Az európai jegybankoknál is nagyüzem van ma

A mai kamatdöntő ülésen a BoE várhatóan 25 bázisponttal emeli a jegybanki irányadó kamatot.

Az európai jegybankoknál is nagyüzem van ma

Ahogy a többi nagy jegybank esetében, itt is az iránymutatás lesz majd az elsődleges. A piacok egy további 25 bázispontos kamatemelést még áraznak, de a második körül már erős a bizonytalanság.

Több európai jegybankár is az EKB kamatemelések folytatásának szükségességéről beszélt. Múlt héten Christine Lagarde még kimondottan óvatos volt, nem akart erős iránymutatást adni, de ahogy a piaci hangulat megnyugodott, úgy fogalmaztak meg egyre határozottabb álláspontot az EKB képviselői a kamatemelés folytatásáról.

A svájci jegybank ma reggel a vártnak megfelelően 50 bázisponttal 1,5%-ra emelte az alapkamatot.

Kamatdöntő ülést tart ma a norvég és a török jegybank is. Előbbi 25 bázisponttal tovább emelheti a kamatot. A török jegybanknál viszont nagy a bizonytalanság, a legtöbben a kamatotok tartására számítanak, de sokan vannak, akik 50 bázispontos vágást várnak. (forrás: ERSTE)

Júliusban megjelennek a Kőrösi Csoma Sándor Program újabb pályázatai

Július első felében megjelennek a Kőrösi Csoma Sándor Program új pályázatai - közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikai helyettes államtitkára a regionális diaszpóraértekezleten pénteken.
2023. 06. 10. 16:00
Megosztás:

Külön is díjazza a Szakma Sztár Fesztivál budapesti dobogósait a BKIK

Kiemelkedően szerepeltek a budapesti résztvevők az idén áprilisban tartott Szakma Sztár Fesztiválon, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) külön díjakkal jutalmazza a dobogós helyen végzett budapesti szakképző iskolásokat - közölte a BKIK.
2023. 06. 10. 15:00
Megosztás:

Ez alapján választanak munkahelyet a pályakezdők

Magyarországon a munkahely választásánál a versenyképes fizetés a legmeghatározóbb tényező a pályakezdő fiatalok számára, akiknek a nettó bérigénye jelenleg átlagosan 379 000 forint, 17 százalékkal magasabb a tavalyinál - közölte a Zyntern.com az idei felmérése eredményei alapján az MTI-vel.
2023. 06. 10. 14:00
Megosztás:

Lecsapott a vihar, ingatlanokat öntött el a víz - 15-20 %-kal nőtt a kárbejelentések száma

Az átlagosnál 15-20 százalékkal több lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz a keddi felhőszakadások pusztítása után. Elsősorban a Duna vonalában, Balaton és Baja közötti ingatlanokban tettek kárt a felhőszakadások. A károsultaknak érdemes mielőbb bejelenteniük az esetet, akár mobilon is, így gyorsan megkaphatják a kártérítést.
2023. 06. 10. 13:00
Megosztás:

Tőzsdére készül a zöld Bitcoin bányászatot forradalmasító magyar techcég

Ritka az az együttállás, amikor a technológia és az energiatudatosság tökéletes szinergiában működik, ezt sikerült megvalósítania az utóbbi évek egyik legsikeresebb energetikai startupjának, az Enerhash Technologies Zrt-nek. A cég innovatív megoldása a megújuló erőművek többletkapacitásait használja kriptobányászatra, méghozzá károsanyagkibocsátás nélkül. A magyar techcég eddig közel 3 milliárd forint értékű magánbefektetést kapott infrastruktúra-fejlesztésre és adatközpont-beruházásra, tavalyi árbevételük meghaladta az 510 millió forintot, de idén már ennek a megduplázása a cél. Következő lépésként pedig gőzerővel készülnek a részvénykibocsátásra – első körben a BÉT XTEND tőzsdén.
2023. 06. 10. 12:00
Megosztás:

Új vezető a Balaton-felvidéki Nemzeti Park élén

Új vezetőt neveztek ki a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának (BfNP) élére Bende Zsolt személyében, miután a korábbi igazgató kormányzati szolgálati jogviszonya május elején megszűnt - tájékoztatta az MTI-t pénteken a nemzeti park.
2023. 06. 10. 11:00
Megosztás:

A várt növekedés helyett csökkent áprilisban az olasz ipari termelés

Áprilisban a várt növekedés helyett csökkent az ipari termelés Olaszországban az előző hónaphoz képest - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat pénteken közzétett adataiból.
2023. 06. 10. 10:00
Megosztás:

A világ első önvezető, elektromos kompját helyezték üzembe Stockholmban

Stockholmban a világon elsőként önvezető, tisztán elektromos meghajtású kereskedelmi személyszállító komp kezdte meg működését - közölte az AFP hírügynökség.
2023. 06. 10. 09:00
Megosztás:

Július elsejétől már országbérlettel is lehet utazni az InterCityken

Megszűnnek az IC-pótjegyek, a vasúti távolsági közlekedésben a helyükbe új, egységes árazású helyjegyek lépnek, amelyek megváltásával immár az országbérletek is felhasználhatók lesznek az IC- vagy más helyjegyköteles vonatok másodosztályán történő utazáshoz - tudatta a MÁV-Start az MTI-vel pénteken.
2023. 06. 10. 07:00
Megosztás:

15 milliárd forintból fejleszt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében az OPUS TITÁSZ és az OPUS TIGÁZ

Idén tizenötmilliárd forintot fordít Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye villamos- és gázhálózatainak fejlesztésére és karbantartására az OPUS TITÁSZ Zrt. és az OPUS TIGÁZ Zrt. - közölték a társaságok pénteken az MTI-vel.
2023. 06. 10. 06:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyarországi természetes fürdővizek többsége

Az Európai Unió értékelési rendszere alapján a magyarországi szabadvízi fürdőhelyek 94 százaléka kapott jó vagy kiváló besorolást - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) az MTI-vel pénteken.
2023. 06. 10. 05:00
Megosztás:

Újabb nagyszabású tüntetést rendeztek a magasabb bérekért sztrájkoló tanügyi szakszervezetek

Újabb nagyszabású tüntetést rendeztek Bukarestben a magasabb bérekért harmadik hete sztrájkoló tanügyi szakszervezetek pénteken, szándéknyilatkozat helyett jogi garanciát követelve a kormánytól a beígért béremelésre.
2023. 06. 10. 04:00
Megosztás:

Erdélyben juthatnak új értékesítési lehetőségekhez a magyar élelmiszergyártók

Erdélyben juthat új értékesítési lehetőségekhez az a tíz magyarországi élelmiszergyártó, akik kétnapos találkozón mutatkoztak be Székelyföld releváns élelmiszerláncainak beszerzői és disztribútorai előtt - közölte az Agrármarketing Centrum (AMC) pénteken az MTI-vel.
2023. 06. 10. 03:00
Megosztás:

A lottón sosem nyersz? A nagy lottóüzlet titkai

A nagy lottó üzlet nem más, mint az, hogy minél több lottót adnak el, annál többet keresnek vele a lottóbizniszben érdekelt társaságok. A szerencsejáték Magyarországon monopol piac, azaz egyetlen (állami) társaság van jelen mindössze, a Szerencsejáték Zrt., amelynek nincs konkurenciája, nincs versenytársa, így elég kényelmes üzleti pozícióban van. Ő van, nála lehet lottót feladni. De megéri játszani? Melyik lottón van nagyobb esélye a fogadónak? Ötös, hatos vagy skandináv lottón nagyobb a nyerési esély? Számoljuk ki!
2023. 06. 10. 02:00
Megosztás:

Szoftverfejlesztő céggel bővült a Gloster csoport

A Gloster eddigi legnagyobb akvizícióját zárva szerzett 94 százalékos tulajdonrészt a nemzetközi ügyfélkörrel és szilícium-völgyi képviselettel rendelkező P92 IT Solutions Kft.-ben - közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Xtend piacán jegyzett Gloster Infokommunikációs Nyrt. az MTI-vel.
2023. 06. 10. 02:00
Megosztás:

Több mint egyéves csúcson a spanyolországi fogyasztói bizalom

Tavaly február óta nem látott szintre javult a spanyolországi fogyasztói bizalmi mutató májusban a spanyol Szociológiai Kutatóközpont (Centro de Investigaciones Sociológicas) pénteken közzétett adatai szerint.
2023. 06. 10. 01:00
Megosztás:

Nyugdíj jogosultsági idő, a “nők 40 éves” nyugdíja és az ápolási díj

Az ápolási díj időtartama sajátos helyzetben van a jogosultsági, illetve nem jogosultsági idők szempontjából a nők 40 kedvezményes nyugellátásnál.
2023. 06. 10. 00:01
Megosztás:

Kétszázmillió euró hitellel segíti az EBRD Ukrajna és az EU vasúti összeköttetésének fejlesztését

Kétszázmillió euró hitelt folyósít az ukrán vasúttársaságnak (UZ) az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) Ukrajna és az Európai Unió vasúti szállítási összeköttetéseinek fejlesztésére.
2023. 06. 10. 00:01
Megosztás:

Tőzsdei bevezetésre készül az Enerhash Technologies Zrt.

A Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) készül az Enerhash Technologies Zrt., elsőként az Xtend piacon bocsáthat ki részvényeket - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2023. 06. 09. 23:00
Megosztás:

A biztosítói megtakarítást tervezőknek érdemes június 30-ig lépni

A biztosítói megtakarítást legkésőbb június 30-ig el kell indítani ahhoz, hogy az ügyfelek mentesüljenek a megtakarítások kamatjövedelmére kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó alól - hívta fel a figyelmet a Grantis Hungary Zrt. pénteki közleményében.
2023. 06. 09. 22:00
Megosztás: