Elhelyezték a HelloParks Fót 45.000m2 -es raktárcsarnokának első oszlopát

Oszlopállítási ceremóniával kezdte meg a Futureal-csoporthoz tartozó HelloParks a fóti megaparkjának első ütemében megépülő 45.000 m2 raktárcsarnok építését azt követően, hogy a maglódi megaparkba már be is költözhettek az első bérlők. A zöldmezős beruházás keretében fejlesztett energiatakarékos, a BREEAM fenntarthatósági szabványnak megfelelő épületnek már a bérlői összetétele is körvonalazódik: elsősorban e-kereskedelmi, csomaglogisztikai és futárcégekkel, valamint kimondottan egyetlen gyártó vállalat kiszolgálását végző logisztikai társaságokkal folynak előrehaladott tárgyalások.

Elhelyezték a HelloParks Fót 45.000m2 -es raktárcsarnokának első oszlopát

Budapest szomszédságában, Fóton, az M0 autóút és az M3 autópálya csomópontja mellett, egy 76 hektáros területen kezdte meg az ország egyik legnagyobb ipari és logisztikai központjának tervezett épületkomplexum építését a Futureal-csoporthoz tartozó HelloParks. Az első ütemben megvalósuló, közel 50 millió euró értékű beruházással létrejövő, 45.000 m2-es raktárépület átadását 2022 első negyedévére tervezi a kivitelező Goldbeck Hungaria.

A 76 hektáros fóti telken összesen 330 ezer négyzetméternyi raktár- és ipari terület kialakítására van lehetőség, ahová logisztikai szolgáltatókat, könnyűipari gyártókat és összeszerelő vállalkozásokat is várnak, de ki tudják elégíteni a speciális igényeket is. Budapest közelsége miatt a park a városi disztribúciót végző szolgáltatók számára is ideális, ugyanakkor a vállalat a helyszínen közművekkel és útkapcsolattal rendelkező, megvásárolható ipari építési telkeket is kínál, amelyek 1 hektáros mérettől érhetőek el.

A HelloParks Fót elnevezésű fejlesztés első ütemében, ahol a minimális bérbe vehető terület 3.200 m2, már előrehaladott tárgyalásokat folytatnak több e-kereskedelmi, csomaglogisztikai és futárcéggel, valamint kimondottan egyetlen gyártó vállalat kiszolgálását végző logisztikai társaságokkal, az első ütemben elkészülő raktárcsarnok egy részére pedig már most leszerződött egy webáruházat üzemeltető vállalat.

A HelloParks a közelmúltban jelentette be, hogy Pátyon egy közel 100 hektáros területen újabb ipari és logisztikai megaparkot épít, Maglódon pedig egy 46 hektáros telken kezdett hasonló fejlesztésbe, ahol már be is költözött az első nagy bérlő. A Futureal-csoporthoz tartozó cég célja az alig több mint egy év alatt elindított három, rendkívül versenyképes és hatékony, a fenntarthatóságot is szem előtt tartó megapark-fejlesztéssel, hogy az iparág egyik meghatározó szereplőjévé váljon először itthon, majd a közép-kelet-európai régióban is, és hozzájáruljon Magyarország pozíciójának javulásához a nemzetközi logisztikai piacon.

„Magyarország versenyképességének javulásához az építőiparnak is változnia kell, hiszen a logisztikai szereplők jellemzően egy éven belül szeretnek beköltözni a létesítményekbe, de egy ilyen projektet ilyen rövid idő alatt nem lehet megfelelően megvalósítani, hacsak nincs már előkészítve a terület. A HelloParks fejlesztései erre a trendre is reagálni tudnak. A vállalt határidőt tartva a közelmúltban adtuk át a maglódi ipari és logisztikai megapark első ütemét jelentő 46.000 m2-es raktárépület első egységét, melybe mindössze öt hónappal a kivitelezés megkezdését követően be is költözhetett az első logisztikai vállalat. A potenciális bérlők részéről igen intenzív érdeklődést tapasztalunk, minden szabad területünkre előrehaladott tárgyalásokat folytatunk, Maglódon pedig hamarosan beköltözik a következő bérlőnk is. A bérbeadással párhuzamosan már a következő épületek tervezését és engedélyezését is elkezdtük, hogy minél gyorsabban ki tudjuk szolgálni a meglévő és jövőbeli igényeket” – mondta Nemes Rudolf, a HelloParks vezérigazgatója.

„A logisztikai szereplők elsődleges igényének, hogy egy megfelelően gyors és biztos kivitelezési átfutási idő betartásával csak egy kiforrott, és letisztult koncepció mentén lehet megfelelni. A HelloParks ezen üzleti modelljének megvalósításához szeretnénk támogatást nyújtani, a teljes Közép-Európai humán-, és eszköz infrastruktúránkat felhasználva” – mondta Pavol Čarný, a Goldbeck Hungaria ügyvezető igazgatója.

A HelloParks a Futureal-csoport évtizedes ingatlanfejlesztői és befektetői tapasztalatára támaszkodhat. A Futureal a kelet-közép-európai régió egyik vezető ingatlanfejlesztő és befektető cégcsoportja, Európa 10 legnagyobb ingatlanfejlesztője között tartják számon. Alapítása óta a Futureal-csoport portfóliója több mint 180, összesen 3 millió m2 bruttó alapterületű ingatlanfejlesztési projekttel bővült, több mint 5 milliárd euró értékben.

A Goldbeck Hungaria generálkivitelezői szerepben, az anyacég, a Goldbeck GmbH öt évtizedre visszatekintő tapasztalatára, továbbá annak mind tervezési, gyártási-, és pénzügyi infrastruktúrájára támaszkodva valósítja meg a magyar piacon az ipari ingatlan kivitelezéseit, immár majd egy évtizede. A pozsonyi központú ernyőszervezet alá tartozó Goldbeck cégcsoport a régióban az elmúlt bő másfél évtizedben több mint 2 millió m2 bruttó alapterületű ipari ingatlan kivitelezést tud felmutatni.


A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás:

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit, mikor és milyen pénznemben lehet kedvező árfolyamon váltani, ez ugyanis bankonként változik.
2026. 10. 16. 14:30
Megosztás:

Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás

Szabálytalan kifizetések, visszaélésre utaló panaszok, gyakorta megszegett belső előírások – az ilyen esetek időben történő feltárása komoly veszteségektől óvhatja meg a vállalatokat. Ehhez azonban az is kell, hogy a figyelmeztetés eljusson a megfelelő vezetőhöz, és intézkedés is kövesse. A beavatkozás leggyakrabban a vezetői döntéseknél vagy az információ továbbításánál akad el – derül ki az EY közel 50 hazai, visszaélések megelőzésével és kockázatkezeléssel foglalkozó szakember részvételével készült gyorsfelméréséből. A válaszadók többsége rendszeresebben ellenőrizné, milyen lépéseket tettek a feltárt hiányosságok megszüntetéséért.
2026. 10. 16. 13:30
Megosztás:

Ursula von der Leyen: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Oroszország ellen

Az Európai Unió nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
2026. 10. 16. 12:30
Megosztás:

Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó átlagkereset

Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 740 600 forint, a nettó átlagkereset 519 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,4, a nettó átlagkereset 10,0, a nettó reálkereset pedig 8,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 16. 12:00
Megosztás:

Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
2026. 10. 16. 11:30
Megosztás:

Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
2026. 10. 16. 11:00
Megosztás:

10 bázispont felett esett az amerikai 10 éves hozam

Az AI szektorral, és a részvénypiacokkal kapcsolatos aggodalmak is segítették a 10 éves amerikai hozam mérséklődését, ami több, mint 10 bázispontos eséssel 5,09%-on zárt. A csökkenést a vártnál magasabb termelőiár-index sem tudta visszafordítani.
2026. 10. 16. 10:30
Megosztás:

Más tárcájából fizetett az OpenAI ügynöke: 362 Ethereum-címet vizsgált át

Egy programozási feladatot kellett megoldania, végül azonban egy engedély nélkül használt kriptotárcából fedezte a szükséges tranzakciós díjakat az OpenAI belső kutatási modellje. Az AI-ügynök 362 tárcacímet ellenőrzött, mielőtt elegendő egyenleget talált az Ethereum Sepolia teszthálózatán. A történet különösen kényes részlete, hogy a rendszer felismerte az engedélyezési problémát, mégis elfogadhatónak minősítette saját lépését.
2026. 10. 16. 10:00
Megosztás:

Az amerikai termelőiár-index is a várakozások felett alakult

A szerdai jelentős esés után tegnap korrigáltak az amerikai indexek. Az S&P 500 0,3%-kal, Nasdaq Composite 0,1%-kal, a Dow Jones 1,1%-kal emelkedett.
2026. 10. 16. 09:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 10. 16. 09:00
Megosztás:

A gyengélkedő technológiai szektor ellenére is tovább emelkedtek az európai indexek

A vezető nyugat-európai indexek csütörtökön is tovább emelkedtek. A STOXX 600 0,4%-kal, a DAX 0,3%-kal, a CAC 40 0,8%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal került feljebb.
2026. 10. 16. 08:30
Megosztás:

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,9 billió forintra nőtt tavaly

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,7 százalékkal 2,9 billió forintra nőtt, ami reálértéken 1,7 százalékos csökkenés - derül ki a csütörtökön bemutatott Top 100 - Csongrád-Csanád Megye Gazdasága 2025 című kiadványból, amelyet Szegeden mutattak be.
2026. 10. 16. 08:00
Megosztás:

Egészségügyi karrier- és állásbörzét tartanak hétfőn a Semmelweis Egyetemen

Egészségügyi karrier- és állásbörzét tartanak hétfőn a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri elméleti tömbjében; a rendezvényen a hazai egészségügyi szolgáltatók aktuális állásajánlatairól, valamint a szak- és továbbképzési lehetőségekről kaphatnak átfogó képet az érdeklődők.
2026. 10. 16. 07:30
Megosztás: