Fogyatékkal élőket segítő terapeuta nyerte a Padthai és az activé FiberShake közös ösztöndíját

Lezárult a Padthai és az activé FiberShake nyáron meghirdetett közös ösztöndíj programja, melyre több száz pályázat érkezett. A két millió forint összértékű ösztöndíjat egy igazán különleges álom megvalósítása kapta: Andics Bernadett, a Holdnővér Műhely alapítója maga is mozgáskorlátozott, aki sorstársainak tart lovas terápiás foglalkozásokat.

Fogyatékkal élőket segítő terapeuta nyerte a Padthai és az activé FiberShake közös ösztöndíját

2023 nyarán egy különleges ösztöndíj programot hirdetett meg a Padthai és az activé FiberShake csapata. A két millió forint összértékű pályázatra több százan jelentkeztek annak reményében, hogy közelebb kerülnek álmuk megvalósításához.

„Hihetetlen érzés volt látni, hogy minden várakozásunkat felülmúlóan sok ösztöndíj érkezett be, méghozzá nagyon színes, tenni akaró és sokszor szívszorító álmokat olvashattunk. Nagyon büszkék vagyunk mindenkire, aki vette a fáradtságot és leírta nekünk az álmát, a vágyait és megmutatta, hogy milyen értékes gondolatok rejlenek szerte az országban” – mondta Kanóczky Máté, a Padthai Wokbar ügyvezető tulajdonosa. – „A győztes előélete, jelenlegi helyzete és jövőbe tekintő céljai már összességében mindannyiunkat meglepett, de az, hogy milyen nemes cél érdekében tevékenykedik nap mint nap és milyen alázattal, odaadással és meg nem hátrálással megy előre, szerintem ez volt leginkább, ami miatt végül mellette döntöttünk” – tette hozzá.

A Padthai és az activé FiberShake közös ösztöndíját Andics Bernadett, a Holdnővér Műhely alapítója kapta.

„Mivel magam is mozgássérült vagyok és elég régóta tanítok fogyatékkal élőket a lovas terápián keresztül, mindig is az volt az álmom, hogy egy saját műhelyt hozzak létre, a magam ura legyek, ne függjek senkitől, hanem tényleg azzal foglalkozzak, amit nagyon szeretek, és amivel segíthetek a sorstársaimnak” – mesélte Bernadett, aki falusi kis háza végében található telken tart terápiás foglalkozásokat. – „Mindig is szerettem volna egy olyan környezetet teremteni, ahova szívesen jönnek az emberek, és ahol az állatok is jól érzik magukat, de egy terápiás központot, egy fejlesztő műhelyt felépíteni nagyon-nagyon sok pénz. Ezért is jelentkeztem a pályázatra szinte az esélytelenek nyugalmával, hátha az álmom megvalósításához segítség érkezik” – tette hozzá és azt is elárulta, mivel tőle távol állnak a modern kommunikációs eszközök és a technika, egy őszinte levelet írt pályázat gyanánt.

„Amikor megcsörrent a telefon és megtudtam, hogy én nyertem meg az ösztöndíjat, nem akartam elhinni, hogy sikerült. Annyi rossz dolog történt velem az utóbbi másfél évben, hogy nem is mertem arra gondolni, hogy ez sikerülhet. Sírtam, annyira boldog voltam” – vallotta be Bernadett. – „Egyrészt nagyon fontos lenne, hogy legyen egy öltöző vizes blokkal, meg egy kis közösségi térrel, amit szerintem konténerekből létre lehetne hozni. Jó lenne, hogy aki ide jön, az kényelmesen érezze magát a foglalkozások előtt és után. A másik, ami szintén fontos és ami nagyobb összegbe kerül, az pedig a lovaspálya rendbetétele. Ezekre fordítom majd az ösztöndíjat” – árulta el Bernadett, akinek története a pályázat megálmodói szerint sokak számára inspiráló lehet.

„A kiválasztás folyamata alatt újra feléledt a gyermeki énem, akinek vágyai, álmai vannak, amiket a felnőttkori kötelesség, az élet nehézségei elnyomtak. Az ösztöndíj program nekem is új motivációt és lendületet adott az életemhez” – árulta el Vadász Fanni, az activé FiberShake társalapító, kreatív igazgatója. – „A legnagyobb fejtörést az okozta, hogy csak egy jelentkezőt választhatunk. A döntéshozás előtti utolsó hétben körülbelül hét darab pályázatra sikerült szűkíteni a listát, ám ezen a ponton derült ki számomra, hogy a több száz jelentkezőt hétre csökkenteni sokkal könnyebb, mint a hétből egyet választani. Szerintem végül egy nagyon kedves álom megvalósítását sikerült kiválasztanunk, amellyel anyaként is tudok azonosulni, értéket képvisel, és Bernadett életútja is nagyon inspiráló számomra” – tette hozzá Fanni, aki bízik benne, hogy a pályázatra jelentkezők nem adják fel az álmaikat, hanem küzdenek értük. Már csak azért is, mert az activé FiberShake és a PadThai csapata tartogat még meglepetést az ösztöndíj-programmal kapcsolatban.


Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás:

Legfőbb ügyészt választ a parlament

Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
2026. 11. 03. 08:00
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás:

Jelentősen javult a magyar lakosság fizetőképessége: 200 százalék feletti ugrás az Intrum indexében

2026 harmadik negyedévében 28,2 pontra emelkedett az Intrum fizetőképességi index átlagos értéke, ami éves összevetésben több mint 200 százalékos növekedést jelent. A lakosság pénzügyi helyzetének jelentős javulását elsősorban a reáljövedelmek gyors növekedése és a háztartások magas megtakarítási hajlandósága hajtja, ugyanakkor a makrogazdasági környezet továbbra is kettős képet mutat: a fellendülést jelenleg a belső fogyasztás, nem pedig egy általános konjunktúra táplálja.
2026. 11. 03. 05:00
Megosztás:

Veszteséges évet zárhatnak a kínai légitársaságok az emelkedő üzemanyagárak miatt

Veszteséges volt 2026 első kilenc hónapjában Kína három legnagyobb légitársasága, a vállalatok eredményét elsősorban a megemelkedett üzemanyagköltségek és a belföldi piacon tapasztalható erős verseny rontotta; az előrejelzések szerint a teljes évet is veszteséggel zárhatják.
2026. 11. 03. 04:30
Megosztás:

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt

2026 októberében országosan 11 277 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 225 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 11. 03. 04:00
Megosztás:

Októberben ez történt a magyar tőzsdén

Októberben tovább élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiacán: a havi forgalom 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra nőtt szeptemberhez képest, míg a napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékos emelkedéssel 33,4 milliárd forinton zárt. A tőzsdei érdeklődés ezúttal is az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeire koncentrálódott, miközben a befektetési szolgáltatók rangsora sem változott: októberben is a WOOD & Company végzett az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 11. 03. 03:30
Megosztás: