Megdorgálta a BÉT a Humet-et
2009. 06. 24. 12:53
A Budapesti Értéktőzsde Zrt vezérigazgatója a HUMET Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Nyrt.-t figyelmeztetés szankcióban részesíti, miután az időszakos beszámolóját késve tette közzé. Egyúttal felszólítja a Kibocsátót, hogy a jövőben fokozottabban ügyeljen "A Budapesti Értéktőzsde Zrt. Szabályzata a Bevezetési és Forgalombantartási Szabályokról" című szabályzat előírásainak maradéktalan betartására - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A tőzsdei szabályok figyelmeztetés ellenére történő be nem tartása súlyosabb szankciót vonhat maga után. A Szabályzat 18.1.1 pontja szerint a Tpt. hatálya alá tartozó Kibocsátók rendszeres tájékoztatás körébe tartozó pénzügyi jelentéseiket és egyéb rendszeres tájékoztatásaikat a Tpt.-ben illetve más vonatkozó jogszabályokban foglalt előírások szerinti tartalommal és határidővel kötelesek a Közzétételi Szabályzat szerint közzétenni. A Tpt. 54 § (7) bekezdése előírja, hogy a nyilvánosan forgalomba hozott részvény kibocsátója a pénzügyi év első, illetve második hat hónapjában időközi vezetőségi beszámolót köteles közzétenni az adott hat hónapos időszak kezdete utáni tizedik hét és a vége előtti hatodik hét közötti időszakban, az adott hat hónapos időszak kezdete és ezen beszámoló közzétételének napja közötti időszakra vonatkozóan. Fenti határidő 2009. május 19-én járt le, azonban a Kibocsátó időközi vezetőségi beszámolóját csak 2009. június 2-án 8 óra 7 perckor tette közzé a Tőzsde honlapján. A Szabályzat 21.2.1 pontja értelmében a rendszeres és rendkívüli tájékoztatások Közzétételi Szabályzatban meghatározottaktól eltérő módon történő nyilvánosságra hozatala nem előzheti meg az adott tájékoztatás Közzétételi Szabályzat szerint törtnő megjelenését. A Humet időközi vezetőségi beszámolóját a www.kozzetetelek.hu oldalon 2009. június 1-jén 18 óra 46 perckor tette közzé, megelőzve a www.bet.hu oldalon való közzétételt. Ezen túlmenően a Kibocsátó a Közzétételi Útmutató (a Budapesti Értéktőzsde Zrt. Vezérigazgatójának 228/2008. sz. határozata) 3. sz. mellékletében foglalt előírásokat is megszegte, tekintettel arra, hogy nem biztosította időközi vezetőségi beszámolójának a kereskedés szempontjából fontos időszakon kívüli (reggel 7 óra elıtti, vagy délután 16:45 utáni) megjelenését.

Stratégiai partnerségben fejleszti elektromosautó-töltőhálózatát a Lidl Magyarország és az MVM Mobiliti
A Lidl Magyarország a vásárlói élmény növelése és a töltőhálózat fejlesztése érdekében az MVM Mobiliti Kft.-vel kötött megállapodást az áruházlánc üzleteinél működő elektromosautó-töltőállomások üzemeltetéséről. Az együttműködés célja, hogy a Lidl vásárlói a jövőben még magasabb színvonalú, megbízható és kényelmes töltési szolgáltatásokhoz férjenek hozzá, miközben a hálózat hosszú távú fejlesztése és korszerűsítése is megvalósul.
352 millió dolláros támadás érte a Bitgetet: mi történt a tőzsde tárcáival?
Mintegy 351,6 millió dollárnyi kriptoeszközt érintett a Bitget elleni támadás, amely után a tőzsde átmenetileg leállította a kiutalásokat. Gracy Chen vezérigazgató szerint a támadók nem jutottak hozzá a privát kulcsokhoz: a tárcák háttérrendszerét használhatták fel arra, hogy hamis adatokkal átutalásokat indítsanak. A támadás pontos módját még vizsgálják.
USDC stabilcoin: a napi transzferek 90%-át az Aerodrome okozhatta?
Egyetlen nap alatt 121 milliárd dollárnyi USDC-transzfert rögzítettek egy elemzésben, ám ennek mintegy 90 százalékát az Aerodrome tőzsdén zajló likviditási műveletekhez kötötték. A meghökkentő arány fontos kérdést vet fel: mit mér valójában a blokkláncon látható stabilcoinforgalom? Egy token ismételt mozgatása ugyanis növeli a kimutatott összeget anélkül, hogy minden lépés mögött új vásárlás vagy fizetés állna.
Erősödött a forint péntek reggelre
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Moszkva üdvözölné Putyin, Trump és Hszi sencseni találkozóját
Oroszország üdvözölné, ha Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozna az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) novemberi sencseni csúcstalálkozóján - nyilatkozott Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettese csütörtökön a TASZSZ hírügynökségnek.
Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót – aztán boltba megy
Miközben az európai fogyasztók 42 százaléka a nem alapvető vásárlásain spórol, a magyaroknak csak 27 százaléka választja ezt. Nálunk inkább a kivárás lett a védekezés: az európai átlagnál jóval többen halasztják el a nagyobb kiadást, vagy kötik akcióhoz a vásárlást – derül ki a Shopfully nyolc országra kiterjedő kutatásából.
Már a szolgáltatási szint és a vásárlói élmény a legfontosabb versenytényező az e-kereskedelemben
A magyar e-kereskedelmi piac 2026 első félévében tovább bővült: az első negyedévben 14,2%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, az online vásárlók száma pedig elérte a 4,4 millió főt. A második negyedévben 25,8 millió online tranzakciót bonyolítottak le a magyar vásárlók, a teljes online kiskereskedelmi költés pedig megközelítette a bruttó 535 milliárd forintot – derül ki a legfrissebb PwC Digitális Kereskedelmi Körkép adataiból, melyet a Digitális Kereskedelmi Szövetséggel együtt jelentetett meg. A magyar vásárlók ma már a fizetéstől az átvételen át a visszaküldésig zökkenőmentes kiszolgálást várnak el, ami felértékeli az értékesítési, logisztikai és fizetési megoldások összehangolt működését.
Mennyibe kerül egy iroda kialakítása Magyarországon?
Egy frissen közzétett magyarországi útmutató tételesen mutatja meg, milyen költségekkel számolhat egy bérlő, ha egy bérelt, szerkezetkész területből kész, működő irodát alakít ki. A CBRE Magyarország 2026 második negyedévi, magyarországi piaci egységárakon alapuló számítása egy 1000 négyzetméteres bérelt területet vesz alapul, és három minőségi szinten mutatja be a költségeket. Ezek az összegek a szerkezetkész állapottól kezdődően, a tényleges kivitelezési munkák mellett többek között az informatikai hálózatok, az audiovizuális és biztonságtechnikai rendszerek, a bútorzat kialakításának költségeit, valamint a tervezési és szakértői díjakat is tartalmazzák.
Merre költöznek a budapestiek? Itt vannak a legnépszerűbb kerületek!
2025-ben az előző évinél kevesebb ember költözött Budapesten belül másik kerületbe, mintegy 29 ezren változtattak állandó lakóhelyet a fővároson belül – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. Az elmúlt három évtizedben csak egyszer – 2023-ban – volt a mostaninál kisebb a Budapesten belüli költözés, vagyis érezhetően egyre kevésbé mobilis a népesség a fővároson belül, ami részben annak eredménye, hogy nőtt az agglomeráció vonzereje a lakásvásárlók körében – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont az adatok kapcsán.
Egyre naposabb és melegebb idő várható a hétvégén
Egyre naposabb és melegebb, kora őszi idő várható szeptember utolsó hétvégéjén: a hőmérséklet csúcsértéke lassan emelkedik, vasárnap már mindenhol 20 Celsius-fok felett alakul, miközben a hajnalok hűvösek lesznek. Csapadék nem várható, legfeljebb pénteken lehet futó zápor a Dunától keletre - derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Itt a dátum! Magyarország EURÓ bevezetése ekkor jöhet
Miközben tavaly Magyarország az euró bevezetéséhez szükséges egyetlen konvergenciakritériumot sem teljesített, 2026-ban a kedvező inflációs folyamatoknak, illetve a csökkenő országkockázati prémiumnak köszönhetően az árstabilitási feltétel már teljesülni látszik, és a hozamkonvergencia terén is érdemi előrelépést tett az ország.