Egy magyar nagyváros, ahol nyugdíjas lassan mindenki!

Messze túlszárnyalja az országos átlagot, és akár két éven belül megközelítheti az európai középszintet Székesfehérvár aktív idősödési mutatója, amelyet először egy magyar kutatócsoport alkalmazott hazai városi szinten a Corvinus Egyetem irányításával, egy átfogó vizsgálat keretében. Az eredmények alapján javaslatokat dolgoztak ki a város „ezüstkorszakhoz” való igazítására.   

Egy magyar nagyváros, ahol nyugdíjas lassan mindenki!

"Ránk fog szakadni a korfa, ha nem lépünk” – ez volt az egyik legfontosabb hajtóereje annak az idősödéskutatásnak, amelyet Székesfehérváron végzett négy magyar kutató.

Rosta Miklós docens és Katona Márton adjunktus a Budapesti Corvinus Egyetemről, Wéber László György innovációkutató, szociálpolitikus, valamint Farnady Judit, a székesfehérvári Silver Age Factory Nonprofit Kft. ügyvezetője arra volt kíváncsiak, mit lehetne tenni, hogy az idősödő emberek élete jóllétben teljen az egyre inkább elöregedő társadalomban.

A város helyzetét kérdőívvel, fókuszcsoportos beszélgetéssel, mélyinterjúkkal, civil szervezetek megkérdezésével vizsgálták. A felmérésben csaknem 600 idősödő székesfehérvári ember válaszolt, és kiderült: a legjobban a kevés nyugdíj, az egészségi állapot és a magány nyomasztja őket. 

Meghatározták az ENSZ és az Európai Bizottság által kifejlesztett, ún. aktív idősödési indexet is Székesfehérvárra. Ez a mutató a foglalkoztatottságot, az ún. társadalmi részvétel fokát, a független, egészséges és biztonságos élet feltételeit, valamint az időskori aktivitásra való képességet térképezi fel.

A város mérőszáma 2024-ben 34,15 pont volt, ami jelentősen meghaladja a 2018-as összmagyarországi értéket (30,5), de nem üti meg az európai átlagot (36,8). A kutatók szerint a jónak számító madridi szintet (36,5) következetes munkával akár két év alatt el lehetne érni ebben a városban. 

A megkérdezettek anyagi helyzetének egyik jellemző eredménye, hogy 23 százalékuk pénzügyi okok miatt nem tud elmenni fogorvoshoz, egyharmaduk nem képes 145 ezer forintos váratlan kiadást finanszírozni. Ugyanakkor a válaszadók 68 százaléka érzi úgy, hogy átlagos az életszínvonala, 22 százaléka pedig úgy, hogy jó. Az idősek 30 százaléka ritkán vagy soha nem érzi magát jókedvűnek vagy derűsnek. 

„Van, amiben jobban állunk az európai országokhoz képest, például nálunk sokkal több nagyszülő foglalkozik rendszeresen az unokájával, mint más országokban, ugyanakkor az önkéntes munka – ami értelmes, hasznos elfoglaltságot jelent és emellett új barátokat is lehet szerezni – jóval kevésbé gyakori” – mondta Katona Márton, a Corvinus adjunktusa. 

Fontos tanulsága a vizsgálatnak, hogy tudomásul kell venni, a mai 65 évesek már nem olyanok, mint 20 évvel ezelőtti kortársaik. A székesfehérvári nyugdíjas klubokat ma az érintett lakosságnak csupán töredéke látogatja, tehát át kell alakítani a szemléletet és az intézményrendszert. Ma már például az idősek biztonságérzetéhez kapcsolódik, hogy megfelelően tudják használni a számítógépet, az okostelefont, hiszen még az is előfordulhat, hogy tíz-húsz év múlva a 80 éves embernek kell irányítania az őt ápoló robotot. 

Kortárs trénerek, nyugdíjaskötvény, memóriatréning, integrált lakópark

A városvezetés kérésére a kutatók javaslatcsomagot állítottak össze a helyzet javítására. Az ajánlás egyik eleme szerint „ezüsthangolni” kell a digitális világot, hiszen a kódokat, az algoritmusokat ma olyan 20-30 éves fiatalok alkotják meg, akiknek alig van rálátásuk az idősek világára.

Ezüstgenerációs trénerek sajátíthatnák el a ChatGPT promptolását, a mesterséges intelligencia hatékony alkalmazását és taníthatnák meg kortársaikat a használatukra. Szerepel a javaslatok közt egy speciális banki konstrukció, az ezüsthíd nyugdíjaskötvény, vagy az ún. új életstílusú lakópark is, ahol például a demenciával élők mellett a rászoruló egyetemistáknak is lenne helye.

Kulcskérdés az időskori aktivitás, a testedzés, és a mentális egészség megőrzése, a memóriatréning, az esetlegesen kialakuló demencia kezelése, a súlyos tünetek késleltetése. 

„A javaslataink segítenek abban, hogy a nyugdíjasok élete ne szegénységben, betegségben, magányosan teljen, ne a jelentéktelenné válás és a félelem legyen meghatározó az életükben. Székesfehérvár minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy itt jöjjön létre a SilverLab – Nemzeti Idősödésügyi Innovációs Referenciaközpont, amely nyitott társadalmi innovációkkal járulhatna hozzá az elöregedő települések megújulásához, az 55 éven felüliek jóllétéhez” – mondta Rosta Miklós, a Corvinus docense.  

Lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Tovább nyílt az olló a hazai nyaralópiacon: a Balatonnál idén átlagosan 1,2–1,8 millió forintos négyzetméterárak jellemzőek, a Tisza-tó környékén viszont már 350–500 ezer forintos négyzetméteráron is található ingatlan. A Duna House adatai szerint az áremelkedés üteme tavaly szeptember óta lassul, de a kereslet stabil maradt. A korszerűtlen házaknál egyre nagyobb az alku, a prémium és lakhatásra is alkalmas nyaralók ára viszont emelkedik.
2026. 03. 17. 14:00
Megosztás:

Az MBH Bank Nyrt. bekerült a BÉT részvényindexébe, a BUX-ba

Az MBH Bank sikeresen teljesítette a BUX indexkosárba kerülés feltételeit, így április 1-jétől bekerül a Budapesti Értéktőzsde első számú részvényindexébe. A BUX indexkosárba való bekerülés előzménye, hogy az MBH Bank az előző év végén a hazai tőkepiac elmúlt 25 évének legnagyobb részvénytranzakcióját hajtotta végre, több mint 12 ezer befektetőt bevonva a bank tulajdonosi körébe. A hazai tőzsdei folyamatok legfontosabb mutatószámaként ismert BUX indexbe való bekerülés egy újabb fontos mérföldkő az MBH Bank tőkepiaci szintlépése kapcsán, egyúttal tovább erősíti a hitelintézet pozícióját a hazai részvények körében.
2026. 03. 17. 13:30
Megosztás:

Bitcoin ára újra 75 ezer dollár felett: valódi bikapiac vagy technikai illúzió?

A Bitcoin áttörte a 75 000 dolláros szintet, ami újra felkorbácsolta a piaci lelkesedést – de a felszín alatt komoly kérdések húzódnak. Vajon egy új bikaciklus kezdetét látjuk, vagy csupán egy törékeny, technikai tényezők által hajtott emelkedést?
2026. 03. 17. 13:00
Megosztás:

A Visa elindítja „Agentic Ready” programját az ügynökalapú kereskedelem fejlesztésére

A Visa (NYSE: V), világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója bejelentette a Visa Agentic Ready elindítását, egy új globális programot, amelynek célja, hogy támogassa a fizetési ökoszisztémát az ügynökalapú (agentic) kereskedelem új korszakára való felkészülésben. A kezdeményezés elsőként Európában – többek között az Egyesült Királyságban – indul el, és a Visa Intelligent Commerce kezdeményezésre épül, amely a Visa stratégiai keretrendszere a megbízható, mesterséges intelligencia által vezérelt kereskedelmi élmények nagy léptékű megvalósításához.
2026. 03. 17. 12:30
Megosztás:

Ünneplés húsvéti hangulatban: dekorációs ötletek otthonra

Ahogy közeleg a tavasz, egyre inkább érezzük a természet újjászületését és a húsvét közeledtét. Ez az időszak tökéletes arra, hogy frissességet és vidámságot vigyünk otthonunkba.
2026. 03. 17. 12:00
Megosztás:

Strukturális átalakulás zajlik a teljes élelmiszer‑értékláncban

2035-re 3,1 billió dolláros új piac formálódik az élelmiszeriparban, ahol a növekedés döntő része nem a többletfogyasztásból, hanem a szerkezeti átalakulásokból, a technológiai innovációkból és az egészségtudatos vásárlói elvárásokból fakad. A PwC Strategy& legújabb Future of Food 2.0 című tanulmánya szerint ez a lendület a termesztéstől a kereskedelemig minden szereplőnek új irányokat jelöl ki. Stabil gazdasági feltételek és célzott támogatás nélkül viszont nehezen ugorják meg az átállást a klíma- és költségkockázatoknak leginkább kitett mezőgazdasági termelők.
2026. 03. 17. 11:30
Megosztás:

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Az Otthon Start program több ezer plusz adásvételt hozott az ingatlanpiacra az elmúlt hónapokban, de mára a magasan járó ingatlanárak és a várhatóan bővülő újépítésű kínálat miatt a használt lakások iránti kereslet látványosan visszaesett, sok vevő most kivár.
2026. 03. 17. 11:00
Megosztás:

A csökkenő olajárak nyomán enyhültek a globális inflációs félelmek, mérséklődtek a kötvényhozamok

Miután pár hajó átjutott a Hormuzi szoroson, érdemben csökkentek az olajárak és enyhült a feszültség és a globális inflációs félelmek, csökkentek a kötvényhozamok és gyengült a dollár.
2026. 03. 17. 10:30
Megosztás:

A reményt keltő hírek nyomán esett a nyersolaj ára, ami lendületet adott a tengerentúli részvénypiacoknak

1% körüli pluszban zártak hétfőn a fontosabb tengerentúli részvényindexek, a hangulat javulását az olajárak számottevő csökkenése váltotta ki azt követően, hogy hírek szerint a blokád ellenére hétvégén tankerek kelhettek át a Hormuzi-szoroson. A Dow 0,7%-ot erősödött, az S&P 1, a Nasdaq Composite 1,2%-kal került feljebb, a Russell2000 középvállalati index pedig 0,9%-os nyereséget könyvelhetett el tegnap.
2026. 03. 17. 10:00
Megosztás:

Fellélegezhettek az európai részvénypiacok, csökkent a nyersolaj ára, a BUX azonban tovább gyengült

Emelkedéssel indult a hét a nyugat-európai tőzsdéken, az irányadó indexek kisebb nyereséget könyvelhettek el a hétfői kereskedés végén. Pedig a délelőtt folyamán még kisebb mínuszban álltak a főbb indexek, azonban zárásra a Stoxx600 0,4, a DAX 0,5, a FTSE100 pedig 0,6%-os pluszt mutatott. A részvénypiaci hangulat javulása leginkább annak volt köszönhető, hogy enyhültek az Irán elleni háborúval, illetve a Hormuzi-szoros lezárásával kapcsolatos aggodalmak.
2026. 03. 17. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult kedd reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 17. 08:30
Megosztás:

Új kerékpárutat építenek Szeghalmon

Új kerékpárút épül a Békés vármegyei Szeghalmon 190 millió forint uniós támogatásból - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 03. 17. 08:00
Megosztás:

Nőtt a külföldieknek kiadott munkavállalási engedélyek száma Bosznia-Hercegovinában

Bosznia-Hercegovinában 2025-ben 6702 munkavállalási engedélyt adtak ki külföldi állampolgároknak a több ágazatban tapasztalható munkaerőhiány miatt - közölte az ország Munkaügyi és Foglalkoztatási Ügynöksége.
2026. 03. 17. 07:30
Megosztás:

Ötször többet fizethetnek a napenergiáért

Új programmal ösztönzi a lakossági energiatárolást a Wagner Solar Hungária Kft., amely szerint a napelemes rendszerek megtérülése jelentősen gyorsítható.
2026. 03. 17. 07:00
Megosztás:

A csehek 41 százaléka támogatja a bevándorlást egy friss felmérés szerint

Hasznosnak tartja a bevándorlók befogadását a csehek 41 százaléka, 21 százaléka ellenzi, míg 31 százalékának nincs konkrét véleménye - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra Prágában.
2026. 03. 17. 06:00
Megosztás:

Kezdődik az AI Start 500 program

Hétfőn kezdődik a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten Palkovics László.
2026. 03. 17. 05:30
Megosztás:

Pályázaton nyertes diákokat díjaztak a Parlamentben

A Parlamentben vehette át elismerését a "Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban" elnevezésű, főiskolai és egyetemi hallgatóknak meghirdetett pályázat első három helyezettje és két különdíjasa.
2026. 03. 17. 05:00
Megosztás:

Az EU három entitást és két embert szankcionált kibertámadások elkövetése miatt

Korlátozó intézkedéseket fogadtak el az európai uniós tagországok külügyminiszterei hétfőn három olyan entitás és két személy ellen, akik felelősek az EU és tagállamai, valamint partnerei elleni kibertámadásokért.
2026. 03. 17. 04:30
Megosztás:

Magyar éttermek jövedelmezőségét segítené a nemzetközi startup

A Choice éttermi technológiai startup 7,1 millió dollárt gyűjtött egy új finanszírozási körben, és tovább terjeszkedik Közép- és Kelet-Európában, többek között Magyarországon, ahol a vállalat helyi csapatot épít és partneri kapcsolatokat erősít a legfontosabb iparági szereplőkkel.
2026. 03. 17. 04:00
Megosztás:

Bitcoin és XRP ralizik, miközben az olaj ára 97 dollárra esett

A piacok pozitív hangulatban indították a hetet: a vezető kriptovaluták és az amerikai tőzsdei határidős indexek emelkednek, miközben az olajpiac továbbra is erősen ingadozik a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. A befektetők óvatos optimizmussal figyelik az energiaellátási kockázatokat, miközben a kockázatos eszközök iránti kereslet újra erősödni kezdett.
2026. 03. 17. 03:30
Megosztás: