Az európai vívószövetség felfüggesztette Oroszország és Fehéroroszország tagságát

Az európai vívók konföderációja (EFC) felfüggesztette Oroszország és Fehéroroszország sportági szövetségének tagságát a szervezetben - adta hírül az insidethegames.biz portál.

A beszámoló szerint a szombati döntés többségi szavazással - titkosan, 23 igen és 10 nem mellett - született meg az EFC krakkói kongresszusán. A kérdést Mihail Iljasevnek, az ukrán vívószövetség elnökének javaslatára bocsátották voksolásra.

Az EFC arról is határozott, hogy nem engedélyezi az orosz és fehérorosz sportolók versenyzését a szervezet égisze alatt, emellett a két ország képviselői nem lehetnek tagjai a kontinentális szervezet végrehajtó bizottságának, sem más testületeinek. Ugyanakkor az oroszok és a fehéroroszok felnőtt kontinensviadalokon indulhatnak, mivel azokat a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) rendezi.

Az EFC tavaly június 17-én még elutasította a két vívószövetség tagságának felfüggesztésére irányuló indítványt. Novemberben az olasz Giorgio Scarso váltotta az orosz Sztanyiszlav Pozdnyakovot a konföderáció elnöki posztján. Az Orosz Olimpiai Bizottság négyszeres olimpiai bajnok elnökét az ukrajnai inváziót követően menesztették az EFC éléről.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága idén március 28-án azt javasolta, hogy az orosz és a fehérorosz sportolók kizárólag semleges színekben indulhassanak nemzetközi versenyeken, de csak olyanok, akik nyilvánosan nem emeltek szót Oroszország ukrajnai háborúja mellett, és nem állnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel vagy a nemzetbiztonsági szervekkel. Az FIE követte az ajánlásokat, így a hadügyi, illetve belügyi tárcához kötődő két moszkvai klubot, a CSZKA-t és a Dinamót képviselő orosz vívók nem kaptak semleges státuszt. A múlt héten rendezett plovdivi egyéni Eb-n öt orosz vívó indulhatott.

A legjobb kriptovaluta, amit most érdemes megvásárolni: az okos pénz inkább a Layer Brett 2.500%-os APY-ját választja, mint a Cardanót vagy a Solanát

Az „okos pénz” egyre inkább a Layer Brett felé mozdul el, mivel a befektetők egyedülálló lehetőségként tekintenek a lenyűgöző, 2.500%-os éves hozamra (APY)
2025. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Áttöri az Ethereum az 5.000 dolláros szintet a jövő héten? A Shiba Inu és a Remittix iránt is növekvő bálnaérdeklődés mutatkozik

Az Ethereum árfolyama hónapokig tartó konszolidáció után komoly mozgásba lendült: áttörte a 4.600 dolláros szintet, és azt jelzi, hogy az 5.000 dollár is elérhető közelségbe került.
2025. 08. 24. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 34. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 08. 24. 19:30
Megosztás:

Folytatódik a Bitcoin ETF kiáramlás – altcoin rally következik? A Layer Brett vezetheti a 2025-ös áttörést

A folyamatos Bitcoin ETF kiáramlások nyomán a befektetők egyre inkább elbizonytalanodnak a szélesebb kriptopiac jövőjét illetően. Ahogy az intézményi tőke kivonul, a figyelem az alternatív lehetőségek felé fordul – különösen a mémcoin szektorban.
2025. 08. 24. 18:30
Megosztás:

Árréscsökkentést jelentett be a szerb elnök

A kereskedelmi láncok árrését 20 százalékra korlátozó gazdasági intézkedéseket vezetnek be Szerbiában - jelentette be vasárnap Aleksandar Vucic szerb elnök sajtótájékoztatóján.
2025. 08. 24. 18:00
Megosztás:

Miért követheti a Dogecoin a Remittixet az árfelfedezési szakaszba idén szeptemberben – de vajon melyik kripto éri el előbb az 1 dollárt?

A Dogecoin árfolyama stabilan tartja magát egy kritikus támaszszint felett, miközben a kereskedők azt találgatják, vajon a mémcoin ismét beléphet-e az árfelfedezési fázisba 2025 szeptemberében.
2025. 08. 24. 17:30
Megosztás:

Balatoni Turizmus Szövetség: nem zárt be a Balaton augusztus 20. után

Nem zárt be a Balaton a nyári szezon végével, augusztus 20. után még mindig sok a vendég és rengeteg a program - írta a Balatoni Turizmus Szövetség az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2025. 08. 24. 15:30
Megosztás:

A legjobb kriptovaluták, amelyeket most érdemes megvásárolni a piac berobbanása előtt: Cardano, Solana, Remittix és Dogecoin

A Dogecoin, a Solana és a Cardano is felkészülnek a szeptemberi volatilis kilengésekre, miközben a kriptopiac összértéke jelenleg 3,85 billió dollár körül mozog.
2025. 08. 24. 14:30
Megosztás:

Leáldozott a Dogecoin és a Shiba Inu monumentális nyereségeinek korszaka? A Layer Brett akár 15.000%-os ralira is képes lehet

Ahogy a mémcoin-piac 2025-ben tovább formálódik, a befektetők erőteljes teljesítményt várnak az olyan vezető tokenektől, mint a Dogecoin (DOGE) és a Shiba Inu (SHIB). Múltbéli, exponenciális növekedésük miatt ezek a tokenek továbbra is a figyelem középpontjában állnak.
2025. 08. 24. 13:30
Megosztás:

Hogyan lehet 1.000 dollárból 500.000 dollárt csinálni 2030-ig? Tipp: nem a Bitcoin vagy a Dogecoin, hanem a Layer Brett a kulcs

A kriptovaluták már sok kisbefektetőből csináltak milliomost – elég csak a Bitcoinra vagy a Dogecoinra gondolni.
2025. 08. 24. 12:00
Megosztás:

Áfát csalt egy távol-keleti kereskedő

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bírságokkal együtt 88 millió forint megfizetésére kötelezett egy távol-keleti kereskedőt, aki fiktív számlákkal minimalizálta fizetendő adóját; a tartozás fedezetére a vállalkozás teljes árukészletét lefoglalták.
2025. 08. 24. 11:00
Megosztás:

XRP árfolyamelemzés: Mire számíthatunk a Ripple-től 2025 hátralévő részében – aggódnia kell a Remittix térnyerése miatt?

Az XRP árfolyama idén folyamatos érdeklődés tárgyát képezte, az elemzők előrejelzései pedig mérsékelt növekedéstől egészen erőteljes visszapattanásig terjednek, attól függően, hogy milyen mértékű intézményi érdeklődés és piaci lendület alakul ki.
2025. 08. 24. 09:55
Megosztás:

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.
2025. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Hacktivisták a blokkláncon: Az Anonymous alapítója saját kriptót indított, miközben börtön fenyegeti

Az Anonymous neve évek óta összeforrt a digitális ellenállással. A világhírű hacktivista csoport szlogenje – „We are Anonymous. We are Legion. We do not forgive. We do not forget. Expect us.” – a világ számos nagyvállalatát és kormányát rémisztette meg. Most azonban egy váratlan fordulat érkezett: az egyik alapító, Aubrey Cottle (ismertebb nevén Kirtaner) egy Solana-alapú kriptót indított útjára, amely nemcsak egy újabb mémcoin, hanem egyfajta mozgalmi token kíván lenni.
2025. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Hankó Balázs: a következő négy évben négyezer milliárd forint adókedvezmény marad a családoknál

Az elkövetkezendő négy évben négyezer milliárd forintnyi adókedvezmény marad a családoknál - jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter szombaton Szerencsen. l
2025. 08. 24. 06:00
Megosztás:

Michael Saylor szerint a Bitcoin 17 696%-ot szárnyalhat – mennyire reális ez a vízió?

A kriptovaluták történetében kevés olyan befektetési sztori van, amely felér a Bitcoin elmúlt évtizedének teljesítményével. A 2009-ben indult, mára legnagyobbra nőtt kriptodeviza több mint 20 000%-ot erősödött 2014 óta, és sokak számára azóta is a digitális arany szerepét tölti be.
2025. 08. 24. 05:00
Megosztás:

Műanyagmentes jövő? Egyre nagyobb teret nyernek a biológiailag lebomló higiéniai termékek

A higiéniai termékek – elsősorban a pelenkák – nélkülözhetetlenek mind a gyermekek, mind a felnőttek mindennapjaiban. Ugyanakkor egyre súlyosabb környezeti problémát jelentenek: a világon évente több milliárd darabot dobnak ki belőlük, és ezek döntő többsége műanyag alapú, így akár évszázadokig is terhelhetik a környezetet.
2025. 08. 24. 04:00
Megosztás:

A sárga csekk halála – új dolog jön helyette, kidobhatod őket

A magyar sárga csekk kultusz: Magyarországon évtizedeken keresztül a sárga csekk volt a számlafizetés szimbóluma. A postás hozta, az emberek sorban álltak a postán, és több millió háztartás életének része lett. A csekkek befizetése sokáig nemcsak praktikum, hanem bizalom kérdése is volt: az emberek szerettek kézben tartani a papírt, és biztosak akartak lenni abban, hogy a befizetésük nyoma hivatalos bélyegzővel igazolva van.
2025. 08. 24. 03:00
Megosztás:

Megint nem nyertél a lottón? Eláruljuk a nagy titkot, hogy miért!

Nem vetted még észre, hogy a lottón szinte soha nem nyersz? Hiába játszol az ötösön, a hatoson vagy a skandinávlottón, valahogy sosem sikerül telitalálatot elérned… Nem tűnik ez furcsának? A lottóipar lényege éppen az, hogy minél több szelvényt adnak el, annál nagyobb bevételhez jutnak a szerencsejátékban érdekelt monopolhelyzetű cégek.
2025. 08. 24. 02:00
Megosztás:

Élettársad van nem házasságban élsz? Akkor most bajban vagy!

Sokan ma sem rendelkeznek pontos ismeretekkel az élettársi kapcsolatban élők vagyonjogi helyzetéről – pedig becslések szerint jelenleg körülbelül egymillió magyar ember él ilyen formában. Egy friss MOKK-felmérés rámutatott, hogy az érintetteknek csupán kis része van tisztában a rájuk vonatkozó jogszabályokkal. Cikkünkből most minden részlet kiderül!
2025. 08. 24. 01:00
Megosztás: