Biciklire pattannál? Most pénzt kaphatsz érte!

Szeptember 21-22-én, immár harmadik alkalommal rendezi meg a Kerékpárosbarát hétvégét a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), amely egybe esik az autómentes hétvégével. A program keretén belül országszerte kedvezményekkel várják vendégeiket a Kerékpárosbarát Szolgáltatói hálózat tagjai.

Biciklire pattannál? Most pénzt kaphatsz érte!

A tavaszi, igen sikeres Kerékpárosbarát hétvége után most ősszel is számos izgalmas kaland vár azokra a bringásokra, akik csatlakoznak a harmadik Kerékpárosbarát hétvégéhez. A bicikliseket segítő Kerékpárosbarát alkalmazással a bringások tájékozódhatnak az útvonalakról, a szolgáltatókról, de az ingyenesen letölthető applikáció a legnagyobb kerékpárosokat támogató pont gyűjteménnyel (POI) is rendelkezik az országban. Az app megmutatja a bicikliseknek, hogy hol vannak a vízvételi pontok, pihenőhelyek vagy éppen olyan kerékpárosbarát szolgáltatók, ahol megállhatnak.

„A Kerékpárosbarát Szolgáltatói hálózatunknak már több mint nyolcszáz tagja van és olyan szolgáltatóhelyeket, szállásokat és attrakciókat fog össze, akik megfelelnek azon kritériumoknak, amelyek a biciklisek számára fontosak. A szolgáltatásokhoz kapcsolódóan a Kerékpárosbarát alkalmazásunkat is immár több mint harmincezren töltötték le és használják aktívan. A közösségi bejelentés funkcióra az alkalmazáson belül pedig már több mint hatszáz bejelentés is érkezett” - mondta el Coates Ádám, a kerékpárosbarát hálózat projektvezetője.

A Kerékpárosbarát hétvége keretében az alkalmazásban található szolgáltatók kedvezményeket ajánlanak fel a hozzájuk látogató bringásoknak. Ha valaki ezen a hétvégén vágna neki biciklivel egy túrának vagy vinné magával a kerékpárját, több mint negyven szolgáltató látható az applikációban százalék ikonnal a neve mellett, ezért érdemes náluk szállást foglalni. Az esemény közeledtével a kedvezményeket kínáló szolgáltatók száma egyre emelkedni fog, ezért megéri figyelni az alkalmazást.

Érdemes feltölteni a megtett kilométereket

A szeptember 21-22-i hétvége nagy kihívás elé állítja a bringásokat, a szervezők ugyanis azt a célt tűzték ki, hogy nem kisebb távot, mint a föld megkerülését gyűjtik össze kilométerben ezen a hétvégén. A résztvevők által a hétvégén megtett kilométerek pedig mind-mind hozzájárulnak ehhez a virtuális kihíváshoz.

„Idén, a tavaszi szezonnyitó kapcsán találtuk ki, hogy tekerjük körbe közösen a földet, ami negyvenezer kilométeres távot jelent. A táv úgy adódik össze, hogy mindenki, aki a hétvége alatt megnyitja az alkalmazást, és ezen belül rányom a földgömb ikonra, ott fel tudja tölteni a megtett kilométerei számát, ezzel hozzájárulva a távhoz. Ráadásként azok között, akik a hétvégén bejelentik a hétvégén megtett távjukat, azok között egy ajándékcsomagot is ki fogunk sorsolni, ami egy értékes szervizcsomagot, pumpát, pólót, és még jó néhány meglepetést rejt” - tette hozzá Coates Ádám.

A szeptemberi hétvége plusz adaléka, hogy különböző túrákon is részt lehet venni országszerte, amelyekről a tekerjazöldbe.hu oldalon lehet bővebben tájékozódni, sőt, bárki szervezhet egy-egy túrát saját családjával vagy baráti társaságával közösen, amiért most pénz is jár. Egy minimum 26 fő részére szervezett bringatúráért akár nettó hatvanezer forintot kaphatunk, az egyes szervezett túrákon pedig ráadásul ingyenes vagy jelképes összegért vehető igénybe a részvétel.


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: