GVH-elnök: „Lecsapunk a kartellezőkre!

2025-ben 18 kartell eljárás volt folyamatban, amelyekben 1800 tendert vizsgál a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – emelte ki Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK) évnyitó szakmai konferenciáján, Debrecenben. A GVH elnöke leszögezte, hogy a nemzeti versenyhatóság könyörtelenül fellép a versenykorlátozó megállapodásokkal szemben. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az ajánlatkérők szerepe kiemelt jelentőségű a közbeszerzési kartellek feltárásában, illetve hatásosak az egyajánlatos közbeszerzések visszaszorítását célzó intézkedések.

GVH-elnök: „Lecsapunk a kartellezőkre!

A Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara február 18-án „Közbeszerzési és Versenyügyi Konferencia” címmel szervezett évnyitó, hagyományos szakmai rendezvényt, Debrecenben. Az eseményen többek között Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke is előadást tartott.

Előadása elején a GVH elnöke felidézte a 2025-ben lezárt nagy kartellügyeket. Ilyen volt például az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek versenykorlátozó együttműködése 2025 augusztusában, vagy a 2025. december elején befejezett kukásautó-kartell ügy, amelyben több, mint 1,5 milliárd forint bírságot szabott ki a nemzeti versenyhatóság hat vállalkozásra. Rigó Csaba Balázs összegezve rámutatott, hogy 2025-ben 18 kartell eljárás volt folyamatban, amelyekben összesen mintegy 1800 tendert vizsgálnak a GVH szakértői, ebből 1000 közbeszerzési vagy közpénz felhasználásával érintett tender. Hozzátette azt is, hogy „a GVH nemzetközi szinten is kiemelkedően aktív a kartellek elleni küzdelemben.” 2025-ben a magyar nemzeti versenyhatóság 3 kartellügyet zárt le és 5 új ügyet indított. Az EU tagállamainak versenyhatóságai évente átlagosan 2,5 kartellügyet indítanak és 2 ügyet zárnak le.

A GVH elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az ajánlatkérők törvényi kötelessége a versenyhatóságnak jelezni, ha adott közbeszerzési eljárásuk során hazai vagy uniós szabályokba ütköző versenykorlátozó megállapodást észlelnek, vagy azt alappal feltételezik. Mint mondta: „Fontos, hogy az ajánlatkérők a közbeszerzéseik lebonyolítása során ismerjék fel a gyanús jeleket, forduljanak a GVH-hoz és szükség szerint tegyék meg a megfelelő intézkedéseket.”

Rigó Csaba Balázs az előadásában felidézte, hogy Magyarország Kormánya – az egyajánlatos közbeszerzések arányának csökkentése és az Európai Bizottság irányába tett vállalások teljesítése érdekében – 2024-ben felkérte a GVH elnökét, hogy gondoskodjon három ágazati vizsgálat lefolytatásáról az egyajánlatos közbeszerzések okainak feltárására.

Elsőként – 2025 márciusában – az orvosi felszerelések piacán zárta le gyorsított ágazati vizsgálatát a nemzeti versenyhatóság, kiemelten a képalkotó, azaz az MR, a CT, az UH és a radiológiai berendezések beszerzésére fókuszálva. Ezt követően – 2025 júniusában – a személygépjárművek és haszongépjárművek beszerzésének hazai közbeszerzési piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatról szóló jelentést tette közzé a GVH. Harmadik területként a szúnyoggyérítés hazai piacát azonosította a nemzeti versenyhatóság, melyen október első felében indította meg és 2025 december végén zárta le a gyorsított ágazati vizsgálatát. 

„A GVH összességében mindhárom terület esetében arra a következtetése jutott, hogy hatásosak voltak az egyajánlatos közbeszerzések visszaszorítását célzó intézkedések. Mindez összhangban van a Kormány vállalásaival az Európai Bizottság felé” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs.


A külkereskedelemről, a szálláshelyekről és az ipari termelői árakról is közölnek adatokat a jövő héten

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
2026. 09. 27. 14:00
Megosztás:

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt – jelentette a helyi média vasárnap.
2026. 09. 27. 13:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 151 272,07 ponton zárt, 0,93 százalékkal, 1416,56 ponttal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 27. 12:00
Megosztás:

Ázsia lett a stabilcoin-fizetések központja: a Tether vezet, de új kihívók érkeznek

A stabilcoinokat sokan még mindig a kriptotőzsdei kereskedés eszközeinek tartják. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben azonban egyre fontosabb szerepet kapnak a határokon átnyúló fizetésekben, a vállalati pénzkezelésben és a befektetési piacok működésében is. Egy friss kutatás szerint a régió adja az azonosított stabilcoin-fizetési forgalom több mint felét. Az USDT továbbra is meghatározó, de a szabályozott pénzügyi felhasználás új versenyt nyithat.
2026. 09. 27. 11:00
Megosztás:

A Binance beszállt a Circle-be: veszélybe kerülhet a Tether fölénye?

Százmillió dollárért részesedést szerzett a Binance a Circle-ben, és öt évre megújította együttműködését a cég dollárhoz kötött stabilcoinjáról, az USDC-ről. A megállapodás hatalmas felhasználói kört nyithat meg a Circle előtt, különösen a feltörekvő piacokon. A Tether vezető szerepének megtöréséhez azonban több kell annál, hogy egy tőzsde előtérbe helyez egy versenytárs tokent.
2026. 09. 27. 10:00
Megosztás:

A Kraken már nem csak kriptotőzsde akar lenni: milliárdokból épít új pénzügyi rendszert

A Krakent a legtöbben kriptovaluta-tőzsdeként ismerik, anyavállalata azonban jóval nagyobb szerepre készül. A Payward felvásárlásokkal és tőzsdei partnerségekkel olyan infrastruktúrát épít, amelyen kereskedés, fizetés, befektetés és más cégek pénzügyi szolgáltatásai is működhetnek. A terv tétje az, hogy a vállalat képes-e túllépni a kriptokereskedésből származó bevételeken.
2026. 09. 27. 09:00
Megosztás:

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészítése

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészítése, amelynek célja a szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer átfogó megújítása - tudatta a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 27. 08:00
Megosztás:

Mintegy 70 embert tartanak nyilván nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyként Hollandiában

Az elmúlt tíz évben a holland bevándorlási hivatal (IND) mintegy 70 embert minősített nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személynek, ennek következtében visszavonták az érintettek hollandiai tartózkodási engedélyét, a kettős állampolgárok esetében pedig az útlevelüket is - tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2026. 09. 27. 07:00
Megosztás:

10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul

Tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot fogadott el a kormány, ami még idén elindul, és legkésőbb január elsejétől látható eredményeket kell hoznia - mondta a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 27. 06:00
Megosztás:

Dízeltámogatás: minden fontos infó egy helyen

Az alapvető tudnivalóktól a speciálisabb élethelyzetekig mindenki megtalálja a választ kérdéseire a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss, dízeltámogatással kapcsolatos tájékoztatójában. A legfontosabb: a támogatást nem kell igényelni, a Magyar Államkincstár automatikusan folyósítja a NAV adatai alapján. Minden további információ elérhető a NAV honlapján, a Dízeltámogatás csempén.
2026. 09. 27. 05:00
Megosztás:

Bitcoin is kaphat Zcash-féle privát tranzakciókat – veszélybe kerülhet a ZEC előnye?

Egy New York-i kriptográfiai kutatólabor, az [alloc] init szeptember 25-én bemutatta a Shielded Bitcoin nevű koncepciót, amely lehetővé tenné a Bitcoin-tranzakciók anonimizálását a Zcash által használt kriptográfiai technológiával. A megoldás különlegessége, hogy a kutatók szerint ehhez nem lenne szükség a Bitcoin szabályainak módosítására.
2026. 09. 27. 04:00
Megosztás:

Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200 beruházást kezdtek el vagy fejeztek már be, felújítva a mosdókat, a tantermeket, a körleteket és a legénységi épületeket is.
2026. 09. 27. 03:00
Megosztás:

Ha fával fűtesz, erről mindenképp tudnod kell a 2026-os fűtési idény előtt

Szeptember közepétől jóval alacsonyabb áfa terheli a tűzifát, az állami erdészeteknél pedig már az új árak érvényesek. A szociális tüzelőanyag-program is bővül. Vásárlás előtt mégis érdemes számolni: az ár attól is függ, milyen fát, milyen formában és honnan veszünk.
2026. 09. 27. 02:00
Megosztás:

Ne kapcsold be a gázfűtést! Ezt mindenképp ellenőrizd le előtte

Az első hűvös estéken könnyű egyszerűen feljebb tekerni a termosztátot. Ha azonban a gázkazán vagy a konvektor hónapok óta nem működött, érdemes előbb néhány dolgot ellenőrizni. A készülék állapota, a szellőzés és az égéstermék elvezetése együtt határozza meg, hogy biztonságosan indul-e a fűtési szezon.
2026. 09. 27. 01:00
Megosztás:

Uniós főképviselő: megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna számára

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak az Európai Békekeret (EPF) keretében Ukrajnának szánt 6,6 milliárd eurós támogatás felszabadításának feltételeiben - jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken az X közösségi oldalon.
2026. 09. 27. 00:05
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt vállalták - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szombaton, országjárásának szolnoki állomásán.
2026. 09. 26. 23:00
Megosztás:

Összevissza 55 ezer munkaóra, és kész is az új rakéta

A BME Suborbitals októberben ismét ott lesz az európai egyetemek rakétaversenyén az új fejlesztésével. Kapu Tibor is megnézte az Eclipse premierjét.
2026. 09. 26. 22:00
Megosztás:

A KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza - jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 26. 21:00
Megosztás:

Mobiltelefonokat és SIM-kártyákat próbáltak bejuttatni a Kozma utcai börtönbe

Öt mobiltelefont és négy SIM-kártyát próbáltak bejuttatni a Budapesti Fegyház és Börtön területére kedd éjszaka sóval töltött zacskóba rejtve, azonban a csomag most sem jutott el a fogvatartottakhoz - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 26. 20:00
Megosztás:

Turisztikai Világszervezet: a közel-keleti konfliktus ellenére kissé bővült a nemzetközi turizmus az első fél évben

A nemzetközi turisták száma 0,4 százalékkal nőtt 2026 első fél évében, a közel-keleti bizonytalanság, a magas olajárak és az inflációs nyomás ellenére mintegy 690 millió turista utazott külföldre; ami nagyjából 3 millióval haladta meg az előző év azonos időszakit - állapította meg az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) honlapján közzétett legfrissebb jelentésében.
2026. 09. 26. 19:00
Megosztás: