Eltűnt az árkülönbség az elektromos és hibrid autók között

Megjelent a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal novemberi közös statisztikája, amely szerint a hazai használtautó-piacon több kulcsterületen is lassuló, de egyre határozottabb szerkezeti átrendeződés figyelhető meg. Miközben az árkategóriák aránya hónapról hónapra stabilizálódik, az elektromos és hibrid hajtású modellek kínálata továbbra is jóval az átlag felett bővül, és a márkák, illetve modellek rangsorában is több figyelemre méltó elmozdulás történt.

Eltűnt az árkülönbség az elektromos és hibrid autók között

Megállt a drágulás üteme, az árkategóriák aránya stabilizálódott

Novemberben a használtautó-kínálat ár szerinti megoszlása már csak minimális eltérést mutatott az előző hónaphoz képest, ami arra utal, hogy az elmúlt időszak gyors átrendeződése után a piac egy kiegyensúlyozottabb szakaszba lépett. A 2,5 millió forint alatti autók aránya 37,7% volt, miközben a 2,5–5 millió és az 5–10 millió forintos kategória együttesen már a kínálat több mint felét adta, a 10 millió forint feletti árú autók aránya 12,2% volt.

Éves alapon ugyanakkor továbbra is egyértelmű a trend: az olcsó szegmens visszaszorul, a középkategóriás autók súlya nő. Az átlagár 5,5 millió forinton stabilizálódott, ami arra utal, hogy novemberben már nem az árak emelkedése, hanem a kínálat összetételének változása határozta meg a piacot.

A novemberi kínálat közel felét, 55 560 darab hirdetéssel a benzinmeghajtású autók adták, míg a dízelek 46 610 darabbal a hirdetések 41,2%-át tették ki. A hibrid hajtású személygépkocsik 5150, az elektromos modellek pedig 5660 hirdetéssel szerepeltek a Használtautó.hu kínálatában.

Éves összehasonlításban az alternatív hajtású járművek növekedése továbbra is kiemelkedő: az elektromos autók száma 30,1%-kal, a hibrideké 16,8%-kal bővült. Ezzel szemben a benzin- és dízelmeghajtású modellek darabszáma csak minimálisan változott. Összességében a novemberi kínálat 3850 darabbal volt nagyobb, mint egy évvel korábban, ami elsősorban az újabb, korszerűbb hajtású autók piacra kerülésének köszönhető.

A futásteljesítménybeli különbségek tovább nőttek a hajtástípusok között

A benzines autók átlagosan 154 ezer, a dízelmeghajtású modellek 220 ezer kilométert futottak, ami azt jelenti, hogy a dízelek átlagosan 42,9%-kal nagyobb futásteljesítménnyel szerepeltek a kínálatban. Az átlagéletkor tekintetében a benzines autók 13,7, a dízelek 12,3 évesek voltak. A dízeles személygépjárművek átlagéletkorában egy év alatt 1,7%-os emelkedés, míg a benzinesek esetén 0,7 %-os csökkenés volt megfigyelhető.

A statisztika alapján egy benzines autó minden egyes évvel 7,0%-ot veszít az értékéből, míg a dízelesek esetében a csökkenés 7,9%-os. Az elektromos személygépjárműveknél 7,8%, a hibrideknél 6,3% míg az egyéb meghajtásúak esetén 6,5% az évenkénti átlagos árcsökkenés. Minden megtett ezer kilométer 0,2%-kal csökkenti a gépjárművek árát. Míg a hengerűrtatalom 100 köbcentiméterrel való növekedése 3,5%-kal növeli az autó értékét, addig a teljesítmény 10 kilowattos növekedése 3,7%-kal. A normál állapotú gépjárművekhez képest a kitűnő állapotúak átlagosan 20,9%-kal drágábbak, a megkíméltek 10,7%, a sérülésmentesek 18,5%, az újszerűek pedig 22,2%-kal kerülnek többe. A sérült, hibás autók ára átlagosan 59,7%-kal alacsonyabb ugyanezen a viszonyítási alapon.

Árban összeértek a hibridek és az elektromos autók 

November egyik legérdekesebb fejleménye, hogy a használtautó-piacon gyakorlatilag eltűnt az árkülönbség a hibrid és az elektromos hajtású autók között. Mindkét kategória átlagára 11,5 millió forint körül alakult, miközben éves szinten mindkét hajtástípusnál érdemi árcsökkenés volt megfigyelhető. A hibrid autók esetén ez 4,7%-os, míg az elektromosok esetében 8,5%-os árcsökkenést jelent egy év alatt. A vizsgált időszakban a benzines és a dízeles személygépjárművek ára hasonló mértékben változott, egymáshoz közeli átlagárakkal. A megfigyelt hónapokban a dízelüzemű autók átlagosan 5,5%-kal drágábbak voltak, mint a benzinesek. 

A Használtautó.hu-n 2025 novemberében meghirdetett 10 legnépszerűbb modell közül az Audi A6  átlagára volt a legmagasabb - 6,96 millió forint, a Suzuki Swifté pedig a legalacsonyabb - 1,75 millió forint. Életkor szerint átlagosan a Kia Ceed bizonyult a legfiatalabbnak 8,9 évvel, míg a Suzuki Swift volt a legidősebb, csaknem 16,8 év átlagéletkorral. 

A kínálati átlagárak emelkedtek a 10 legnépszerűbb modell esetében, a Suzuki Swift drágult a legnagyobb mértékben, 21,5%-kal, egy év alatt. Az életkort elemezve minden modell esetén mérséklődés következett be, a legnagyobb visszaesést a Škoda Octavia produkálta, 11,9%-kal.

A Használtautó.hu és a KSH együttműködésében minden hónapban megjelenő statisztika célja, hogy átláthatóvá tegye a hazai használtautó-piac szerkezetét, és pontos képet adjon a keresleti-kínálati trendek alakulásáról. A mostani adatok alapján a piac egyértelműen fiatalodik, egyre több alternatív hajtású modell jelenik meg, és a vevők számára egyre nagyobb arányban érhetők el jobb állapotú, kedvezőbb futásteljesítményű autók.


Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás:

Legfőbb ügyészt választ a parlament

Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
2026. 11. 03. 08:00
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás:

Jelentősen javult a magyar lakosság fizetőképessége: 200 százalék feletti ugrás az Intrum indexében

2026 harmadik negyedévében 28,2 pontra emelkedett az Intrum fizetőképességi index átlagos értéke, ami éves összevetésben több mint 200 százalékos növekedést jelent. A lakosság pénzügyi helyzetének jelentős javulását elsősorban a reáljövedelmek gyors növekedése és a háztartások magas megtakarítási hajlandósága hajtja, ugyanakkor a makrogazdasági környezet továbbra is kettős képet mutat: a fellendülést jelenleg a belső fogyasztás, nem pedig egy általános konjunktúra táplálja.
2026. 11. 03. 05:00
Megosztás:

Veszteséges évet zárhatnak a kínai légitársaságok az emelkedő üzemanyagárak miatt

Veszteséges volt 2026 első kilenc hónapjában Kína három legnagyobb légitársasága, a vállalatok eredményét elsősorban a megemelkedett üzemanyagköltségek és a belföldi piacon tapasztalható erős verseny rontotta; az előrejelzések szerint a teljes évet is veszteséggel zárhatják.
2026. 11. 03. 04:30
Megosztás:

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt

2026 októberében országosan 11 277 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 225 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 11. 03. 04:00
Megosztás: