Hasnyálmirigyrák: mi okozza és miről ismerheted fel?

A hasnyálmirigyrák előfordulása Európa szerte növekedést mutat: mind a nőknél, mind a férfiaknál a negyedik helyen áll a rosszindulatú daganatok okozta halálozás tekintetében, évente összesen kb. 130.000 ember életét követeli Európában, és sajnos már nem csak az idősebb generációt érinti. Hazánkban a legkeresettebb betegség az interneten, melynek Prof. Dr. Madácsy László, az Endo-Kapszula Magánorvosi Centrum vezetője szerint az az oka, hogy az emberek szemében egy rémisztő állapotról beszélünk, mely alacsony túlélési rátája miatt képes pánikot kelteni az érintett betegek környezetében is.

Hasnyálmirigyrák: mi okozza és miről ismerheted fel?

A hasnyálmirigyrák halálozási aránya Európában 1990 és 2016 között 62%-kal növekedett: a tüdő, vastagbél, valamint mellrákot követően a negyedik helyen áll ez az agresszív daganatos megbetegedés, mely évente közel 130.000 ember életét követeli Európában. Minden évben november harmadik csütörtökje, a hasnyálmirigyrák világnapja.

Bonyolult hálózat: az emberi test

A hasnyálmirigy funkciója összetett: endokrin hormon termelő sejtjei inzulint és glukagont termelnek, melyek által szabályozza a vércukrot és a cukor anyagcserét, valamint emésztőenzimeket állít elő, amelyek segítségével a vékonybélben megemésztődnek a cukrok, fehérjék és a zsírok. Életfontosságú erek, vénák és artériák veszik körül, valamint a májkapu is a közvetlen környezetében helyezkedik el. Ezen tényezők lényegesen befolyásolják a magas halálozási rátát, mivel ez egy nagyon nehezen műthető terület. Amennyiben a hasnyálmirigy fejben van a daganat, amellett el kell távolítani a patkóbelet és a környező nyirokcsomókat is, át kell alakítani az epevezeték és a hasnyálmirigy vezeték szájadékát, valamint a gyomor ürülését is meg kell oldani. A daganat gyakran átlépi az anatómiai határokat – például befogja a bél felé oxigéndús vért szállító artériát –, ezzel lehetetlenné téve az operációt.

„Annak az esélye, hogy egy négy centiméter fölötti hasnyálmirigy fej daganatot egy sebész ép állapotban eltávolíthasson, relatíve kicsi. A mai iránymutatások szerint léteznek operábilis, inoperábilis, és borderline, azaz határeset daganatok. Utóbbinál már lehet alkalmazni  azt az onkológiai megközelítést, melynek során a műtét előtt a daganat méretét egy kemoterápiás kezeléssel csökkentik, ezzel a sebésznek kicsit könnyebb dolga lesz” – mondta el Prof. Dr. Madácsy László, gasztroenterológus szakorvos, aki hozzátette, hogy bár a hasnyálmirigyráknál az elsődleges daganat néha egészen kis méretű is lehet, gyors terjedése és korai áttét képződése miatt nagyon agresszív és magas halálozású betegségről van szó.

Csendes gyilkosok: a daganatot kiváltó okok

A krónikus hasnyálmirigy-gyulladás a rák kialakulásának egyik fontos rizikófaktora, mely során a hasnyálmirigy hosszútávú lappangó gyulladása, illetve kötőszövetes átépülése következtében károsodik a hasnyálmirigy működése. Kialakulhatnak meszes területek is, a hasnyálmirigy vezeték és a mellékágak megtágulhatnak, kő képződhet a hasnyálmirigy vezetékben. Ezek következtében létrejön egy tartós felhasi, hátba sugárzó fájdalom, az emésztő enzimhiány, illetve cukorbetegség is. Tünetei közé tartozik még a fogyás és a zsíros széklet, a hasmenés.

„Ha krónikus hasnyálmirigy-gyulladás esetében a szerv jelentős része károsodik, akkor nem tud elég inzulint és emésztőenzimet termelni, tehát kialakul egy általános hiányállapot. Ennek nagyon tiszta okai vannak: a dohányzás és a tartós, hosszútávú, mindennapos alkoholfogyasztás, de a túlsúly is óriási rizikófaktor. Tünetei közé tartozik még a más okkal nem magyarázható étvágytalanság, a fogyás és a bőrt, illetve a szemfehérjét érintő sárgaság” – fejtette ki Prof. Dr. Madácsy László, aki azt is kiemelte, hogy a dohányzás életkortól függetlenül, alkoholfogyasztás nélkül is óriási veszélyt jelent. Számos harmincas éveiben járó láncdohányos emberrel találkozott már, akiknél kialakult a hasnyálmirigyrák, részben a cigaretta káros hatásai miatt. Veszélyeztető tényezők közé soroljuk továbbá a hasnyálmirigy jóindulatú daganatos cysták egy részét, melyek bizonyos típusaiból idővel hasnyálmirigyrák alakulhat ki.

A rémisztő diagnózis

A hasnyálmirigyrák korai felismerése rendkívül nehéz diagnosztikus probléma, és gyakran egy hosszú ideig elnézett kórmeghatározás. A diagnózis gyanúja sokszor már hasi ultrahang vizsgálat során felmerül. Fontos tudni azonban, hogy egy negatív lelet nem zárja ki a daganat jelenlétét, hiszen főleg a magasabb zsírtömeggel rendelkező paciensnél a has felől végzett vizsgálat nem látja pontosan a retroperitoneális szervet vagy annak teljes egészét.  A hasnyálmirigy ennél pontosabb megítélése kontrasztanyagos hasi CT-vel vagy MRI-vel lehetséges, azonban a legérzékenyebb diagnosztikus módszer az endoszkópos ultrahang, amivel egy jobb felbontású, közeli, pontosabb és nagyobb képet kapunk a hasnyálmirigyről.

Amennyiben felmerül a rák gyanúja, a műtét és a kemoterápia előtt szükség lehet szövettani mintavételre, mely során vékony tűvel, az endoszkópos ultrahanggal vezérelten citológiai kenetet vagy szövethengert vesznek. Ez egy gyors és hatékony módszer arra, hogy mielőbb elindulhasson a megfelelő kezelés. Prof. Dr. Madácsy László elmondása szerint az endoszkópos ultrahang alapján operálható daganatok mielőbbi sebészi kezelése az elsődleges, azonban diagnosztikus bizonytalanság vagy nem operálható esetekben mindenképpen mintavétel szükséges, melynek birtokában lehet dönteni a további kezelésről. Régen a mintavételre az egyetlen opció a nagy sebbel járó műtéti eljárás volt, ami óriási megterhelés volt a szervezetnek.

Életeket követelő agresszív betegség

Annak ellenére, hogy az onkológiai kezelések sokat fejlődtek, az elmúlt évtizedekben a betegek prognózisa sajnos érdemben nem változott, a túlélési esélyek sajnos nem javultak. Általánosságban százból 10-30 betegnél észlelik időben a betegséget, mely teljes egészében eltávolítható műtéttel és ezáltal a műtét utáni komplex onkológiai kezelést követően jó esélye van a gyógyulásra.  

„Ha egy centiméter körüli daganatot ismerünk fel, akkor a gyógyíthatatlanság hirtelen gyógyíthatóvá válik, hiszen ebben a méretben nagyon ritka az áttét, ekkor vannak igazán hosszútávú túlélési esélyek, ehhez azonban lényegében szűrni kellene ezt a betegséget is, hiszen ilyen korai stádiumban még biztosan tünetmentes” – tette hozzá Prof. Dr. Madácsy László, az Endo-Kapszula Magánorvosi Centrum vezetője. Preventív faktor a kávéfogyasztás, a rendszeres testmozgás és a jó testtömegindex is, de fontos az alkohol és a dohányzás kerülése.

Olyan családokban, ahol gyakori a hasnyálmirigy daganatok előfordulása, illetve igazolt a genetikai terheltség, mindenképpen érdemes lehet két évente az MRI szűrés, páratlan években pedig endoszkópos ultrahang annak érdekében, hogy még idejében észlelhessük a bajt.


A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás:

Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt vállalati átutalásokban is alkalmazza. Az éles indulás azonban még további vizsgálatoktól és előkészítéstől függ.
2026. 10. 17. 17:00
Megosztás:

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat.
2026. 10. 17. 16:00
Megosztás:

Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás: