Az erdőkre alapozó innováció válaszokat ad a klímaváltozásra

Az erdők az ország zöld vagyonának stratégiai fontosságú elemét jelentik, a kormányzat pedig kiemelten támogatja az erdőre alapozó innovációk megvalósulását, mivel azok közvetlenül hozzájárulnak az erdők megőrzéséhez és gyarapításához, ezen keresztül pedig a klímasemlegességi célok eléréséhez - mondta az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki közleménye szerint az erdőkért és földügyekért felelős államtitkár csütörtökön, az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából rendezett konferencián.

Az erdőkre alapozó innováció válaszokat ad a klímaváltozásra

Az ENSZ a 2024-es Erdők Nemzetközi Napja középpontjába az innovációt állította, amely Zambó Péter szerint kiemelt szerepet tölt be a belföldi erdőkezelés irányaiban. Nemcsak új technikai megoldásokat jelent, hanem új szemléletmódot, új szervezeti struktúrák kialakítását is kívánja. Mindezek a jogszabályokkal összhangban támogatják az innovatív megoldások gyakorlatba történő átültetését - írták.

Az erdők fenntartható kezelésére alapozva tudatosan kell építeni az erdőalapú gazdaság rendszerét, amelyben a biodiverzitás növelése mellett a faipar és a faanyag-felhasználás fejlesztése, valamint a turisztika a leginkább kiemelt területek - hangsúlyozta a közlemény szerint az államtitkár, aki kifejtette, hogy az erdőkezelés célrendszerének túl kell mutatnia pusztán a gazdasági javak termelésén. Külön felhívta a figyelmet arra is, hogy az erdőknek nem a faanyag az egyetlen terméke, hanem ökoszisztémaként számos más szolgáltatást is nyújtanak. Ezek közül egyre több piaci termékként is kezdi megállni a helyét, ilyen a turisztika, és ilyen potenciál rejlik a széntárolási képességekben. Az erdő számos fontos haszna azonban nem piacosítható, fenntartásukat a gazdasági tevékenység eredményének kell fedeznie. Ilyenek például a természet védelméhez, az egészség- és klímavédelemhez vagy a biodiverzitás növeléséhez kapcsolódó szolgáltatások, amelyek ugyanolyan fontosak a társadalom számára.

Kiemelte: az innováció egyik legfontosabb terepe a klímavédelem és a szénmegkötés. Ez a terület kétségtelenül az erdőkkel kapcsolatos gondolkodás központi kérdése napjainkban. Magyarország klímasemlegesség terén megfogalmazott célkitűzéseiben jelentősen alapoz a meglévő erdőkre és a fával borított területek gyarapítására. Az erdők elnyelő képessége kell a 2050-re kitűzött zéró kibocsátási egyenleg eléréséhez. A sikerhez olyan innovációkra van szükség, amelyek a változó környezeti viszonyok között hozzájárulnak az erdők fenntartásához, a faanyag tartós szénraktárként történő hasznosításához, és a nagy karbonlábnyomú termékek faalapú helyettesítéséhez - világított rá.

Az államtitkár kitért arra is, hogy az agrártárca alapvető célkitűzése a faanyagot használó teljes terméklánc együttes értékelése és kezelése. Fontos támogatni a faanyag tartós beépítésének gondolatkörét és a bioenergetikai felhasználás korszerűsítését, a volumen növelését.

Az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából miniszteri kitüntetéseket vehettek át azok a magyar szakemberek, akik szakmai munkája szorosan kapcsolódik a világnap "Erdők és innováció - új megoldások egy jobb világért" gondolatköréhez. Az ünnepséggel összefüggésben rendezett szakmai konferencia bepillantást engedett az innováció irányaiba és a kortárs magyar erdőtudományba is, többek között a távérzékelés, a digitalizáció, a faépítészet és a körforgásos gazdaság finanszírozásának területén - olvasható a közleményben.


Megszűnhet a rezsicsökkentés? Itt egy új javaslat!

A rezsicsökkentés megszüntetését, az ebből származó megtakarítás visszaosztását, egy igazságosabb rendszert javasol a Levegő Munkacsoport, az erről szóló elképzeléseiket levélben ismertették Kapitány István gazdaság és energetikai miniszterrel - közölte a civil szervezet csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 04. 02:00
Megosztás:

Használt autópiac: mit visznek most nagyon?

Augusztusban a DataHouse adatai szerint 12 980 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 30 százalékos bővülést jelent a tavaly augusztusi 9 974-es mennyiséghez képest. Az erős forint egész nyáron töretlen lendületet biztosított a behozatalnak: az elmúlt három hónapban több mint 43 ezer használt autó érkezett az országba, ami 37 százalékkal múlta felül a tavaly nyári forgalmat.
2026. 09. 04. 01:30
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldés - a Facebook döntött!

Sok felhasználó egyik napról a másikra szembesült azzal, hogy az addig megszokott Messenger-felület eltűnt, nem engedte bejelentkezni, vagy egyszerűen egy másik oldalra irányította át. A Facebook anyavállalata, a Meta ugyanis több, egymást követő döntéssel is korlátozta, majd bizonyos eszközökön teljesen megszüntette a Messenger működését.
2026. 09. 04. 01:00
Megosztás:

Reklámok jönnek a ChatGPT-ben is - Jobban hihetünk majd neki?

Magyarországon is elérhetővé váltak a ChatGPT-hirdetések, így ismét hatalmas változás előtt áll a hazai digitális hirdetési piac.
2026. 09. 04. 00:30
Megosztás:

AÉM: nő a tenyészkos- és tenyészbak-támogatás keretösszege

A tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításához kapcsolódó támogatás keretösszege 700 millió forintról 805,6 millió forintra nő – olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) csütörtöki közleményében.
2026. 09. 03. 23:30
Megosztás:

Spórolási tippek a mindennapokra: hogyan csökkentsd tudatosan a háztartás kiadásait

A leghatékonyabb spórolási tippek nem a nagyobb kiadások lefaragásáról szólnak, hanem arról, hogy a napi bevásárlást tudatosabban, több információ birtokában végezzük. Sok háztartás a lakhatásra, rezsire és hitelre figyel szorosan, miközben a napi bevásárlás szinte automatikusan, átgondolás nélkül zajlik — pedig épp ez az a tétel, amelyet a legkönnyebb tudatosan alakítani. Az alábbi tippek nem igényelnek gyökeres életmódváltást, csak néhány apró, rendszeresen ismételt szokást, amelyek együtt hosszú távon már érezhető különbséget jelentenek.
2026. 09. 03. 23:00
Megosztás:

Jövő hét péntekig maradnak a katonák a paksi építkezésen

Jövő hét péntekig maradnak a katonák a paksi erőműnél a védmű megerősítésén - jelentette be Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
2026. 09. 03. 22:30
Megosztás:

Pert indítottak az Uber-sofőrök

Kollektív keresetet indítottak hat európai ország Uber-sofőrjei az amerikai fuvarmegosztó platform ellen csütörtökön, mivel úgy vélik, hogy a vállalat megsértette az európai adatvédelmi jogszabályokat, és az új dinamikus fizetési rendszer hátrányosan érintette a őket.
2026. 09. 03. 22:00
Megosztás:

A tanévkezdés halasztását kéri az olasz pedagógus szakszervezet

A tanévnyitás halasztását szorgalmazta Olaszországnak az újabb hőhullámtól érintett térségeiben a Flc CGIL olasz pedagógus szakszervezet, hangoztatva, hogy az ország oktatási intézményeinek csak 11 százalékában biztosítottak klímaberendezések.
2026. 09. 03. 21:30
Megosztás:

Idén korábban kezdődik a méh állatjóléti támogatások kifizetése

Korábban kezdődik a méh állatjóléti támogatások kifizetése az idén az előző évekhez képest - írta a közösségi oldalán az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter csütörtökön.
2026. 09. 03. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 09. 03. 20:00
Megosztás:

Kiegyensúlyozott volt a balatoni főszezon forgalma

Az idei balatoni hajózási főszezonban a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjain a tavalyinál valamivel többen, a személyhajóin 5 százalékkal kevesebben utaztak - áll a hajózási társaság MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2026. 09. 03. 19:30
Megosztás:

A budapesti rövid távú lakásbérleti piac egyharmada feketén üzemel

A budapesti rövid távú lakáskiadási piac mintegy 34 százaléka, azaz 5374 szálláshely illegálisan vagy szabálytalanul működik, ezáltal több mint 3 milliárd forint adót bukik az állam és a főváros - hívta fel a figyelmet az ingatlankezeléssel és rövid távú lakáskiadással foglalkozó GuestGuru a BPDB (Budapest Short-Term Rental Database) céggel közösen készített elemzésben.
2026. 09. 03. 19:00
Megosztás:

Hetven százalékra telítettek az állami gáztárolók Csehországban

Hetven százalékra telítettek az állami gáztárolók Csehországban - közölte a cseh ipari és kereskedelmi minisztérium csütörtökön Prágában. A tárca közleménye szerint a következő fűtési idényben a tárolók korábbi éveknél lassúbb feltöltése ellenére sem fenyeget gázhiány.
2026. 09. 03. 18:30
Megosztás:

Kórházak és gyógyszertárak nevével visszaélő weboldalakra figyelmeztet az NKFH

Az online kereskedelem térnyerésével párhuzamosan egyre gyakoribbá váltak azok a megtévesztő internetes felületek, amelyek egészségügyi intézmények, gyógyszertárak vagy egészségügyi szakemberek nevének, arculati elemeinek felhasználásával kínálnak fel étrend-kiegészítőket eladásra. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) tapasztalatai szerint különösen a fogyást, alakformálást, potencianövelést, illetve egyéb gyógyhatást, vagy betegségek kezelését vagy tüneteinek enyhítését ígérő készítmények esetében fordul elő, hogy a fogyasztók bizalmát megtévesztő kommunikációval próbálják megszerezni.
2026. 09. 03. 18:00
Megosztás:

A hőhullámok a gazdaságnak is alaposan befűtenek

Az idei nyár már megmutatta, milyen gyorsan válhat a rendkívüli hőség gazdasági problémává. Június végén Szécsényben 42 Celsius-fokkal új országos melegrekord született[1], júliusban pedig a HungaroMet szerint az ország nagy részén súlyos aszály alakult ki. Augusztus közepére a háromhavi csapadékhiány országszerte 100-170 milliméter közé emelkedett,[2] az aszály pedig az ország jelentős részén súlyos vagy nagyfokú kategóriába került. Számos hazai településen kellett vízkorlátozást bevezetni, július végén és augusztus elején pedig a Duna alacsony vízállása az energiatermelés szempontjából is kockázatokat hordozott.
2026. 09. 03. 17:30
Megosztás:

Virtuális jubileumi csengetéssel ünnepelte 20 éves tőzsdei jelenlétét a Graphisoft Park SE

A Graphisoft Park SE szimbolikus csengetéssel ünnepelte tőzsdére lépésének 20. évfordulóját. A Graphisoft szoftvercégből való kiválással létrejött, ingatlanfejlesztéssel és -kezeléssel foglalkozó társaság részvényeit 2006. augusztus 28. óta jegyzik a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). A Graphisoft Park több mint tíz éve tagja a BUX indexnek, 2018 óta Szabályozott Ingatlanbefektetési Társaságként működik és több alkalommal elnyerte a BÉT kibocsátói transzparencia mid-cap különdíját.
2026. 09. 03. 17:00
Megosztás:

A MOHU szerint is felül kell vizsgálni a hulladékgazdálkodási rendszert

A MOHU egyetért a kormánnyal, hogy felül kell vizsgálni a hulladékgazdálkodási rendszert - közölte a társaság csütörtökön Facebook-oldalán.
2026. 09. 03. 16:30
Megosztás:

Átlépte a 2 milliárd dollárt a Ripple RLUSD-je – nem a kereskedőket célozza

A Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja, az RLUSD átlépte a 2 milliárd dolláros forgalomban lévő kínálatot, ami fontos mérföldkő a viszonylag fiatal digitális eszköz számára. A vállalat ugyanakkor nem elsősorban kriptotőzsdei kereskedési eszközként akarja pozicionálni az RLUSD-t: a Ripple szerint a stabilcoin egyik legfontosabb szerepe a nemzetközi pénzmozgások és az intézményi elszámolások megkönnyítése lehet.
2026. 09. 03. 16:00
Megosztás:

Nőttek az átlagbérek Csehországban

Csehországban éves szinten 6,4 százalékkal 51 966 koronára (831 456 forint) emelkedtek az átlagbérek a második negyedévben - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában.
2026. 09. 03. 15:30
Megosztás: