Cseh államfőválasztás - Folytatódik a voksolás

Folytatódik szombaton a csehországi elnökválasztás második fordulója, amelyben eldől, hogy Petr Pavel nyugalmazott tábornok, vagy Andrej Babis volt kormányfő lesz az utódja Milos Zemannak, akinek második mandátuma március elején lejár, és harmadik ciklusra nincs törvényi lehetőség.

Cseh államfőválasztás - Folytatódik a voksolás

A két jelölt közül az győz, aki megszerzi a leadott szavazatok egyszerű többségét. A választási helyiségek reggel nyolckor nyíltak, és délután kettőig lesznek nyitva. A voksolás eredményét a cseh statisztikai hivatal a  késő délutáni órákra ígérte A választások iránti érdeklődés magas. Pénteken, a voksolás első napján átlagban 40-50 százalék között mozgott a részvétel, sőt számos helyen az ötven százalékot is meghaladta - derült ki a statisztikai hivatal kimutatásából.

A vezető cseh politikusok, Milos Zeman államfő, Petr Fiala kormányfő, illetve a két jelölt már péntek délután leadták szavazatukat. Öt éve a második körben 66,6 százalékos volt a részvétel, két hete, az idei első fordulóban a választók 68,24 százaléka járult az urnákhoz. A szombati prágai sajtó arra számít, hogy a részvétel a két héttel ezelőtti arányokat is meghaladja. Rendbontásokról, incidensekről nem érkezett jelentés.


A hiteligénylők is jól járnak a bérek emelkedésével

A nettó átlagkereset 546 000 forint volt 2026 márciusában, a nettó kereset mediánértéke pedig 432 100 forintot tett ki a KSH friss adatai alapján. Az átlagbér akár a legnagyobb összegű személyi kölcsön felvételéhez is elég lehet, a mediánbért keresőknek azonban kompromisszumot kell kötniük, ha nagyobb összegű szabad felhasználású hitelt szeretnének felvenni - írja közleményében a Bank360.hu.
2026. 05. 22. 03:00
Megosztás:

Saját jogú nyugellátás és hozzátartozói nyugellátás: a magyar nyugdíjrendszer egyik legfontosabb alapfogalma

A magyar nyugdíjrendszerben kevés olyan fogalom van, amely első olvasásra ennyire száraznak, jogszabályszerűnek és távolinak tűnik, mégis ennyire közvetlenül érinti az emberek életét. A „saját jogú nyugellátás és a hozzátartozói nyugellátás” kifejezés valójában nem pusztán egy törvényi meghatározás: mögötte évtizedek munkája, járulékfizetése, családi sorsok, megélhetési biztonság és sokszor a túlélő hozzátartozók anyagi védelme áll.
2026. 05. 22. 02:00
Megosztás:

Sokkoló áramdíj-emelkedés terheli a magyar vállalkozásokat

Akár háromszázmilliárdos többletköltséget okozhat a jelenlegi rendszer az iparnak és a logisztikai szektornak.
2026. 05. 22. 01:30
Megosztás:

Nyugdíjtitkok a paragrafusok mögé bújva: ezért nem csak a befizetés számít

A nyugdíjrendszerről szóló törvényi szövegek elsőre száraznak és nehezen emészthetőnek tűnhetnek, pedig nagyon is húsba vágó kérdésekről beszélnek. Ki garantálja a nyugdíjak kifizetését? Mitől függ az összeg? Mi történik akkor, ha valaki magánnyugdíjpénztári tag is volt? A szabályok mögött egy egész élet munkájának pénzügyi lenyomata rajzolódik ki.
2026. 05. 22. 01:00
Megosztás:

Lemondott a Horvát Olimpiai Bizottság elnöke

Csütörtökön lemondott Zlatko Matesa, a Horvát Olimpiai Bizottság elnöke, miután korrupciógyanús ügyek sora rázta meg a horvát sportéletet az utóbbi időben.
2026. 05. 22. 00:30
Megosztás:

A spanyol kormány erősíti az erdőtüzek elleni védekezést

A spanyol kormány fokozza az erdőtüzek elleni védekezést az erőforrások bővítésével, az intézmények közti koordináció javításával és a lakosság tudatosságának növelésével - hangsúlyozta Pedro Sánchez miniszterelnök csütörtökön Torrejón de Ardozban, a katonaság vészhelyzeti egységének központjában, miután találkozott az operatív egységek vezetővel.
2026. 05. 22. 00:05
Megosztás:

Forsthoffer Ágnes a parlamenti kapcsolatok élénkítéséről állapodott meg a Szejm elnökével

A lengyel-magyar parlamenti diplomáciai kapcsolatok és együttműködés élénkítéséről állapodott meg az Országgyűlés elnöke a lengyel Szejm elnökével.
2026. 05. 21. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 21. 23:00
Megosztás:

Nőtt az EU népessége, de továbbra is több a halálozások, mint a születések száma

Az Európai Unió népessége 2025 elején elérte a 451 millió főt, ami mintegy egymillióval több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor az unió társadalma tovább öregszik, a természetes népességfogyás pedig tartós maradt - derült ki EU statisztikai hivatalának csütörtökön közzétett demográfiai felméréséből.
2026. 05. 21. 22:30
Megosztás:

Teherán kiterjesztette ellenőrzését a Hormuzi-szoros felett

Irán jelentősen kiterjesztette katonai ellenőrzését a Hormuzi-szoros térségére, és a tengeri útvonalon áthaladó összes hajó számára kötelezővé tette az előzetes engedélykérést - közölte csütörtökön a brit közszolgálati média (BBC).
2026. 05. 21. 21:30
Megosztás:

Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke

Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elnöki tisztségéről Somlyai Zoltán, a szövetség működésének folytonosságát az alapszabálynak megfelelően a novemberi tisztújító közgyűlésig a két alelnök, Juszkó Anita és Kovács Balázs együttesen biztosítja - közölte az érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.
2026. 05. 21. 21:00
Megosztás:

Tízéves magyar-olasz erdőhelyreállítási projekt zárul az idén

Látható eredményt hozott az iparszerű fakitermelés nyomainak felszámolására 2017-ben indult, mintegy 2000 hektárnyi magyar és olasz nemzeti parki erdőt érintő, 8 millió eurós uniós támogatásból megvalósított tízéves projekt - ismertette Fidlóczky József projektvezető csütörtökön a projekt magyarországi helyszínén, Barangon tartott sajtótájékoztatón.
2026. 05. 21. 20:30
Megosztás:

Idén is díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat

Kiosztották a kiemelkedő színvonalú magyarországi konferencia és wellness szállodákat, illetve rendezvényhelyszíneket elismerő Aranynap-díjakat csütörtökön Budapesten - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 05. 21. 20:00
Megosztás:

Megnyílt a Mercedes-Benz Studio Budapest programsorozat

Megnyílt csütörtökön a Mercedes-Benz Studio Budapest programsorozat, a 140 éves német autógyártó mostantól több mint három hónapon át fővárosi és balatoni helyszíneken a prémium márka innovációit, designját és életstílusát bemutató élményekre hívja a látogatókat, hogy a Mercedes-Benz világát az autón túl is megtapasztalják.
2026. 05. 21. 19:00
Megosztás:

Csökkent a BUX csütörtök este

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 827,76 pontos, 0,63 százalékos csökkenéssel 130 632,44 ponton zárt csütörtökön.
2026. 05. 21. 18:30
Megosztás:

Nőtt a COOP árbevétele tavaly

A COOP gazdasági csoport árbevétele 3 százalékkal 887 milliárd forintra nőtt tavaly – közölte a CO-OP Hungary Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 05. 21. 18:00
Megosztás:

Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet az AutoWallis

Javította működési hatékonyságát az AutoWallis Csoport 2026 első negyedévében, miután EBITDA eredménye 13 százalékkal 3,7 milliárd forintra emelkedett, elsősorban a bruttó árrés javulása miatt. A kedvező folyamat az árbevétel 2 százalékos csökkenése mellett történt, amit a nagykereskedelmi értékesítési volumen visszaesése okozott, szemben a kiskereskedelmi és mobilitási üzletágak növekedésével. A Csoport időszaki nyereségességét több egyedi tényező befolyásolta kedvezőtlenül, köztük a növekedési stratégiához illeszkedő új márkák bevezetéséhez kapcsolódó egyszeri költségek, valamint részben a nem realizált, forint erősödése miatti pénzügyi veszteség.
2026. 05. 21. 17:30
Megosztás:

Jövőre ismét gyorsulhat az infláció Magyarországon

A magyar gazdaság az idén 1,4 százalékkal, jövőre 2,2 százalékkal bővülhet, az éves átlagos infláció 2027-ben 4,5 százalékra gyorsulhat az idei 3,2 százalékról az emelkedő energiaárak és egyes árkorlátozó intézkedések akár részbeni kivezetése miatt - közölte az Erste Bank legújabb előrejelzését az MTI-vel.
2026. 05. 21. 16:30
Megosztás:

Coinbase és Flipcash: USDF néven új Solana-alapú stabilcoin indult

A Coinbase újabb lépést tett a stablecoin-infrastruktúra piacán: a vállalat a Flipcash alkalmazással közösen elindította az USDF nevű, Solanán kibocsátott egyedi stablecoint. A token teljes mértékben USDC-fedezettel működik, és azt a célt szolgálja, hogy a Flipcash felhasználói által létrehozott digitális valuták mögött egységes, dollárhoz kötött elszámolási eszköz álljon.
2026. 05. 21. 15:30
Megosztás:

Szabadkereskedelmi megállapodást kötne Szerbia és Ukrajna

Szabadkereskedelmi megállapodást kötne Szerbia és Ukrajna, erről tárgyalt Belgrádban Tarasz Kacska ukrán miniszterelnök-helyettes a szerb kereskedelmi miniszterrel, a miniszterelnökkel és a köztársasági elnökkel csütörtökön.
2026. 05. 21. 15:00
Megosztás: