Beindultak a női startupok

Lezárult a legnagyobb hazai nagyvállalati inkubátor, a Start it @K&H őszi jelentkezési időszaka, 15 új startup kezdheti meg a munkát a féléves mentorprogramban. Az idén ötéves inkubátor a kiválasztás során ezúttal is a fenntarthatóságra helyezte a hangsúlyt, a környezeti vonatkozások mellett azonban a társadalmi vonal is előtérbe került. Kiemelt figyelmet kaptak azok a startupok, amelyek női alapításúak vagy a nemi egyenrangúságot erősítik innovációjukkal.

Beindultak a női startupok

Mérföldkőhöz érkezett, ötéves lett a legnagyobb hazai nagyvállalati inkubátor. A 2017-ben kísérleti projektként indult program együtt nőtt fel az alulról szerveződő hazai startup közösséggel, mára pedig már 21 különböző iparágból érkező, korai fázisban lévő startupot segített elindítani a piacra lépés és a siker felé vezető úton. „Az öt év során 90 csapatunk, 7 milliárd forint összegű tőkebevonásához járultunk hozzá. Az inkubált startupjaink közül 24 jelenleg is aktív, összességében nézve pedig 65 százalékuk az alapítás után egy évvel is működik. Ez nagyon jó arány a nemzetközi 25 százalékos átlaghoz képest” – összegezte a kiváló eredményeket Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője a Start it @K&H sajtótájékoztatóján. 

Az inkubátornak ezt a kiemelkedő sikerrátát azzal sikerült elérnie, hogy a legkritikusabb – piacra lépésig terjedő – fázisban nyújt segítséget a startupoknak. A féléves mentorálás alatt egy olyan inspiráló közösségbe kerülnek a csapatok, ahol a szakmai- és a K&H vezetői közül kikerülő mentorok, a technológiai szolgáltatások, az inkubátor hazai és nemzetközi kapcsolatrendszere és az alumni csapatok értékes tapasztalatai is rendelkezésre állnak a fejlődéshez. A cél pedig az indulás óta változatlan, a nagyvállalati és a startup szektor szinergiáinak kihasználásával támogatni az innovatív ötletek sikereit. 

Fókuszban a fenntarthatóság

Az őszi felvételi körben 55 jelentkező közül 15 csapat került az inkubátorba, akik közül négy környezetbarát megoldással érkezett, hat pedig női alapítású. „Az volt a célunk, hogy – a K&H Csoport fenntarthatósági törekvéseivel összhangban – kiemelten támogassuk azokat a startupokat, amelyek valamilyen környezeti vagy társadalmi problémára nyújtanak megoldást. Ezzel túlléptünk azon, hogy a fenntarthatóságot pusztán környezetvédelmi oldalról nézzük. AZ ESG második lába, a „social”, vagyis a társadalmi vonal is ugyanúgy szerepet kapott a csapatok kiválasztásánál. Kifejezetten a női esélyegyenlőséget erősítő startupokat kerestünk, amelyek vagy női alapításúak, vagy az egyenrangúságot erősítik az ötletükkel, például a nők elhelyezkedését, érvényesülését segítik a férfias szakmákban” – hangsúlyozta Németh Balázs.

Az őszi szemeszterben a fenntarthatósági csapatok megújult programelemek is támogatják a fejlődésben, többek között női mentorokat kapnak, a témába vágó workshopokon- és előadásokon vehetnek részt, illetve kerekasztal beszélgetéseken tanulhatnak, inspirálódnak a sikeres női vállalkozóktól. 

A Start it @K&H új csapatai 

Környezetbarát:
Blundee: szoftver, segítségével az éttermek hatékonyabban, fenntarthatóbban működnek
Cricks: fenntartható fehérjeforrást előállító hazai tücsökfarm, ahol innovatív tenyésztéstechnológiával termelnek tücsöklisztet
Plantee: küldetésük, hogy közelebb hozzák a kertgazdálkodást a nagyvárosi lakossághoz
Tulipán Design: a népi hagyomány és örökség megőrzésére épül ruhamárka

Női alapítású:
Festivize: appon keresztül köti össze a rendezvénypiac minden szereplőjét
Pensieve: platform, egy helyen gyűjti össze a képeket, videókat, hangüzeneteket, így közelebb hozva egymáshoz a családtagokat és a különböző generációkat
PetFriend: a gazdik életét megkönnyítő app, szűrhetőek benne az állatbarát helyek

Iparágfüggetlen:
H3spways: elsődleges célja az életveszélyes helyzetek során felgyorsítani az adatáramlást 
Sindra: marketplace és karriermenedzsment platform, a zenésztársak megtalálásában segíti a zenészeket
Voovo: oktatási alkalmazás, segít a diákoknak az összetett információk gyors elsajátításában 
Hackrate: cégeket és etikus hackereket összekötő platform
FireStop: könnyen beszerelhető elektromos tűzérzékelő
Kodai: app, ami alkalmas az emberi hangszerjáték pontos leképezésére
SeedTrader: a gabona kereskedelmet emeli magasabb szintre személyre szabható appon keresztül
SimBoostr: virtuális versenymérnök, a szimulátor versenyző adatait elemezve segít a pilóta képességeinek fejlesztésében


Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás: