Az NVSZ 75 ügyben tett feljelentést az egészségüggyel kapcsolatban feltárt bűncselekmények gyanúja miatt

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) tavaly 75 esetben tett feljelentést az egészségüggyel kapcsolatban felderített bűncselekmények gyanúja miatt és 11 esetben - tíz- és nyolcszázezer forint közötti - hálapénz átadása ügyében - írta a szervezet a honlapján csütörtökön közzétett éves statisztikájában.

Emlékeztettek rá: az NVSZ alapfeladata a bűnfelderítés, a bűnmegelőzés és a védelem. Hozzátették: az egészségügyi területen a védett állományba mintegy 119 ezer ember tartozik, ők az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) és az irányítása alatt működő egészségügyi intézmények foglalkoztatottjai, valamint az önkormányzatok által fenntartott egészségügyi intézményekben egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személyek.

Az NVSZ munkatársai közel 2000 egészségügyi dolgozónak - köztük orvosoknak, ápolóknak - tartottak oktatást, hogy minél szélesebb körben megismerjék az orvos-beteg kapcsolatokban felmerülő korrupciós helyzeteket és azok elkerüléséhez és kivédéséhez megfelelő magatartást, emellett tájékoztató kiadványokkal is segítenek eligazodni az új jogi helyzetben és bemutatni, hogy "a hála és a kölcsönös tisztelet kifejezésének van más módja is a szégyellve átadott-átvett borítékon kívül".

Az elmúlt évről készített összefoglalóban azt írták, tavaly több olyan esetben intézkedtek az NVSZ munkatársai, amikor egy-egy orvost vagy egy egész kórházi osztályt fenyegetett meg egy páciens. Volt, aki e-mailben küldött fenyegető üzenetet egy orvosnak, de olyan is előfordult, hogy egy budapesti kórház szülészetére telefonált be többször fenyegetőzve egy férfi, mert az újszülött gyermekét a kórház a gyermekjóléti szolgálat döntése alapján a rossz körülmények miatt nem adta ki.

Azt írták, olyan ügyben is intézkedniük kellett, ahol egy fővárosi kórház orvosa kollégáiról törvényellenesen rejtett felvételeket készített, illetve személyes adataikról másolatot csinált. Volt olyan egészségügyi dolgozó is, akit azzal fenyegettek meg, hogy kompromittáló információkat hoznak nyilvánosságra róla, az elkövető a hallgatásért kétmillió forintot követelt.

Közölték: az NVSZ a bűnfelderítés során azt vizsgálja, hogy az állami egészségügyi intézmények fenntartása, működtetése a törvényben meghatározottak szerint felelősen és célzottan zajlik-e, továbbá, hogy az állami közegészségügyi ellátáshoz az arra jogosultak olyan sorrendben és módon férnek-e hozzá, ahogy azt a szakmai szabályok indokolják. Hozzátették: az NVSZ nyomozóhatósági jogkörrel nem rendelkezik, nyomozást nem folytat, amennyiben bűncselekmény gyanúját állapítja meg, az eljárást a rendőrség vagy az ügyészség illetékes szerve folytatja le.

Közölték: tavaly 287 eljárást folytattak az egészségügy területén, amelyekből összesen 75 ügyben tettek feljelentést az egészségüggyel kapcsolatosan feltárt bűncselekmények gyanúja miatt. A feltárt és feljelentett bűncselekmények közül a vesztegetés, vesztegetés elfogadása, a közfeladati helyzettel és védettségi igazolással visszaélés dominálnak, de ezen kívül rémhírterjesztés, személyes adattal visszaélés, hamis magánokirat felhasználása, csalás, költségvetési csalás és testi sértés tényállásai miatt indult több büntetőeljárás. Ezekben az ügyekben 187 egészségügyben dolgozó, egy kormánytisztviselő és hét hivatásos szolgálati jogviszonyban lévő ember, valamint 291 állampolgár érintett - írták.

Hozzátették: az NVSZ 2022-ben 11 olyan ügyben tett feljelentést, ahol hálapénz átadása történt, az ügyekben megjelenő hálapénz mértéke tízezer forinttól 800 ezer forintig terjed.

Az NVSZ feltárt egy gyógyászati segédeszközökkel történő visszaélést is, ebben az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda  nyomoz bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt. Az ügyben már hét gyanúsított - három orvos, három cégvezető és egy üzletkötő - letartóztatását rendelte el az illetékes bíróság.

Az NVSZ tavaly 98 megbízhatósági vizsgálatot hajtott végre a krónikus ellátás, a fül- orr- gégészet, a bőrgyógyászat és pszichiátria területén. Ezek során az orvosok és szakdolgozók a jogtalan kéréseket - például a várólistán előrébb sorolást - szinte minden esetben elutasították, a felajánlott összeget nem fogadták el. Két emberrel szemben azonban feljelentést tettek a megbízhatósági vizsgálat eredménye alapján. Jelezték: a szolgálat folyamatosan vizsgálja a legújabb korrupciós veszélyforrásokat és a visszaélési lehetőségeket, azok felszámolására a bűnfelderítési eszközein túl igazgatási javaslatokat tesz.


Inflációs pofont kapott a Bitcoin: kitart a 80 ezer dolláros védővonal?

A Bitcoin árfolyama 82 ezer dollár alá csúszott a vártnál magasabb amerikai inflációs adat után, és ismét a közeli támaszokra irányult a kereskedők figyelme. Miközben a rövid távú technikai jelzések gyengülést mutatnak, a napi grafikon egyik fontos trendkövető indikátora még az árfolyam alatt húzódik. A következő nagy kérdés az, hogy a 80 ezer dollár körüli térség megállítja-e az eladókat, vagy mélyebb korrekció következik.
2026. 10. 15. 09:30
Megosztás:

De még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő tartalmak eltávolítása az X-ről

A brit médiafelügyelet (Ofcom) szerdai helyzetértékelése szerint azt utóbbi időben gyorsult, de még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő, illetve terrorcselekményekhez kötődő tartalmak eltávolítása az X közösségi portálról.
2026. 10. 15. 09:00
Megosztás:

Lezárul a vagyonadóról és a kata megújításáról szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése

Lezárul a vagyonadóról, valamint a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése szerdán éjfélkor.
2026. 10. 15. 08:30
Megosztás:

GKI: a zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergiarendszer ár- és biztonsági problémáit

A zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergia-rendszer tartós ár- és biztonsági problémáit, azokhoz tárolókapacitásra, kockázatmegosztásra és az atomkapacitás megőrzésére is szükség van - állapította meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb, csütörtökön közzétett elemzésében.
2026. 10. 15. 08:00
Megosztás:

Szallas.hu: Észak-Magyarországon pihennek a legtöbben a hosszú hétvégén

Az október 23-i hosszú hétvégén Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél, míg a régiók versenyében Észak-Magyarország vezet a Szallas.hu foglalási adatai alapján.
2026. 10. 15. 07:00
Megosztás:

Jóváhagyta Szlovákia 2027-es költségvetését a parlament, emelkedik a deficit

Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre.
2026. 10. 15. 06:00
Megosztás:

Eva Malá Beluská az IKEA Csehország-Magyarország-Szlovákia új regionális ügyvezetője és fenntarthatóságért felelős igazgatója

Eva Malá Beluská veszi át az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős regionális ügyvezetői és fenntarthatóságért felelős igazgatói pozícióját 2026. november 15-től. A szakember Erika Intiso helyére érkezik, aki az Ingka Csoport globális fenntarthatósági vezetőjeként folytatja pályafutását.
2026. 10. 15. 05:30
Megosztás:

Határozott kiállást vár el Magyar Pétertől az uniós csúcson a Magosz

Határozott kiállást vár el Magyar Péter miniszterelnöktől az agrártámogatások ügyében a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) az Európai Tanács csütörtök-pénteki ülésén - közölte a Magosz szerdán az MTI-vel.
2026. 10. 15. 05:00
Megosztás:

AI-láz, 100 dolláros olaj és 5 százalékos kötvényhozamok formálják a piacokat

A befektetők figyelme egyszerre összpontosul a mesterséges intelligenciára épülő technológiai boom következő szakaszára és az ismét 100 dollár fölé emelkedő olajár hatásaira. Miközben az amerikai részvényindexek rekordközeli szinteken mozognak, az eredmény nagy részét egyre inkább néhány AI-központú technológiai vállalat adja – elterelve a figyelmet a piac egyébként gyenge teljesítményéről.
2026. 10. 15. 04:30
Megosztás:

Ez a baj a hazai magánorvosi ellátással - országos felmérési eredmények

Továbbra is kedvezően ítélik meg a magyarok a magánegészségügyi ellátást, ugyanakkor egyre többen érzik úgy, hogy költségét már nem engedhetik meg maguknak. A magánrendelések legfőbb előnye változatlanul a gyors hozzáférés, de az árak emelkedése egyre inkább hatással van a páciensek döntéseire – többek között ez derül ki a Prémium Egészségpénztár ideiországos, reprezentatív kutatásából*, amely immár negyedik alkalommal vizsgálta a szakorvosi ellátásokkal kapcsolatos lakossági véleményeket.
2026. 10. 15. 04:00
Megosztás:

Több mint 1200 munkahely kerülhet veszélybe a GSK gyógyszeripari vállalat belgiumi üzemeiben

Mintegy 1217 munkahely megszüntetését tervezi Belgiumban a brit GSK gyógyszeripari vállalat, amely szerdán rendkívüli üzemi tanácsi ülésen jelentette be átszervezési szándékát - számolt be szerdán az RTBF belga közszolgálati média.
2026. 10. 15. 03:30
Megosztás:

Költségvetési Tanács: nem sérti az államadósság-szabályt az idei költségvetés módosítása

A Költségvetési Tanács (KT) szerint megfelel az Alaptörvény államadósság-szabályainak a 2026-os költségvetés módosítása, az erről szóló véleményt egyhangú döntéssel fogadták el szerdán - derül ki az MTI-nek küldött tájékoztatóból.
2026. 10. 15. 03:00
Megosztás:

A vagyonadó éppen a legkisebb és a legnagyobb érintett vagyonoknál lehet a legkevésbé hatékony

Öt ponton javasolja a vagyonadó tervezetének módosítását a Blochamps Capital az adójogszabály jelenleg zajló társadalmi konzultációja kapcsán. A Blochamps egy igazságos, kiszámítható és ténylegesen beszedhető vagyonadó mellett érvel, amely képes a legnagyobb vagyonokat valóban bevonni a közteherviselésbe, és nem bünteti a magyar gazdaságban dolgozó tőkét, illetve nem köt le túlzottan értékes állami erőforrásokat.
2026. 10. 15. 02:30
Megosztás:

Ha csekken fizeted a gázszámlát, tudnod kell erről a változásról

Új lehetőséggel bővült a csekkes gázszámlák befizetése: a megújult iCsekk alkalmazásban már ingyenes qvik átutalás is választható. Közben az MVM Next ügyfeleinek arra is érdemes figyelniük, hogy rendszeres elektronikus fizetés után elmaradhat a megszokott csekk a papírszámla mellől. A postai befizetés azonban továbbra is elérhető, és több más megoldás közül is választhatnak a háztartások. Mutatjuk hogyan lehet fizetni egyszerűen, gyorsan.
2026. 10. 15. 02:00
Megosztás:

Azok a nyugdíjasok járnak jól, akiknek a Posta kézbesíti a nyugdíjukat

Miközben a nyugdíjasok többsége már bankszámlára kapja a járandóságát, százezrek továbbra is minden hónapban a postást várják.
2026. 10. 15. 01:00
Megosztás:

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak az SZTE-n

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a megoldás kedvezően befolyásolhatja a haszonállatok egészségét, valamint termelési mutatóit - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 10. 15. 00:30
Megosztás:

Fitch: az idén átlépi a 75 ezer milliárd dollárt a fejlett ipari gazdaságok államadóssága

Igen kedvezőtlen fejlemény a fejlett ipari gazdaságok állampapírpiacain tapasztalt meredek hozamemelkedés, különös tekintettel arra, hogy az országcsoport összesített szuverén adósságállománya az idén várhatóan átlépi a 75 ezer milliárd dollárt - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 14. 23:30
Megosztás:

Alapjaiban kell újragondolni a kata tervezetét a könyvelők országos egyesülete szerint

Alapjaiban kell újragondolni a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójának (kata) tervezetét a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint.
2026. 10. 14. 23:00
Megosztás:

Kapitány István: 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár a magyar kis- és középvállalkozásokra kamatmentesen

A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban - jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 10. 14. 22:30
Megosztás:

Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap

Lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap - jelentette be a külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
2026. 10. 14. 22:00
Megosztás: