A kínai piac emelkedését nem lehet megállítani
2009. 07. 02. 08:30
Többnyire emelkedés tapasztalható az ázsiai piacokon csütörtökön, azonban tapintható a feszültség, melyet a ma nyilvánosságra kerülő amerikai foglalkoztatottsági adat okoz. Az amerikai munkanélküliségi ráta az előzetes várakozások szerint a mai adatok alapján 9,6 százalékosra emelkedhet, mely 26 éves csúcsnak számít. (ProfitLine.hu)
Japánban a Nikkei 225 index bár emelkedéssel nyitott, azonban hamar veszteségbe csapott át, az értéke 0,64 százalékkal 9876.15 pontra csökkent. A veszteségek oka a csökkenő kőolajár, és az Aozora Bank Ltd. valamint a Shinsei Bank Ltd. tervezett fúziója. Hong Kong-ban a Hang Seng index közel 1 százalékos plusz mellett 18,555.64 ponton tartózkodik, a tegnapi napon zárva tartott, így a befektetők ma örülnek a tegnapi kínai feldolgozóipari adatnak. Dél-Koreában a Kospi index többnyire a tegnapi záróértéke közelében fluktuát, konkrét irányt nem vett fel. A tajvani piacon továbbra is lelkesek a befektetők, az index 1,3 százalékkal emelkedett. A kínai Shanghai Composite index értéke közel másfél százalékkal 3051.22 pontra emelkedett, - mely 13 hónapos csúcsnak számít - leginkább a nyersanyagipari vállalatok vezetésével, miután egyre erősebben bízik mindenki az ország gazdaságának fellendülésében a kedvező makroadatok nyomán. Folytatódik az indiai részvénypiac tegnapi emelkedése is, igaz az autógyártók árfolyama csökken, miután a kormány üzemanyag áremelés mellett döntött. A Sensex index értéke 0,3 százalékkal emelkedve 14690.98 pontnál áll. Az olaj ára az ázsiai kereskedés során némiképp csökkent, illetve stagnálást mutat, az amerikai típusú könnyűolaj (WTI) augusztusi jegyzésű ára 14 centtel 69.17 dollárra csökkent Az amerikai dollár jegyzése pedig 96.61 jenre erősödött a tegnap esti 96.51 jenről.

Új korszakot nyit a Solana-alapú digitális vagyonkezelés
A digitális eszközök világa egy újabb mérföldkőhöz érkezett: a Solana blokklánc köré épülő digitális vagyonkezelési modellek (DAT – Digital Asset Treasuries) új lehetőségeket kínálnak a befektetők számára. Míg a kriptopiacokon továbbra is erőteljes a szkepticizmus, különösen a tőkeáttétel és az elhúzódó medvepiacok kapcsán, a Solanára épülő DAT-stratégiák mögött álló szakemberek szerint ezek az aggodalmak gyakran félreértésekből fakadnak.
A SUI ára elérte az 1,80 dollárt, de nem tudja felvenni a versenyt a Digitap ($TAP) offshore banki hasznosságával: Melyik a legjobb kriptovaluta 2026-ban?
A SUI árfolyama az elmúlt hét során nagyrészt oldalazott. Január elején rövid időre elérte az 1,80 dolláros szintet, ám a token azóta sem tudott lendületet venni, és továbbra is ezen a szűk ársávon belül rekedt. Nincs kitörés, nincs erős folytatás – csak oldalazó mozgás. A kereskedők számára az ilyen árviselkedés kiábrándító lehet, különösen egy olyan piacon, ahol a tőke már eleve óvatos.
Irodaházak BREEAM és LEED pontszámának maximalizálása FALCON vízmentes piszoárral
A fenntarthatóság ma már nem csupán egy vállalati marketing húzás, ennek következményei kőkeményen, számokban mérhetőek. A modern irodaházak piacán a BREEAM és LEED minősítések alapvető elvárássá váltak, a vízgazdálkodás pedig ezen rendszerek egyik legkritikusabb pontja. A Green Clean által forgalmazott FALCON vízmentes piszoárok technológiája bizonyítja: a legzöldebb megoldás egyben a legüzembiztosabb is.
Rákapcsolt az AutoWallis 2025-ben: az utolsó hónapokban minden üzletágban felpörgött az értékesítés
Nagyon erősen zárta a tavalyi év utolsó negyedévét az AutoWallis Csoport minden szegmense, így rekordot döntött a gépjármű-értékesítés, valamint a szerviz- és mobilitási szolgáltatások is 2025-ben. Jelentősen, közel 12 százalékkal, 54 ezer darab fölé nőtt az AutoWallis gépjármű-értékesítése az elmúlt évben: a bővülést elsősorban a Kiskereskedelmi Üzletág húzta 20 százalékot meghaladó növekedéssel, míg a Nagykereskedelmi Üzletág eladásai közel 7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket.
2 dolláros árfolyamtámasz, 4 milliárd dolláros fogadás: az XRP visszatérési sztorija új lendületet kap
Az XRP újra a reflektorfénybe került – de most nem a pereskedés vagy a botrányok miatt, hanem mert a piac egyik legizgalmasabb visszatérését produkálja. A 2 dolláros árfolyamszint keményen tartja magát, miközben több milliárd dollárnyi tőke helyezkedik a következő nagy mozgásra. A kérdés már nem az, hogy lesz-e új rali – hanem az, hogy mikor és milyen erővel robban be.
Így alakult a forint csütörtök estére
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Elárasztott a szemétkripto: 11,6 millió token omlott össze 2025-ben, a mémcoin-láz csúcsán
A 2025-ös év minden eddiginél komolyabb figyelmeztetést küldött a kriptovaluták világának: több mint 11,6 millió token ment nullára az év során, a projektek 86%-a pedig ebben az egyetlen évben omlott össze. A mélyrepülésért elsősorban a mémcoin-ok felelnek, amelyek dömpingszerű megjelenése árasztotta el a piacot – és vele együtt a befektetők reményeit is. Mit tanulhatunk ebből a kudarcsorozatból, és merre fordulhat most a piac?
A Recorde és a Panattoni projektje 51.000 m2 bérlettel rendelkezik a Fiege bővülése után
A Recorde Alapkezelő és a Panattoni Hungary stratégiai együttműködésében megvalósuló Panattoni Park Moson fejlesztés teljes bérleti elköteleződést ért el két épületére Mosonmagyaróváron, az osztrák–magyar–szlovák hármashatár közelében, közvetlenül az M1-es autópálya mellett. Az elhelyezkedés ideális nemzetközi áruszállításra és logisztikára, egyedülálló hozzáférést biztosítva Bécs, Pozsony és Budapest célpiacaihoz, valamint a tágabb vonzáskörzet számos ipari központjához.
Új irányítási modell a 4iG Csoportnál
A 4iG Csoport az elmúlt évek során megvalósított növekedési stratégiájának eredményeként mára diverzifikált, jelentős méretű nemzetközi vállalatcsoporttá vált, amely több, eltérő működésű üzletágban rendelkezik komoly piaci jelenléttel. A Csoport működése egyre hangsúlyosabban a nemzetközi piacokra helyeződik át, miközben az űr- és védelmi ipari portfólió – kiemelkedő növekedési potenciállal és erős nemzetközi partnerségekkel – a vállalatcsoport egyik stratégiai pillérévé válik.
Egrag Crypto szerint 47%-os zuhanás várhat az XRP-re – de van ok a bizakodásra is
Megkongatta a vészharangot Egrag Crypto, az egyik legismertebb kriptopiaci elemző, aki szerint akár 47%-os árfolyamesés is várhat az XRP-re a közeljövőben. Bár a prognózis elsőre ijesztő lehet, az elemző továbbra is hisz a token hosszú távú erejében. A cikkből kiderül, mit jelent ez az XRP-tartók számára, és miért lehet mégis érdemes nyugodtnak maradni.
Szakmai összefogás: Újratárgyalják a magyar útdíjrendszert
Új fejezet nyílt a fuvarozói szervezetek és az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) tárgyalássorozatában. A tegnapi egyeztetés eredményeként a kormányzat hajlandó az útdíjrendszer, a súlykorlátozások és a bírságolási gyakorlat felülvizsgálatára, amelyekre a szakmai szervezetek egységes javaslatcsomagot nyújtanak be február 15-ig.
A SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
A kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja a családok gondtalan pihenését. A SZÉP-kártya novemberben is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a költések összege mintegy 33,2 milliárd forintot tett ki, ami csaknem 12 százalékos növekedést jelent 2024 novemberéhez képest - hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).