Nem győzik módosítani a német gazdaságra vontakozó előrejelzéseiket az elemzők

Sorra módosítják fölfelé a német gazdaság növekedésére szóló előrejelzésüket vezető elemzők. A héten érkezett kedvező adatokból arra következtetnek, hogy az EU legnagyobb nemzetgazdasága a mostani negyedévben már növekedésnek indulhat. (ProfitLine.hu)

Az export és az ipari rendelésállomány egyaránt jelentősen bővült a legutóbbi, június havi adatok szerint. - Az ipari termelés világszerte nagyobb ütemre vált és Németország ebben az élen jár - mondta a Welt am Sonntag című vasárnapi lapnak Holger Schmieding, a Merill Lynch európai részlegének vezető közgazdásza. Ő úgy látja, a most beinduló pozitív folyamatok a következő évben is kitartanak, a német gazdaság ezért jövőre a korábban valószínűsített 1,2 százalék helyett 2 százalékkal bővülhet éves szinten.

 

A kivitel júniusban három éve nem tapasztalt mértékben bővült. A német vállalatok külföldi eladásai 13 százalékkal - szezonális és naptári kiigazítással is 7 százalékkal - 68,5 milliárd euróra növekedtek az előző hónaphoz képest, ez a legnagyobb havi szintű bővülés 2006. szeptember óta. - Az exportvilágbajnok Németország visszatért - mondta Andreas Ries, az Unicredit Bank elemzője. Az export bővülésére vonatkozó szakértői várakozások átlaga 1,1 százalék volt.

 

Az ipari rendelésállomány a várt 1 százalék helyett havi szinten 4,5 százalékkal bővült júniusban. Az euróövezetből 13 százalékkal több megrendelést kaptak a német iparvállalatok, a belföldi kereslet 8,3 százalékkal növekedett májushoz képest. A vártnál jobb adatok meglepetést okoztak a szakértők körében. - Arra számítottunk, hogy a világkereskedelemben elsőként a fogyasztói termékek iránti kereslet bővül, aminek főként Kína látja hasznát, és csak a második szakaszban jelentkezik újból nagyobb igény a nagy értékű beruházási javak iránt, ami inkább a német exportra van jó hatással - mondta Christian Klude, az M.M. Warburg magánbank vezető elemzője, Őszerinte az idei harmadik negyedévben 1,25 százalékkal bővülhet a német hazai össztermék (GDP) az előző negyedévhez képest.

 

Németországban a tavalyi harmadik negyedévtől számítják hivatalosan a recessziót. A kivitel és az ipar rendelésállománya elsősorban a világ számos országában megtett kormányzati gazdaságélénkítő intézkedéseknek köszönhetően bővül. Ilyen például a német autóiparra egyelőre áldásos hatású roncsprémium, amelyet legutóbb az Egyesült Államokban vezettek be. - A növekedés részben egyszeri hatások következménye, de a külföldi konjunktúracsomagok hosszabb távon is élénkíthetik az exportot - mondta Andreas Ries.

 

A GDP az első negyedévben a második világháború óta nem látott mértékben, éves szinten 6,9 százalékkal visszaesett. Az előző negyedévitől 3,8 százalékkal maradt el. A második negyedévről a jövő héten csütörtökön közöl adatokat a német statisztikai hivatal. A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó elemzők prognózisának átlaga már csupán 0,3 százalékos romlást valószínűsít a most zárult második negyedévre az egy évvel azelőttihez viszonyítva. A kilábalás jele, hogy a frankfurti tőzsde vezető mutatója, a DAX-30 pénteken idei csúcsra, 5458,96 pontra emelkedett.

 

A mutató a márciusi mélyponthoz képest közel 50 százalékot javult, míg az exportorientált vállalatokra vonatkozó almutató - a Dax-plus Export Strategy - 55 százalékot emelkedet, írta a Welt am Sonntag. Kedvező, hogy a munkanélküliség bár nő, még messze van a 2005 elején mért 12,6 százalékos csúcstól. A 82 millió lakosú Németországban a regisztrált állástalanok száma 3,462 millióra emelkedett júliusban a júniusi 3,41 millióról, a munkanélküliség 8,1 százalékról 8,2 százalékra emelkedett.

 

A kivitel ugyanakkor a dinamikus bővülés ellenére még 22,3 százalékkal elmaradt júniusban a tavalyitól. - A válság három évvel visszavetette a német gazdaságot. Már nem kell az intenzív osztályon tartani a beteget, de a kórházat még nem hagyhatja el - mondta Axel Nitschke, a Német Ipari és Kereskedelmi Kamara (DIHK) elemzője a Berliner Zeitung című lapnak. A szakértő szerint az év egészében 18 százalékkal csökkenhet az export tavalyhoz képest. Jövőre 5-10 százalékos bővülés lehetséges, ez azonban nem elég az elbocsátások elkerüléséhez, ezért a munkanélküliség jelentős mértékű emelkedése kell számítani a jövő évben.


Rekordmélységbe süllyedt Donald Trump támogatottsága

A Financial Times vasárnap ismertetett friss felmérése szerint rekordmélységbe süllyedt Donald Trump amerikai elnök támogatottsága.
2026. 09. 06. 22:00
Megosztás:

Exit poll: az AfD kaphatja a legtöbb szavazatot Szász-Anhaltban

A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon az ARD és ZDF közszolgálati televízió urnazárás után közzétett exit poll-felmérései szerint.
2026. 09. 06. 21:00
Megosztás:

Sok orvos elhagyta Izraelt az elmúlt három évben

Mintegy ezernégyszáz orvos hagyta el Izraelt három év alatt - derül ki a Tel-avivi Egyetemen készült, vasárnap nyilvánosságra hozott tanulmányból.
2026. 09. 06. 20:00
Megosztás:

Versenyalapú ügynökségi modellre vált az MTÜ-cégcsoport

A turizmusirányítás versenyalapú ügynökségi "partnerpool" kialakításába kezdett, amely a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználását is biztosítja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2026. 09. 06. 19:00
Megosztás:

Az államháztartás központi alrendszeréről, a fogyasztói árakról és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról és a júliusi ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 09. 06. 18:00
Megosztás:

Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

500 segélycsomagot osztott ki Nepálban a Baptista Szeretetszolgálat

Ötszáz segélycsomagot osztott ki Nepálban a magyar Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata, amely helyi és amerikai partnerekkel napok óta a katasztrófa sújtotta térségben dolgozik - tájékoztatta a szervezet vasárnap az MTI-t.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás: