Fordulatot nem, de átrendeződést hozhat 2023 a fővárosi újlakás-piacon

Bár már sokan számítanak akár árcsökkenésre is a honi lakáspiacon, a fővárosi újépítésű ingatlanok tekintetében aligha jellemzi ez a jövőt. Az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképe ugyan jelentős visszaesést mutat éves szinten a tavalyi vásárlások számában, ám ez sem állította meg az áremelkedést. Sőt, Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint több tényező is arra utal, hogy e téren továbbra se következik be gyökeres fordulat.

Fordulatot nem, de átrendeződést hozhat 2023 a fővárosi újlakás-piacon

A fővárosi újépítésű társasházi lakások forgalma 2022 első felében még hozta az előző évek átlagát, ám június után már jelentős volt a visszaesés – derült ki a héten publikált OTP Budapesti Újlakás Értéktérképének adataiból. Az év első hat hónapjában 3800, a másodikban 2100 tranzakciót regisztráltak, így az éves forgalom mintegy 30 százalékkal múlta alul a 2021-est. Ez a visszaesés azonban nem rántotta magával az árakat, sőt, azok továbbra is emelkedni látszanak. A 2024-es átadásra szánt, jelenleg értékesítés (és többnyire építés) alatt álló lakások átlagos négyzetméterára – az OTP Jelzálogbank adatbázisa szerint – mintegy 1,5 millió forint, ami 25 százalékos éves drágulást jelez.

Az adatok szerint a beruházók óvatosan reagáltak a piaci környezet megváltozására. Noha 2022-ben az előző évinél mintegy 15 százalékkal kevesebb új lakást vittek a piacra, egyelőre nem álltak le teljesen az új projektek indításával. „Noha több beruházó inkább kivár az értékesítés kezdetével, minthogy az árból engedjen” – magyarázza Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. „ugyanakkor számíthatnak arra is, hogy a következő ősszel nagyobb lesz a kereslet az energiahatékony lakásokra.”

Az elemző szerint ugyan csak egy kisebb korrekciót láthattunk tavaly a beruházók részéről, de a következő hónapok közöttük is újraoszthatják a pozíciókat. „A lehetséges kockázatok nagyobb súllyal érinthetik a kisebb beruházókat, akik gyorsabban tudnak reagálni, míg a nagyok merészebbek és őket a projektméret adta lendület is viszi előre, hiszen változatlanul jelentenek be, illetve készítenek elő többszáz lakásos nagy projekteket.” 

A szakértő szerint jó lehetőség adódik most a piacszerzésre is. Ugyanezt lehetett látni 2008 után: azon kevesek, akik mentek előre a válságos évek alatt, azok megerősödve lovagolhatták meg aztán a fellendülési hullámot is. Ez az átrendeződés azzal is járhat, hogy a következő években ott lesz viszonylag bővebb az újlakás-kínálat, ahol kedvezőek a helyi adottságok a nagyobb beruházók nagy projektjeihez. E tekintetben, a fővárosban már így is elég nagyok a különbségek. A 2022-ben átadott 6330 újlakás több mint felén mindössze három kerület osztozik: a XIII. (2110), a IX. (780) és a XI. (670). Ezzel szemben tizenhárom olyan kerület is akadt tavaly, amelyben a 100-at sem érte el ezek száma. Közülük az I., az V. és a VII. kerületben egyáltalán nem adtak át új lakást tavaly.

A beruházók helyzetét segítheti, hogy elég sokáig várhatnak a számukra legígéretesebb időpontra az elkészült lakások értékesítésével. A kedvezményes, 5 százalékos áfát akár 2028 végéig, a BB energiahatékonysági követelmény teljesítése alóli felmentést pedig akár 2024 júniusáig is kihasználhatják.

Az árak csökkenése ellen hathat az a körülmény is, hogy eddig nem halmozódtak fel a beruházóknál nyomasztóan nagy eladatlan készletek. Az OTP Budapesti Újlakás Értéktérképe szerint idén januárban mindössze 640 már elkészült újlakást kínáltak a fővárosban. (Aki azonnali költözéshez keres megoldást, az a XIII. kerületben 180, a XI.-ben 150, a VIII.-ban 80 ajánlat közül választhatott.) Bár ez a 640 darabos januári eladatlan készlet 2014 óta a negyedik legnagyobb féléves volumen, mégsem tekinthető különösebben drámainak. „A válság idején, 2009 végén ez a mutató elérte a 3800-at is, és a következő két évben is 3000 felett maradt" – emlékeztet az elemző.

A lehetséges jövőkép akkor sem feltétlenül borús, ha a kereslet oldaláról vizsgáljuk a fővárosi újlakások helyzetét. Új ingatlan vásárlása mellett szóló érv lehet az igénybe vehető adókedvezmények (az általános 5%, illetve a rozsdaövezeti teljes visszatérítés) mellett a kapcsolódó családtámogatások év végi meghosszabbítása is. Utóbbiak közül például a CSOK-os illetékmentesség és az áfa-visszaigénylési jogosultság növelheti az újlakások vonzerejét.

A rezsiköltségek emelkedése és ezzel a fenntarthatósági szempontok átértékelése is javíthatja a beruházók piaci pozícióját. Míg tavaly a Zöld Otthon Program támogatott hitele pörgette az újlakások piacát, most az növelheti az irántuk való keresletet, hogy ezen ingatlanok eleve alacsonyabb fenntartási költségeket ígérnek.
Ilyen körülmények között felvetődik a kérdés, hogy meddig emelkedhetnek még az újlakás-árak? Valkó Dávid szerint, ha ezt nem is tudjuk most megmondani, a jelenlegi piaci környezet azt valószínűsíti, hogy most egy ideig ritkábban dőlnek majd rekordok, s inkább a fővárosi újlakás ársáv alja zárkózhat majd feljebb, közelebb az átlaghoz.

Emellett a potenciális vásárlók számára lehet hasznos információ, hogy az új lakások esetében is a korábbiakhoz képest jelenleg nagyobb lehetőség van áralkura, illetve az akciók is megjelennek, amiket érdemes lehet kihasználni.


Így alakult az infláció Spanyolországban

Spanyolországban az előző havival azonos mértékben, 4,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten októberben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística - INE) előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 21:00
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több belgiumi áruházlánc hűtőrendszereit

Kibertámadás érte több belgiumi szupermarketlánc hűtőrendszereit vasárnap éjszaka, a támadók távolról átállították a hűtőberendezéseket, amelyek emiatt felmelegedtek, és egyes üzletekben élelmiszerek megsemmisítésére lehet szükség - jelentette a Belga hírügynökség hétfőn.
2026. 11. 02. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint kora estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 02. 20:00
Megosztás:

Szervezeti átalakulás és új felsővezetés az MBH Banknál

Szervezeti átalakítást hajtanak végre az MBH Banknál a hatékonyabb működés érdekében, átalakul a pénzintézet felsővezetése is - közölte a hitelintézet hétfőn az MTI-vel közleményben.
2026. 11. 02. 19:30
Megosztás:

Emelkedő bevétel mellett csökkent az ALTEO nyeresége

Az ALTEO Csoport árbevétele szeptember végéig 26 százalékkal nőtt, nyeresége 94 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett beszámolóban.
2026. 11. 02. 19:00
Megosztás:

Duna House: megugrott az ingatlanpiaci forgalom októberben

A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától - közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 18:30
Megosztás:

A Notino és a Criteo együttműködése 27 európai piacon bővíti a beauty márkák hirdetési lehetőségeit

A Notino, Európa egyik vezető online szépségápolási termékforgalmazó vállalata stratégiai partnerségre lépett a globális kereskedelmi technológiai és adatelemzési platformmal, a Criteóval. Az együttműködés célja a Notino retail media szolgáltatásainak továbbfejlesztése, valamint a szépségipari márkák számára elérhető hirdetési lehetőségek bővítése a vállalat mind a 27 európai piacán, köztük Magyarországon is.
2026. 11. 02. 18:00
Megosztás:

Roham indult az Otthon Startért, a felújítási hitelek piacát is felpörgetheti az új program

A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is – derül ki a Netrisk összefoglalójából. A program keretében felújítást tervezők akár 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak, amelynek havi törlesztőrészlete 15 éves futamidő esetén közel 105 ezer forint lehet, emellett pedig vissza nem térítendő támogatásra is jogosultak lehetnek. Az új és használt lakások megvásárlásához kínált, legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitelek ugyanakkor az igénylők egy részénél adóstárs bevonását is szükségessé tehetik. A lakossági hitelezésben már most jelentős élénkülés tapasztalható, az Otthon Start kivezetéséről szóló bejelentés napján a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag négyszeresére emelkedett, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa.
2026. 11. 02. 17:30
Megosztás:

Olaszországban hároméves csúcsra gyorsult az éves

Olaszországban 5,4 százalékkal, 2023 szeptembere óta a leggyorsabb ütemben nőttek a fogyasztói árak októberben éves összevetésben, miután egy hónappal korábban 4,2 százalékkal emelkedtek - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 17:00
Megosztás:

Drágul a dízel és a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel emelkedik a dízel és a mezőgazdaságban használt kék dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban, miközben a benzin ára nem változik. A cseppfolyós gáz kilogrammonként tíz centtel drágul.
2026. 11. 02. 16:30
Megosztás:

Ezermilliárdos fejlesztésre készül a vasút

2035-ig több mint 3550 milliárd forintos vasútfejlesztési programot tervez a kormány, ennek keretében több pénzt fordítanának a pályák karbantartására, a felújítások és vágányzárak összehangolására pedig munkacsoportot hoznak létre a vasúti vállalatok és a szektor szereplőinek bevonásával. Erről Böde Csaba, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára beszélt a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencián. A fejlesztések jelentőségét mutatja, hogy a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) adatai szerint az év első kilenc hónapjában több mint ötvenezer kamionnyi áru kényszerült vasútról közútra, melynek többletköltségeit a fogyasztók is fizetik.
2026. 11. 02. 16:00
Megosztás:

TRON staking: mit rejt a csábító TRX-hozam?

Egy látványos hozamszázalék még nem árulja el, mi történik a lekötött TRX-tokenekkel, ki rendelkezik felettük, és mikor lehet hozzájuk ismét hozzáférni. A TRON staking ajánlatok értékelésénél a jutalmak mellett a díjak, a letétkezelés és a kilépési feltételek is meghatározók. A megalapozott összehasonlítás ezért a termék működésének megértésével kezdődik.
2026. 11. 02. 15:30
Megosztás:

Több mint 120 ezer otthon újulhat meg: a jó fűtési rendszer kiválasztása lehet a Wekerle+ egyik kulcskérdése

A hőszivattyúk és a hatékony split klímák is bekerültek az új energetikai felújítási program támogatható technológiái közé. A Gree légkondicionálók szakértője szerint a következő hónapok legfontosabb kérdése az lesz, hogyan lehet a rendelkezésre álló forrásokból valódi és tartós energiamegtakarítást elérni.
2026. 11. 02. 15:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus nyolc bevásárlóparkját érinti az Ahold Delhaize és a Tesco megállapodása

A Shopper Park Plus üdvözli az Ahold Delhaize és a Tesco között létrejött megállapodást. A tranzakció a Shopper Park Plus csoportjának nyolc bevásárlóparkját érinti, négyet Csehországban és négyet Szlovákiában, amelyekben jelenleg a Tesco a horgonybérlő.
2026. 11. 02. 14:30
Megosztás:

Keresleti rohamot hoztak az OSP utolsó napjai, hároméves csúcsra jutott a kínálat

Bár az Otthon Start kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci keresletet októberben, az élénkülés mellett továbbra is több eladó ingatlan jutott a tavalyinál kevesebb érdeklődőre – derül ki az ingatlan.com havi kereslet–kínálati összesítőjéből. Októberben összesen mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra. A napi átlag szeptemberhez képest 3,8 százalékkal emelkedett, de az egy és két évvel korábbi szinttől ez 15, illetve 16 százalékos visszaesést takar.
2026. 11. 02. 14:00
Megosztás:

Jó hír a leárazások idején: 205 akciós ruhából csak 11-nél talált hibát a hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával a kormányhivatalok országszerte több mint 200 akciós ruházati termék árfeltüntetését ellenőrizték. Az évek óta rendszeresen végzett hatósági vizsgálatok eredményességét jelzi, hogy a termékek mindössze 5 százalékánál merült fel kifogás, ugyanakkor a fogyasztóknak is érdemes tisztában lenniük az akciós ruházati termékek árazásának sajátosságaival.
2026. 11. 02. 13:30
Megosztás:

Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. Az ágazatok közül a mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.
2026. 11. 02. 13:00
Megosztás:

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás: