Az Európai Bizottság elé került egy új polgári kezdeményezés

Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi az üvegházhatású gázok kibocsátásának megadóztatását célzó polgári kezdeményezést, mely egyebek mellett arra kéri a brüsszeli testületet, segítse elő, hogy a szén-dioxid-árazásból származó bevételeket újraosszák az alacsony jövedelmű háztartások között - tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.

Az Európai Bizottság elé került egy új polgári kezdeményezés

A brüsszeli közlemény szerint a Mentsük meg bolygónkat, a munka helyett az üvegházhatásúgáz-kibocsátást adóztassuk inkább elnevezésű polgári kezdeményezés szervezői arra kérik az Európai Bizottságot, hogy erősítse meg az Irány az 55% klímavédelmi intézkedéscsomagot és a kibocsátáskereskedelmi rendszert (ETS), és ehhez gyorsítsa fel az ingyenes kibocsátási egységek kivezetését, és szüntesse meg a kibocsátáscsökkentési célok eléréséhez szükséges szén-dioxid-kibocsátási ár felső határát.

Felszólították továbbá az uniós bizottságot a szén-dioxid-árazásból származó bevételek újraelosztására és az EU Szociális Klímaalapjának megerősítésére, valamint arra, hogy ösztönözze egy úgynevezett klímaklub létrehozását, ahol a részt vevő országok szilárd szén-dioxid-árazást vezetnének be, kellő figyelmet fordítva arra, hogy a szén-dioxid-árazásból származó bevételeket újraosszák az alacsony jövedelmű háztartások között.

Mivel az európai polgári kezdeményezés megfelel a formai követelményeknek, a brüsszeli testület úgy ítélte meg, hogy az jogilag elfogadható. A javaslat tartalmát az uniós bizottság ebben a szakaszban még nem vizsgálta.

Az európai polgári kezdeményezés nem eshet az Európai Bizottság azon hatáskörén kívül, hogy uniós jogi aktusra irányuló javaslatot nyújtson be, nem lehet nyilvánvalóan visszaélésszerű, komolytalan vagy zaklató jellegű, és nem lehet ellentétes az Európai Unió értékeivel.

A nyilvántartásba vételtől számítva a szervezőknek hat hónap áll rendelkezésére, hogy megkezdjék az aláírásgyűjtést. Amennyiben az európai polgári kezdeményezés egy év alatt egymillió támogató nyilatkozatot kap legalább hét különböző tagállamból, az Európai Bizottságnak reagálnia kell. A brüsszeli testület dönt arról, hogy a kezdeményezésre válaszul hoz-e intézkedéseket vagy sem, és a döntését meg kell indokolnia.


Kissé élénkült az ingatlanpiaci kereslet májusban

Májusban kissé élénkült a kereslet az ingatlanpiacon a március-áprilisi visszaesés után, a tartósan magas árszint ugyanakkor még mindig visszafogja a vásárlókat - közölte a Duna House friss ingatlanpiaci barométere alapján pénteken az az MTI-vel.
2026. 06. 12. 13:00
Megosztás:

272 millió dollárnyi USDT stabilcoin áramlott a Binance-re: friss likviditás mozdult meg a kriptopiacon

Jelentős mennyiségű stabilcoin érkezett a Binance-re az elmúlt 24 órás időszakban: a nettó USDT-beáramlás elérte a 272 millió dollárt. A kriptopiaci szereplők az ilyen mozgásokat kiemelten figyelik, mert gyakran arra utalhatnak, hogy a befektetők és kereskedők friss tőkét készítenek elő spot vásárlásokhoz, derivatív ügyletekhez vagy nagyobb piaci pozíciók felvételéhez.
2026. 06. 12. 12:30
Megosztás:

Megkímélte a fagy a cseresznyét

Idén közepes cseresznyetermés várható, mert az ültetvények jelentős része olyan területeken fekszik, amelyeket a fagykárok kevésbé viseltek meg - közölte az MTI-vel pénteken a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB).
2026. 06. 12. 12:00
Megosztás:

6 tipp, amivel csökkenthetők a költségek

A tudatos pénzügyi tervezés ma már nem csupán a nagyvállalatok privilégiuma, hanem a mindennapi működés egyik legfontosabb alapja. Legyen szó kisebb cégről, családi vállalkozásról vagy dinamikusan fejlődő szervezetről, mindenki számára kulcskérdés, hogyan lehet úgy visszafogni a kiadásokat, hogy közben a minőség, a hatékonyság és a munkavégzés színvonala ne sérüljön.
2026. 06. 12. 11:30
Megosztás:

A Fidelity FIDD stabilcoinja megérkezett a Uniswapra: intézményi áttörés a DeFi-piacon

A Fidelity Investments újabb fontos lépést tett a decentralizált pénzügyek világa felé: a vállalat saját stabilcoinjához, a FIDD-hez likviditási poolt indított a Uniswap protokollon. A lépés nem csupán technikai integráció, hanem erős jelzés arra, hogy a hagyományos pénzügyi óriások egyre komolyabban veszik a nyilvános blokkláncokra épülő DeFi-infrastruktúrát.
2026. 06. 12. 10:30
Megosztás:

A kedvező közel-keleti hírek hatására csökkentek a kötvényhozamok

Az Európai Központi Bank a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte a kamatlábakat, így az irányadó betéti kamat 2,25%-ra emelkedett és a döntéshozók hangsúlyozták a 2%-os inflációs cél elérése melletti elkötelezettségüket.
2026. 06. 12. 10:00
Megosztás:

A kedvező közel-keleti hírekre meredek emelkedésben zártak az amerikai indexek

Az amerikai indexek meredek emelkedésben zárták a napot, miután az iráni háborúval kapcsolatos híreket egyre inkább a közeli megállapodással kapcsolatos várakozások dominálták. Az S&P 500 1,8%-kal, a Dow Jones 1,9%-kal, a Nasdaq Composite 2,5%-kal emelkedett.
2026. 06. 12. 09:30
Megosztás:

Újra emelkedtek az európai indexek, kamatot emelt az EKB

0,5%-os emelkedéssel négy napi csökkenés után zárt újra zöldben a páneurópai STOXX 600. A DAX 0,1%-kal, a CAC 40 és az FTSE 100 0,5%-kal került feljebb.
2026. 06. 12. 09:00
Megosztás:

Az USA gazdasági szankció alá vette Kuba állami tulajdonú kőolaj- és földgázvállalatát

Az Egyesült Államok gazdasági szankció alá vette Kuba állami tulajdonú kőolaj- és földgázvállalatát, a Union Cuba-Petroleo-t - jelentette be az amerikai külügyminisztérium csütörtökön.
2026. 06. 12. 08:30
Megosztás:

Felkészülés az eÁfa 2.0-ra: kevesebb mint fél év maradt az ÁNYK kivezetéséig

A NAV a Github portálon tette közzé az eÁfa XSD 2.0-ás változatát. Ez a lépés kulcsfontosságú, hiszen az új séma számos korábbi technikai kérdést megválaszol, és egyértelműsíti a kiegészítő információk jelentésének módját. Ezeket az adatokat eddig az áfabevallás mellékletein keresztül kellett szolgáltatni, mostantól azonban integráltabban kezelhetőek.
2026. 06. 12. 08:00
Megosztás:

A Magyar Mérnöki Kamara szakmai útmutatójával segítené a kórházi klímafejlesztéseket

Már rendelkezésre áll a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) által kiadott szakmai útmutató, amely segítheti a kormány csütörtökön bejelentett kórházi klíma- és hűtőberendezés-javítási, valamint fejlesztési programját - hívta fel a figyelmet a kamara az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2026. 06. 12. 07:30
Megosztás:

Ekkora büntetést nem kell megfizetni júliustól a bajba jutott babaváró hiteleseknek, novemberig kitolják a határidőt

Hatalmas büntetés megfizetésétől mentesülnek egy időre azok a babaváró hitelesek, akiknek nem sikerült teljesíteni a gyermekvállalási kötelezettségüket. A kormány a június végén lejáró határidő október végéig történő meghosszabbítását javasolja. A BiztosDöntés.hu számításai szerint 2-3,5 millió forintos összegről van szó attól függően, mikor vették fel az érintettek a kölcsönt. Ez a büntetés ugyan addig tovább hízhat, de az ígért méltányosabb szabályozás a végén csökkentheti is.
2026. 06. 12. 07:00
Megosztás:

A Visa és az OpenAI együttműködése formálja az AI-alapú kereskedelem következő generációjá

Az együttműködés összekapcsolja a Visa globális fizetési hálózatát a világ egyik legnagyobb LLM-platformjával, ezzel támogatva a zökkenőmentes és biztonságos tranzakciókat, valamint a mesterséges intelligencia által vezérelt, ügynökalapú kereskedelmi megoldások szélesebb körű elterjedését.
2026. 06. 12. 06:00
Megosztás:

Egyelőre nem fenyegeti kiszáradás a Velencei-tó ingatlanpiacát

Még csak most kezdődik a nyári szezon, de a Velencei-tóról szomorú hírek érkeznek. A tó már az elmúlt években is folyamatosan alacsony vízállással küszködött, de most új mélypontra esett a vízállása. A jelenlegi 60 centiméter körüli szint azt jelenti, hogy nagyjából egy méter hiányzik az ideális vízálláshoz, 2025-ben nyár végén volt hasonló szinten a vízmérce. A nyári hónapokban pedig várhatóan a párolgás következtében további minimum 20-30 centimétert veszít majd a tó.
2026. 06. 12. 05:30
Megosztás:

VB-láz és digitális csapdák: így verik át a fogadókat a legújabb online csalásokkal

Nemcsak a focisták, hanem az online csalók is megpróbálnak labdába rúgni a június 11-én, magyar idő szerint este kilenckor kezdődő 2026-os labdarúgó világbajnokság ideje alatt. A Szerencsejáték Zrt. biztonságtudatossági kampánnyal kívánja felhívni a figyelmét az illegális szerencsejáték oldalak veszélyeire, a személyes és banki adatok védelmére, valamint a kiskorúakat és sérülékeny csoportokat védő szigorú magyar előírások betartására.
2026. 06. 12. 05:00
Megosztás:

2000 milliárd felett a hazai e-kereskedelem

2026 fontos mérföldkő lehet a magyar online kereskedelemben: a piac mérete 2025 végére meghaladta a 2000 milliárd forintot, a növekedés szerkezete és a verseny működési logikája alapvetően átalakult. A PwC Magyarország 2026 májusban publikált adatai alapján a pandémiát követő gyors felfutást és a 2022-2024 közötti turbulens időszakot lezárva a piac érettebb, kiszámíthatóbb fázisba lépett. A növekedés üteme mérsékeltebb, 10-12% körül várható, a verseny pedig egyre inkább globális dimenzióban zajlik.
2026. 06. 12. 04:30
Megosztás:

Kiderült, mely várakért rajonganak a magyarok: az Egri vár az abszolút kedvenc

A hazai várak közül a magyarok legszívesebben az Egri várat, a Visegrádi Fellegvárat és a Sümegi várat keresik fel – derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből. A népszerűségi lista negyedik helyén Boldogkő vára szerepel, ötödik a Szigligeti vár. Őket követi Füzér Vára, majd a Siklósi vár, a Hollókői és az Esztergomi, míg a top tízes rangsort a sárospataki Rákóczi-vár zárja.
2026. 06. 12. 04:00
Megosztás:

Miközben a vállalatok szakemberhiányra panaszkodnak, a szoftvereik tömegesen rekesztik ki a tehetségeket

Az automatizált toborzási szoftverek és a kulcsszó-matching elterjedése miatt a vállalati algoritmusok rutinszerűen szűrik ki a 20-30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező jelentkezőket, még mielőtt egy humán szakember láthatná a pályázatukat. Ez a digitális működés egy önmagát gerjesztő folyamatot indított el a hazai munkaerőpiacon, amelynek következményeként a The Seniors friss kutatása szerint a senior álláskeresők 73,9 százaléka kap indoklás nélküli, automatikus elutasítást, miközben közel 80 százalékuk a teljes visszajelzés hiányával szembesül.
2026. 06. 12. 03:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj megszűnése

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nem egyszerű ellátás, hanem biztonsági kapaszkodó egy súlyos élethelyzet után.
2026. 06. 12. 02:00
Megosztás:

Az ALDI szinte ingyen adja most a háztartási cikkeket - mutatjuk miket

Az ALDI Magyarország az év elején elindított tartós árcsökkentési programjának újabb lépéseként ismét bővíti azon termékkategóriák körét, amelyeknél mérsékli az árakat.
2026. 06. 12. 01:00
Megosztás: