Biogázüzemet vásárol a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról; a hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol pénteken az MTI-vel.

Biogázüzemet vásárol a Mol

A vállalat tájékoztatása szerint az üzem évente több mint 40 ezer tonna, a régió hústermeléséből származó hulladékot dolgoz fel, és további 53 ezer tonna maradék hulladékot (például hígtrágyát és trágyát) a szomszédos állattartó és húsfeldolgozó gazdaságokból. Ezen kívül mintegy 18 ezer tonna mezőgazdasági szubsztrátot használnak alapanyagként a több mint 12,5 millió köbméter biogázt előállító üzem számára.

Az üzem megvásárlásához a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása szükséges.

A közleményben hangsúlyozták: a Mol-csoport bioüzemanyag-portfóliójának bővítésére törekszik, hogy hozzájáruljon az Európai Unió megújuló energia irányelvében megfogalmazott célok eléréséhez. Ez az akvizíció összhangban van a REPowerEU akciótervvel is, amely magas célt tűzött ki a biogáz- és metántermelésre, hogy ésszerűen növelje az Európai Unió általános energiafüggetlenségét.

A Mol-csoport számára a Szarvasi Biogázüzem megvásárlása lehetőség a vállalat fenntartható energiatermelési portfóliójának bővítésére. Az erőmű nemcsak az egyik legnagyobb biogáztermelő kapacitással rendelkezik a kelet-közép-európai régióban, hanem egy olyan térségben helyezkedik el, ahol a Mol aktív kutatás-termelési tevékenységet folytat. Ez egyedülálló szinergiát nyújt, mivel infrastruktúrát biztosít a biogáz-létesítmények termékeinek fejlesztésére - jelezték a közleményben.

Miért fáj jobban a derekunk karácsony előtt?

Az év végi stressz és érzelmi terhelés felerősítheti a mozgásszervi panaszokat – figyelmeztet Joó Enikő gyógymasszőr, holisztikus manuálterapeuta. Tapasztalatai szerint a derékfájás, a beállt nyak vagy a becsípődések sokszor nem csupán fizikai eredetűek, hanem lelki problémák testi megnyilvánulásai.
2025. 12. 04. 00:30
Megosztás:

Az olasz védelmi miniszter önkéntes katonai szolgálat bevezetését javasolja

Önkéntes katonai szolgálat bevezetését kezdeményezte Guido Crosetto olasz védelmi miniszter, aki szerint a hibrid háború fenyegetése miatt több ezer magasan képzett biztonsági szakértőre van szükség Olaszországban.
2025. 12. 04. 00:05
Megosztás:

SOL erős ellenállásba ütközik 150 dollár alatt, miközben a Digitap új lendületet vesz a 2 millió dolláros hétvégi roham után

A Solana megrekedt 150 dollár alatt, mivel gyenge mutatók gyengítik a lendületét, miközben a Digitap 2,2 millió dolláros presale-je és élő omni-bank alkalmazása a $TAP tokent az egyik legígéretesebb kriptoeszközzé emeli jelenleg.
2025. 12. 03. 23:00
Megosztás:

Berobbanhat az Ethereum árfolyam? A Fusaka frissítés újraindíthatja a Pectrához hasonló 56%-os ralit

Az Ethereum árfolyama újra emelkedő pályára állt: december eleje óta több mint 13%-ot nőtt, részben a kriptopiac általános fellendülése, részben a Fusaka nevű hálózati frissítés körüli növekvő optimizmus hatására. Bár az ETH még mindig 17%-os mínuszban van havi szinten, a grafikonokon megjelenő technikai jelek kísértetiesen hasonlítanak a 2025 májusi Pectra-upgrade előtti szituációhoz – amikor az Ethereum egyetlen hét alatt 56%-ot ugrott. Vajon most ismét hasonló robbanás következik?
2025. 12. 03. 22:00
Megosztás:

A HungaroControl első uniós léginavigációs szolgáltatóként csatlakozott a SOCEA-hoz

A török, azeri, üzbég, kirgiz, tádzsik és kazah légiforgalmi irányító vállalatokat tömörítő szakmai szervezethez csatlakozott a HungaroControl, a csatlakozás lehetőséget teremt a térség szakszolgálataival való szorosabb stratégiai együttműködésre és koordinációra, ami az európai légiforgalom hatékonyabb áramoltatását eredményezheti - közölte a magyar légiforgalmi szolgálat szerdán az MTI-vel.
2025. 12. 03. 21:30
Megosztás:

Szerdán alig változott a forint árfolyama

Szerdán kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2025. 12. 03. 21:00
Megosztás:

Putyin gazdasági tanácsadója szerint a kriptovaluta kulcsszerepet kell kapjon Oroszország gazdasági mérlegében

Az orosz kormány egyre nyíltabban fordul a kriptovaluták felé: most épp Vlagyimir Putyin egyik legközelebbi gazdasági tanácsadója szorgalmazza, hogy a kriptovaluták jelenjenek meg az ország hivatalos fizetési mérlegeiben. A háttérben egy gyorsan növekvő bányászati iparág áll, amely rejtett exportként dollármilliárdos értéket képviselhet – és ez még csak a kezdet.
2025. 12. 03. 20:30
Megosztás:

Utolsó 24 óra: A 92 ezer dolláros BTC csúcsküszöb lenne? Válts Digitap-ra ($TAP) az összeomlás előtt

A korábbi eladási hullámból való kilábalást követően a Bitcoin múlt pénteken átlépte a 92 ezer dolláros határt. Azonban, mivel nem sikerült áttörnie a kulcsfontosságú ellenállási szinteket, azóta jelentős árfolyamesést tapasztalt.
2025. 12. 03. 20:00
Megosztás:

Soha ne add el a Bitcoint! Vagy mégis? Veszélyben a BTC zászlóshajója

Michael Saylor neve egyet jelent a Bitcoin maximalizmussal – és a „Soha ne add el a Bitcoinod” elvvel. Azonban a kriptopiac egyik legnagyobb intézményi szereplője, a Strategy (korábban MicroStrategy) olyan pénzügyi nyomás alá került, amely arra kényszerítheti, hogy megszegje ezt az alapelvet. De mi történik akkor, ha ez a vállalat valóban elkezdi értékesíteni BTC-állományát? Összeomolhat a piac? Vagy ez csak egy új korszak kezdete?
2025. 12. 03. 19:00
Megosztás:

Oroszország egyre vakmerőbb

Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére - jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára Brüsszelben szerdán.
2025. 12. 03. 18:30
Megosztás:

A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában

Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában - közölte a cég európai működésért felelős ügyvezető igazgatója szerdán Debrecenben.
2025. 12. 03. 18:00
Megosztás:

Több utastájékoztatási funkció a MÁVPlusz járatinfó szolgáltatásban

Az adventi időszaktól új néven, jóval több szolgáltatással vehető igénybe a MÁV-csoport térképes útvonaltervező és járatinfó szolgáltatása, az egykori EMMA mostantól a tavasszal bemutatott új applikációhoz illeszkedő MÁVPlusz néven üzemel tovább, a weboldal is a mavplusz.hu címen érhető el - közölte a MÁV csoport szerdán az MTI-vel.
2025. 12. 03. 17:30
Megosztás:

Ilyen lesz Szerbia jövő évi költségvetése

A szerb parlament elfogadta szerdán a 2026. évi költségvetést, amely a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékának megfelelő hiánnyal számol.
2025. 12. 03. 17:00
Megosztás:

Ilyen lesz Szerbia jövő évi költségvetése

A szerb parlament elfogadta szerdán a 2026. évi költségvetést, amely a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékának megfelelő hiánnyal számol.
2025. 12. 03. 17:00
Megosztás:

2026 a Legelők és Pásztorok Nemzetközi Éve, támogatva ezen ökoszisztémákat és azokat, akik a legelőket fenntartják

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) hivatalosan bemutatta a Legelők és Pásztorok 2026-os Nemzetközi Évét – egy globális kampányt, ami a legelők és a legeltető állattartás a fenntartható mezőgazdaságban, a biodiverzitás megőrzésében és a klímaváltozással szembeni ellenálló képességben játszott alapvető szerepére hivatott felhívni a figyelmet.
2025. 12. 03. 16:30
Megosztás:

Évvégi lendület a nyugdíj-megtakarításokban

Ahogy közeledik az év vége, egyre többen gondolják újra pénzügyi terveiket, és tesznek kisebb-nagyobb lépéseket a hosszú távú biztonság érdekében. Az OTP Nyugdíjpénztár szerint a fiatalok körében látványosan erősödik a tudatosság: az új belépők 40 százaléka 16-34 év közötti, és egyre többen választanak kockázatosabb, hosszabb távon nagyobb hozamot kínáló portfóliókat. Az OTP Öngondoskodási Index adatai is azt mutatják: a lakosság minden korosztályban magabiztosabban és céltudatosabban kezeli pénzügyeit.
2025. 12. 03. 16:00
Megosztás:

Októberben a kártyabirtokosok 14%-kal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A Kormány azért dolgozik, hogy a magyar családok egyre többször és egyre többet tudjanak kikapcsolódásra fordítani. A családok gondtalan pihenését a Kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14%-kos növekedést jelent tavalyhoz képest.
2025. 12. 03. 15:30
Megosztás:

Kik lettek a 2025-ös év legjobb cégvezetői?

Idén 11. alkalommal rendezték meg a Bizalom Gálát, ahol olyan vezetők munkáját ismerték el, akik hivatásuk során nem csak értéket teremtenek, de folyamatosan inspirálnak másokat. Az üzleti élet kiemelkedő szereplőit hét kategóriában és két különdíjjal díjazták. A Leader of The Year kitüntetést 2025-ben Szabó Zoltán, a Ghibli Kft. vezetője nyerte el.
2025. 12. 03. 15:00
Megosztás:

Több mint 100 település külterületi útfejlesztését támogatja a kormány

A vidéken működő vállalkozások és az ott élők számára kiemelt jelentőségű, hogy külterületeik is jól megközelíthetőek legyenek, ezt pedig az Agrárminisztérium is támogatja. A "Külterületi utak fejlesztése" című felhívás első körében több mint száz vidéki önkormányzat külterületi útfejlesztésének finanszírozására kerülhet sor 8,4 milliárd forint összegben - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
2025. 12. 03. 14:30
Megosztás:

Sok változást hoz az új transzferár rendelet

A Nemzetgazdasági Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta az új transzferár rendelet normaszövegét, amely várhatóan idén hatályba is fog lépni. Az új rendelet számos érdemi változást hozhat a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek szabályozásában, jelentősen befolyásolja majd az adminisztrációs és dokumentációs követelményeket, ezért az érintett vállalkozásoknak érdemes időben szakértő segítségét kérni a felkészüléshez.
2025. 12. 03. 14:00
Megosztás: