Hasít az Erste Lakástakarék: 20 ezer szerződés egy év alatt

Újra érdemes lakástakarékban gondolkodni, ha megtakarításról van szó, és ezt egyre többen felismerik: az Erste Lakástakarék termékének értékesítési eredményei a legszebb éveket, az állami támogatás megszűnése előtti időszakot idézik. Tavaly májusban indult az akár 30 százalékos kamatbónuszt fizető előtakarékossági rendszer, azóta az ügyfelek 20 ezer új szerződést kötöttek összesen közel 200 milliárd forint értékben. Nőtt a hosszabb megtakarítási időt választók aránya, a megtakarítók pedig most átlagosan 40 ezer forintot tesznek félre havonta, szemben a korábbi 17 ezerrel.

Hasít az Erste Lakástakarék: 20 ezer szerződés egy év alatt

A lakástakarékpénztári termék kedvelt megtakarítási mód, hogy akár kisebb összegben, de rendszeresen tegyünk félre lakáscéljainkhoz. Az Erste eredményeiből látszik, hogy állami támogatás nélkül is népszerű a lakástakarékpénztári megtakarítás a kedvező konstrukcióknak köszönhetően. Az Erste Lakástakarék 2023 májusában indította újra a lakástakarék termékek értékesítését. Az azóta eltelt egy évben az ügyfelek szerződéses összegben közel annyi új szerződést kötöttek, mint 2017-ben, vagyis az állami támogatás megszüntetése előtti utolsó teljes évben. A pénzintézet az új konstrukcióban a megtakarítások után fizetett kamaton felül kamatprémiummal egészíti ki a befizetéseket. Az akár 30 százalékos bónusszal pedig kvázi újra elérhetővé vált a régi állami támogatásos konstrukcióhoz hasonló lakástakarék termék – mondta el Kármán András, az Erste Lakástakarék vezérigazgatója.

Az Erste Lakástakarék tavaly május óta 20 ezer új szerződést kötött összesen közel 200 milliárd forint szerződéses összeggel. Ezzel – becslésük szerint – a pénzintézet piaci részesedése jóval nagyobb, mint a korábbi, állami támogatásos időszakban volt. Az értékesítés újraindulása óta újra emelkedik az ügyfélszám, a szerződéses összeg közel 100 milliárd forinttal nőtt egy év alatt.

Mennyit tesznek félre lakáscélra a magyarok? 2024-re a havi átlagos lakástakarék-megtakarítás már elérte a 40 ezer forintot, míg ugyanez 2019-ben még csak 17 ezer forint volt. Az átlagos szerződési összeg pedig ennél is nagyobb arányban, 10,2 millió forintra emelkedett 3,9 millióról. Ez annak köszönhető, hogy a megtakarítások hossza is nőtt: 2024-re a szerződések 75 százalékát kötötték le négy évnél hosszabb időre, míg 2019 előtt ezek aránya 65 százalék volt. Nem csak a szerződések, az ügyfelek jellemzői is változtak. Nőtt a fiatalabb, 21-35 év közötti korosztály aránya (24-re 15 százalékról), a megtakarítók között több lett a nő (54-re 50 százalékról), és emelkedett az Észak-Magyarországon, illetve az alföldi térségben lakók aránya (37-re 32 százalékról), míg a budapesti szerződőké csökkent (33-ra 39 százalékról).

Az Erste Lakástakarék ügyfelei jelenleg két konstrukció, egy 4 és egy 8 éves futamidejű forma közül választhatnak, valamint dönthetnek, hogy havi 10 ezer, 20 ezer, 30 ezer, 40 ezer vagy 50 ezer forint befizetését vállalják. A pénzintézet azonban az elmúlt egy év tapasztalatai nyomán olyan újdonságok bevezetésén is dolgozik, amelyek még több ügyfél számára tehetik vonzóvá ezt a megtakarítási formát. 


Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás: