BÉT: Pluszban indulhat a kereskedés

A kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

BÉT: Pluszban indulhat a kereskedés

A BÉT részvényindexe, a BUX 315,90 pontos, 0,55 százalékos csökkenéssel 56 912,43 ponton zárt pénteken.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában jelezte: a vezető részvények közül az OTP árfolyama korrigált pénteken, a meghatározó támasz 14 180 forintnál, míg az első ellenállás 14 500 forintnál húzódik. Pénteken a bankpapír ára 195 forinttal, 1,34 százalékkal 14 305 forintra csökkent, forgalma 3,3 milliárd forintot tett ki.

A Mol a 200 napos mozgóátlag áttörésével próbálkozott, ami végül nem sikerült. A szakértő szerint a 2751 forintos szintre érdemes figyelni, ha sikerül felette zárni, folytatódhat az emelkedés. Ekkor a 30 napos mozgóátlag lehet a következő ellenállás 2783 forintnál, a támasz pedig 2730 forintnál látható. A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2746 forintra erősödött pénteken, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

A Richter árfolyama a 9150 forintnál húzódó támasz felett zárt, letörése esetén a 30 napos mozgóátlag lehet a következő támasz, ami jelenleg 9025 forintnál húzódik. Pénteken a részvény árfolyama 40 forinttal, 0,44 százalékkal 9165 forintra nőtt, forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom grafikonján 460 forint közelében húzódik ellenállás, míg 451 forintnál a támasz. A papír árfolyama 6,5 forinttal, 1,42 százalékkal 452,50 forintra esett, forgalma 89,3 millió forint volt pénteken.


Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai - írja az economica.net gazdasági hírportál.
2026. 10. 16. 06:00
Megosztás:

Megvan a dátum: jön Magyarországon is euró!

Rövid távon várható valamelyes elcsúszás a magyar költségvetésben az aszálykárok és a geopolitikai sokkok miatt, de ezzel együtt is valószínűnek tűnik, hogy Magyarország 2032-ben csatlakozhat az euróövezethez - áll a világ egyik legnagyobb politikai-gazdasági kockázatelemző csoportja, az Eurasia Group csütörtökön Londonban bemutatott helyzetértékelésében.
2026. 10. 16. 05:30
Megosztás:

Az új turizmus-stratégián dolgozik az MTÜ

Új turizmusirányítási rendszer felállításán és egy új turizmusstratégián is dolgozik a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A stratégia első verziója a jövő hétre várható, ezt egy társadalmi egyeztetés követi - mondta az ügynökség vezetője egy keszthelyi turisztikai programon csütörtökön.
2026. 10. 16. 05:00
Megosztás:

A mű nem csak vagyon - Az ICAA szerint a vagyonadó megfelelő szabályozással a kultúra javára is fordítható

A vagyonadóról szóló törvénytervezet szerint az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrész után évi 1, a százmilliárd forint feletti rész után 1,5 százalék adót kell fizetni, első alkalommal a 2026. december 31-i állapot alapján. Az adóalapba minden hárommillió forintnál értékesebb műtárgy és gyűjtemény beszámít, az év utolsó napján érvényes piaci értéken. Az élő művészek alkotásaira, a közgyűjteményeknek kölcsönzött vagy letétbe adott művekre a tervezet nem tartalmaz eltérő szabályt, a hatásvizsgálati lap pedig sem a kulturális szektort, sem az adományozást, sem a nonprofit szervezeteket nem említi az érintettek között.
2026. 10. 16. 04:30
Megosztás:

Drágulnak a régi kisautók – megjelent a szeptemberi KSH–Használtautó.hu statisztika

Egy év alatt 25,8%-kal drágult a Suzuki Swift, pedig a csaknem 16,5 éves átlagéletkorával ez a legidősebb modell a tíz leggyakrabban hirdetett autó között. A Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal szeptemberi közös statisztikája szerint fogy a belépő szintű kínálat: a 2,5 millió forint alatti hirdetések aránya a teljes kínálatot tekintve 3,4 százalékponttal, 34,6%-ra csökkent.
2026. 10. 16. 04:00
Megosztás:

Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl

Megnyitotta első európai uniós AI Innovation Lab központját a Kyndryl (NYSE: KD), az üzletkritikus vállalati technológiai szolgáltatások egyik vezető szolgáltatója. A Luxembourgban működő központ az agentic AI-ra, vagyis az önálló feladatvégzésre képes AI-ügynökökre épülő megoldásokra szakosodik.
2026. 10. 16. 03:30
Megosztás:

Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban

Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint vásárlóerő-paritáson számolva a 36 vizsgált mobil-, internet- és tévécsomag csomagból 17-ben az öt legdrágább ország között vagyunk, 10-ben pedig mi vagyunk a legdrágábbak. Megnéztük, mi drága nálunk igazán, hogyan változott a helyzetünk az elmúlt években, illetve mi állhat a háttérben.
2026. 10. 16. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több kereskedő külön kedvezménnyel várja az idősebb vásárlókat, az engedmény azonban gyakran regisztrációhoz, meghatározott napokhoz vagy életkorhoz kötött.
2026. 10. 16. 02:00
Megosztás:

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de többségük továbbra is nehezen jön ki a jövedelméből – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 10. 16. 01:00
Megosztás:

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában tartsák meg a Római Szerződés aláírásának március 25-én esedékes 70. évfordulója alkalmából.
2026. 10. 16. 00:30
Megosztás:

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-t

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok (a Cseh Nemzeti Bank, illetve a Szlovák Nemzeti Bank) nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. fióktelepét - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 15. 23:30
Megosztás:

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára Kármán András pénzügyminiszter csütörtökön - értesült a HVG.
2026. 10. 15. 23:00
Megosztás:

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják megtéveszteni – ráadásul folyamatosan újabb trükkökkel. Az Erste idei adatai szerint a bankkártyák esetében elsősorban az adathalászattal, míg az átutalásos csalásoknál pszichológiai manipulációval próbálkoznak. A technológiai védelem mellett ezért legalább ilyen fontos a tudatosság: nem elég egyszer megtanulni, mire kell figyelni, az újabb trükköket is fel kell ismerni. Az Erste az első hat hónapban a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát akadályozta meg sikeresen, és ezzel az ügyfeleknek csaknem 6 milliárd forintot takarított meg.
2026. 10. 15. 22:30
Megosztás:

Rosszindulatú daganat elleni gyógyszert jegyeztek be Oroszországban

Nimolancim néven a nyelőcső, valamint a fej és a nyak rosszindulatú daganatainak kezelésére szolgáló gyógyszert jegyzett be az orosz egészségügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint.
2026. 10. 15. 22:00
Megosztás:

Új befektetési igazgató a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelőnél

Új szakemberrel erősödik a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelő Zrt. vezetői csapata: október 15-től Munkácsi Dávid tölti be a társaság befektetési igazgatói pozícióját. A szakember a Generali Alapkezelőtől érkezik, ahol több mint egy évtizeden át portfóliómenedzserként dolgozott.
2026. 10. 15. 21:30
Megosztás:

Felfüggesztették ügyészi állásából Fürcht Pált

Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes felfüggesztette ügyészi állásából Fürcht Pált, aki ellen egyben újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) júniusban lemondott vezetőjének képviseletét ellátó Horváth Lóránt ügyvédi iroda csütörtökön az MTI-vel. A hírt a Legfőbb Ügyészség megerősítette, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ez nem a jogi képviselő által hangoztatott "válaszcsapás".
2026. 10. 15. 21:00
Megosztás:

Megérjük a 90 éves kort? Ha biztosak lennénk benne, egészen másképp takarékoskodnánk

Akiknek jelenleg nincs nyugdíjcélú megtakarításuk, azoknak az 57 százaléka kezdene el rendszeresen félretenni, ha biztosan tudná, hogy hosszú élet vár rá.
2026. 10. 15. 20:30
Megosztás:

Kutatás: ötből négy ipari szereplő szakemberhiánnyal küzd, mégsem örül mindenki az AI térnyerésének

Egy friss kutatás szerint a hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, és saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják. Ugyanakkor cégmérettől függően kihívásként értékelik az energiaárak kiszámíthatatlanságát, a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságokat, valamint az ázsiai gyártók generálta árversenyt is.
2026. 10. 15. 20:00
Megosztás:

Vajon milyen szakemberre lesz szükséged 3 év múlva, az AI korában?

Tapasztalt HR-szakemberrel erősítette meg csapatát a Prohuman, hogy még nagyobb segítséget nyújthasson a HR területén a vállalatok versenyképességének megőrzésében.
2026. 10. 15. 19:30
Megosztás:

Elemző: az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX

Az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX - közölte Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-vel csütörtökön.
2026. 10. 15. 19:00
Megosztás: