Fellendülésre számít a DIW

A gyenge első negyedév után fellendülést vár Németországban a DIW gazdaságkutató intézet.

Fellendülésre számít a DIW

Az MTI-hez eljuttatott prognózis alapján a téli időszakban a korábban feltételezettnél erősebb hatást gyakorolt a német gazdaságra az újabb koronavírus-hullám. Az ipari termelés az év végére véget vetett ugyan a lejtmenetnek, de a német gazdaság 2021 negyedik negyedévében így is jelentősen zsugorodott.

A fertőzések visszaszorítására hozott intézkedések mellett számos szolgáltató ágazat aktivitása csökkent, részben a korlátozások, részben az ügyfelek óvatossága miatt. Az ezzel járó forgalomkiesés tavasszal valószínűleg még jelentős lesz, de közel sem olyan súlyos, mint egy évvel ezelőtt, ami a gazdasági teljesítmény további csökkenéséhez vezet. Az idei első negyedévben így az előző negyedévhez képest 0,3 százalékkal csökkenhet a GDP a DIW becslése szerint. A tavalyi negyedik negyedévben 0,7 százalékkal csökkent a GDP negyedéves bázison.

A DIW várakozása szerint a járványhatás tavasztól lecseng, és lehetővé teszi a normalitáshoz való visszatérést. A már korábban tapasztalt minták alapján a nyitással párhuzamosan fellendül a lakossági fogyasztás, valamint a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok is visszazökkennek a megszokott kerékvágásba. Az alapanyag-ellátás normalizálódásával az ipari termelés felgyorsul, és gyorsan ledolgozza a felhalmozott keresletet a prognózis szerint.

A lakossági fogyasztás negyedéves bázison az első negyedében 1,2 százalékkal csökken, majd a másodikban 2,9 százalékkal, a harmadikban 3,0 százalékkal, a negyedikben pedig 1,1 százalékkal növekszik. A feldolgozóipari termelés az első negyedévben az előző negyedévhez képest 1,3 százalékkal nő, majd 2,5 százalékkal a második, 4,0 százalékkal a harmadik és 2,4 százalékkal a negyedik negyedében.

Összességében a német gazdaság a DIW várakozásai szerint az idén várhatóan 3,0 százalékkal nő éves bázison. A téli két negatív negyedév miatt így az éves GDP-növekedés a korábban vártnál jóval kevesebb, de a gazdaság teljesítménye így is elérheti már a nyár folyamán a válság előtti szintet. Jövőre 2,9 százalékkal nőhet a német GDP.

Tavaly a termelési korlátok miatt a német export elmaradt az erős külföldi kereslettől, azaz a kereskedelmi partnerek exportsúlyozott importjától. A külföldi kereslet továbbra is erőteljesen fejlődik, az idén közel hat százalékos, jövőre pedig jó négy százalékos növekedéssel. A német export várhatóan még erőteljesebben bővül nyáron, amint az ipar ledolgozza a rendelésállományt, és behozza a még nem teljesített exportot. Az elmúlt év azt mutatta, hogy a szolgáltatások nemzetközi kereskedelme - az utazási korlátozásokkal együtt - gyorsan kilábal a világjárvány okozta visszaesésből. Bár ez a fellendülés jelenleg megszakadt, nyártól várhatóan gyorsan megközelíti a válság előtti szintet.

Összességében a külkereskedelmi forgalom erőteljesen nőni fog az idén a DIW prognózisa szerint. Az import azonban idén sokkal nagyobb mértékben fog bővülni, mint az export, az importárak erőteljes növekedése ellenére is. Az előző negyedévhez képest az export az idén az első negyedévben 1,0 százalékkal, a másodikban 2,7 százalékkal, a harmadikban 3,5 százalékkal, a negyedikben pedig 2,1 százalékkal nő majd a DIW számításai szerint. Az import növekedése szintén negyedik bázison 0,6 százalékos lesz az első negyedévben, majd 3,5, 4,0 és 2,0 százalékos az elkövetkező negyedévekben.

A munkaerőpiacon a közelmúltbeli fertőzési hullámok hatásai továbbra is korlátozottak: 2021 második felében havonta átlagosan bő 50 ezer ember talált munkát - és ez az ütem egészen az év végéig tartott. Ez nagyrészt a társadalombiztosítási járulékköteles foglalkoztatás növekedésének volt köszönhető. A részmunkaidős foglalkoztatottak száma is némileg emelkedett, de legutóbb (novemberben) a kapcsolattartás-intenzív szolgáltatóknál kibontakozó visszaesés nyomán ismét kissé csökkent. Az év eleji visszaesés után, amely főként a részmunkaidős foglalkoztatottakat érintette, a nyár elejétől várhatóan dinamikusabban folytatódik a foglalkoztatás növekedése. A foglalkoztatottak száma idén várhatóan 370 ezerrel, 2023-ban pedig további 280 ezerrel emelkedik. A válság előtti szintet 2022 végére érik el. A német munkanélküliség ennek megfelelően jelentősen - idén 320 ezerrel, jövőre pedig 1400 ezerrel - csökken. A munkanélküliségi ráta idén jelentősen, 5,7 százalékról 5,0 százalékra csökken, majd 2023-ban ismét enyhén, 4,7 százalékra csökken.

A 3,8 százalékos infláció az idén jelentősen meghaladja a tavalyi, 3,1 százalékon is magas inflációs rátát. Az áfa-hatás kiküszöbölése ellenére (amely várhatóan alig egy százalékpontot tesz ki) a fogyasztói árinfláció januárban 4,9 százalékon maradt az élelmiszerárak erőteljes emelkedésének is köszönhetően. A fő hajtóerő azonban továbbra is az energiaárak emelkedése, amelyek bő ötödével magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. A DIW szerint az év folyamán aligha várható további csökkenés - a határidős olajárak, amelyeken a nyersolaj jegyzések feltételezhetően alapulnak, csak óvatosan csökkenő árakat jeleznek. Az olajárak idén átlagosan még mindig több mint negyedével meghaladják az előző évi átlagot, jövőre pedig csak alig tizedével csökkennek - ez azonban 2023-ban már visszafogja az árak emelkedő tendenciáját.


Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás: