Alapvető gyógyszerek akár 75 %-kal is drágulhatnak

Az Európai Unió új szennyvíztisztítási szabályozása alapján a gyógyszer- és kozmetikai cégeknek kellene állniuk a tisztítási költségek jelentős hányadát. Ennek következményeként egyes termékek ára jelentősen, akár 75 százalékkal is emelkedhet, miközben a szabályozott árú piacokon gyógyszerhiány is kialakulhat. Nézzük a részleteket!

Alapvető gyógyszerek akár 75 %-kal is drágulhatnak

A 2024 januárjában elfogadott uniós irányelv célja a vízminőség javítása. Az új előírások szerint a jövőben nemcsak a szerves és szervetlen szennyeződéseket kell eltávolítani a szennyvízből, hanem a szintetikus eredetű anyagokat is, köztük elsősorban a gyógyszerek és kozmetikumok maradványait.

Mivel a szennyezés jelentős részét a gyógyszerek hatóanyagai okozzák, a tisztítási költségek 80 százalékát a gyártókra terhelnék, ami lényegében a gyógyszerfogyasztás közvetett megadóztatását jelenti.

Somosi Zoltán, a Klímapolitikai Intézet kutatója az Infostartnak korábban arról beszélt, hogy az emberi szervezetből kiürülő anyagok eltávolítása jóval drágább és energiaigényesebb feladat, mint a hagyományos szennyvízkezelési eljárások.

Az ehhez szükséges technológiák – például az ózonos tisztítás, az UV-alapú fertőtlenítés vagy az aktív szenes szűrés – kiépítése és működtetése egy uniós tanulmány szerint évente 1,4–1,8 milliárd eurós költséget jelenthet.

Azokon a gyógyszerpiacokon, ahol az árakat hatóságilag szabályozzák, a megnövekedett költségeket nem lehet automatikusan a vásárlókra terhelni. Ez a kevésbé tehetős tagállamokban – például Romániában és Bulgáriában – oda vezethet, hogy egyes gyártók kivonják termékeiket a forgalomból. Emiatt hiány alakulhat ki alapvető gyógyszerekből, például antibiotikumokból, valamint gyulladás- és lázcsillapítókból.

További veszély, hogy a szabályozás felgyorsíthatja az európai gyógyszergyártás Ázsiába költözését, ahol az alacsonyabb munkaerőköltségek és a lazább környezetvédelmi előírások kedvezőbb feltételeket biztosítanak.

A várható drágulás mértékét illetően eltérnek az előrejelzések: az Európai Unió 10–30 százalékos áremelkedéssel számol, míg a német hatóságok például a paracetamol esetében 45–75 százalékos drágulást tartanak elképzelhetőnek.

A kozmetikai szektorban, ahol szabadabb az árképzés, a pluszköltségek könnyebben megjelenhetnek a fogyasztói árakban, így 2028-tól ott is drágulhatnak például a naptejek, testápolók és samponok.

Noha a szabályok teljes körű alkalmazásának határideje 2045, a kapcsolódó díjak beszedése már 2028 végétől elindulhat.

Eddig kell eltávolítani a választási plakátokat

Az országgyűlési választásra kihelyezett plakátokat május 12-én 16 óráig kell eltávolítani - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI-vel kedden.
2026. 04. 21. 18:00
Megosztás:

Megélénkült a Svájcból és az Egyesült Államokból érkező lakáspiaci kereslet

A választásokat követő héten főként Svájcból és az Egyesült Államokból jelentősen megnőtt az eladó lakásokra és házakra érkező telefonos érdeklődések száma, területi bontásban a főváros, míg az árakat tekintve főként a 80 millió forintnál olcsóbb lakások és házak álltak a kereslet fókuszában - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2026. 04. 21. 17:30
Megosztás:

Moszkva kész az olajszállítás újraindítására a Barátság vezetéken

Oroszország kész a kőolajszállítás újraindítására Magyarországra és Szlovákiába a Barátság vezetéken, a kérdés az, hogy Ukrajna hajlandó-e felhagyni a "zsarolással" - közölte az orosz elnök sajtótitkára újságíróknak kedden Moszkvában.
2026. 04. 21. 17:00
Megosztás:

A svájci óraexport 1 százalékkal csökkent márciusban

A svájci órák exportja egy év alatt 1 százalékkal 2,112 milliárd svájci frankra csökkent márciusban, miután februárban 9,2 százalékkal nőtt - áll a svájci óraipari szövetség (FHS) honlapján.
2026. 04. 21. 16:30
Megosztás:

35 éves a Magyar Suzuki: teljeskörű autógyártás, népszerű modellek, stabil működésű nagyvállalat

Jelentős mérföldkőhöz ért a Magyar Suzuki Zrt: az esztergomi vállalatot 35 évvel ezelőtt alapították és tették le a gyár alapkövét. A Suzuki Csoport egyetlen európai üzemében az évtizedek során hét ikonikus modell készült, miközben a vállalat az ország egyik meghatározó gazdasági szereplőjévé vált.
2026. 04. 21. 16:00
Megosztás:

Új kulturális modell kidolgozását kezdeményezi a Magyar Színházi Társaság

Új, átláthatóbb és arányosabb alapokra helyezné a kulturális szféra működését a Magyar Színházi Társaság (MSZT), ennek érdekében a szervezet több mint száz pontból álló szakmai javaslatcsomagot állított össze – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2026. 04. 21. 15:00
Megosztás:

Meredeken romlottak a németországi és euróövezeti gazdasági várakozások

Áprilisban meredeken csökkent a ZEW gazdaságkutató intézet németországi és euróövezeti gazdasági hangulatindexe a márciusi erőteljes süllyedést követően.
2026. 04. 21. 14:40
Megosztás:

A BIS szigorítaná a stabilcoin-szabályozást – de már túl késő lehet?

A stabilcoin (angolul: stablecoin) piac robbanásszerű növekedése új szintre emelte a pénzügyi kockázatokat – és a szabályozói aggodalmakat is. A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) most egyértelmű figyelmeztetést adott ki: globális szabályozás nélkül a rendszer sérülékeny marad. De vajon a piac már túlnőtt a szabályozók reakcióidején?
2026. 04. 21. 14:00
Megosztás:

A Waberer’s három új MAN típusú elektromos nyerges vontatóval bővíti alternatív hajtásláncú flottáját

A Waberer’s tovább erősíti fenntarthatósági törekvéseit, és három új, tisztán elektromos MAN TGX 20.449 4x2 BL SA EB típusú nyerges vontatóval bővíti alternatív hajtásláncú járműflottáját. A beszerzéssel az ilyen járművek száma 33-ra nő, amellyel a vállalat továbbra is Közép- és Kelet-Európa egyik legnagyobb alternatív flottáját üzemelteti.
2026. 04. 21. 13:30
Megosztás:

Csökkenő bevételről számolt be a német Beiersdorf csoport

A Beiersdorf német kozmetikai és vegyipari csoport csökkenő bevétellel zárta a március végével záródott első negyedévet - áll a vállalat honlapjára kedden fölkerült jelentésben.
2026. 04. 21. 13:00
Megosztás:

Csökkenő bevételről számolt be a német Beiersdorf csoport

A Beiersdorf német kozmetikai és vegyipari csoport csökkenő bevétellel zárta a március végével záródott első negyedévet - áll a vállalat honlapjára kedden fölkerült jelentésben.
2026. 04. 21. 13:00
Megosztás:

Coinbase új szintre emeli a kriptohitelezést: USDC-alapú kölcsönök indulnak az Egyesült Királyságban

A Coinbase tovább erősíti jelenlétét az Egyesült Királyság kriptopiacán: a vállalat elindította kriptofedezetű hiteltermékét, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy Bitcoin és Ethereum fedezet mellett perceken belül USDC-hez jussanak. Az új szolgáltatás nemcsak likviditást biztosít eladás nélkül, hanem fontos lépés az onchain pénzügyi ökoszisztéma kiépítése felé is.
2026. 04. 21. 12:30
Megosztás:

Még lehet jelentkezni az országos önkéntes meteorológiai hálózatba

Még lehet jelentkezni a HungaroMet Nonprofit Zrt. által indított országos önkéntes meteorológiai hálózatba, amelynek célja a hazai mérési lefedettség bővítése és a helyi időjárási jelenségek jobb megismerése.
2026. 04. 21. 12:00
Megosztás:

Jelentősen mérséklődtek a gépjárműbiztosítási díjak az első negyedévben

Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint az első negyedévben megkötött teljes körű, casco szerződések átlagdíja 197 900 forint volt a személygépkocsik körében, ami 9 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában tapasztalt 217 400 forintos szinttől. Ennél is jelentősebb, 16,5 százalékos csökkenés tapasztalható a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíjában, melynek aktuális összege 58 400 forint.
2026. 04. 21. 11:30
Megosztás:

Pénteki szintjük közelében maradtak a hosszú hozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, itthon folytatódott a hozamcsökkenés

Nem mozdultak el számottevően pénteki szintjükről a fejlett gazdaságok hosszú hozamai a hétfői kereskedés során, az inflációs félelmek továbbra sem enyhülnek, miközben az USA-iráni konfliktus kimenetele egyelőre bizonytalan, a Hormuzi-szoros kérdésében patthelyzet alakult ki, pedig közeleg a kéthetes tűzszünet április 22-i lejárata.
2026. 04. 21. 11:00
Megosztás:

A tengerentúli tőzsdéken is fordult a kocka, a nyersolaj ára 6-7%-ot emelkedett hétfőn

Hétfőn mérsékelt csökkenéssel zártak a legfontosabb tengerentúli részvényindexek a pénteki csúcsokat követően: a Dow néhány pontos csökkenéssel zárt, az S&P500 0,2%-ot csúszott vissza, míg a Nasdaq Composite 0,3%-ot gyengült.
2026. 04. 21. 10:30
Megosztás:

A pénteki lendület gyorsan szertefoszlott, hétfőn már estek az európai részvényindexek

Csökkenéssel zárt hétfőn a nyugat-európai tőzsdék túlnyomó többsége azt követően, hogy a Hormuzi-szoros pénteki megnyitásáról szóló bejelentések meglódították a részvényindexeket. Azonban a hétvége közel-keleti eseményei ismét nyomás alá helyezték a részvénypiacokat, a befektetők kockázatkerülőbbek voltak, miközben közeleg a korábbi kéthetes tűzszüneti megállapodás vége.
2026. 04. 21. 10:00
Megosztás:

Az elmúlt másfél évtizedben nőtt az üzemanyagárak megfizethetősége

A havi nettó átlagkeresetből megvásárolható üzemanyag mennyisége 2025-ben a kétszeresére nőtt 2010-hez képest - állapítja meg az MTI-hez kedden eljuttatott elemzésében a GKI Gazdaságkutató Zrt., az intézet szerint a védett ár kivezetésével, a piaci árak visszatérésével évekkel ezelőtti szintre ugrana az autósok terhe.
2026. 04. 21. 09:30
Megosztás:

Folytatódik a parlament alakuló ülésének előkészítése

Folytatódnak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások kedden az Országházban.
2026. 04. 21. 09:00
Megosztás:

A Mastercard segíti a magyar fintech cégek nemzetközi piacra lépését

A Mastercard háromrészes eseménysorozatot indít Budapesten, hogy a magyarországi fintech-szektor legígéretesebb szereplőit segítse a nemzetközi piacra lépésben - közölte a Mastercard az MTI-vel.
2026. 04. 21. 08:30
Megosztás: