Élőben közvetíti a Marozsán-Alcaraz mérkőzést ma este a MATCH4

Élőben közvetíti a MATCH4 Marozsán Fábián összecsapását a spanyol Carlos Alcarazzal. A magyar tehetség és a világ második számú játékosa az Indian Wells-i tenisztorna nyolcaddöntőjében csap össze. Részletek a cikkben.

Élőben közvetíti a Marozsán-Alcaraz mérkőzést ma este a MATCH4

A világ második számú játékosával, Carlos Alcarazzal lép pályára kedd este Marozsán Fábián a keménypályás Indian Wells-i tenisztorna nyolcaddöntőjében. A magyar tehetség a 2023-as római és sanghaji verseny után harmadszor jutott a 16 közé 1000-es tornán.

Tavaly májusban hatalmas meglepetést okozva Marozsán megverte Alcarazt a római tornán, a kedd esti összecsapásról pedig elmondta: sok múlik azon, hogyan kezdik el a meccset. „Biztosan lesz taktikája, amit megpróbál erőltetni, de én is készülök, és remélem, én tudok majd jobban kijönni a labdamenetekből” - nyilatkozta Marozsán Fábián a Network4 stábjának.

„Van persze várakozás, és ha nyernék, abból jöhetne ki az igazán jó dolog. Tavaly én nem úgy mentem fel, hogy győzni fogok, de neki ott lesz a fejében, hogy sikerült őt legyőznöm. Talán egy kicsit tarthat is tőlem. Profi, félni nem fog, a saját játékát fogja játszani. 

Egy biztos, hogy nagyon jó meccset szeretnék ellene játszani, mindent megteszek, hogy győzzek, és megnehezítsem a dolgát” - tette hozzá Marozsán, aki jelenleg a világranglista 58. helyén áll.

Az Indian Wells-i tornát a NET4+ élőben közvetíti, az este 9-kor kezdődő Marozsán-Alcaraz meccset a MATCH4-en is követhetik a nézők.

A Főtaxi továbbra is a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér hosszú távú partnere, míg az Uber appal támogatott szolgáltatással jelenik meg a reptéren

A Budapest Airport többfordulós, szakmai tender keretében választotta ki azokat a szolgáltatókat, akik 2025 és 2030 között biztosítják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az érkező utasok taxis személyszállítását. A kiválasztási folyamat célja az volt, hogy olyan partnerek működjenek a repülőtéren, akik a rekordot döntő utasforgalom mellett is stabil, megbízható és magas színvonalú szolgáltatást nyújtanak.
2025. 12. 05. 14:30
Megosztás:

Novemberben is kedvezőbbek voltak a hazai üzemanyagárak a szomszédos országok átlagánál

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak novemberben is kedvezőbben alakultak a szomszédos országok átlagánál.
2025. 12. 05. 14:00
Megosztás:

Szabad utat kap a szabályozott spot kriptokereskedelem Amerikában

Az amerikai szabályozók végre megnyitották az utat a spot kriptokereskedelem előtt a szövetségi felügyelet alatt működő tőzsdéken. A CFTC döntése mérföldkő az amerikai kriptopiacon: most először lehet közvetlenül, szabályozott környezetben kriptoeszközökkel kereskedni – mindez új korszakot nyithat a befektetők és intézmények számára egyaránt.
2025. 12. 05. 13:30
Megosztás:

Ipari termelési adatokat publikált a KSK - lássuk a számokat!

Ma reggel az októberi ipari termelési adatokat publikálta a KSH. 2025 októberében az ipari termelés volumene 2,7%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól.
2025. 12. 05. 13:00
Megosztás:

Kriptotárcák Rangsora: A Legnépszerűbb Megoldások 2025-ben

Kriptovalutáidat, és bármikor hozzáférhetsz, küldhetsz vagy fogadhatsz velük. A piac tele van jobbnál jobb megoldásokkal, így elsőre nem könnyű megtalálni azt az egyet, ami tényleg hozzád illik.
2025. 12. 05. 12:30
Megosztás:

Forradalmi áttörés a stabilcoinok piacán: A WSPN új megoldása lehetővé teszi vállalatoknak saját digitális valutáik kibocsátását

A stabilcoinok forradalma új szintre lép: a WSPN új, white-label infrastruktúrája lehetővé teszi, hogy akár bankok, pénzintézetek vagy fintech cégek percek alatt indítsanak saját, márkázott digitális valutát. A technológia nem csak a költségeket csökkenti, de egyszerűsíti a megfelelést és az integrációt is.
2025. 12. 05. 12:00
Megosztás:

Miért választ egyre több dolgozó elektromos kerékpárt a városi ingázáshoz?

Aki járt már hétköznap reggel autóval egy nagyobb városban, pontosan tudja, milyen érzés: araszolás, türelmetlen dudálás, drága parkolás, és persze az a bizonyos „már megint elkések” érzés.
2025. 12. 05. 11:30
Megosztás:

A japán hozamok tovább emelkedtek

A japán hozamok tovább emelkedtek: a tízéves hozam közel húszéves csúcson jár, közelítve a 2%-ot.
2025. 12. 05. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

Kazuo Ueda, a japán jegybank elnöke a semleges kamatszinttel kapcsolatos bizonytalanságról beszélt.
2025. 12. 05. 10:30
Megosztás:

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2025. 12. 05. 10:00
Megosztás:

Nem találták az irányt a vezető amerikai indexek

Nem találták az irányt a vezető amerikai indexek, így csekély elmozdulásokkal fejezték be a csütörtöki napot.
2025. 12. 05. 09:30
Megosztás:

Csütörtökön felfelé vették az irányt a vezető európai indexek

Csütörtökön felfelé vették az irányt a vezető európai indexek. A páneurópai STOXX 600 0,45%-kal, a DAX 0,8%-kal, a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 0,2%-kal került feljebb. Az emelkedést az autógyártók (+2,4%) és az ipari részvények (+1,3%) vezették.
2025. 12. 05. 09:05
Megosztás:

Vállalkozói bankszámlák díjai 2026-ban

Míg a lakossági bankszámlák esetében – a kormányzati beavatkozás hatására – 2026. június 30-ig önkéntes díjemelési stopot vállaltak a bankok, addig a vállalkozói ügyfelek számára semmilyen fékező mechanizmus nem létezik.
2025. 12. 05. 08:30
Megosztás:

Az építőiparban fokozatos élénkülésre lehet számítani jövőre

Az építőiparban jövőre nem gyors visszapattanásra, hanem lassú, fokozatos élénkülésre lehet számítani, amelyet elsősorban a lakossági felújítások, az energiahatékonyságot ösztönző programok és a kedvezményes hitelek hajtanak - közölte trendelemzése alapján a Mapei Kft. az MTI-vel.
2025. 12. 05. 08:00
Megosztás:

Ez történt a forinttal péntek reggelre

Gyengült a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 12. 05. 07:15
Megosztás:

Megerősített ügyelettel készül az ünnepekre az E.ON

Megerősített ügyelettel készül az ünnepekre az E.ON, váratlan meghibásodás esetén azonnal megkezdi a javítást.
2025. 12. 05. 06:30
Megosztás:

Tízezreket kapott vissza idén több mint 1 millió megtakarító az adójából

Fejenként átlagosan 65 ezer forintos adójóváírást kaptak idén azok, akik nyugdíjra gyűjtögetnek, illetve egészségpénztárban takarékoskodnak – tudta meg a Grantis a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Idén már közel 1,1 millió fő részesült adóvisszatérítésben. A megtakarítók számlájára összesen mintegy 70 milliárd forintos adójóváírás érkezett.
2025. 12. 05. 06:00
Megosztás:

Aki befolyásolhat egy közbeszerzést, azt már az előkészítéskor ki kell zárni

Converging Roads of Integrity 2025 címmel kétnapos nemzetközi konferenciát szervezett az Integritás Hatóság december 1-jén és 2-án. Az összeférhetetlenség megelőzésének és feltárásának legjobb gyakorlatairól a Közbeszerzési Hatóság elnöke beszélgetett dr. Dencső Balázzsal (EUTAF), dr. Kéri Zoltánnal (KTM, Nemzeti Fejlesztési Központ), valamint dr. Nagy-Fribiczer Gabriellával (Integritás Hatóság).
2025. 12. 05. 05:00
Megosztás:

Kevesebb túlzsúfolt lakás, terjed a megújuló energia – Hogy élünk Európában?

A közelmúltban publikálta az Eurostat szokásos éves átfogó jelentését a lakhatási viszonyokról, ebben rengeteg érdekes adatot láthatunk európai összehasonlításban. A számok egyelőre 2024-re vonatkoznak, de jellemzően több éves, vagy akár évtizedes tendenciák is látszanak, vagyis nem csak pillanatfelvételként érdemes kezelni az elemzést.
2025. 12. 05. 04:30
Megosztás:

Rekordmagas költségek sújtják a Bitcoin bányászatot – csak a leghatékonyabb szereplők maradhatnak talpon

A Bitcoin bányászat történetének egyik legdrágább időszakába lépett: friss adatok szerint jelentősen megugrott az egy BTC előállításához szükséges költség. A CoinShares legújabb jelentése nemcsak az iparági költségek megoszlását mutatja be, hanem arra is rámutat, hogy egyre inkább szakadék tátong a hatékony és a veszteséges bányászok között. Vajon kik élik túl ezt az időszakot, és mi vár a szektorra, ha a Bitcoin árfolyama nem emelkedik újra?
2025. 12. 05. 03:30
Megosztás: