Egyhangúlag döntés született a kamatkondíciókról a monetáris tanácsban
2023. 09. 13. 15:30
Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa augusztusi ülésén a kamatkondíciókról a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.

A kamatfolyosó felső határa száz bázisponttal 16,5 százalékra, valamint a kötelező tartalék választható részére fizetett kamat szintén száz bázisponttal tizennégy százalékra csökkent, az alapkamat pedig tizenhárom százalékon maradt.
A jegyzőkönyv szerint a döntéshozók egyhangúlag jelezték, hogy az egynapos betéti gyorstenderek és devizacsere-tenderek esetében is a kamatkondíciók száz bázispontos mérséklése indokolt.
A döntéshozók jelezték, hogy a javuló kockázati megítélés fennmaradása esetén a jegybank folytatja az egynapos tenderek kamatkondícióinak összezárását az alapkamattal; ezt a következő kamatdöntő ülés során is mérlegelni kell.
Proof of Stake jelentése, értelmezése és jelentősége a kriptovaluta világában
Egy zöldebb, hatékonyabb jövő felé – a kriptovaluták új korszakát nyitja meg a Proof of Stake. Ahogy a kriptovaluták egyre nagyobb szerepet töltenek be a digitális gazdaságban, úgy válik egyre fontosabbá annak megértése, hogyan működnek ezek a rendszerek a háttérben. A Proof of Stake, vagyis a tét-alapú igazolás egy olyan technológiai mechanizmus, amely gyökeresen eltér a korábbi, sokak által ismert Proof of Work-től (munkabizonyíték).
Újabb körzetekben engedélyezik a háztartási napelemek betáplálását
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) április 1-jétől újabb körzetekben engedélyezi a háztartási méretű kiserőművek (HMKE) hálózati betáplálását, és frissítette a betáplálási lehetőség ellenőrzésére szolgáló adatbázisát - jelentette be szerdán a hivatal.
Csúcson a vállalati e-autó program
Jelentősen megélénkítette a flottazöldítési támogatás iránti érdeklődést a március végén lejáró benyújtási határidő. Keddről szerdára több mérföldkövet is túllépett: az igényelt járművek száma 7000 fölé nőtt, a személyautók száma meghaladta az 5500-at, a kisteherautókból pedig már 1500-nál többet vásárolnának a cégek - közölte a Facebookon szerdán kiadott összefoglalójában az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Az öntapadós címkék szerepe a modern vállalkozások működésében
Az üzleti világ folyamatosan változó és fejlődő környezetében a cégeknek minden eszközt meg kell ragadniuk, hogy termékeik kiemelkedjenek a piacon. Napjaink egyik legnépszerűbb módszere az öntapadós címkék használata a termékek jelölésére és azonosítására.
Felmérés - Már a magyar cégeket is mesterséges intelligenciával támadják
Idehaza is a vállalati visszaélések mindennapos eszközévé vált a mesterséges intelligencia (MI) – mutat rá az EY 50 magyar compliance- és biztonsági vezetővel készített kutatása. A szakemberek szerint a korábban bevált biztonsági rutinok már nem elegendők az egyre kifinomultabb módszerekkel szemben. A szervezeteknek is intelligens megoldásokra van szükségük, ha el akarják kerülni, hogy áldozattá váljanak.
Huzamosabb ideig szinten maradhat az alapkamat
A Monetáris Tanács a márciusi kamatmeghatározó ülésén sem változtatott az irányadó kamatokon. A jegybanki alapkamat továbbra is 6,50 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle szintén változatlan maradt – 5,50, illetve 7,50 százalékon. A döntés nem okozott semmilyen meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
Megemelte a MOL célárát az Erste - de mennyire?
Az Erste elemzője Csökkentésről Felhalmozásra minősítette fel a MOL részvényeket, a célárat pedig 2.800 forintról 3.360 forintra emelte.
Miért érdemes héj nélküli tökmagot fogyasztani?
Egyre többen vagyunk úgy az étkezéssel, hogy jó lenne elkezdeni egy egészséges életmódot, támogatni a saját szervezetünket, de ez nem mindig egyszerű. Azonban azt elfelejtjük, hogy akik odafigyelnek a táplálkozásukra, azok akár pénzt is spórolhatnak vele…
Érkezik a kárenyhítő támogatás, segíti a tavaszi munkákat
Március végéig több mint 10 ezer mezőgazdasági termelő részesül a tavaly keletkezett káresemények után mintegy 30 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban. A kifizetéssel érintett terület meghaladja a 260 ezer hektárt - ismertette szerdai közleményében az Agrárminisztérium (AM).
Már 100 termékkategória érhető el az online Árfigyelőben
Újabb 22 termékkategóriával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszer. Így már 100 termékkategóriában, összesen mintegy 3000 különböző élelmiszertermék naponta frissülő ára követhető nyomon a rendszerben, hat kiskereskedelmi lánc országszerte 1231 boltjában - közölte a GVH az MTI-vel szerdán.