekedéshez főleg a fogyasztás növekedése és a beruházások járultak hozzá.

A háztartások fogyasztása 6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, gyorsabban, mint az előző negyedévben. Nőtt az állam fogyasztása is, éves szinten 1,0 százalékkal.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás 10,8 százalékkal nőtt éves szinten, gyorsabban, mint az előző negyedévben, amikor 6,0 százalékos volt a növekedés.

Az export 2 százalékkal csökkent, az import 2,2 százalékkal nőtt éves összehasonlításban.

Hosszú idő óta először jeleznek növekedést a brit gyáripar aktivitási mérőszámai

Több mint egy éve először jeleznek növekedést a brit feldolgozószektor aktivitási mérőszámai.
2025. 12. 01. 16:30
Megosztás:

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Csalók élnek vissza a jegybank nevével, SMS-üzenetekben sürgős adategyeztetési kötelezettségre szólítják fel az ügyfeleket, számlájuk felfüggesztésével fenyegetve őket - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-t. A közleményben felhívták a figyelmet, hogy a kereskedelmi bankok sohasem kérnek rövid szöveges üzenetekben bizalmas banki azonosítókat a fogyasztóktól.
2025. 12. 01. 16:00
Megosztás:

Ismét lakossági madárszámlálás indul a lakosság bevonásával

Immár harmadik alkalommal hívja az érdeklődőket az etetők madarainak számlálására a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
2025. 12. 01. 15:30
Megosztás:

Hétfőtől újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni

A kormány a családok anyagi mozgásterének további bővítése és a rendelkezésre álló összegek hasznosítása érdekében a SZÉP-kártya felhasználási lehetőségeinek átmeneti bővítéséről döntött. Így a kártyabirtokosok 2025. december 1. és 2026. április 30. között a kártyáikon rendelkezésre álló összegeket hideg élelmiszer vásárlására is fordíthatják - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 12. 01. 15:00
Megosztás:

Novemberben emelkedett BMI

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított novemberi értéke 53,4. A BMI index nőtt az októberi 51,2 pontos értékhez képest - jelentette hétfőn a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) .
2025. 12. 01. 14:30
Megosztás:

Növekedési pályán az ökológiai gazdálkodás, már stabilan 300 ezer hektár fölött az ökoterület nagysága

Tovább nőtt a hazai ökológiai gazdálkodásba bevont területek mérete, amely így stabilan meghaladja a 300 ezer hektárt. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Öko Vetőmag Munkacsoportja szerint a hazai Öko Cselekvési Terv (hivatalosan Nemzeti Cselekvési Terv az Ökológiai Gazdálkodás Fejlesztéséért 2022-2027) megfelelő ösztönző erőt képvisel ahhoz, hogy az évtized végére kétszeresére növekedjen az öko területek részaránya, amely magával húzná az öko vetőmagok iránti keresletet is.
2025. 12. 01. 14:00
Megosztás:

A Garantiqa 2026. június 30-ig meghosszabbított díjelengedéssel támogatja a beruházási hitelek felfutását

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2026. június 30-ig meghosszabbítja a beruházási hitelek mögé nyújtott kezesség első teljes üzleti év végéig érvényes díjmentességét. A döntés a vállalkozások pénzügyi terheinek további csökkentését, a beruházási dinamika erősítését és a hitelhez jutás egyszerűsítését szolgálja.
2025. 12. 01. 13:30
Megosztás:

Megrohamozták új tagok az egészségpénztárakat

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A taglétszám közben új csúcsot döntött szeptemberben, és meghaladta az 1,24 milliót.
2025. 12. 01. 13:00
Megosztás:

Indul a kiterjesztett árréscsökkentés

A kormány mindent megtesz, hogy megvédje a családokat és a nyugdíjasokat az indokolatlan áremelésektől, ezért első lépésként 2026. február 28-ig meghosszabbította, második lépésként hétfőtől további 13 termékre kiterjesztette az árréscsökkentést - erősítette meg hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 12. 01. 12:30
Megosztás:

Az ünnepek alatti kibercsalások elleni kampányt indított az MNB

Az ünnepek alatti kibercsalási kockázatok csökkentését támogatja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Navigátor "Karácsony kiberbűnözők nélkül" című lakossági ismeretterjesztő kampánya - közölte a jegybank hétfőn az MTI-vel.
2025. 12. 01. 12:00
Megosztás:

Kínában újra felpörög a Bitcoin-bányászat – Négy év tiltás után visszatérnek a rejtett farmok

Bár Kína 2021-ben gyakorlatilag betiltotta a kriptovaluták bányászatát és kereskedelmét, 2024–2025-re újra éledezni kezd a Bitcoin-bányászat a világ egyik legnagyobb gazdaságában. Úgy tűnik, a tiltás ellenére az iparág csendben visszatért – kisebb, rejtettebb, de egyre növekvő formában. Mi áll a fordulat mögött? Milyen tényezők teszik ismét vonzóvá a kriptobányászatot Kínában? És vajon változik-e a kínai állam digitális eszközökhöz való hozzáállása?
2025. 12. 01. 11:30
Megosztás:

Minimálbér-emelés 2026: a MASZSZ is elfogadja az ajánlatot

Csalódott, de kénytelen elfogadni a minimálbér- és garantált bérminimum-emelési ajánlatot a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Csalódás a MASZSZ számára az is, hogy a kormány a korábbi ígérete ellenére nem segítette a tárgyaló feleket egy magasabb emelési szint elérésében, így a munkaadók a kért 12 százalékos minimálbér és a 10 százalékos bérminimum-emelés helyett csak a 11 és 7 százalékos mértéket fogják aláírni.
2025. 12. 01. 11:00
Megosztás:

Újabb eladási hullám söpört végig a Bitcoin piacán – Zuhanás 86 000 dollár alá, mi jöhet most?

Vasárnap éjjel komoly eladási hullám rázta meg a kriptopiacot: a Bitcoin ára meredeken esett vissza, átlépve a 86 000 dolláros lélektani határt. Több mint 144 milliárd dollárnyi érték semmisült meg néhány órán belül. De mi áll a drámai zuhanás mögött? Milyen technikai szintek lehetnek sorsdöntőek a közeljövőben? Cikkünkben minden részletre kitérünk.
2025. 12. 01. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők a hét elején?

Vegyesen álltak az ázsiai tőzsdék hétfőn. A Japán jegybank a következő kamatdöntő ülésén mérlegelni fogja a kamatemelés „előnyeit és hátrányait” – mondta hétfőn Kazuo Ueda kormányzó, ezzel eddig a legerősebb jelzést adva egy esetleges emelésre még ebben a hónapban. Ezt követően a jen és a japán hozamok emelkedtek, míg a Nikkei jelentős, 1,9%-os mínuszban volt ma reggel.
2025. 12. 01. 10:00
Megosztás:

A múlt hét folyamán tovább növekedtek az amerikai kamatvágási várakozások

Viszonylag nyugodt kerekedés jellemezte a múlt héten a fejlett gazdaságok kötvénypiacait, ahol továbbra is az amerikai alapkamat várható pályája, különösen a decemberi ülés volt a befektetői figyelem középpontjában.
2025. 12. 01. 09:30
Megosztás:

Emelkedtek pénteken, de így is negatív hónapot könyveltek el a vezető amerikai indexek

A Wall Street a – hálaadás miatti – csütörtöki szünnapot követően rövidített, de kirobbanó pénteki kereskedési nappal tért vissza: a Nasdaq Composite 0,7%-os emelkedéssel zsinórban ötödik napja zárt pluszban, míg az S&P 500 0,5%-kal emelkedett, a Dow Jones pedig 0,61%-kal nőtt.
2025. 12. 01. 09:00
Megosztás:

Erősen pozitív hetet követően kis pluszban zárta a hónapot a Stoxx 600

A két héttel ezelőtt látott – részben a technológiai szektor túlértékeltsége miatti, részben a kedvezőtlen amerikai béketerv miatti – pesszimizmus a múlt hét folyamán némiképp enyhült, mivel erősödtek a Fed-kamatvágást övező a piaci várakozások.
2025. 12. 01. 08:30
Megosztás:

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Alig változott, vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szembe a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 12. 01. 08:00
Megosztás:

Mit ígér a történelem a Bitcoin számára decemberben?

A Bitcoin árfolyama 2025-ben eddig hullámvasúton haladt: miközben október elején új történelmi csúcsot ért el, az év egészét tekintve mégis kb. 5%-os mínuszban jár. A gyenge november után sok befektetőben felmerül a kérdés: vajon mit hoz a december? A történelem ugyanis – bármilyen meglepő – nem feltétlenül támogatja az év végi optimizmust.
2025. 12. 01. 06:00
Megosztás:

Floridában tárgyaltak az Egyesült Államok és Ukrajna kormányának tagjai

Floridában tárgyaltak a háború lezárásának módjairól és az amerikai békejavaslatról az Egyesült Államok és Ukrajna kormányának tagjai vasárnap.
2025. 12. 01. 05:00
Megosztás: