Bővülnek a GVH jogkörei, itt vannak a 2024-től hatályos változások

A 2023-ban elért eredmények után, a jogalkotó újabb feladatokkal bízza meg a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH). A GVH látja el a külföldi támogatásokról szóló rendelet szerinti kapcsolattartásért felelős hatóság feladatait, februártól kötelezően alkalmazni kell a digitális szolgáltatásokról szóló, úgynevezett DSA-rendeletet, márciustól pedig bővülnek a nemzeti versenyhatóság jogérvényesítési lehetőségei: már az eljárása során intézkedhet a kártékony honlapok lekapcsolása iránt. Ezeken felül 2024-ben várhatóan több új feladatot is kaphat a GVH a kapuőrök és az online szálláshelyfoglalási piacot is szabályozó – az Országgyűlésnek december közepén benyújtott – törvényjavaslat szerint.

Bővülnek a GVH jogkörei, itt vannak a 2024-től hatályos változások

Bővültek a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörei, 2024. január 1-jétől a nemzeti versenyhatóság látja el az Európai Bizottsággal való kapcsolattartásért felelős hatóságként a külföldi támogatásokról szóló (EU) 2022/2560 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti feladatokat. A GVH az uniós piacot torzító külföldi állami támogatások esetében, az Európai Bizottság megkeresésére célzott vizsgálatokat indíthat.

A fogyasztóktól érkező panaszok hatékonyabb kezelését segíti a panaszkezelési szabályok technikai és kisebb érdemi jellegű, az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló (EU) 2019/1937 európai parlamenti és tanácsi irányelv rendelkezéseire tekintettel végrehajtott módosítása. Az irányelv szabályaival való összhang biztosítását célzó módosítás, valamint a hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvénnyel elfogadott módosítás a GVH-hoz forduló, jogvitás ügyet kifogásoló fogyasztókat segíti az ügyek hatékonyabb intézésében.

Honlapokat kapcsolhat le a GVH és indul a DSA-rendelet alkalmazása

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény módosítása 2024. március 1-jétől bővíti a GVH jogköreit, melynek értelmében a GVH Versenytanácsa elrendelheti elektronikus adat (pl. honlap) hozzáférhetetlenné tételét, amennyiben ez a fogyasztók kiterjedt érintettségére figyelemmel súlyos sérelem kockázatának megelőzése érdekében szükséges. A hozzáférhetetlenné tétel végrehajtását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az elektronikus hírközlésről szóló törvény alapján szervezi és ellenőrzi.

2024. február 17-én lép hatálya a digitális szolgáltatások egységes piacáról és a 2000/31/EK irányelv módosításáról szóló (EU) 2022/2065 európai parlamenti és tanácsi rendelet (DSA-rendelet) hatályosulását elősegítő hazai szabályozás, amely a Magyarországon letelepedett vagy Magyarország területére irányuló internetes közvetítő szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásokra terjed ki. 

A DSA-rendelet az online közvetítőkre és platformokra, így például a piacterekre, a közösségi hálózatokra, a tartalommegosztó platformokra, az alkalmazás-áruházakra, valamint az online utazási és szállásplatformokra állapít meg kötelezettségeket. E rendelet elsődleges célja az, hogy megakadályozza az illegális és káros online tevékenységeket és a szándékos álhírterjesztést. A jogszabály biztosítja a felhasználók biztonságát, védi az alapvető jogokat, valamint méltányos és nyitott online platformkörnyezetet hoz létre.

A Gazdasági Versenyhivatal a verseny védelmének következetes érvényre juttatása és az egységes jogalkalmazás előmozdítása, valamint a felhasználók jogainak védelme érdekében szorosan együttműködik a DSA-rendelet végrehajtását végző hatósággal (NMHH) a digitális szolgáltatási piaci versenyt érintő kérdésekben, valamint a digitális szolgáltatások piacával összefüggő, felhasználókat érintő ügyekben.

A GVH gyorsított ágazati vizsgálati jelentésében foglalt javaslatai alapján is készül az online szálláshelyfoglalási piacot szabályozó törvénymódosítás

Szintén az online világot érinti az Országgyűléshez benyújtott, a magyar fogyasztók és vállalkozások érdekében történő fellépésről szóló T/6547. számú törvényjavaslat, amely az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról szóló törvény módosításával a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörét is bővítené, és a digitális ágazat vonatkozásában a versengő és tisztességes piacokról, valamint az (EU) 2019/1937 és az (EU) 2020/1828 irányelv módosításáról szóló (EU) 2022/1925 rendelethez (DMA-rendelet) képest szigorúbb nemzeti szabályokat állapítana meg a kapuőrök kötelezettségeit illetően (magyar nyelvű, Magyarország területén működő személyes, illetve telefonos és elektronikus eléréssel rendelkező ügyfélszolgálat és panaszkezelési mechanizmus, szigorú fizetési határidők megállapítása, független jogi tanácsadási kötelezettség előírása).

Az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslat számos pontja a nemzeti versenyhatóság augusztus végén indított gyorsított ágazati vizsgálatának gyakorlati hasznosulását jelenti. A GVH több beavatkozási pontot is javasolt a jogalkotónak a magyar szállásfoglalók és szállásadók védelme érdekében. Ezzel kapcsolatban Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a Magyar Nemzet 2023. december 28-i számában megjelent évértékelő interjúban úgy fogalmazott: „El kell érni, hogy egyetlen vállalkozás se hozhassa kiszolgáltatott helyzetbe se a pihenni vágyókat, se a nekik szállást kínáló magyar vállalkozókat.”

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken 50 bázisponttal, 15,5 százalékról 15,0 százalékra csökkentette az irányadó kamatot összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 03. 21. 06:00
Megosztás: