Eddigi legsikeresebb évét zárta az ALTEO

Sem a magas árakban és a korábban nem tapasztalt piaci volatilitásban testet öltő, a háborús helyzettel is összefüggő energiapiaci sokkok, sem pedig az energiaszabályozási tevékenységre az év második felében kivetett különadó nem vetette vissza az ALTEO növekedésének lendületét. A kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti konszolidált eredmény (EBITDA) 2022 végén jelentős mértékben volt magasabb, mint az év elején prezentált medián tartomány felső sávja, főként a Szabályozási Központ kimagasló eredményességének, a kiskereskedelmi szegmens rekorderedményének, valamint a megújuló erőművek stabil, jó teljesítményének köszönhetően.

Eddigi legsikeresebb évét zárta az ALTEO

A 2022-es év energiapiaci nehézségeit és kihívásait az előnyére tudta fordítani az ALTEO a fenntarthatóságra és megújuló alapú energiatermelés elterjedésére is alapozó stratégiájának köszönhetően. A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájába tartozó társaság 20 milliárd forintot meghaladó konszolidált EBITDA-t ért el az év egészében. Ez 57 százalékkal haladja meg a megelőző évi értéket, és jóval magasabb a 2022 elején prezentált medián EBITDA tartomány felső sávjánál is.

Az ALTEO történetében korszakosnak számít a 12,9 milliárd forintos konszolidált nettó eredmény is, amely a bázisidőszakhoz képest 120 százalékos bővülésnek felel meg. A nagyszerű teljesítmény elsősorban a hő- és villamosenergiatermelést irányító Szabályozási Központ kimagasló eredményességére vezethető vissza, de rekorderedménnyel vette ki belőle részét a kiskereskedelmi szegmens, ahogyan a megújuló erőművek stabil, jó teljesítménye is kellett hozzá. Ezeket az sem tudta mérsékelni, hogy tavaly még éreztette a hatását az a kismértékű lassulás, amelyet a pandémia okozott a nemrég elindított hulladékgazdálkodási, valamint e-mobilitási üzletágaknál. Az energiaszabályozási tevékenységre az év második felében kivetett különadó a konszolidált EBITDA-t 2 milliárd forint körüli összeggel csökkentette.

„Az elmúlt évet a kínálkozó lehetőségek aktív kihasználásával az eredményességünk növelésére is fel tudtuk használni” – rögzítette ifj. Chikán Attila, a vállalat vezérigazgatója, aki az ALTEO felépítését, diverzifikált portfólióját, piaci méretét, gyors reagáló képességét és kiemelkedő szakembergárdáját tartja a siker legfőbb letéteményeseinek. Hozzátette: „az elmúlt időszak kiemelkedő eredménynövekedése megerősíti a 2019 végén prezentált, majd 2022 elején frissített, az üzleti szempontok mellett a környezeti és társadalmi fenntarthatóságnak is kiemelt szerepet szánó stratégiánk és annak végrehajtásának a sikerességét.” Ezen szempontok tudatos felerősítése is hozzájárult ahhoz, hogy az ALTEO tavaly – a hazai villamosenergia-szektorban elsőként – független, nemzetközi ESG tanúsítványt szerzett, ráadásul az értékelésben az iparági átlagnál kedvezőbb eredményt ért el.

A stratégiában meghirdetett aktív befektetési tevékenység keretében az ALTEO folyamatosan dolgozik Szabályozási Központjának további fejlesztésén, ami magában foglalja az informatikai képességek javítására tett lépéseket, illetőleg az energiatárolási és energiatermelési kapacitások kiszélesítését is. Ezen kívül 2022 nyarán zárult a még engedélyezés alatt álló, 20 MW névleges teljesítményű naperőműprojektet tulajdonló EDELYN SOLAR Kft. 100 százalékának a felvásárlása. Az érvényes hálózatcsatlakozási engedéllyel már rendelkező projekt megkezdéséhez szükséges valamennyi engedély megszerzése 2023 első felében valószínűsíthető. 2022 őszén zárult továbbá a szervetlen hulladékok kezelésével és újrahasznosításával foglalkozó FE-GROUP INVEST Zrt. 75,1 százalékos részvényhányadának megvásárlására irányuló tranzakció is.

A kihívásokat illetően ifj. Chikán Attila az elmúlt év második felében már tapasztalt és a Társaság által a befektetőkkel már ismertetett jelenségekre, a sokszorosára emelkedett energiaárakra, azok szignifikánsan megugró volatilitására, és az ezekkel járó, a korábbiakhoz képest óriási letét- és bankgaranciaigényekről is említést tett. Újra felhívta a figyelmet arra, hogy a sokkal rövidebb szállítói fizetési határidőkben, valamint a magasabb árbevételből fakadó nagyobb vevőállományban megtestesülő kedvezőtlenebb üzleti feltételek miatt rendkívüli mértékben megugrott a vállalat működőtőke finanszírozási igénye. Az aktív befektetési tevékenységgel együtt ez azzal jár, hogy az ALTEO vezetése – noha jelen helyzetben nem látja szükségét addicionális kötvény- vagy részvénykibocsátásnak – folyamatosan vizsgálja és tartja napirenden a forrásbevonás eltérő lehetőségeit. A vezérigazgató a kockázatok közé sorolta azt is, hogy az aktuális gazdasági, azon belül pedig az energetikai helyzet az állami szabályozást is aktivizálhatja, emlékeztetve a tavaly bevezetett különadóra.

Ifj. Chikán Attila szerint a társaság megfogalmazott stratégiai célkitűzéseit nem szükséges módosítani amiatt, hogy a közel múltban  a MOL RES Investments Zrt. mint kijelölt ajánlattevő kötelező nyilvános vételi ajánlatot tett az ALTEO törzsrészvényeire, amelynek keretében egyébként a részvényesek március 13-ig tudnak élni az ajánlat elfogadási lehetőséggel.

Az ALTEO Nyrt. jelen sajtóközleménye alapjául szolgáló tőkepiaci közlemény a társaság honlapján, továbbá a Budapesti Értéktőzsde és a Magyar Nemzeti Bank e célra szolgáló közzétételi felületén  olvasható.

A „币安人生 token” fogalma, jelentése és értelmezése: mit mutat meg egy kínai nevű mémcoin a kriptopiac működéséről?

A kriptopiacon néha egyetlen furcsa név is elég ahhoz, hogy befektetők ezrei kapják fel a fejüket. A 币安人生 token, angolosított nevén gyakran BinanceLife, pontosan ilyen jelenség: kínai karakterekkel írt, BNB Chainen futó, mémcoin-jellegű kriptoeszköz, amely körül egyszerre keveredik a közösségi lendület, a spekuláció, a tőzsdei elérhetőség és a magas kockázat. A fogalom megértéséhez nem elég annyit mondani, hogy „ez egy token”: látni kell, hogyan működik a BNB Smart Chain, mit jelent a BEP-20 szabvány, miért tud egy mémcoin hirtelen nagy forgalmat produkálni, és miért lehet veszélyes összekeverni a népszerűséget a valódi értékteremtéssel.
2026. 04. 25. 11:00
Megosztás:

Mi most a legjobb kriptovaluta befektetés?

Az elmúlt 24 óra kriptopiaci mozgásai ismét emlékeztettek arra, milyen gyorsan változhat a hangulat a digitális eszközök világában. Miközben a befektetők egy része még mindig a makrogazdasági bizonytalanságok árnyékában mozog, a toplistás nyertesek látványos emelkedése egyértelműen jelzi: a piac nem alszik. Sőt, sokak számára most körvonalazódik az új legjobb kriptovaluta befektetés narratíva – de hogy pontosan melyik projekt tölti be ezt a szerepet, az már jóval összetettebb kérdés.
2026. 04. 25. 10:00
Megosztás:

A Fehér Ház bejelentette a Pakisztánba utazó delegáltjait

Donald Trump közel-keleti ügyekben tárgyaló diplomatái - Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember - szombaton Pakisztánba utaznak, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az iráni kormány képviselőivel - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője pénteken.
2026. 04. 25. 09:00
Megosztás:

Még az idén megkezdődik a tehergépjármű- és buszabroncsok gyártása a Hankook rácalmási gyárában

A Hankook történetének egyik legjelentősebb stratégiai lépéseként 2026-ban megkezdi a tehergépjármű- és buszabroncsok (TBR) hazai gyártását, amely során a legmodernebb technológiákat – köztük mesterséges intelligencia alapú tervezést, 3D-s fémnyomtatást és többrétegű futófelületi megoldásokat – alkalmazza. A vállalat az 540 millió euró értékű beruházással nem csupán gyártókapacitását növeli, hanem az európai piac kiszolgálásának hatékonyságát és rugalmasságát is új szintre emeli, biztosítva a közvetlen hozzáférést a Hankook prémium minőségű termékeihez.
2026. 04. 25. 08:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás: