Az új metrók kocsiszekrényei a Stadler szolnoki üzemében készülnek

Az Egyesült Királyságba, Tyne and Wear megyébe készülő új metró szerelvények építésére és szállítására irányuló projekt fontos mérföldkőhöz érkezett, miután a 46 egységből 23 leszállításra került. A tesztelés és az üzembe helyezés már javában zajlik, így ez egy rendkívül szimbolikus fordulópont, amely jól mutatja a csereprogram előrehaladását. A projekt sikerében a hazai munkavállalóknak is kiemelkedő szerepük van, hiszen a járművek kocsiszekrényei a Stadler szolnoki üzemében készülnek. A magyarországi üzem mára a vállalatcsoport legnagyobb kapacitású alumínium kocsiszekrény üzemévé vált, így a Stadler csúcstechnológiás járműveinek jelentős része magyar szakemberek magas szintű munkája mellett is készül.

Az új metrók kocsiszekrényei a Stadler szolnoki üzemében készülnek

A Stadler által a Nexus számára gyártott és szállított Tyne and Wear metrószerelvények fele már elkészült, és ezzel a flotta egy lépéssel közelebb került a forgalomba állításhoz. Az elkövetkező  hónapokban további vonatok készülnek el, emellett a tesztelés a helyi hálózaton is folytatódik.

Az új vonatok biztonságosak, megbízhatóak és kényelmesek lesznek. A modern felszereltséghez  tartoznak majd a töltőpontok, a légkondicionáló berendezések és minden ajtónál automatikus  kimozdulólépcső lesz. Ez megkönnyíti a fel- és leszállást az utasok számára, különösen az  üzemeltető 50 000 kerekesszékes utasának, valamint a babakocsival, csomaggal vagy  kerékpárral utazóknak. 

A jármű könnyűszerkezetes kialakítása, a fékenergia visszanyerése és a nagy hatékonyságú vontatási átalakító technológia alkalmazása csökkenti az energiafogyasztást és támogatja a zéró CO2-kibocsátást. Az új vonatokat fedélzeti energiatároló rendszerekkel szerelik fel, hogy a jövőben a vonatok egy kibővített hálózaton is közlekedhessenek, ami még fenntarthatóbbá teszi őket. 

Ezek a vonatok metrókocsik, amelyeket a gyakori megállásokkal és viszonylag rövid utazásokkal rendelkező nagyvárosi hálózatokra szabtak. A Nexus számára készült 46 metrókocsin kívül a Stadler 53 metrókocsit szállít a Liverpool City Region számára és 17-et a Glasgow Subway számára. Világszerte 840 darabot adott el. 

A Tyne and Wear hálózaton a tesztelés tavaly kezdődött, ami egy szigorú, kimerítő folyamat. Több ezer biztonsági és teljesítménytesztet hajtanak végre annak érdekében, hogy a vonatok készen álljanak a szolgálatra, amely a tervezés minden aspektusára kiterjednek, az áramellátástól és a fékrendszerektől kezdve a digitális utastájékoztató táblákig, valamint a térfigyelő kamerákig.

Az év elején a Stadler befejezte az új karbantartó létesítményt Gosforthban, amely a gyártás alatt álló 46 metrókocsi otthona lesz. A korszerű és kifejezetten erre a célra épített létesítményt magas szintű specifikációval tervezték, hogy a flotta maximális rendelkezésre állását és megbízhatóságát biztosítsa az elkövetkező évtizedekre. Az épület kiemelkedő környezetbarát jellemzőkkel és innovatív funkciókkal rendelkezik, emellett számos tevékenységnek ad otthont, beleértve a megelőző és javító karbantartást és a vonatbemutatót. 

Patrick Küng, a Stadler projektmenedzsere így nyilatkozott: „A flotta felének legyártása jól mutatja, hogy milyen messzire jutottunk a Tyne and Wear metró számára e fantasztikus új vonatok szállítására irányuló projektben. A biztonság, a megbízhatóság és a kényelem áll ennek a terméknek a középpontjában, amelyet a 21. századi utasok szem előtt tartásával terveztünk. Ezek a vonatok át fogják alakítani a vasúti közlekedést Északkelet-Angliában."

Michael Richardson, a Nexus flotta- és üzemi csereprogramjának vezetője elmondta: „Örömmel látjuk, hogy a Stadler elérte az új metróvonat-flotta gyártásának félidejét, amely átalakító hatással lesz az ügyfeleink és a munkaerő számára. Összesen 46 új szerelvényt kapunk, melynek fele már el is készült. Eddig hét új szerelvényt szállítottak le, és továbbiak következnek. Az új metrószerelvények tesztelése folytatódik hálózatunkon. Jól haladunk, és célunk, hogy az első szerelvények még az év folyamán forgalomba álljanak. A Stadler 555-ös osztályú metrószerelvények tesztelése 90 000 egyedi ellenőrzést foglal magában. Ez korábban éjszakánként zajlott, amikor a metróhálózat zárva volt. Ez az üléstől és az ablaktörlőtől kezdve a nagyobb tételekig, mint például a fékekre, a térfigyelő kamerákra, az ajtókra, a kerekekre és az áramellátásra is kiterjed. Körülbelül 19 000 órányi teszt idő áll rendelkezésre, és az első néhány vonat a tesztelési szakasz részeként 37 000 kilométert teljesített."


48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét

A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak.
2026. 10. 11. 12:00
Megosztás:

Új egyensúlyt keres a kkv-szektor

Az előző negyedéves drasztikus csökkenés után ismét felívelőben van azon hazai vállalkozásoknak aránya, amelyek a közterhek növekedésére számítanak a következő egyéves időtávon – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb felméréséből. A várakozások terén éles különbség látható cégméret alapján: egyedül a legkisebb vállalkozások optimisták, a nagyobb piaci szereplők körében figyelemreméltó az egység; 43 százalékuk számít a járulékterhek emelkedésére a közeljövőben. Bár az érték korrigált, az elmúlt évek eredményeihez viszonyítva az összkép továbbra is pozitív.
2026. 10. 11. 11:00
Megosztás:

Fontosabb kripto hírek: megtorpant a Bitcoin, milliárdos üzlet az OKX-nél

​A Bitcoin elveszítette október eleji nyereségét, miközben jelentős összegeket vontak ki az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből. A hét ugyanakkor komoly intézményi fejleményeket is hozott: új befektetők érkeztek az OKX-hez, az amerikai pénzügyminisztérium két kriptós szabályozási javaslatot visszavont, az Ethereum pedig közelebb került következő hálózati frissítéséhez.
2026. 10. 11. 10:00
Megosztás:

Újabb fejlesztésre nyílt lehetőség egy korábban elnyert támogatásból Szarvason

Öt utcában nyílik lehetőség Szarvason a mederburkolattal ellátott árkok rendbetételére egy korábban elnyert uniós támogatásból - közölte Hodálik Pál (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel.
2026. 10. 11. 09:00
Megosztás:

Két településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Magyarmecskén polgármestert és képviselőket, Pásztón pedig polgármestert választanak.
2026. 10. 11. 08:10
Megosztás: