Az XTB Csoport 2021. Q3 előzetes eredményei

Az XTB Csoport jelentős, 36,5%-os bevételnövekedést könyvelhetett el (2020 harmadik negyedévéhez képest), 31,4 millió euróról 42,9 millió euróra 2021 harmadik negyedévében. Az ebben az időszakban elért konszolidált nettó nyereség szintén nőtt, és elérte a 22,2 millió eurót (ez 43,9%-os növekedés az előző év harmadik negyedévéhez képest, amikor a nyereség 15,4 millió eurót ért el). Az EBIT 2021 harmadik negyedévében szintén 24,4 millió euróra nőtt az egy évvel korábbi 17,9 millió euróhoz képest.

Az XTB Csoport 2021. Q3 előzetes eredményei

„Az XTB Csoport az idei harmadik negyedévben jelentős növekedést ért el mind a bevételek, mind a nyereség tekintetében. A legfontosabb, hogy ezek a növekedések az új és aktív ügyfelek folyamatosan növekvő bázisának erős alapjára épülnek. Annak ellenére, hogy a harmadik negyedév főként nyári időszak, nagyon jó eredményeket értünk el – ez csapatunk mindennapi erőfeszítéseinek is köszönhető. Folyamatosan fejlesztjük kínálatunkat, valamint javítjuk platformunkat és technológiánkat. Ebben a negyedévben új irodát nyitottunk az Egyesült Arab Emírségekben, és engedélyt kaptunk Dél-Afrikában is,” – mondta Omar Arnaout, az XTB igazgatótanácsának elnöke.

2021 harmadik negyedévében az XTB Csoport ügyfeleinek jelentős piaci aktivitása a CFD-származékokkal folytatott kereskedés növekedését eredményezte, amely 1.044 ezer lotot tett ki (2020 harmadik negyedéve: 760 ezer lot), valamint az egy lotra jutó nyereségesség enyhe növekedését 41,3 euróra (2020 harmadik negyedéve: 41,1 euró).

Az egész évre kitűzött új ügyfelek számának növekedése; az új és aktív ügyfelek számának növekedése

Az új ügyfelek folyamatosan növekvő száma az XTB Csoport fejlődésének egyik alapja. Az XTB Csoport már júliusban – a harmadik negyedév első hónapjában – elérte az Omar Arnaout által az év elején bejelentett új ügyfelek számát. Az egész évre kitűzött 120.00 új ügyfelek számát jelentősen felülmúlták, és az idei év kilenc hónapja után az XTB Csoport 146.427 új ügyfélről számolt be. Ez rekordnak számító, 98,9%-os növekedés a tavalyi év első 9 hónapjában szerzett 73.612 új ügyfélhez képest. Csak az idei harmadik negyedévben az XTB Csoport 38.573 új ügyfelet szerzett, ami majdnem feleannyi, mint a 2020-as év ugyanezen időszakában szerzett 21.178 új ügyfél. Összesen 388 973 ügyfél bízta befektetését az XTB Csoportra.

Az optimalizált értékesítési és marketingstratégia folytatásának, a meglévő piacokra való nagyobb mértékű behatolásnak, az új termékek kínálatba történő sorozatos bevezetésének és az új földrajzi piacokon való terjeszkedésnek köszönhetően az aktív ügyfelek átlagos száma is 100,6%-kal nőtt – a 2020 harmadik negyedévi 53.309-ről 106.961-re az idei év azonos időszakában.

„Az új ügyfelek szempontjából örömmel tölt el bennünket, hogy máris elértük a 120 ezer új ügyfélre vonatkozó éves célunkat. Ez a paraméter kulcsfontosságú ahhoz, hogy hosszú távon biztosítsuk a csoport bevételeinek és nyereségének stabil növekedését. Fontos, hogy ezt az aktív ügyfelek növekvő bázisa is támogatja, amelyet a tavalyi harmadik negyedévhez képest megdupláztunk,” – összegezte Omar Arnaout.

A csoport célja, hogy minden befektető számára az első számú és átfogó megoldássá váljon. Jelenleg az XTB Csoport ügyfelei Magyarországon akár 2100 különböző pénzügyi instrumentumba is befektethetnek, beleértve index, árupiaci, részvény, ETF és kriptovaluta CFD-ket, valamint Forexet.

Szeptember elején kilenc új, kriptovaluta CFD-vel bővült a kínálat. Az ezen instrumentumok iránti érdeklődés folyamatosan növekszik – 2021 első felében az XTB ügyfeleinek 20%-a legalább egy tranzakciót hajtott végre kriptovaluta CFD-ken, és az új ügyfelek közel 10%-a számára a kriptovaluta CFD-kkel végrehajtott tranzakció volt az első, amelyet a számlanyitás után megtettek.

A működési költségek 2021 harmadik negyedévében 18,5 millió eurót tettek ki, és 5,0 millió euróval magasabbak voltak, mint az előző év hasonló időszakában (2020 harmadik negyedéve: 13,5 millió euró).

Az XTB Csoport folytatja földrajzi terjeszkedését

Az XTB MENA Limited 2021. július 29-i működésének megkezdésével az Egyesült Arab Emírségekben az XTB Csoport újabb fontos állomásához érkezett földrajzi terjeszkedése során. Ezt a fontos lépést megelőzte a helyi szabályozó hatóság, a DFSA engedélyének megszerzése, amelyre szintén az idei harmadik negyedévben került sor, július 11-én. Az újonnan megnyitott iroda ügyfelei közel 2 ezer pénzügyi instrumentumhoz férhetnek hozzá, de a kínálatot a helyi befektetők igényeinek és preferenciáinak megfelelően továbbfejlesztjük és módosítjuk. Más piacokhoz hasonlóan az XTB az Egyesült Arab Emírségekben is nagy hangsúlyt fektet az oktatásra és a bevált helyi partnerekkel való együttműködésre.

A harmadik negyedév során – augusztus 10-én – az XTB leányvállalata, az XTB Africa (PTY) Ltd. megkapta a működési engedélyt Dél-Afrikában. Az igazgatóság jelenleg az előkészítő munkálatokat koordinálja, hogy 2022 második felében megkezdhesse működését ezen a piacon.

„A feltételezett tervnek megfelelően, és mindössze három héttel a Dubai Financial Services Authority engedélyének megszerzése után megkezdtük működésünket az Egyesült Arab Emírségekben, így a régió ügyfeleinek hozzáférést biztosítunk közel 2000 pénzügyi instrumentumhoz, megoldásainkhoz és első osztályú szolgáltatásainkhoz. Bár még 9-12 hónapot kell várnunk a siker értékelésére, szeretnénk nagymértékben befektetni ebbe a régióba, és idővel a Közel-Kelet vezető brókerévé válni,” – tette hozzá Omar Arnaout.

.....

A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. Ennél a szolgáltatónál a lakossági befektetői számlák 85%-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát. Kérjük, ne kockáztasson többet, mint amennyit kész elveszíteni. Kérjük, bizonyosodjon meg afelől, hogy teljes mértékben megértette a termékkel kapcsolatos kockázatokat és elolvasta a teljes kockázatkezelési nyilatkozatot.


Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás: