Az EP támogatja a médiaszabályozásról szóló javaslatot

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén támogatta az Európai Bizottság által előterjesztett, a tömegtájékoztatás szabadságáról, illetve a belső piaci médiaszolgáltatások közös keretének létrehozásáról szóló jogszabályjavaslat elfogadását - tájékoztatott az uniós parlament kedden.

Az EP támogatja a médiaszabályozásról szóló javaslatot

A 448 szavazattal, 102 ellenében és 75 tartózkodással elfogadott álláspont szerint az EP-képviselők azt várják a tagállamoktól, hogy gondoskodjanak a nézőpontok minél szélesebb körének nyilvánosságot adó tömegtájékoztatásról, és védjék meg a média függetlenségét a kormányzati, politikai, gazdasági vagy magánérdekű beavatkozástól.

Az EP elutasította a szerkesztői döntések befolyásolásának minden formáját és a külső nyomásgyakorlást, és hangsúlyozták: nem szabad az újságírókat forrásaik felfedésére kényszeríteni, titkosított tartalmaikhoz hozzáférni, vagy kémprogramokat használni megfigyelésükre.

Fontosnak nevezték, hogy fel lehessen mérni a média függetlenségének állapotát. Mivel véleményük szerint átlátható tulajdonviszonyokra van szükség, az EP minden médiacéget, még a mikrovállalkozásokat is arra kötelezne, hogy hozzák nyilvánosságra tulajdonosi szerkezetüket. Hangsúlyozták: az állami hirdetésekre és az állami pénzügyi támogatásokra vonatkozó információk szintén nélkülözhetetlenek az átláthatósághoz. Az EP-képviselők elvárnák, hogy a médiavállalkozások, köztük az online platformok és keresőmotorok ezekről is maradéktalanul számoljanak be, és ne csak az uniós tagországok vonatkozásában.

Azzal az aggállyal összefüggésben, amely szerint az online óriásplatformok tartalommoderálási döntései adott esetben szintén korlátozzák a médiaszabadságot, az EP új mechanizmust állítana fel a tartalomeltávolítás ellenőrzésére. A platformoknak a médiaszolgáltatók nyilatkozatai alapján mindenekelőtt különbséget kellene tenniük független és nem független források között.

Az EP-képviselők állásfoglalásukban kijelentették: a közszolgálati média számára megfelelő, fenntartható és kiszámítható finanszírozást kell biztosítani többéves költségvetési tervezéssel. Azt javasolták, hogy egy adott médiaszolgáltató, online platform vagy keresőmotor ne kaphasson többet az állami hirdetésekből egy tagországon belül, mint az ottani hatóság által a hirdetésekre elkülönített teljes költségvetés 15 százaléka. Véleményük szerint ezzel el lehetne kerülni az állami megrendelésektől való függőséget. A közpénzek kiosztásának feltételeit a képviselők nyilvánossá tennék.

Az Európai Bizottság az előterjesztett jogszabályjavaslatban egy új független szerv, a Médiaszolgáltatásokat Felügyelő Európai Testület felállításáról is rendelkezett. Az EP-képviselők szerint a leendő testületet mind jogilag, mind működésében le kell választani az Európai Bizottságról, hogy attól függetlenül tevékenykedhessen. Független szakértői csoportot kellene továbbá létrehozni a médiaágazat és a civil társadalom képviselőiből, hogy ennek a testületnek a munkáját segítse - áll az Európai Parlament állásfoglalásában.

Hol érdemes eurót váltani? A magyar bankok beelőzték a Revolutot?

Érezhető különbségek láthatók az egyes pénzügyi szolgáltatók ajánlatai között, ha devizaváltásról van szó, miközben az egyes bankok által kínált, kedvezményes árfolyamok révén mára elolvadt a Revolut korábbi előnye – derül ki a BiztosDöntés.hu szakértői által összegyűjtött adatokból. A portál egy héten keresztül gyűjtötte az euróra vonatkozó vételi ajánlatokat a szolgáltatóknál – az eredmény táblázatban is látható.
2026. 04. 27. 14:00
Megosztás:

HM: indul a jelentkezés a honvédelmi táborokba

Kezdődik a jelentkezés a honvédelmi táborokba, a Magyar Honvédség idén tizedik alkalommal indítja el a fiataloknak szóló nyári turnusokat - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel hétfőn. Idén 107 tábor, közel 60 különböző tematika és több ezer férőhely közül választhatnak a jelentkezők.
2026. 04. 27. 13:30
Megosztás:

Újra ömlik a tőke a kriptoalapokba: a Bitcoin és az Ethereum vezeti az 1,2 milliárd dolláros ralit

Erőteljes fordulat látszik a digitális eszközök piacán: a kriptovaluta befektetési termékek már negyedik egymást követő hete vonzzák a friss tőkét. A legutóbbi adatok szerint egyetlen hét alatt 1,2 milliárd dollárnyi nettó beáramlás érkezett a digitális eszközalapokba, miközben a Bitcoin továbbra is dominál, az Ethereum iránti kereslet pedig látványosan újraéledt.
2026. 04. 27. 13:00
Megosztás:

Májusban indulhat a Western Union saját stabilcoinja, az USDPT

A Western Union új fejezetet nyithat a globális pénzküldés történetében: a pénzügyi szolgáltató óriás májusra tervezi saját amerikai dollárhoz kötött stabilcoinja, az USDPT bevezetését. A vállalat célja nem csupán egy új digitális eszköz piacra dobása, hanem egy olyan kriptoalapú fizetési infrastruktúra kiépítése, amely összekapcsolja a stabilcoinokat, a digitális tárcákat, a banki partnereket és a világszerte elérhető készpénzfelvételi pontokat.
2026. 04. 27. 12:30
Megosztás:

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és pénztárgépadatokat, illetőleg a szocho- és járulékadatokat, amit az idei legnagyobb újításának nevez hétfői közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A fejlesztés nemcsak időt takarít meg, hanem jelentősen növeli a bevallások pontosságát is, amivel az egyéni vállalkozók biztonságos és kiszámítható működését támogatja - írták.
2026. 04. 27. 12:00
Megosztás:

Hullámzó kereskedést követően stagnáltak pénteken a hosszú hozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain

Előző napi szintjük közelében zártak pénteken a tízéves benchmark hozamok a fejlett gazdaságokban, bár napközben hullámzó volt a kereskedés az amerikai államkötvények piacán. A figyelem középpontjában továbbra is a közel-keleti események álltak, miután kiderült, hogy az Egyesült Államok és Irán között a hétvégén béketárgyalásokra kerülhet sor, ami növelte az optimizmust, hogy a konfliktus hamarosan lecsenghet.
2026. 04. 27. 11:30
Megosztás:

Új csúcson zárt pénteken az S&P500 és a Nasdaq, 25%-os pluszban is járt az Intel

Az Egyesült Államok és Irán közötti tárgyalások esetleges folytatásához fűzött remények, illetve az Intel bejelentése adtak lendületet a tengerentúli részvénypiacoknak pénteken, az optimista hangulatban új csúcson zárt az S&P500 és a Nasdaq Composite. Pakisztáni kormányzati források arról számoltak be, hogy Islamabadba várják Abbas Arraqchi iráni külügyminisztert, hogy megvitassák az iráni-amerikai tárgyalások újrakezdésére vonatkozó javaslatokat. Karoline Leavitt Fehér házi szóvivő pedig pénteken arról beszélt, hogy Steve Witkoff and Jared Kushner, mint Trump különmegbízottjai szombaton Pakisztánba utaznak.
2026. 04. 27. 11:00
Megosztás:

Kéthetes mélyponton zárt a Stoxx600, az európai befektetők egyelőre pesszimisták a Hormuzi-szoros közeli megnyitásával kapcsolatban

Pirosban zárt az európai részvényindexek többsége pénteken: az iráni konfliktus megoldatlansága rányomta bélyegét a piaci hangulatra az egész hét folyamán, miközben a nyersolaj ára folyamatosan kapaszkodott felfelé. Pénteken a Stoxx600 0,7%-kal kéthetes mélypontra csúszott vissza, csaknem 0,8%-ot veszített értékéből a FTSE100 és a CAC40, miközben a DAX 0,3%-ot morzsolódott le. A nyugat-európai tőzsdék közül a spanyol esett a legnagyobb mértékben, az IBEX 1,1%-os mínuszban zárt. A piacokat nem derítette jókedvre pénteken még az sem, hogy az előző éjszaka folyamán Donald Trump bejelentette, az izraeli-libanoni tűzszünetet három héttel meghosszabbítják. A pénteken megjelent német IFO gazdasági bizalmi index a vártnál nagyobb mértékben, 84,4 pontra esett, ami 2020 májusa óta a legalacsonyabb érték.
2026. 04. 27. 10:30
Megosztás:

Érdemes eladás előtt nagyobb lakásfelújításba kezdeni?

Lakáseladás előtt sok tulajdonosban felmerül a kérdés, hogy vajon megéri-e felújítani az ingatlant, mielőtt piacra kerül? A válasz sosem egyértelműen igen vagy nem. Van, amikor egy jól időzített korszerűsítés jelentősen növeli az eladási árat, más esetekben viszont a befektetett pénz csak részben térül meg. Éppen ezért érdemes tudatosan mérlegelni, milyen felújítások hozhatnak valódi értéknövekedést, és melyek azok, amelyek inkább csak esztétikai jellegűek.
2026. 04. 27. 10:00
Megosztás:

Az XRP négy másodperc alatt, 60%-kal olcsóbban veheti fel a versenyt a SWIFT-tel

Az SBI Holdings újabb erős jelzést küldött a globális pénzügyi piacoknak: a japán pénzügyi óriás szerint az XRP-alapú elszámolási infrastruktúra képes lehet ugyanazt nyújtani, amit a SWIFT-rendszer, csak jóval gyorsabban és alacsonyabb költségek mellett. A friss adatok azért különösen fontosak, mert nem elméleti teszteken, hanem élesben futó nemzetközi átutalási folyamatokon alapulnak.
2026. 04. 27. 09:45
Megosztás:

Erősödött kissé a forint hétfő reggelre

Egy árnyalatnyit erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a hét végén a nemzetközi devizakereskedelemben, az előző heti kezdésnél azonban gyengébben állt.
2026. 04. 27. 09:00
Megosztás:

Új irányt keresnek a borászatok a Kis-Balatonnál a fiatalok elérésére

A Balaton térségében a hagyományos bortermelés egyre kevésbé biztosítja a fennmaradást a fogyasztási szokások változása és az amerikai szőlőkabóca pusztítása miatt.
2026. 04. 27. 08:00
Megosztás:

Elutazik amerikai látogatására a brit uralkodó

A terveknek megfelelően elutazik amerikai látogatására a brit uralkodó - közölte vasárnap este a Buckingham-palota.
2026. 04. 27. 07:00
Megosztás:

A Balaton-parti állami ingatlanok tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt Balatonalmádiban

A Balaton-parti állami ingatlanok, köztük a Balatonalmádi Postás Üdülő tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt vasárnap Balatonalmádiban civil szervezetek.
2026. 04. 27. 05:00
Megosztás:

Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát

Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják - írta meg nem nevezett fideszes forrásokat idézve vasárnap a The Guardian.
2026. 04. 27. 04:00
Megosztás:

Új kihívó a Bitcoin ETF-piacon: lenyomhatja a Morgan Stanley a BlackRockot?

A BlackRock évekig egyeduralkodó volt a spot Bitcoin ETF-ek piacán az IBIT alapjával, amely több tízmilliárd dollárt vonzott be és közel 50%-os piaci részesedést épített ki. Most azonban megjelent egy komoly kihívó: a Morgan Stanley által indított MSBT, amely már az indulás után gyorsan több százmillió dollárnyi tőkét gyűjtött.
2026. 04. 27. 03:00
Megosztás:

Ennyi pénzből él egy átlagos nyugdíjas Ausztriában

Sokakat foglalkoztat a kérdés: vajon mennyivel él jobban egy osztrák nyugdíjas, mint egy magyar? A különbség első ránézésre megdöbbentő lehet, de a számok mögött több tényező is rejtőzik.
2026. 04. 27. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár Németországban és a német nyugdíj

Hány évesen mehetnek nyugdíjba Németországban – és miért tolódik egyre későbbre ez a határ? Az alábbi elemzés feltárja a nyugdíjkorhatár mögött álló kemény gazdasági és demográfiai realitásokat, valamint azt is, milyen változások várhatók a következő években. Egy biztos: a rendszer jövője sokkal összetettebb, mint egyetlen szám.
2026. 04. 27. 01:00
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta befektetés - 45% nyereség egy hét alatt

Altcoin-robbanás a piacon: ez a 10 kriptó tarolta le az elmúlt hetet. Az elmúlt napokban ismét felpezsdült a kriptovaluta-piac, és több kisebb-nagyobb projekt is látványos raliba kezdett.
2026. 04. 26. 23:00
Megosztás:

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke sem veszi át parlamenti mandátumát

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. 04. 26. 22:00
Megosztás: