Vége lehet a közép-európai devizák ragyogásának?
2009. 07. 02. 20:10
Gyengülnek a közép-európai devizák a következő három hónapban, miután az utóbbi hetekben "túlpörögtek" a Reuters által megkérdezett elemzők szerint. (ProfitLine.hu)
A szakértők arra számítanak, hogy a következő 12 hónapban erősödnek a térségi valuták, a zloty lesz a húzódeviza, a forint azonban inkább stagnál. A 42 szakértőt június 29. és július 2. között kérdezte meg a Reuters. A forint a márciusi mélypont óta 18 százalékkal drágult az euróhoz képest. Az elemzők szerint a szerdai záróértékhez képest szeptember végéig a forint négy százalékkal gyengül majd. A következő három hónapban a cseh korona három százalékkal, a lengyel zloty egy százalékkal hanyatlik majd. A hosszabb távú előrejelzés szerint a zloty 6 hónapon belül két százalékkal, 12 hónapon belül kilenc százalékkal erősödik. Egy éven belül a korona három százalékos drágulására számítanak a szakértők az euróhoz képest. Ami a forintot illeti, a szakértők úgy vélik, hogy egy éven belül a forint a jelenlegi szinten lesz, miközben a mostani árfolyamához képest három százalékkal gyengül 2009 végére.
A szakértők arra számítanak, hogy a következő 12 hónapban erősödnek a térségi valuták, a zloty lesz a húzódeviza, a forint azonban inkább stagnál. A 42 szakértőt június 29. és július 2. között kérdezte meg a Reuters. A forint a márciusi mélypont óta 18 százalékkal drágult az euróhoz képest. Az elemzők szerint a szerdai záróértékhez képest szeptember végéig a forint négy százalékkal gyengül majd. A következő három hónapban a cseh korona három százalékkal, a lengyel zloty egy százalékkal hanyatlik majd. A hosszabb távú előrejelzés szerint a zloty 6 hónapon belül két százalékkal, 12 hónapon belül kilenc százalékkal erősödik. Egy éven belül a korona három százalékos drágulására számítanak a szakértők az euróhoz képest. Ami a forintot illeti, a szakértők úgy vélik, hogy egy éven belül a forint a jelenlegi szinten lesz, miközben a mostani árfolyamához képest három százalékkal gyengül 2009 végére.
Egrag Crypto szerint 47%-os zuhanás várhat az XRP-re – de van ok a bizakodásra is
Megkongatta a vészharangot Egrag Crypto, az egyik legismertebb kriptopiaci elemző, aki szerint akár 47%-os árfolyamesés is várhat az XRP-re a közeljövőben. Bár a prognózis elsőre ijesztő lehet, az elemző továbbra is hisz a token hosszú távú erejében. A cikkből kiderül, mit jelent ez az XRP-tartók számára, és miért lehet mégis érdemes nyugodtnak maradni.
Szakmai összefogás: Újratárgyalják a magyar útdíjrendszert
Új fejezet nyílt a fuvarozói szervezetek és az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) tárgyalássorozatában. A tegnapi egyeztetés eredményeként a kormányzat hajlandó az útdíjrendszer, a súlykorlátozások és a bírságolási gyakorlat felülvizsgálatára, amelyekre a szakmai szervezetek egységes javaslatcsomagot nyújtanak be február 15-ig.
A SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
A kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja a családok gondtalan pihenését. A SZÉP-kártya novemberben is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a költések összege mintegy 33,2 milliárd forintot tett ki, ami csaknem 12 százalékos növekedést jelent 2024 novemberéhez képest - hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban bizonyos társadalmi csoportok számára egyre nagyobb hátrányt jelent. A Bank360 utánajárt, melyik bank milyen feltételeket szab ezen a téren, illetve, hogy ez hogyan érinti a kisebb jövedelemmel rendelkező igénylőket.
Úton van a megemelt nyugdíj
A Magyar Posta munkatársai már úton vannak az év első, megemelt nyugdíjával. A társaság által kiadott nyugdíjkifizetési naptár szerint a nyugdíjak kézbesítése január 15-én indul és január 30-án fejeződik be - közölte a posta az MTI-nek csütörtökön megküldött közleményében.
229 féle építési terméket vizsgált 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság
Zsákos kiszerelésű cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok forgalmazási feltételeit vizsgálta 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság. Az ellenőrzések 229 féle építési termékre terjedtek ki, minden harmadik árucikk esetében került sor jogsértés megállapítására.
Kasszasiker volt 2025 a szerencsejátékosoknak
Rekordmagas volt a nyertesek száma tavaly a Szerencsejáték Zrt. játékosai között. Több mint nyolcezren léphettek be 2025-ben a milliomosok, és nem kevesen a milliárdosok klubjába. A legnagyobb spílerek továbbra is a sportfogadók, a legnagyobb nyertesek pedig a lottójátékosok és sorsjegykedvelők. A legalább milliós nyereményt elérők összesen több mint húszmilliárd forinttal gazdagabban zárhatták az évet.
A Bitget 2025-ös összefoglalója: az UEX vezeti a kripto és a hagyományos piacok konvergenciáját
A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX) közzétette 2025-ös éves áttekintését, amely bemutatja az UEX-modell bővülését a kriptopiacokon, az onchain piacokon és a tokenizált hagyományos eszközök terén – mindezt egyetlen, egységes kereskedési élmény keretében.
229 féle építési termékből minden harmadik fennakadt az ellenőrzésen
Zsákos kiszerelésű cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok forgalmazási feltételeit vizsgálta 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság. Az ellenőrzések 229 féle építési termékre terjedtek ki, minden harmadik árucikk esetében jogsértést állapított meg a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
Alig mozdult csütörtök reggelre a forint árfolyama
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Franciaország konzulátust nyit Grönlandon
Konzultátust nyit Grönlandon Franciaország február 6-án - jelentette be szerdán a francia diplomácia vezetője, hozzátéve, hogy ez "politikai jelzés", miközben az amerikai elnök, Donald Trump szeretné amerikai tulajdonná tenni a Dániához tartozó autonóm területet.