Csúcs mellett duplázott az OPUS

Kiugró eredményt ért el az OPUS-csoport 2023 első háromnegyedévében, a nettó nyereség 30,67 milliárd forint lett, ami több mint duplája az egy évvel korábbi azonos időszakinak - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

Csúcs mellett duplázott az OPUS

A közlemény szerint mindezt soha nem látott, 511 milliárd forintos árbevétel mellett, ami megmutatja, hogy a cégcsoport jó úton halad a belső szinergiák kihasználásával, és a külön iparági divíziók meghatározó vállalatai együttesen komoly védettséget adnak a nehéz külső körülmények ellen.

"Már a számokban is erőteljesen megmutatkozik a költséghatékonysági intézkedések sora, amit az elmúlt időszakban végrehajtottunk" - mondta Lélfai Koppány, az OPUS GLOBAL Nyrt. vezérigazgatója, az első háromnegyedév számait elemezve. "A vállalatcsoport megmutatta, hogy nehéz időszakokban is képes rendkívüli eredménynövekedésre. Ettől azonban még nem dőlhetünk hátra, tovább keressük a szinergia lehetőségeket" - emelte ki.

Közölték, az OPUS GLOBAL Nyrt. konszolidált, teljes működési bevétele rekordszintre, 510,72 milliárd forintra nőtt az év első kilenc hónapjában. Ez 45 százalékos emelkedés egy év alatt. A konszolidált, összes működési költség növekedése hasonló mértékű volt, a 478,9 milliárd forintos összeg 46 százalékkal lett magasabb a bázisidőszakhoz viszonyítva. Összességében a háború miatt kedvezőtlen külső körülmények ellenére a működési költségek növekedését sikerült összhangban tartani a bevétel emelkedésével. Így az üzemi eredmény (EBIT) is jelentősen, 33,1 százalékkal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest. Ez 31,82 milliárd forint konszolidált eredményt jelentett.

Az EBIT növekedéséhez hasonlóan a konszolidált EBITDA-mutató is 26,2 százalékkal 65,65 milliárd forintra növekedett. A pénzügyi műveletekből 3,99 milliárd forint pluszt ért el a cégcsoport, így az üzleti eredményhez hasonlóan az adózás előtti eredmény is kimagasló mértékben növekedett - írták. Hozzátették: ez abszolút számokban azt jelentette, hogy a 2022-es 13,99 milliárd forintos adózott eredményéhez képest 2023 első háromnegyedévében az adófizetési kötelezettségek teljesítését követően kiemelkedő, 30,67 milliárd forint adózott eredményt könyvelhetett el az OPUS GLOBAL.

A közlemény szerint az OPUS-csoport konszolidált szinten 1066 milliárd forint mérlegfőösszeggel továbbra is stabilan 1000 milliárd forint felett zárt 2023. szeptember 30-án, ami 2,3 százalékos növekedés a tavaly év végi bázishoz. A mérlegfőösszegen belül a legnagyobb súllyal az energetika szerepel 38 százalékkal, az ipari termelés pedig 27 százalékos súlyt képvisel. A mezőgazdaság 22 százalékot, a turizmus 11 százalékot tesz ki, míg a vagyonkezelésre 2 százalék jut.

Az egyes szegmenseket vizsgálva, az ipar kiugróan magas 209,69 milliárd forint működési bevételt ért el kilenc hónap alatt, ami 64 százalékkal magasabb a 2022. évi bázisadathoz képest - áll a közleményben. Az árbevétel 81,72 milliárd forintos növekedése mellett a költségek 78,12 milliárd forinttal nőttek, így a szegmens javította nyereségtermelő képességét. Ez különösen annak fényében jó teljesítmény, hogy a háború miatti alapanyagár növekedés ezt a területet érintette a legjobban. Az üzemi eredmény így 25 százalékkal 17,98 milliárd forintra emelkedett az iparban, az EBITDA értéke pedig 50,5 százalékkal 29,2 milliárd forintra nőtt január-szeptemberben.

Közölték: az energetikai cégek alaptevékenységéből származó bevételek is jelentősen, 67,3 százalékkal nőttek, így az idei első háromnegyedévben 171,54 milliárd forintot tettek ki. A kedvezőtlen külső körülmények ellenére a nettó nyereség is közel 52 százalékkal, 2,1 milliárd forintra emelkedett. A gázszolgáltatás esetében a költségek a tervezett szinten alakultak. A szigorú költséggazdálkodás eredményeképpen az EBITDA 6,65 milliárd forintról 11,33 milliárd forintra nőtt.

A tájékoztatás szerint a mezőgazdaság és élelmiszeripar szegmens bevételei a bázisévhez hasonlóak voltak, ami összhangban van a 2023. évre kialakított stratégiával. Az árbevétel stagnálás egyik oka a világpiacon tapasztalható árkonszolidáció, és a termelésoptimalizálás volt. A szegmens nyereségessége azonban jelentősen javult, a költségcsökkentésnek köszönhetően. Az EBIT 3,94 milliárd forinttal 8,46 milliárd forintra nőtt, míg az EBITDA mutató 13,13 milliárd forint volt szeptember végén, ami 4,51 milliárd forinttal magasabb a bázishoz képest.

A turizmus esetében is jobban nőtt az árbevétel a költségeknél, így 2022. első háromnegyedévi 4,08 milliárd forintja után 2023. első háromnegyedéve alatt 5,48 milliárd forint EBITDA-t ért el a szegmens. Talán még jobban mutatja a fordulatot, hogy a tavalyi, 1,7 milliárd forintos veszteséggel szemben idén, az első kilenc hónapban, 2,4 milliárd forint volt a nyereség. Ez különösen figyelemre méltó annak ismeretében, hogy a belföldi kereslet országosan csökkenő tendenciát mutatott 2023. első háromnegyedéve alatt, ami az OPUS csoport hagyományosan belföldi vendégkörre építő szállodái esetében jelentős piaci kihívás volt - írták a közleményben.


Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás: