Duplájára nőtt a magyar gyógyszeripar teljesítménye

A kormányzat továbbra is mindent megtesz a magyar gyógyszeripar nemzetközi versenyképességének biztosítása érdekében, aminek egyik eredménye, hogy a szektor teljesítménye tíz év alatt kétszeresére nőtt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Duplájára nőtt a magyar gyógyszeripar teljesítménye

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Novartis beruházásának bejelentésén tudatta, hogy a svájci gyógyszeripari vállalat új regionális kutatás-fejlesztési központot hoz létre Budapesten, innen fogja koordinálni a dél-európai és az afrikai kutatási projektjeit. A projekttel 25 százalékkal bővülni fog a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó dolgozók létszáma.

"Ezzel a beruházással nyer az ország, nyer a gazdaság, hiszen a hozzáadott érték tovább nő, és nyernek a páciensek is, akik pedig megkapják a lehetőséget a Novartis klinikai kutatási programjaiban való részvételre" - mondta.

Hozzátette, hogy a hazánkban több mint 400 embert foglalkoztató cégnek most 65 klinikai tesztje fut Magyarországon, az elmúlt tíz évben tízezer magyar ember vehetett részt ilyen programokban. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a "válságok és a veszélyek korát" éli a világ, és az egészségügy terén is komoly kihívásokkal szembesül az emberiség, komoly versenyfutás zajlik a tudományos közösség és a vírusok között.

"Világossá vált az elmúlt évek tapasztalatai alapján, hogy a járványokkal, egészségügyi kihívásokkal szembeni védekezés sikerét alapvetően meghatározza az, hogy egy-egy ország milyen gyógyszeripari kapacitásokkal rendelkezik" - mutatott rá.

"Mára ez stratégiai képesség, stratégiai tudás, stratégiai vagyon lett. Ezért a magyar kormány továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa a magyar gyógyszeripar nemzetközi versenyképességének további javulását, az ehhez szükséges versenyképes és innovációt ösztönző környezetet" - tette hozzá.

Kiemelte, hogy a gyógyszeripar a gazdaság egyik gerincoszlopát alkotja, amely egyszerre épít a hazai és a külföldi szereplőkre, amit jól példáz, hogy 2014 óta 23 nagy gyógyszeripari beruházás érkezett Magyarországra.

A miniszter aláhúzta, hogy a szektor termelési értéke tavaly elérte az 1200 milliárd forintot, ami óriási rekordnak számít, és gyakorlatilag az ágazat teljesítményének megduplázását jelenti tíz év alatt. Ebben az időszakban másfélszeresére nőtt a gyógyszeriparban dolgozók száma, amely mára meghaladja a 30 ezret. Közölte, az előállított termékek 87 százaléka exportra kerül a világ 126 országába. A gyógyszeripari export tekintetében Magyarország a világranglista 20. helyén áll, miközben lakosságszámban csak a 95. helyen - tájékoztatott.

Elmondta, hogy tavaly a 13 százalékos növekedést követően meghaladta a kétmilliárd eurót a magyar-svájci kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke, ami új csúcsnak számít. Mintegy 900 svájci vállalat működik ma Magyarországon, amelyek több mint 30 ezer embernek adnak munkát - közölte.

A Novartis az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében emlékeztet arra, hogy évtizedek óta elkötelezetten támogatja Magyarország és a régió egészségügyi ellátórendszereinek fejlődését, az innovációt a gyógyításban. A magyarországi orvostudományi egyetemekkel, országos egészségügyi központokkal, megyei kórházakkal szoros partnerségi kapcsolatot fenntartó cég az elmúlt tíz évben számos klinikai vizsgálatsorozat lebonyolításában vállalt fontos szerepet, jellemzően a vezető halálokok közé tartozó szív - és érrendszeri, valamint a rákos megbetegedések és a ritka betegségek területén.  

A cég minden évben mintegy száz klinikai kutatási programban vesz részt, amelyekbe évente több mint ezer hazai beteget vonnak be. A páciensek ellátásának jelentős költségeit, - a gyógyszereket, teszteket, diagnosztikát is beleértve - a svájci vállalat finanszírozza. A Novartis kutatás-fejlesztési tevékenysége így jelentősen hozzájárul a magyar gazdaság fejlődéséhez - hangsúlyozzák a közleményben.


Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás: