Bezárják a kiskaput a Kínába irányuló mikrochip export előtt
2023. 10. 16. 15:30
Szigorítana a Kínát érintő mikrochip-korlátozásain az Egyesült Államok annak érdekében, hogy ne lehessen a különböző kiskapukat kihasználni a tiltás kijátszására.

A körülbelül egy éve bevezetett korlátozásokat főleg közvetett útvonalon játszották ki, azaz a termékeket nem közvetlenül Kínának, hanem egy harmadik országon keresztül adták el a távol-keleti ország cégeinek.
A Bloomberg értesülései szerint ezt akadályozná meg most az USA, méghozzá a kínai mikrochip-tervező cégek tiltólistához történő hozzáadásával, ami nem csak az amerikai cégekre vonatkozna.
Az amerikaiak célja, hogy Kína ne jusson hozzá a legfejletteb technológiákhoz, és ezzel versenyhátrányba kerüljön az Egyesült Államokkal szemben, főleg, ami a Mesterséges Intelligencia katonai és egyéb alkalmazásait illeti.
Friss adatok: Erre költik a fiatalok a munkáshitelt
Az idén januárban bevezetett munkáshitelt a diplomával nem rendelkező, felsőoktatási tanulmányt nem folytató fiatalok vehetik igénybe, a kormány szándéka szerint ezzel támogatva a pályakezdésüket. Megvannak az első adatok arról, hogy mire költik a legfeljebb 4 millió forint kamatmentes kölcsönt a fiatalok. A statisztika cáfolja azt a korábbi vélekedést, hogy a könnyen elérhető pénzforrást felelőtlen költekezésre használják fel.
A Dogecoin hamarosan ellentámadásba lendül, miközben a befektetők napi 98.125 dollárt keresnek a BCH bányászok révén
A Dogecoin az elmúlt néhány hétben medve trendben mozgott, ami az árfolyamát a kritikus, 0,3 dollár körüli ellenállási szint alá nyomta, és jelenleg a 0,2 dolláros szint körül ingadozik. Ez a csökkenő trend éles visszaesést eredményezett a Relatív Erősségi Index (RSI) mutatókban, különösen az egy napos RSI esetében, amely túladott zónába került.
Jogszabályba foglalták az elvárást: legyen ATM minden településen
A napokban felborzolta már a kedélyeket Nagy Márton kijelentése, miszerint minden hazai településen kell legyen bankautomata, más néven ATM.
A kijelentést igen gyorsan tettek követték, az éjszaka ugyanis megjelent egy kormányhatározat, amely ezt a célt hivatott megvalósítani. A határozatban az alábbiakat lehet olvasni:
Baranya vármegyében 41,5 millió forintba kerül egy átlagos lakás
Baranya vármegyében, 21%-os növekedés eredményeként, már a 41,5 millió forintot is meghaladta az ingatlanvásárlásra fordított összeg átlaga a Duna House adatai szerint. 2025 első két hónapjának tranzakciói alapján az átlagos négyzetméterár tavalyhoz képest 17%-kal emelkedett, míg Pécsett ennél is komolyabb drágulás látható.
Napközben még erősödött, de a Fed döntését követően gyengült a dollár az euróval szemben
Délelőtt Erdogan a török elnök fő kihívóját, Ekrem Imamoglut, Isztambul polgármesterét a török hatóságok őrizetbe vették, amit rosszul fogadott a piac: a török líra és vele együtt a régiós devizák gyengültek. Németországban az alsóház elfogadta az adósságszabály enyhítését, igy már csak a felsőház holnapi döntése kell az elfogadásához. Az euróövezetben a bérek éves növekedése 4,3%-ról 4,1%-ra lassult 2024 utolsó negyedévében, de a negyedéves dinamika 1% maradt.
Vegyesen zártak az európai tőzsdék, esett a német piac és a Rheinmetall
A német tőzsde kivételével emelkedéssel zártak tegnap a főbb európai piacok. A DAX index negatív tartományban zárt egy nappal azután, hogy a német képviselők megszavazták az ország adósságfék-szabályának lazítását és jóváhagyták egy 500 milliárd eurós klíma- és infrastruktúraalap létrehozását. Korrigáltak az utóbbi hónapokban jelentős dráguláson átesett védelmi részvények is, így például a Rheinmetall árfolyama 4,5%-ot esett.
Mennyibe kerül most egy négyzetméter ingatlan Budapest agglomerációjában?
Tetemes különbségek alakultak ki az év első hónapjaiban a budapesti és a fővárosi agglomeráció lakáspiacán mind az áremelkedés, mind a kereslet dinamikájában. Az ingatlanpiacok eltérő tempója miatt pedig egyre többen fedezik fel újra az agglomerációs övezetet, ahol egy budapesti eladó lakás árából kertes házat is lehet vásárolni. – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.
Fővárosi Törvényszék: az Állami Számvevőszék törvényesen járt el a kampányfinanszírozás ellenőrzése során
A Fővárosi Törvényszék 2025. március 18-án meghozott ítéleteiben megállapította, hogy a Magyar Államkincstár jogszerűen járt el az Állami Számvevőszék által pártfinanszírozás tárgyában lefolytatott vizsgálatok alapján. Az indokolás szerint az Állami Számvevőszék feladatkörében eljárva törvényesen folytatta le a vizsgálatot.
Rekordszámú látogatót vár a Magyar Fürdőszövetség az idén
A Magyar Fürdőszövetség várakozása szerint a hazai fürdők látogatóinak száma meghaladhatja az idén a 2019-es rekordot, ebben az évben a belépők árának átlagosan 5 százalékos emelkedésére lehet számítani - hangzott el a szervezet szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Demkó-Szekeres Zsolt váltja Bugár Csabát a Magyar Államkincstár élén
Március 25-ei hatállyal Demkó-Szekeres Zsolt általános elnökhelyettes váltja Bugár Csabát a Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai felügyelete alá tartozó Magyar Államkincstár (MÁK) elnöki pozíciójában.
Európai összevetésben is kiemelkedően teljesít a magyar munkaerőpiac
Tovább erősödött a magyar munkaerőpiac, amely európai szinten is kimagasló eredményeket mutat. A 20-64 éves népesség szezonálisan kiigazított foglalkoztatási rátája a 2010-es foglalkoztatási fordulat óta folyamatosan emelkedik, így Magyarország a 6. helyen áll mind a férfiak, mind a nők körében.
Az árrésstoppal eddig ennnyit csökkentek az árak
Az első napok adatai alapján az árrésstop bevezetésével az átlagos árcsökkenés mértéke elérte a 16 százalékot, végeredményben várhatóan ennél is nagyobb lesz a csökkenés - mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) makrogazdasági elemzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.
Megúszhatod! A végrehajtók nem vonhatnak le a pénzedből semmit!
Jövedelem letiltás, hatósági inkasszó, végrehajtás szabályai. Ezekből a jövedelmekből nem vonhat le senki! Íme a lista: ezekből a jövedelmekből, pótlékokból 1 forintot sem vonhat le SENKI!! Sem a végrehajtó, sem az állam vagy a követeléskezelők. Milyen jövedelemből mennyit lehet levonni?
Puff! Magyar-vietnámi nukleáris együttműködés indul
Stratégiai együttműködés indul Magyarország és Vietnám között a nukleáris ipar területén, hazánknak jelentős szerepet szánnak a délkelet-ázsiai ország nukleáris iparának fejlesztésében a technológia és a képzés terén - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Hanoiban.