Bajban a sármelléki repülőtér

A sármelléki repülőtéren a nemzetközi légi forgalomban megfordult utasok száma csaknem huszadára esett vissza az idén a tavalyi adatokhoz képest; a tulajdonos önkormányzatok új üzemeltetőt keresnek a jelenlegi bérlő helyett - tudta meg szerdán az MTI. A bérlő a nehézségek miatt ugyancsak nyitott partner bevonására. (ProfitLine.hu)

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányságnak az MTI kérésére összeállított adatai szerint 2008 első hét hónapjában még több mint 27.600 utas vette igénybe nemzetközi légi forgalomban a FlyBalaton repülőteret, az idén július végéig viszont összesen 1.516 utazó lépett be vagy ki a sármelléki légi határátkelőn.

 

Tavaly október végén ideiglenesen lezárták az üzemeltetők a repülőteret, amelynek forgalma az idén áprilisban indult újra, így az idei számok négy hónap forgalmi adatait tükrözik a tavalyi teljes hét hónappal szemben. A FlyBalaton repülőtéren a tulajdonos Zalavár és Sármellék önkormányzatától 2004-től 99 évre bérlő, ír hátterű Cape Clear Aviation (CCA) Kft. a menetrend szerinti utasforgalom több hónapos kényszerű szüneteltetésének pontos okáról nem adott információt.

 

A reptér újbóli megnyitása érdekében Hévíz, Keszthely és Zalakaros önkormányzata, valamint térségbeli szállodák és a hévízi Mutsch Ungarn Reisen összesen közel 30 millió forintot adtak össze. Ezt a számlát a Hévíz Turizmus Marketing Egyesület kezelte, azonban az elkülönített összeg júliusra elfogyott - mondta Horváth Orsolya, az egyesület irodavezetője szerdán az MTI-nek. Hozzátette, mostantól a repülőtér üzemeltetőinek feladata a charterjáratok fogadásának és indításának biztosítása.

 

Josef Mutsch, a Lufthansa heti három járatát szervező hévízi Mutsch Ungarn Reisen tulajdonosa szerdán arról számolt be az MTI-nek, hogy az elmúlt hetekben többször is csaknem meghiúsult a német légitársaság gépeinek leszállása Sármelléken. Júliusban, mivel nem volt elegendő üzemanyag, az utasok egy részét Budapesten keresztül hozták Sármellékre. Az elmúlt héten pedig nem tudott kerozint vásárolni a repülőtér, hogy azt továbbadja a Lufthansának, így az üzemanyagot a Mutsch utazási iroda fizette ki és adta tovább a német légitársaságnak. Ezt a cége azért vállalta, mert a térségben 18 ezer vendégéjszakát töltenek el az általuk lekötött charterjáratokkal érkező turisták - fűzte hozzá az utaztató vállalkozás tulajdonosa.

 

Szabó Vendel, Sármellék polgármestere az MTI-nek megerősítette azt az információt, hogy új üzemeltetőt keresnek a repülőtérre, mert hosszú időn át a jelenlegi - információja szerint felszámolás alatt álló - bérlő bizonyosan nem tudja működtetni a leszállóhelyet. A CCA-nak nincs a tulajdonában terület, csak az általa épített új fogadóépület és a kiszolgáló létesítmények. A polgármester hozzátette: biztató tárgyalások folynak hazai és külföldi befektetőkkel, akiktől kaptak ajánlatot már vételre és bérletre egyaránt. Hangsúlyozta: az a legfőbb cél, hogy működőképes maradjon a repülőtér, ne zárjon be, és őrizze meg az állandó határnyitást is jelentő nemzetközi kereskedelmi minősítését. A tárgyalásokat ezért októberig be is akarják fejezni, mert a következő évre csak így lehet utasokat és légi járatokat biztosítani.

 

A sármelléki repülőtér üzemeltetőjétől szerdán az MTI-t úgy értesült, hogy a működési nehézségek miatt a cég nyitott a tőkebevonásra, keresi az alacsony forgalom miatt veszteséges leszállóhely számára a "legköltséghatékonyabb megoldást". Cáfolta ugyanakkor azt a hírt, miszerint a CCA felszámolás alatt állna, hozzátéve, hogy a cégnek szintén az az érdeke, hogy működőképes formában sikerüljön új partnert találni. A társaságtól származó információ szerint az üzemanyag beszerzése miatt kialakult gondokat valóban a hévízi utazásszervezővel "együttműködésben" sikerült megoldaniuk.


A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

Fogy a pénz a stabilcoinpiacról – mégis fordulat készül?

Harminc nap alatt 4,55 százalékkal csökkent a stabilcoinok teljes piaci kapitalizációja, miközben a kriptotőzsdékre irányuló pénzmozgások ismét a nettó beáramlás felé fordultak. A látszólag ellentmondásos folyamat arra utal, hogy a kereskedési platformokon újra gyűlhet a felhasználható likviditás, a szélesebb piac azonban továbbra is nyomás alatt áll.
2026. 11. 07. 08:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás:

Az EB szerint a TikTok ajánlórendszere sértheti az uniós digitális szabályokat

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok videóajánló rendszere sértheti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabályt (DSA), mivel működése káros tartalmak ismételt megtekintésére késztetheti a felhasználókat, különösen a kiskorúakat és a mentális problémákkal küzdőket - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2026. 11. 06. 19:30
Megosztás: