Davor Filipovic: a kereskedők megpróbálják becsapni a vásárlókat

A kereskedelmi láncok hónapról hónapra emelik az árakat, most pedig az euró átváltásánál próbálják meg becsapni a vásárlókat - jelentette ki Davor Filipovic gazdasági miniszter kedden, az említett láncok vezetőivel tartott találkozót követően.

Davor Filipovic: a kereskedők megpróbálják becsapni a vásárlókat

Horvátország január 1-jén csatlakozott az euróövezethez. Sajtóhírek szerint a legtöbb kereskedelmi lánc felfelé kerekítette az árakat az átváltás során, de nem csak a kereskedők, hanem a vállalkozók és a különböző szolgáltatók is, akik 10-15 százalékkal emelték a díjaikon. A tárcavezető sajtótájékoztatóján kiemelte: az infláció 13,5 százalék, amire legnagyobb hatással az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ára van hatással. "Mindenkinek mondom, aki az állampolgárok rovására akarja felhasználni az átváltást, hogy ez nem fog működni" - húzta alá.

Hozzátette: partnerként tekintenek a kiskereskedelmi láncokra, és jóhiszeműen jártak el, de erre nem számítottak. Elmondta, hogy egy találkozón megkérdezett kereskedőket arról: miért nem csökkentették az árakat, miután az üzemanyagok ára olcsóbb lett, miért nem hat az áraikra, hogy Szlovéniában az elektromos áram ára 60 százalékkal drágább, mint Horvátországban. Szavai szerint egyik kérdésére sem kapott választ.

A miniszter bejelentette, hogy kereskedelmi felügyelőség és a fogyasztóvédelmi szervezetek már a terepen vannak, és hamarosan pontos jelentést adnak.

A lehetséges lépésekkel kapcsolatban elmondta: a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatti úgynevezett feketelistától az árak széleskörű befagyasztásáig, minden terítéken van. "A válság terhét mindenkinek viselnie kell" - hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: elfogadhatatlan, hogy a válságban valaki a nyereségét próbálja meg növelni az állampolgárok terhére.

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját - jelentette be Ilie Bolojan román miniszterelnök szerda esti sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 04. 23:30
Megosztás:

Kína továbbra is kész az együttműködés erősítésére az Egyesült Államokkal

Hszi Csin-ping kínai elnök nagyon fontosnak nevezte a kétoldalú kapcsolatokat Donald Trump amerikai elnökkel szerdán telefonon folytatott beszélgetésükben, és kijelentette, hogy e kapcsolat stabilitása és a kézzelfogható eredmények megsokszorozása érdekében továbbra is kész az együttműködés erősítésére.
2026. 02. 04. 23:00
Megosztás:

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Csörgő Anita (Director, Head of Retail) piaci áttekintésében arra mutatott rá, hogy a reáljövedelmek növekedése és a külföldi turizmus bővülése kedvező hatással van a kiskereskedelmi forgalomra.
2026. 02. 04. 22:30
Megosztás:

Ipari ingatlanpiac: a bérbeadások közel fele az év utolsó negyedében valósult meg

2025 utolsó negyedéve koronázta meg a tavalyi évet. Kiemelkedően erős bérleti aktivitás volt tapasztalható ekkor, az éves nettó bérbeadás 45%-a ebben az időszakban realizálódott – hívta fel a figyelmet Beck Tamás (Director, Head of Industrial).
2026. 02. 04. 22:00
Megosztás:

Vitalik Buterin is megszólalt: új irányt vehet az Ethereum fejlesztése a Frame tranzakciókkal

Lendületet kapott a vita az Ethereum következő nagy frissítéséről: a “Frame Transactions” koncepció bekerült a Hegota főszereplői közé, ráadásul maga Vitalik Buterin is hozzászólt a javaslathoz. A tét nem kicsi – az új tranzakciótípus gyökeresen átalakíthatja a mempool-szabályokat, a pénztárcák működését, sőt a blokklánc szintű MEV-ellenállást is.
2026. 02. 04. 21:30
Megosztás:

Az Aave új pályára áll: bezárják a Family Walletet és búcsút mondanak az Avara márkának

Véget ér egy korszak az Aave-nál – teljes márkakonszolidáció és új fókusz a célzott DeFi-megoldásokon. A decentralizált pénzügyi (DeFi) szektor egyik legnagyobb neve, az Aave radikális stratégiaváltást jelentett be. Az alapító, Stani Kulechov közölte: az Avara márkanév megszűnik, a Family Wallet fejlesztése és felhasználói onboardingja pedig leáll. A cég mostantól minden tevékenységét egységesen az Aave Labs égisze alatt végzi. A cél: a jövő DeFi alkalmazásainak célzottabb, skálázhatóbb építése.
2026. 02. 04. 20:30
Megosztás:

Kész kinevezni új környezetvédelmi minisztert a cseh államfő

A cseh köztársasági elnök kész kinevezni egy új környezetvédelmi minisztert, és várja a kormányfő javaslatát - jelentette be közleményben szerdán a cseh elnöki iroda, miután Petr Pavel államfő Andrej Babis miniszterelnökkel tárgyalt a témáról.
2026. 02. 04. 20:00
Megosztás:

Fordulópont a magyar ingatlan befektetési piacon: túl a mélyponton

Az ingatlanbefektetési piacot Zelles-Görgey Balázs (Director, Head of Capital Markets), mutatta be. Felhívta a figyelmet, hogy az előző év igazi fordulópontot jelentett: a 2024-es rekordalacsony és volatilis év után a 2025-ös teljes befektetési volumen elérte a 881 millió eurót, ami 117,5%-os növekedést jelentett az előző évhez képest.
2026. 02. 04. 19:30
Megosztás:

900 dolgozótól válna meg a Dacia

Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál.
2026. 02. 04. 19:00
Megosztás:

A Bitmine 6 milliárd dolláros ETH-vesztesége „része a ciklusnak”

A Bitmine elnöke visszavág a kritikáknak – hosszú távra építik az Ethereum-kincstárat, miközben erősödik a vita a vállalati kriptotartalékok szerepéről.
2026. 02. 04. 18:30
Megosztás:

Új műtéti eljárással segítik a szívelégtelenségben szenvedőket a pécsi egyetemen

A szívelégtelenségben szenvedő betegeknek segít hosszú távon az az új eljárás, amelyet a közelmúltban már többször alkalmaztak, újabban pedig oktatnak is a pécsi szívgyógyászati klinikán - közölte a Pécsi Tudományegyetem szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 04. 17:00
Megosztás:

A WING és az Accent átveszi a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok üzemeltetését

2026 januárjától új üzemeltetési struktúrában működik tovább a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok. Az Accent Hotel Management és a WING nyáron létrehozott közös vállalkozása – amely a székesfehérvári Best Western Plus Lakeside Hotel üzemeltetését is végzi – átveszi a szálloda működtetését.
2026. 02. 04. 16:30
Megosztás:

Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira

Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira - hívta fel a figyelmet a fiatalokért felelős helyettes államtitkár szerdán az M1 csatorna Ma reggel című műsorában.
2026. 02. 04. 16:00
Megosztás:

Vihar a Bitcoin ETF-piacon: újra 100 milliárd dollár alá csökkent az állomány

Hatalmas eladási hullám söpört végig a legnagyobb kripto ETF-eken – a befektetők óvatos üzemmódra váltottak. Hónapok óta először csökkent 100 milliárd dollár alá a Bitcoin ETF-ek összesített vagyona – ezzel véget ért az az időszak, amikor a tőzsdén kereskedett alapok rekordokat döntögettek a kriptopiacon.
2026. 02. 04. 15:30
Megosztás:

Ráugrottak a fiatalok az Otthon Startra

Az Ersténél az Otthon Start hitelt felvevők 64 százaléka 35 évesnél fiatalabb, az átlagos hitelösszeg több mint 35 millió forint. Tízből kilencen használt lakást vásárolnak a támogatott konstrukció segítségével, az átlagos futamidő 270 hónap.
2026. 02. 04. 15:00
Megosztás:

Új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat bejelentette, hogy Tomor Ákost, a cég transzferár-szolgáltatásainak a vezetőjét 2026. január 1-től partnerré nevezte ki, elismerve több mint egy évtizedes, kiemelkedő szakmai munkáját és nemzetközi tapasztalatát.
2026. 02. 04. 14:30
Megosztás:

6 ezer fővel csökkent a regisztrál álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján a regisztrált álláskeresők száma 2026 januárjában 224.130 fő volt, ami az előző év azonos időszakához képest több mint 6 ezer, 2010-hez viszonyítva pedig mintegy 430 ezer fős csökkenést jelent. Így hazánk változatlanul az Európai Unió élmezőnyéhez tartozik a magas foglalkoztatást és az alacsony munkanélküliséget tekintve.
2026. 02. 04. 14:00
Megosztás:

Beidézték Elon Muskot

Meghallgatja április 20-án a francia igazságszolgáltatás Elon Muskot, az X közösségi oldal tulajdonosát és Linda Yaccarinót, az X korábbi vezérigazgatóját a platform feltételezett visszaéléseivel kapcsolatos nyomozásban - közölte kedden a párizsi ügyészség.
2026. 02. 04. 13:30
Megosztás:

A Waterdrop CEE a növekedés új szakaszába lép – új vezetéssel és világos vízióval

A globális lovebrandnek számító waterdrop® regionális leányvállalata, a Waterdrop CEE fejlődésének következő szakaszába lép. Az új vezetési struktúra egyértelmű stratégiai irányt jelöl ki a márka számára a régióban.
2026. 02. 04. 12:30
Megosztás:

Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatója az oktatásba fektet: segítik a vállalatokat a munkaerő képzésében, fejlesztésében

A digitalizáció, a robotika és a mesterséges intelligencia egyre gyorsabban alakítja át a munka világát, és folyamatosan új tudást követel a munkavállalóktól. A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.
2026. 02. 04. 12:00
Megosztás: