Élelmezési világnap: vizes bajnokok, segítő szervezetek és élelmiszeripari cégek együtt hívták fel a figyelmet a jövő kulcsára

A globális és regionális vízhiány okozta élelmezési kihívásokat mutatta be az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és az Agrárminisztérium hétfői rendezvénye, amit az élelmezési világnap alkalmából szerveztek a Hősök terén. A “vizes eseményre” olimpiai és világbajnok úszók és vízilabdázók is ellátogattak, de szerephez jutottak a jövő vízbarát ételei és egy 21 kamionból álló kocsisor is, ami 50 000 kilogramm élelmiszeradományt szállított nélkülözők részére.

Élelmezési világnap: vizes bajnokok, segítő szervezetek és élelmiszeripari cégek együtt hívták fel a figyelmet a jövő kulcsára

A víz az életünk alapja, nélkülözhetetlen természeti erőforrás, de sajnos nem kiapadhatatlan. Napjainkban 2,4 milliárd ember él vízhiánytól sújtott országokban és a számuk a következő években várhatóan meredeken emelkedni fog. Az aszályok, a csapadékhiány és az emelkedő átlaghőmérsékletek már Közép-Európában is érezteti negatív hatását. Itt az ideje hát, hogy mindannyian bölcsebben gazdálkodjunk a vízzel, mert a mindennapi döntéseink is hatással vannak az állapotára és az elérhetőségére. A vízszennyezés és a pazarlás elkerülése, az újrafelhasználási módszerek alkalmazása, illetve a helyi, szezonális és friss élelmiszerek előnyben részesítése is fontos pillérei ennek a küzdelemnek.

„Egyik legfontosabb természeti kincsünk a víz – olyan, mint a levegő, amit belélegzünk. Alapköve a táplálkozásunknak és a mezőgazdasági termelésnek, ami több milliárd ember számára biztosít megélhetést. Az innovatív és hatékony vízgazdálkodási megoldásokba való befektetés létfontosságú, és a változásban, egy víztakarékos és ellenálló világ kialakításában, mindenkinek – kezdve a kormányoktól az egyénekig – szerepet kell játszania” – nyilatkozott Nabil Gangi, a FAO Európai és Közép-Ázsiai Regionális Iroda megbízott vezetője.

Ma, az élelmezési világnapon, az ENSZ FAO a világ 150 országában változatos programok révén hívja fel a figyelmet az élelmezés és a vízgazdálkodás kihívásaira. Üzenetük az Agrárminisztérium törekvéseivel is egybe cseng.

„Az élelmezési világnap kiváló lehetőség arra, hogy felhívjuk a figyelmet a legfontosabb kihívásokat jelentő témákra. Az európai és közép-ázsiai régiót érintő fő kihívások közé tartoznak a vízhiány, az éghajlatváltozás, a talajerózió és romló talajélet, valamint a termőföldvédelem és tulajdon rendszerek problémái. A vízbiztonság és a biztonságos élelmiszertermelés fenntartása érdekében célunk a mezőgazdaság fenntartható, az egyre szélsőségesebb időjárási viszonyok várható hatásait előrejelző és azokkal lépést tartó fejlesztése” – hangsúlyozta Juhász Anikó, az Agrárminisztérium Agrárgazdaságért Felelős helyettes államtitkára.

Készüljünk a jövő vízbarát menüjére: csalán, csicseriborsó és köles

A klímaváltozás és a növekvő vízhiány miatt néhány éven belül a kisebb vízigényű növények, mint például a köles, a cirok, a csicseriborsó, a lencse vagy a homoktövis, dominálhatják majd a régió élelmiszer-termelését és ezáltal étrendünket is. Ezek az alapanyagok szárazságtűrők, hatékonyan termeszthetőek és táplálóak is, de a régióban még kevéssé (el)ismertek. Pedig érdemes tudni, hogy az ENSZ 2023-at a köles nemzetközi évének nyilvánította, tekintettel annak magas rosttartalmára, tápértékére, valamint a gluten- és laktózmentes voltára.

Az esemény résztvevői egy vízbarát menüt is megismerhettek, amiben helyett kapott a “Fenntartható csalánfőzelék csicseriborsó fasírttal” és a „Klímabarát kölesgombóc desszert”. Ezek receptjei inspirációként szolgálhatnak a tudatosabb fogyasztási döntésekhez, a hagyományos hazai ízek kedvelői is barátságot köthetnek velük.

Meddig fürdőzhetünk a sikerekben?

A víz különleges szerepet töltött be az élelmezési világnapi ünnepség kiemelt vendégeinek életében is. Cseh László az úszómedencében nőtt fel és vált világbajnokká. Egy egyéves kislány édesapjaként egyre inkább szívén viseli a bolygó jövőjét, a következő generációk boldogulását és emiatt a vizeink sorsát is. “Mióta apa lettem, még fontosabb lett számomra a környezettudatosság, felismertem a saját felelősségemet mások jövőjéért. Azt gondolom, hogy mindenkinek meg kell tennie néhány kis lépést a maga környezetében. Zárjuk el a vizet fogmosás és zuhanyzás közben! Kádbanfürdés helyett a zuhanyzást válasszuk! Az étolajat pedig ne lefolyóba öntsük, ne szennyezzük vele a vizeket! Apróságok, de ha sokan teszünk így, az együttes hatásunk már érezhető lehet.” – osztotta meg gondolatait a világbajnok úszó.

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Szécsi Zoltán tíz évvel ezelőtt maga is családi gazdálkodó lett, így közvetlen tapasztalatai vannak a vízhiány hatásáról az élelmiszer-termelésre. "Azt gondolom, a ma emberének nem a Föld miatt kell aggódnia, a bolygó úgyis meggyógyítja magát. De ha mi, emberek nem óvjuk a környezetet, egyszerűen kipusztulunk. Ezért kell tudatosan gazdálkodnunk az energiával és a vízzel. A tavalyi aszályos év hatásait még évekig érezzük a földeken. Ugyanakkor a túlfogyasztás is aggasztó jelenség. Mindenkinek csak annyit kéne vásárolni, amennyit tényleg elfogyaszt. Nálunk az élelmiszerpazarlásra leginkább a feleségem figyel, bátran választ akár a lejáratközeli termékek közül is, ha tudja, hogy elfogyasztjuk. Én a kenyeret szoktam beszerezni: jó minőségű rozskenyeret veszek, ami napokig eláll és nem vész kárba egy morzsa sem." – mesélte a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.

A rászorulóknak sem mindegy

A FAO és az Élelmiszerbank nemcsak a szavak szintjén buzdítanak összefogásra. Idén már tizennyolcadik alkalommal indítottak útjára az adománykonvojt a Hősök teréről, ami a belvárost is érintve az Élelmiszerbank XVII. kerületi raktárához vezetett. A huszonegy kamionból és teherautóból álló kocsisor 50 ezer kilogramm tartós élelmiszert szállított, többek között készétel konzerveket, margarint, tésztát, rizst, instant leveseket, lisztet és üdítőket. A 75 millió forint értékű szállítmányból a következő napokban 13 ezer élelmiszercsomag készül rászorulók számára.

“Az élelmiszerpazarlás és vízhiány sajnos kéz a kézben járó jelenségek, amik világszerte tovább fokozhatják a nélkülözők nehézségeit. Amikor kidobunk egy ételt, akkor az előállításához felhasznált vizet is elvesztegetjük és a gazdák munkája is értelmét veszti. A Magyar Élelmiszerbank azért dolgozik, hogy felkutassa a gyártók, a kereskedők és a vendéglátóhelyek feleslegessé vált készleteit, például a lejáratközeli vagy csomagolási hibás termékeket. Évente kilencmilllió kiló élelmiszert mentünk meg a megsemmisítéstől“ – mondta el Cseh Balázs, az Élelmiszerbank elnöke.

Az adománykonvoj szállítmányai a Magyar Élelmiszerbank Egyesület partnereitől érkeztek: ALDI Magyarország Élelmiszer Bt., Auchan Magyarország, Bio-Fungi Kft., Bonafarm Csoport, Bonduelle Central Europe Kft., Coca-Cola HBC Magyarország Kft., Dr. Oetker Magyarország Kft., FORNETTI, Gyermelyi Zrt., Kifli.hu - online szupermarket, KOMETA 99 Zrt., Közért+ Zrt., Lidl Magyarország, METRO Nagykereskedelem, Nestlé Hungária Kft., Pek-Snack Kft., PENNY Magyarország, Procter & Gamble, Rauch Hungária Kft., Tesco-Globál Áruházak Zrt., Upfield Hungary Kft.


Duna House: megugrott az ingatlanpiaci forgalom októberben

A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától - közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 18:30
Megosztás:

A Notino és a Criteo együttműködése 27 európai piacon bővíti a beauty márkák hirdetési lehetőségeit

A Notino, Európa egyik vezető online szépségápolási termékforgalmazó vállalata stratégiai partnerségre lépett a globális kereskedelmi technológiai és adatelemzési platformmal, a Criteóval. Az együttműködés célja a Notino retail media szolgáltatásainak továbbfejlesztése, valamint a szépségipari márkák számára elérhető hirdetési lehetőségek bővítése a vállalat mind a 27 európai piacán, köztük Magyarországon is.
2026. 11. 02. 18:00
Megosztás:

Roham indult az Otthon Startért, a felújítási hitelek piacát is felpörgetheti az új program

A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is – derül ki a Netrisk összefoglalójából. A program keretében felújítást tervezők akár 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak, amelynek havi törlesztőrészlete 15 éves futamidő esetén közel 105 ezer forint lehet, emellett pedig vissza nem térítendő támogatásra is jogosultak lehetnek. Az új és használt lakások megvásárlásához kínált, legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitelek ugyanakkor az igénylők egy részénél adóstárs bevonását is szükségessé tehetik. A lakossági hitelezésben már most jelentős élénkülés tapasztalható, az Otthon Start kivezetéséről szóló bejelentés napján a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag négyszeresére emelkedett, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa.
2026. 11. 02. 17:30
Megosztás:

Olaszországban hároméves csúcsra gyorsult az éves

Olaszországban 5,4 százalékkal, 2023 szeptembere óta a leggyorsabb ütemben nőttek a fogyasztói árak októberben éves összevetésben, miután egy hónappal korábban 4,2 százalékkal emelkedtek - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 17:00
Megosztás:

Drágul a dízel és a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel emelkedik a dízel és a mezőgazdaságban használt kék dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban, miközben a benzin ára nem változik. A cseppfolyós gáz kilogrammonként tíz centtel drágul.
2026. 11. 02. 16:30
Megosztás:

Ezermilliárdos fejlesztésre készül a vasút

2035-ig több mint 3550 milliárd forintos vasútfejlesztési programot tervez a kormány, ennek keretében több pénzt fordítanának a pályák karbantartására, a felújítások és vágányzárak összehangolására pedig munkacsoportot hoznak létre a vasúti vállalatok és a szektor szereplőinek bevonásával. Erről Böde Csaba, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára beszélt a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencián. A fejlesztések jelentőségét mutatja, hogy a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) adatai szerint az év első kilenc hónapjában több mint ötvenezer kamionnyi áru kényszerült vasútról közútra, melynek többletköltségeit a fogyasztók is fizetik.
2026. 11. 02. 16:00
Megosztás:

TRON staking: mit rejt a csábító TRX-hozam?

Egy látványos hozamszázalék még nem árulja el, mi történik a lekötött TRX-tokenekkel, ki rendelkezik felettük, és mikor lehet hozzájuk ismét hozzáférni. A TRON staking ajánlatok értékelésénél a jutalmak mellett a díjak, a letétkezelés és a kilépési feltételek is meghatározók. A megalapozott összehasonlítás ezért a termék működésének megértésével kezdődik.
2026. 11. 02. 15:30
Megosztás:

Több mint 120 ezer otthon újulhat meg: a jó fűtési rendszer kiválasztása lehet a Wekerle+ egyik kulcskérdése

A hőszivattyúk és a hatékony split klímák is bekerültek az új energetikai felújítási program támogatható technológiái közé. A Gree légkondicionálók szakértője szerint a következő hónapok legfontosabb kérdése az lesz, hogyan lehet a rendelkezésre álló forrásokból valódi és tartós energiamegtakarítást elérni.
2026. 11. 02. 15:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus nyolc bevásárlóparkját érinti az Ahold Delhaize és a Tesco megállapodása

A Shopper Park Plus üdvözli az Ahold Delhaize és a Tesco között létrejött megállapodást. A tranzakció a Shopper Park Plus csoportjának nyolc bevásárlóparkját érinti, négyet Csehországban és négyet Szlovákiában, amelyekben jelenleg a Tesco a horgonybérlő.
2026. 11. 02. 14:30
Megosztás:

Keresleti rohamot hoztak az OSP utolsó napjai, hároméves csúcsra jutott a kínálat

Bár az Otthon Start kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci keresletet októberben, az élénkülés mellett továbbra is több eladó ingatlan jutott a tavalyinál kevesebb érdeklődőre – derül ki az ingatlan.com havi kereslet–kínálati összesítőjéből. Októberben összesen mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra. A napi átlag szeptemberhez képest 3,8 százalékkal emelkedett, de az egy és két évvel korábbi szinttől ez 15, illetve 16 százalékos visszaesést takar.
2026. 11. 02. 14:00
Megosztás:

Jó hír a leárazások idején: 205 akciós ruhából csak 11-nél talált hibát a hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával a kormányhivatalok országszerte több mint 200 akciós ruházati termék árfeltüntetését ellenőrizték. Az évek óta rendszeresen végzett hatósági vizsgálatok eredményességét jelzi, hogy a termékek mindössze 5 százalékánál merült fel kifogás, ugyanakkor a fogyasztóknak is érdemes tisztában lenniük az akciós ruházati termékek árazásának sajátosságaival.
2026. 11. 02. 13:30
Megosztás:

Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. Az ágazatok közül a mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.
2026. 11. 02. 13:00
Megosztás:

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás: