Csepreghy Nándor: a jó mobilitás beindítja a gazdaságot és a polgárosodást is

Ahol jó a mobilitás, ott beindul a gyarapodás, a gazdasági fellendülés és a polgárosodás folyamata is - mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten, állami elismerések átadásán.

Csepreghy Nándor: a jó mobilitás beindítja a gazdaságot és a polgárosodást is

Csepreghy Nándor hozzátette: a jó közlekedéshez sok minden kell, így például működési és fejlesztési forrás, kormányzati akarat, mérnöki tudás, a tervezés és a működtetés képessége, valamint hatékony menedzsment. Minden mást megelőzően azonban a jó közlekedéshez szakmájukat értő és elkötelezett, a közlekedést nem csupán munkának, hanem hivatásnak tekintő szakemberek kellenek - mondta.

Az önök személyében ma ilyen embereket ünneplünk - jelentette ki az államtitkár a díjazottakhoz szólva, akikben szerinte az a közös, hogy nemcsak munkájuknak, hanem hivatásuknak is tekintik az ország haladását, amiért köszönet és tisztelet illeti meg őket.

Rámutatott, hogy a közlekedés az évszázadok során mindig a viták kereszttüzében állt, ha nem is mindenütt olyan heves vitákéban, mint manapság Magyarországon.

Úgy vélte, vannak fontos kérdések, amelyekről vitázni kell, ezek közé sorolta a gyorsforgalmi utak és a vasút jövőjét, az áruszállítás módjait, a logisztikai fejlesztés irányait, valamint az elektromobilitás és a hagyományos technológiák versenyét.

A mai kor dilemmáinak nevezte a klímaváltozás kihívásait, a környezetbarát közlekedési módok elterjedését és az energiaellátás biztonságát. Úgy vélte, ezek mind új válaszokat követelnek, még akkor is, ha az energiáikat sokszor a hétköznapok kihívásaival kapcsolatos válaszkeresések kötik le.

A díjazottakra utalva azt mondta: "önöket éppen ezért illeti meg az elismerés, mert a napi bozótharcot össze tudják hangolni a távlati gondolkodással, az operatív működtetést a stratégiai látásmóddal. Az önök tudásának és munkájának ezért egyszerre van eredménye a jelenben, és lesz majd a jövőben is, ezért önökre ma és holnap is szüksége lesz az országnak".

Csepreghy Nándor szerint a kormányzati ciklus következő több mint fél évében is sok a tennivaló.

Az államtitkár kitért arra: akármennyire is igyekeznek egyesek politikai hátsó szándékból "a magyar vasút összeomlását belehipnotizálni az emberekbe", a valóság az, hogy a MÁV csoportot sikerült kimozdítani abból a stagnáló állapotból, amelyben évtizedek óta volt.

Kiemelte, hogy a MÁV ugyan három évtizednyi adósságot görget maga előtt, de annak legnagyobb részét az elmúlt másfél évtizedben sikerült ledolgozni és ez a díjazottak munkájának köszönhető.

Felhívta a figyelmet az elmúlt három évben elindított változásokra is, mint például a tarifareform, a cégintegráció, a hároméves bérmegállapodás, a mozdony és autóbusz beszerzés, valamint a motorvonatok beszerzésének elindítása, illetve a késési biztosítás, az új applikáció bevezetése és a nagy hitelfelvétel, amelynek köszönhetően mintegy 1000 kilométernyi vasúti pálya korszerűsödhet az országban.

Közölte, hogy ennek a hitelfelvételnek is vannak ellendrukkerei a közéletben, akik azért dolgoznak, hogy a magyar vasút ne csak az uniós fejlesztési forrásokhoz, hanem ezekhez a banki lehetőségekhez se jusson hozzá. "Ez azonban nem állíthatja meg a vasút fejlesztését" - mondta az ÉKM államtitkára.

Elmondta, hogy a hitel meglététől vagy blokkolásától függetlenül tovább haladnak a MÁV megújítását szolgáló startégiával, amely négy nagy területre terjed ki, így fejleszteni igyekeznek a gördülő állományt (vasút és az autóbuszos flotta), az infrastruktúrát, a szolgáltatásokat és a munkavállalók közösségét. Utóbbi azért fontos, mert a MÁV csoport továbbra is Magyarország legnagyobb munkaadója.

Közölte, hogy az itt dolgozó több mint 50 ezer ember épít napról napra "várat a sárból" és "az ő tudásukon, tehetségükön, teljesítményükön műlik az is, hogy a következő években a MÁV-ot átvisszük-e a tű fokán". "Hogy a sokáig magára hagyott Kádár-kori állami mamutvállalatból végre egy korszerű, utasközpontú közlekedési szolgáltató születhessen" - fogalmazott.

Arra is kitért, hogy ezt a több mint 50 ezer embert - a MÁV csoport dolgozóit - "egyes politikai szereplők járulékos veszteségnek tekintik", és miközben a kormányt akarják ütni, őket találják el a támadásokkal.

Csepreghy Nándor kijelentette, "a mi dolgunk az, hogy ne csak szavakkal, hanem tettekkel is kiálljunk mellettük, önök mellett, erkölcsi és anyagi megbecsülést szerezzünk mindannyiuknak", a mostani rendezvény az előbbit szolgálja.

A jelen lévő közlekedési szakemberekre utalva elmondta, "önök mindannyian nagyszerű pályatársak nyomdokaiba léptek, méltó utódai az ősöknek és már tiszteletre méltó példaképei az új nemzedékeknek."

"Hiszek abban, hogy a vasút és általában a közösségi közlekedés olyan területe az állami működésnek, amelynek nem csak dicsőséges múltja, hanem biztos jövője is van" - fogalmazott Csepreghy Nándor.

A rendezvény végén Csepreghy Nándor és Nagy Bálint az ÉKM államtitkára együtt adták át a miniszteri elismerő okleveleket, a Közlekedésért Érdemérmet és a Magyar Polgári Repülésért Érdemérmet.


Szervezeti átalakulás és új felsővezetés az MBH Banknál

Szervezeti átalakítást hajtanak végre az MBH Banknál a hatékonyabb működés érdekében, átalakul a pénzintézet felsővezetése is - közölte a hitelintézet hétfőn az MTI-vel közleményben.
2026. 11. 02. 19:30
Megosztás:

Emelkedő bevétel mellett csökkent az ALTEO nyeresége

Az ALTEO Csoport árbevétele szeptember végéig 26 százalékkal nőtt, nyeresége 94 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett beszámolóban.
2026. 11. 02. 19:00
Megosztás:

Duna House: megugrott az ingatlanpiaci forgalom októberben

A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától - közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 18:30
Megosztás:

A Notino és a Criteo együttműködése 27 európai piacon bővíti a beauty márkák hirdetési lehetőségeit

A Notino, Európa egyik vezető online szépségápolási termékforgalmazó vállalata stratégiai partnerségre lépett a globális kereskedelmi technológiai és adatelemzési platformmal, a Criteóval. Az együttműködés célja a Notino retail media szolgáltatásainak továbbfejlesztése, valamint a szépségipari márkák számára elérhető hirdetési lehetőségek bővítése a vállalat mind a 27 európai piacán, köztük Magyarországon is.
2026. 11. 02. 18:00
Megosztás:

Roham indult az Otthon Startért, a felújítási hitelek piacát is felpörgetheti az új program

A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is – derül ki a Netrisk összefoglalójából. A program keretében felújítást tervezők akár 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak, amelynek havi törlesztőrészlete 15 éves futamidő esetén közel 105 ezer forint lehet, emellett pedig vissza nem térítendő támogatásra is jogosultak lehetnek. Az új és használt lakások megvásárlásához kínált, legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitelek ugyanakkor az igénylők egy részénél adóstárs bevonását is szükségessé tehetik. A lakossági hitelezésben már most jelentős élénkülés tapasztalható, az Otthon Start kivezetéséről szóló bejelentés napján a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag négyszeresére emelkedett, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa.
2026. 11. 02. 17:30
Megosztás:

Olaszországban hároméves csúcsra gyorsult az éves

Olaszországban 5,4 százalékkal, 2023 szeptembere óta a leggyorsabb ütemben nőttek a fogyasztói árak októberben éves összevetésben, miután egy hónappal korábban 4,2 százalékkal emelkedtek - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 17:00
Megosztás:

Drágul a dízel és a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel emelkedik a dízel és a mezőgazdaságban használt kék dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban, miközben a benzin ára nem változik. A cseppfolyós gáz kilogrammonként tíz centtel drágul.
2026. 11. 02. 16:30
Megosztás:

Ezermilliárdos fejlesztésre készül a vasút

2035-ig több mint 3550 milliárd forintos vasútfejlesztési programot tervez a kormány, ennek keretében több pénzt fordítanának a pályák karbantartására, a felújítások és vágányzárak összehangolására pedig munkacsoportot hoznak létre a vasúti vállalatok és a szektor szereplőinek bevonásával. Erről Böde Csaba, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára beszélt a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencián. A fejlesztések jelentőségét mutatja, hogy a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) adatai szerint az év első kilenc hónapjában több mint ötvenezer kamionnyi áru kényszerült vasútról közútra, melynek többletköltségeit a fogyasztók is fizetik.
2026. 11. 02. 16:00
Megosztás:

TRON staking: mit rejt a csábító TRX-hozam?

Egy látványos hozamszázalék még nem árulja el, mi történik a lekötött TRX-tokenekkel, ki rendelkezik felettük, és mikor lehet hozzájuk ismét hozzáférni. A TRON staking ajánlatok értékelésénél a jutalmak mellett a díjak, a letétkezelés és a kilépési feltételek is meghatározók. A megalapozott összehasonlítás ezért a termék működésének megértésével kezdődik.
2026. 11. 02. 15:30
Megosztás:

Több mint 120 ezer otthon újulhat meg: a jó fűtési rendszer kiválasztása lehet a Wekerle+ egyik kulcskérdése

A hőszivattyúk és a hatékony split klímák is bekerültek az új energetikai felújítási program támogatható technológiái közé. A Gree légkondicionálók szakértője szerint a következő hónapok legfontosabb kérdése az lesz, hogyan lehet a rendelkezésre álló forrásokból valódi és tartós energiamegtakarítást elérni.
2026. 11. 02. 15:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus nyolc bevásárlóparkját érinti az Ahold Delhaize és a Tesco megállapodása

A Shopper Park Plus üdvözli az Ahold Delhaize és a Tesco között létrejött megállapodást. A tranzakció a Shopper Park Plus csoportjának nyolc bevásárlóparkját érinti, négyet Csehországban és négyet Szlovákiában, amelyekben jelenleg a Tesco a horgonybérlő.
2026. 11. 02. 14:30
Megosztás:

Keresleti rohamot hoztak az OSP utolsó napjai, hároméves csúcsra jutott a kínálat

Bár az Otthon Start kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci keresletet októberben, az élénkülés mellett továbbra is több eladó ingatlan jutott a tavalyinál kevesebb érdeklődőre – derül ki az ingatlan.com havi kereslet–kínálati összesítőjéből. Októberben összesen mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra. A napi átlag szeptemberhez képest 3,8 százalékkal emelkedett, de az egy és két évvel korábbi szinttől ez 15, illetve 16 százalékos visszaesést takar.
2026. 11. 02. 14:00
Megosztás:

Jó hír a leárazások idején: 205 akciós ruhából csak 11-nél talált hibát a hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával a kormányhivatalok országszerte több mint 200 akciós ruházati termék árfeltüntetését ellenőrizték. Az évek óta rendszeresen végzett hatósági vizsgálatok eredményességét jelzi, hogy a termékek mindössze 5 százalékánál merült fel kifogás, ugyanakkor a fogyasztóknak is érdemes tisztában lenniük az akciós ruházati termékek árazásának sajátosságaival.
2026. 11. 02. 13:30
Megosztás:

Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. Az ágazatok közül a mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.
2026. 11. 02. 13:00
Megosztás:

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás: