Erősödik a lakossági bizalom – 2024-ben rekordévet zárt a hazai turizmus

2024 rekordév a turizmusban: tavaly 6%-kal, 44,2 millióra nőtt a vendégéjszakák száma, a vendégek száma pedig 11%-kal emelkedett. Magyarország nemzetközi szinten is vonzó turisztikai célpont, az ide utazók 10%-kal több vendégéjszakát töltöttek el. A magyar családok egyre többet költenek kikapcsolódásra és utazásra, ami a lakosság bizalmának folyamatos erősödését jelenti.

Erősödik a lakossági bizalom – 2024-ben rekordévet zárt a hazai turizmus

A Központi Statisztikai Hivatal és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint 2024 decemberében 1,3 millió vendég pihent hazánkban, számuk 11%-kal haladta meg az előző évi eredményt. Magyarország népszerűsége a hazai és a nemzetközi turisták körében egyaránt növekszik. A külföldről hazánkba érkező vendégek száma 715 ezer volt, számuk több mint 20%-kal múlta felül a 2023. decemberi adatokat. Az év utolsó hónapjában közel 3 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek, ami 8,4%-kal volt több mint 2023 decemberében. A hazai vendégek 1,2 millió éjszakát töltöttek a szálláshelyeken, míg az 1,7 millió külföldi vendégéjszaka közel 15%-kal haladta meg a tavaly decemberi értéket.

Decemberben az ország teljes szálláshely-forgalmának mintegy 47%-át, közel 1,4 millió éjszakát vidéken regisztrálták. A Budapesten kívül eltöltött vendégéjszakák 74%-át a belföldi vendégeknek köszönhették a szálláshelyek, a legnépszerűbb célpontnak ismét a Balaton bizonyult. Budapesten kiemelkedő mértékben, közel 20%-kal nőtt a külföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma. A megnövekedett utazási kedv következtében a szálláshelyek bevétele megközelítette a 90 milliárd forintot, ami 22,3%-kal volt több mint 2023-ban. Ebből 40,2 milliárd forintot vidéken költöttek el a vendégek, ahol a bevételek 11,3%-kal haladták meg az előző évit. A vendéglátóhelyeken összesen 166,2 milliárd forint bevétel keletkezett, ami 10,4%-os növekedést jelent az előző év utolsó hónapjához képest.

2024-ben összességében 18 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, ez közel 11%-kal volt több mint 2023-ban. A belföldi vendégek száma mintegy 9,3 millió volt, míg külföldről 8,7 millió vendég érkezett hazánkba. Az év egészét tekintve a belföldi vendégek száma 5,2%-kal, a külföldről érkezett vendégek száma több mint 17%-kal bővült.

2024 január-decemberben összesen 44,2 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek, ami közel 6%-kal volt több mint a megelőző évben. 2024-ben is a Balaton volt a legnépszerűbb turisztikai térség, a szálláshelyek a vidéken eltöltött vendégéjszakák 70%-át a belföldi vendégeknek köszönhették. A szálláshelyek bevételei országosan közel 16%-kal 1.050 milliárd forintra emelkedtek, míg a vendéglátóhelyek bevétele 11 százalékkal 2.005 milliárd forintra nőtt.

Az adatok rávilágítanak, hogy a magyar családok egyre bátrabban és egyre többet fordítanak utazásra és kikapcsolódásra. A fordulat egyértelmű, a családok bizalma fokozatosan erősödik. Ez most már a rekordmagas foglalkoztatásban, a magas reálbéremelkedésben, a fogyasztás látványos bővülésében, a lakossági hitelezés felfutásában, a lakástranzakciók számának dinamikus emelkedésében, az új- és használt autópiac élénkülésében, továbbá a szárnyaló hazai turizmusban is tetten érhető.

A turizmus stratégiai fontosságú ágazatként Magyarország gazdaságának meghatározó pillére, amely mintegy 400 ezer család számára biztosít megélhetést és a tavalyi éves teljesítményét figyelembe véve a gazdaság egyik legfontosabb hajtóerőjévé vált. A turisztikai ágazat kimagasló teljesítménye – a kormány családokat és vállalkozásokat segítő 21 pontból álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterve mellett – jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így a családok minél több pénzből tudjanak gazdálkodni. 


Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás: