Ezek most a világ legelképesztőbb téglaépületei

Idén 11. alkalommal adták át Bécsben a világ egyik legtekintélyesebb téglaépítészeti elismerését. A Wienerberger által életre hívott és kétévente megrendezett Brick Award-on a modern és innovatív téglaépítészet legkreatívabb példáit díjazzák a nemzetközi téglaépítészet független platformjaként. A nemzetközileg elismert építészekből álló zsűri 54 ország 743 pályázata közül választotta ki az öt kategóriagyőztes projektet.

Ezek most a világ legelképesztőbb téglaépületei

Hat kontinens 54 országából érkezett rekordszámú, 743 pályázat közül választotta ki egy nemzetközileg elismert építészekből álló zsűri az idei Brick Award öt kategóriájának győzteseit, valamint egy fődíjast. A nemzetközi versenyt 20 évvel ezelőtt azért hozta létre a Wienerberger, hogy az építészeket és a szakmán kívüli rajongókat egyaránt az új építési formák felfedezésére, illetve a tervezési koncepciók megosztására ösztönözze. Az elmúlt évek során a világ minden tájáról – köztük Magyarországról is – érkeztek pályázatok, amikhez a nevezők téglatípusok széles skáláját használták fel, különféle színben és formában.

Az előzetesen kiválasztott 50 jelölt közül a zsűri öt kategóriában – „Feeling at home“, „Living together“, „Working together”, „Sharing public spaces”, valamint „Building outside the box” – választotta ki a győztes projekteket, valamint az esztétikai, fenntarthatósági és innovációs szempontok alapján az általános fődíjast.

„Napjainkban az építészek egyszerre számos kihívással néznek szembe. Olyan tereket kell alkotniuk, amelyek egyszerre csökkentik a bolygóra gyakorolt hatásunkat és védenek minket az éghajlatváltozás következményeitől, miközben megfizethetőbbé teszik az otthonokat, mivel a megélhetési költségek az elmúlt években megugrottak. A válaszok megtalálása érdekében ezek a rendkívüli építészek az anyag és a szerkezet felhasználásának új módjait kutatják, ahogyan azt a Brick Award díjazottjainak munkái is bizonyítják. Projektjeik esztétikai és szerkezeti tulajdonságaik mellett pontosan annak az innovatív szellemiségnek a fizikai megnyilvánulásai, amelyet a mai kihívások megkövetelnek. Az erőforrások megtakarításától a meglévő környezetbe való beépítésig ezek a kreatív elmék a téglában rejlő, változatlanul hatalmas lehetőségek kiaknázásával találtak megoldásokat. Büszkén tisztelgünk előttük és támogatjuk úttörő alkotásaikat” – mondta Heimo Scheuch, a Wienerberger AG vezérigazgatója.

A 27.000 euró (több mint 10 millió forint) összdíjazású pályázaton a fődíjas alkotás 7.000 eurót, míg a kategóriagyőztesek egyenként 5-5.000 eurót kapnak. Idén a fődíjat a brit Níall McLaughlin Architects stúdió és az „International Rugby Experience” című, a rögbi sportnak szentelt limericki kiállítási és rendezvényközpont projektje nyerte el a Brick Award „Sharing public spaces” kategóriában. A terv Limerick város híres templomaiból merít ihletet, ugyanakkor modern esztétikát követ, így az épület illeszkedik a környezetbe, ugyanakkor esztétikailag is gazdagítja azt.

A „Feeling at home“ kategóriát a paraguayi Equipo de Arquitectura stúdió nyerte, amelynek „Intermediate House” épülete préselt földtömbökből áll, lehetővé téve az alacsony kibocsátású hőmérsékletszabályozást. A „Living together”, azaz a többlakásos házak kategóriájának díját az argentin Estudio Arqtipo csapata nyerte el, akik úgy alakítottak ki egy keskeny saroktelken tíz különálló lakóteret, hogy minden egységnek biztosítottak saját külteret.

A „Working together” kategóriában a két együttműködő ír stúdió, a Grafton Architects és az O'Mahony Pike Architects lett az első az Electricity Supply Board of Ireland irodaházával, amelynek sikerült összehoznia a modern építési szabványokat Dublin történelmi esztétikájával. A „Building outside the box” díját pedig a spanyol HANGHAR és a mexikói PALMA stúdió közös projektje nyerte el. Egy építészeti és dizájnfesztiválra építettek egy ideiglenes művészi téglaépítményt „Types of Spaces” címmel a spanyolországi Logroño város egyik szűk átjárójában, amely több építészeti stíluson keresztül vezeti végig a látogatókat.
A Brick Award zsűrije öt nemzetközileg elismert építészből állt:

Christelle Avenier/Franciaország, építész és az Avenier Cornejo Architectes társalapítója.
Christine Conix/Belgium, építész és a Conix RDBM Architects társalapítója.
Ingrid van der Heijden/Hollandia, építész és a CIVIC architects társalapítója.
Wojciech Malecki/Lengyelország, építész és a Maleccy biuro projektowe alapítója.
Boonserm Premthada/Thaiföld, építész és a Bangkok Project Studio alapítója.

A korábbi évekhez hasonlóan a díjazottak a zsűri által kiválasztott top 50 nevezővel együtt bekerülnek, a Wienerberger az építészeti pályázatot kísérő „BRICK 24” című albumba, mely részletesen bemutatja a győztes pályaműveket. A kortárs téglaépítészetről szóló áttekintést a nemzetközi szerzők öt esszéje teszi teljessé. A könyv – melybe már korábban számos magyar pályázat bekerült az évek során, köztük a 2006-ban fődíjas magyar lakó- és irodaépület, a pécsi Barbakán Ház (tervezők: Építész Stúdió Kft., Cságoly Ferenc, Keller Ferenc) – a kerámia építőanyagot helyezi reflektorfénybe, amely időtálló és tökéletesen illik az előremutató és innovatív építészetbe. A kötet a Park Booksszal együttműködésben jelent meg.

A natív staking fogalma, jelentése és gyakorlati működése

Natív staking: Hogyan működik a kriptovaluták saját blokkláncon történő lekötése és mit jelent ez a befektetők számára?
2025. 09. 15. 01:00
Megosztás:

A DePIN fogalma, jelentése és értelmezése a kriptotérben

Hogyan épül a jövő decentralizált fizikai infrastruktúrája blokkláncon keresztül?
2025. 09. 15. 00:01
Megosztás:

Trump: Gyógyulnia kell Amerikának

Donald Trump amerikai elnök szerint az Egyesült Államoknak meg kell gyógyulnia a megosztottság okozta sebekből - az amerikai elnök erről az NBC News televízió vasárnapi politikai magazinjának adott telefoninterjúban beszélt.
2025. 09. 14. 23:00
Megosztás:

Hétfőtől lehet pályázni a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 címre

Hétfőtől lehet pályázni a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 címre, amelyet egy magyarországi és egy külhoni település viselhet majd 2026. január 1. és december 31. között.
2025. 09. 14. 22:00
Megosztás:

Ismét megmozgatta a közösségeket a hungarikum pályázat

Továbbra is töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, a felhívás idei 650 millió forintos keretéből 257 kérelem részesül támogatásban – jelentette be pénteken a közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
2025. 09. 14. 21:00
Megosztás:

Kedvezményeket kínál a MÁV-csoport

A MÁV-csoport idén is csatlakozik az Európai Mobilitási Hét programjához: keddtől egy héten át díjmentes kerékpárszállítással, kedvezményes autómentes napijeggyel, a hétvégén pedig színes fővárosi programokkal várják az utasokat - közölte a társaság vasárnap az MTI-vel.
2025. 09. 14. 20:00
Megosztás:

Az új francia miniszterelnök visszavonta a két munkaszüneti nap eltörlésére vonatkozó javaslatot

Visszavonta a hét elején kinevezett új francia miniszterelnök, Sébastien Lecornu az elődje által a költségvetési hiány csökkentése érdekében tervezett két ünnepnap eltörlését, és kezet nyújtott a baloldalnak.
2025. 09. 14. 19:00
Megosztás:

Brit külügyminiszter: sokkal erősebb gazdasági nyomást kell gyakorolni Oroszországra

Yvette Cooper brit külügyminiszter szerint a jelenleginél is sokkal erősebb gazdasági nyomást kell gyakorolni Oroszországra annak érdekében, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök tárgyalóasztalhoz üljön és véget lehessen vetni az ukrajnai háborúnak.
2025. 09. 14. 18:00
Megosztás:

A magyarok egy kis része havonta egyszer sem takarít

A magyarok több mint 80 százaléka hetente legalább egyszer takarítja lakását, ezen belül 40 százalékuk egy héten többször is, míg 17 százalékuk naponta - derül ki a Kärcher megbízásából készült felméréséből, amely kimutatta azt is, hogy az emberek mintegy 5 százaléka még a havi egy takarítást is túlzásnak tartja.
2025. 09. 14. 17:00
Megosztás:

Megújul a fonyódi kikötő

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Hajózási és Vízépítő Kft. nyerte el a fonyódi kikötő modernizációjának kivitelezését, a majdnem 600 millió forintos beruházás keretében teljesen megújul a partfal, korszerűsödik a mólósétány és a világítás, emellett új közösségi tereket, pihenőhelyeket, zöldfelületeket, fasorokat és játszófelületeket is kialakítanak - közölte a MA-HARD Kft. az MTI-vel.
2025. 09. 14. 16:00
Megosztás:

Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a NAV

Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amikor Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei revizorai kiutalások felülvizsgálatakor felfigyeltek egy gyanúsan gyakran előforduló számlaszámra, amelyre több, egymástól független személy is kérte az általa visszaigényelt összegek átutalását - közölte az adóhatóság vasárnap az MTI-vel.
2025. 09. 14. 15:00
Megosztás:

Kisebb gazdasági növekedésre számít az idén Romániában a Nemzetközi Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra számít, hogy a román gazdaság teljesítménye az idén 1 százalékkal nő - jelentette be Joong Shik Kang, a pénzügy szervezet romániai missziójának vezetője pénteken Bukarestben sajtótájékoztatón.
2025. 09. 14. 14:00
Megosztás:

Szigorúbb szabályokkal kell megvédeni az európai rizstermesztést

Közös felelősségünk, hogy megőrizzük az európai rizstermelés biztonságát, versenyképességét és fenntarthatóságát, éppen ezért szigorúbb uniós piacvédelmi szabályokra van szükség - jelentette ki az Agrárminisztérium közleménye szerint Nagy István agrárminiszter a Riso Nemzetközi Rizsfesztiválon pénteken, Vercelliben.
2025. 09. 14. 13:30
Megosztás:

Hol lesz a Bitcoin 5 év múlva?

A Bitcoin (CRYPTO: BTC) a nyár folyamán új történelmi csúcsot ért el, 124 457 dolláron, és ezzel együtt a vezető elemzők és iparági szereplők is frissíteni kezdték hosszú távú előrejelzéseiket.
2025. 09. 14. 12:00
Megosztás:

Tokenizált államkötvény jelentése és szerepe a modern pénzügyekben

A digitális forradalom elérte az államkötvényeket is: megjelentek a tokenizált államkötvények. De mit is jelent ez pontosan? Hogyan működik? És miért lehet ez fontos a kriptovaluta-piac jövője szempontjából? Ebben az átfogó, közérthető elemző cikkben mindent elmagyarázunk a tokenizált államkötvényekről – példákkal, analógiákkal és gyakorlati betekintéssel, még azok számára is, akik sosem hallottak még sem a kötvényről, sem a tokenről.
2025. 09. 14. 11:00
Megosztás:

Hová meneküljünk, ha zuhan a kriptó? – A biztonságos kripto-befektetések toplistája medvepiacon

A kriptovaluta piac viharai idején sok befektető pánikszerűen keres menedéket: de vajon mely eszközök számítanak igazán biztonságosnak? A cikkben utánajárunk, hogyan érdemes átrendezni portfóliónkat, ha elindul a lejtmenet – legyen szó stabilcoinokról, aranyról, vagy akár passzív jövedelemtermelő stratégiákról.
2025. 09. 14. 10:00
Megosztás:

Extra védelmet kaphatnak a gyerekek is

A sulikezdés miatt is érdemes megnézni a lakásbiztosítást. Az új tanév kezdetével nemcsak a tanszereket érdemes beszerezni, hanem a család biztonságáról is gondoskodni.
2025. 09. 14. 09:00
Megosztás:

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén, a EuroSkills Herning 2025 bajnokságon - tájékoztatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szombat este közleményben az MTI-t.
2025. 09. 14. 07:00
Megosztás:

Felavatták a Nemzeti Űrközpontot Moszkvában

Hivatalosan megnyitotta az új orosz Nemzeti Űrközpontot (NKC) Vlagyimir Putyin elnök szombaton Moszkva nyugati részén, a Mihail Hrunyicsev mérnök altábornagy nevét viselő Állami Űrkutatási és Gyártási Központ (GKNPC) területén.
2025. 09. 14. 05:00
Megosztás:

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét, ahol az érdeklődők megismerhetik a fővárosi fenntartású és üzemeltetésű cégek, intézmények tevékenységét és személyesen találkozhatnak a toborzási feladatokat ellátó kollégákkal - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
2025. 09. 14. 04:00
Megosztás: