Az OTP húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 604,8 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 107 229,31 ponton zárt kedden.

Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a bankadó emelésével kapcsolatos hírek hatására az OTP-nél komoly eladói nyomás alakult ki. A bankpapír forgalma is jelentős volt. Hozzátette: az európai hangulat pozitív, ez az egyedi hír húzta le a magyar tőzsdeindexet.

A Mol 50 forinttal, 1,68 százalékkal 3020 forintra erősödött, 3,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 820 forinttal, 2,5 százalékkal 32 000 forintra csökkent, forgalmuk 22,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,11 százalékkal 1782 forintra esett, forgalma 345,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,44 százalékkal 9865 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 10 432 ponton zárt kedden, ez 13,54 pontos, 0,13 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.


Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás:

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit, mikor és milyen pénznemben lehet kedvező árfolyamon váltani, ez ugyanis bankonként változik.
2026. 10. 16. 14:30
Megosztás:

Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás

Szabálytalan kifizetések, visszaélésre utaló panaszok, gyakorta megszegett belső előírások – az ilyen esetek időben történő feltárása komoly veszteségektől óvhatja meg a vállalatokat. Ehhez azonban az is kell, hogy a figyelmeztetés eljusson a megfelelő vezetőhöz, és intézkedés is kövesse. A beavatkozás leggyakrabban a vezetői döntéseknél vagy az információ továbbításánál akad el – derül ki az EY közel 50 hazai, visszaélések megelőzésével és kockázatkezeléssel foglalkozó szakember részvételével készült gyorsfelméréséből. A válaszadók többsége rendszeresebben ellenőrizné, milyen lépéseket tettek a feltárt hiányosságok megszüntetéséért.
2026. 10. 16. 13:30
Megosztás:

Ursula von der Leyen: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Oroszország ellen

Az Európai Unió nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
2026. 10. 16. 12:30
Megosztás:

Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó átlagkereset

Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 740 600 forint, a nettó átlagkereset 519 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,4, a nettó átlagkereset 10,0, a nettó reálkereset pedig 8,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 16. 12:00
Megosztás:

Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
2026. 10. 16. 11:30
Megosztás:

Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
2026. 10. 16. 11:00
Megosztás:

10 bázispont felett esett az amerikai 10 éves hozam

Az AI szektorral, és a részvénypiacokkal kapcsolatos aggodalmak is segítették a 10 éves amerikai hozam mérséklődését, ami több, mint 10 bázispontos eséssel 5,09%-on zárt. A csökkenést a vártnál magasabb termelőiár-index sem tudta visszafordítani.
2026. 10. 16. 10:30
Megosztás:

Más tárcájából fizetett az OpenAI ügynöke: 362 Ethereum-címet vizsgált át

Egy programozási feladatot kellett megoldania, végül azonban egy engedély nélkül használt kriptotárcából fedezte a szükséges tranzakciós díjakat az OpenAI belső kutatási modellje. Az AI-ügynök 362 tárcacímet ellenőrzött, mielőtt elegendő egyenleget talált az Ethereum Sepolia teszthálózatán. A történet különösen kényes részlete, hogy a rendszer felismerte az engedélyezési problémát, mégis elfogadhatónak minősítette saját lépését.
2026. 10. 16. 10:00
Megosztás:

Az amerikai termelőiár-index is a várakozások felett alakult

A szerdai jelentős esés után tegnap korrigáltak az amerikai indexek. Az S&P 500 0,3%-kal, Nasdaq Composite 0,1%-kal, a Dow Jones 1,1%-kal emelkedett.
2026. 10. 16. 09:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 10. 16. 09:00
Megosztás:

A gyengélkedő technológiai szektor ellenére is tovább emelkedtek az európai indexek

A vezető nyugat-európai indexek csütörtökön is tovább emelkedtek. A STOXX 600 0,4%-kal, a DAX 0,3%-kal, a CAC 40 0,8%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal került feljebb.
2026. 10. 16. 08:30
Megosztás:

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,9 billió forintra nőtt tavaly

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,7 százalékkal 2,9 billió forintra nőtt, ami reálértéken 1,7 százalékos csökkenés - derül ki a csütörtökön bemutatott Top 100 - Csongrád-Csanád Megye Gazdasága 2025 című kiadványból, amelyet Szegeden mutattak be.
2026. 10. 16. 08:00
Megosztás:

Egészségügyi karrier- és állásbörzét tartanak hétfőn a Semmelweis Egyetemen

Egészségügyi karrier- és állásbörzét tartanak hétfőn a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri elméleti tömbjében; a rendezvényen a hazai egészségügyi szolgáltatók aktuális állásajánlatairól, valamint a szak- és továbbképzési lehetőségekről kaphatnak átfogó képet az érdeklődők.
2026. 10. 16. 07:30
Megosztás:

Csökkenő árbevétellel zárta a félévet a Bayer Construct

Csökkenő árbevétellel és adózott eredménnyel zárta a félévet a Bayer Construct Zrt. építőipari vállalat az előző év azonos időszakához képest - közölte a csődeljárás alatt álló társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 16. 06:30
Megosztás:

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai - írja az economica.net gazdasági hírportál.
2026. 10. 16. 06:00
Megosztás:

Megvan a dátum: jön Magyarországon is euró!

Rövid távon várható valamelyes elcsúszás a magyar költségvetésben az aszálykárok és a geopolitikai sokkok miatt, de ezzel együtt is valószínűnek tűnik, hogy Magyarország 2032-ben csatlakozhat az euróövezethez - áll a világ egyik legnagyobb politikai-gazdasági kockázatelemző csoportja, az Eurasia Group csütörtökön Londonban bemutatott helyzetértékelésében.
2026. 10. 16. 05:30
Megosztás:

Az új turizmus-stratégián dolgozik az MTÜ

Új turizmusirányítási rendszer felállításán és egy új turizmusstratégián is dolgozik a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A stratégia első verziója a jövő hétre várható, ezt egy társadalmi egyeztetés követi - mondta az ügynökség vezetője egy keszthelyi turisztikai programon csütörtökön.
2026. 10. 16. 05:00
Megosztás:

A mű nem csak vagyon - Az ICAA szerint a vagyonadó megfelelő szabályozással a kultúra javára is fordítható

A vagyonadóról szóló törvénytervezet szerint az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrész után évi 1, a százmilliárd forint feletti rész után 1,5 százalék adót kell fizetni, első alkalommal a 2026. december 31-i állapot alapján. Az adóalapba minden hárommillió forintnál értékesebb műtárgy és gyűjtemény beszámít, az év utolsó napján érvényes piaci értéken. Az élő művészek alkotásaira, a közgyűjteményeknek kölcsönzött vagy letétbe adott művekre a tervezet nem tartalmaz eltérő szabályt, a hatásvizsgálati lap pedig sem a kulturális szektort, sem az adományozást, sem a nonprofit szervezeteket nem említi az érintettek között.
2026. 10. 16. 04:30
Megosztás: