Használtautó-piac: mit vesznek most a magyarok?

A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 69 600 személygépkocsi cserélt gazdát júliusban. Bár ez az érték 2,6 százalékkal haladja meg a tavaly júliusi szintet, az év eddigi forgalma közel négy százalékkal a tavalyi szint alatt alakult.

Használtautó-piac: mit vesznek most a magyarok?

„Az átírások számának alakulása azt jelzi, hogy jelentős visszaesésről továbbra sem beszélhetünk a hazai használtautó-piacon: a 70 ezer körüli érték azt jelzi, hogy az adásvételek száma a nyári szabadságok idején sem csökkent – mutat rá Halász Bertalan, a JóAutók.huvezérigazgatója. – Néhány tényező azonban továbbra is nehezíti a piac további élénkülését. Az infláció miatt időlegesen csökkenő reálkeresetek miatt a lakosság egy rétege egyelőre kiesett a potenciális vásárlói körből, miközben a magas kamatok miatt megemelkedő finanszírozási költségek szinte minden vásárlói szegmenst negatívan érintenek.” 

A magyarországi használtautó-piacon a két leggyakoribb márka az Opel és a Volkswagen volt, előbbiből 52 500 (11,0%), míg utóbbiból 48 450 (10,2%) cserélt gazdát a vizsgált időszak során. A népszerűségi listán következő Suzuki az adásvételek 8,5 százalékának volt a tárgya, a Ford 7,9, a BMW pedig 6,3 százalékos részesedéssel következnek a listán. A legtöbb ügyletre – az összes adásvétel 35,3 százalékára - a fővárosban és Pest megyében került sor.

Miközben a használtautó-piacon 2023 első hét hónapjában gazdát cserélő 477 ezer személyautó mennyisége 3,7 százalékkal maradt el az előző év hasonló időszakában regisztrált 495 400-as értéktől, az importált használt autók száma ugyanebben a periódusban 62 ezer darab volt, ami 22,3 százalékkal múlja alul az egy évvel korábban mért 79 800-as értéket.


Így hozd meg a helyes döntést: munkahelyváltás dilemmája

Mindannyiunkkal megtörténhet, hogy a munkanap végén töprengünk; vajon maradni vagy váltani lenne a jobb döntés? Lehet, hogy már benned is megfogalmazódott a gondolat, hogy felállj a munkahelyedről, mert a főnököd elviselhetetlen, vagy a kollégáid folyamatos konfliktust generálnak.
2026. 06. 08. 13:30
Megosztás:

Új aranyláz indult Alaszkában: luxushajók hozzák a turisták tömegét

A 2026-os alaszkai tengerjáró-szezon minden korábbi rekordot felülmúlhat: több mint 65 hajó és 25 társaság jelenik meg az északi vizeken, miközben a kapacitás közel tíz százalékkal nő. A modern luxushajók és az érintetlen vadon találkozása teljesen új szintre emeli az utazási élményt - Alaszka pedig mára a prémium turizmus egyik legizgalmasabb célpontjává vált.
2026. 06. 08. 13:00
Megosztás:

A Zcash visszapattant a mélypontról: kritikus hibát javítottak az Orchard shielded poolban

A Zcash (ZEC) árfolyama látványos korrekcióba kezdett, miután a fejlesztői csapat részletesen ismertette, hogyan sikerült elhárítani egy súlyos, éveken át rejtve maradt protokollhibát. A sérülékenység a Zcash adatvédelmi infrastruktúrájának egyik kulcselemét, az Orchard shielded poolt érintette, és elméletileg hamis ZEC tokenek létrehozását is lehetővé tehette volna.
2026. 06. 08. 12:30
Megosztás:

Véradás és plazmaadás: mikor és hogyan?

Amikor vért vagy plazmát adsz, valószínűleg te is az életmentésre és a segítségnyújtásra fókuszálsz. Ez a két folyamat létfontosságú az egészségügy számára, és lehetőséget ad arra, hogy hozzájárulj a közösség jólétéhez Magyarországon bárhol. Ha mindkettő érdekel, tudnod kell, hogy bizonyos időszakokat fontos betartani közöttük. Szerinted mikor adj plazmát véradás után, vagy éppen fordítva? Mennyire vagy tudatában az ezek közötti időközök fontosságának?
2026. 06. 08. 12:00
Megosztás:

Újabb hatalmas Bitcoin-vásárlás jöhet? Michael Saylor rejtélyes „32?” üzenete felrobbantotta a kriptoközösséget

Michael Saylor ismét megmozgatta a Bitcoin-piac fantáziáját. A Strategy ügyvezető elnöke mindössze egyetlen rövid, mégis sokat sejtető üzenetet tett közzé az X-en: „32?”. A bejegyzés azonnal találgatások lavináját indította el, mivel sokan úgy vélik, hogy Saylor ezzel egy újabb, akár jelentős méretű Bitcoin-vásárlásra utalhatott.
2026. 06. 08. 11:00
Megosztás:

Hogyan spórolhat a költözés során?

Amikor az ember életében eljön az idő a lakóhelyváltásra, sokakban rögtön stresszérzéssel vegyes gondolatok ébrednek. Egy ilyen áthelyezés bonyolult lehet, tele kisebb problémákkal és szervezési akadályokkal. Mindazonáltal egy kis előkészülettel és szervezéssel a folyamat sokkal zökkenőmentesebben valósítható meg, mint azt hinni szokták. De vajon lehetséges-e a költözés folyamán örömöt találni és pénzt is megtakarítani?
2026. 06. 08. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak hétfőn a befektetők?

Eséssel indították a hetet a vezető ázsiai-csendes-óceáni piacok a közel-keleti konfliktus hétvégi eseményei miatt. Szombaton újabb tűzpárbaj alakult ki Irán és az Egyesült Államok között, majd vasárnap az április óta legsúlyosabb eszkaláció keretében Izrael és Irán válaszolt egymás támadásaira. Izrael rakétát fogott el Jemenből, az Irán által támogatott húszi milícia székhelyéről, amire szintén nem volt példa április óta.
2026. 06. 08. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek a hazai és a fejlett piaci kötvényhozamok

Hosszú ideje először a múlt héten elsősorban nem az olajárak mozgatták a fejlett kötvénypiacokat. A Hormuzi-szoros zárva maradt, de a hét első felében még élt az USA azon narratívája, hogy Irán, Izrael és Libanon is beleegyezett egy feltételes tűzszünetbe, ám a gyors megoldás továbbra is kétséges. A makrogazdasági hírek erősítették a kamatemelési várakozásokat.
2026. 06. 08. 09:30
Megosztás:

Rosszul szerepelt a technológiai szektor

Pénteken megszakadt a Wall Street kilenchetes emelkedő sorozata, miután a korábban rekordmagasságokba emelkedő technológiai részvények idén eddigi legnagyobb napi esésüket mutatták. A visszaesést elsősorban a vártnál erősebb májusi amerikai munkaerő-piaci riport váltotta ki, amely felerősítette a Fed korábban reméltnél szigorúbb monetáris politikájához kapcsolódó aggodalmakat. Az eladások főként a chipgyártók és más, az utóbbi hetekben jelentősen felértékelt technológiai papírok körében koncentrálódtak, ami több mint 4%-os mínuszba rántotta a NASDAQ-ot. A S&P 500 2,6%-kal, a Dow 1,4%-kal esett pénteken.
2026. 06. 08. 09:00
Megosztás:

Pénteken és a hét egészében is estek a vezető európai indexek, gyengén szerepelt a technológiai szektor

A vezető európai tőzsdék a brit FTSE100 kivételével piros tartományban búcsúztak pénteken és heti összevetésben is veszteséggel zártak. A páneurópai Stoxx600 0,3%-kal csökkent pénteken, és 0,5%-os heti mínuszt szedett össze. A technológiai szektor – amely az elmúlt két hónapban jelentős, mintegy 30%-os emelkedést mutatott – rosszul szerepelt, különösen a félvezető- és AI-cégek részvényei estek.
2026. 06. 08. 08:30
Megosztás:

Forsthoffer Ágnes: a vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálata elengedhetetlen

A vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálata elengedhetetlen nemcsak az átláthatóság és a közélet tisztaságának növelése vagy a közvélemény információigényének korrekt kielégítése miatt, hanem az uniós források hazahozatala érdekében teljesítendő előírások miatt is - közölte az Országgyűlés elnöke a Facebook-oldalán.
2026. 06. 08. 08:05
Megosztás:

Felülvizsgálják a politikai alapon megadott menekülti jogállásokat

Májusban megindult a politikai alapon megadott menekülti jogállások felülvizsgálata - tudatta a Belügyminisztérium (BM) közleményben az MTI-vel vasárnap.
2026. 06. 08. 06:00
Megosztás:

Vége lehet az egyenpromóciók korszakának a bankoknál

A banki kedvezmények hosszú ideje elsősorban az új ügyfelek megszerzéséről szólnak: számlanyitási bónuszok, induló akciók és egyszeri promóciók várják az új belépőket. A meglévő ügyfelek eközben gyakran ugyanazokat a szolgáltatásokat használják évekig egyedi kedvezmények nélkül. A digitális bankolás és az adatvezérelt ajánlati rendszerek fejlődésével azonban új megközelítés jelenhet meg: a bankok a jövőben egyre inkább az ügyfelek egyéni pénzügyi és vásárlási szokásai alapján kínálhatnak személyre szabott kedvezményeket és előnyöket. Ezt a szemléletet követi a K&H új Kate Coin rendszere is, amely a mobilbankban elérhető, programozható, okos jutalmazási megoldásként kapcsolja össze a mindennapi pénzügyeket a személyre szabott ajánlatokkal és kedvezményekkel.
2026. 06. 08. 05:00
Megosztás:

Egy év után is ugyanazokat a könnyítéseket várják a KKV-k

A Niveus egy évvel a közel 600 vállalkozás bevonásával készült országos KKV-felmérés után megvizsgálta, mi valósult meg a vállalkozások által megfogalmazott javaslatokból. Az eredmények szerint a könnyítési igények többsége ma is aktuális, miközben csak korlátozott előrelépés történt az adminisztratív és finanszírozási terhek csökkentésében.
2026. 06. 08. 04:00
Megosztás:

A SpaceX-tőzsdebumm küszöbén? Ennyit érhet egy 1000 dolláros befektetés

A SpaceX régóta az egyik leginkább várt tőzsdei bevezetésnek számít, és a vállalat állítólag részvényenként 135 dolláros fix kibocsátási árat céloz meg. Első pillantásra ez vonzó lehet a kisbefektetők számára, hiszen úgy tűnhet, hogy viszonylag alacsony összeggel is részesedést szerezhetnek Elon Musk űripari vállalatában. A valóság azonban ennél jóval összetettebb.
2026. 06. 08. 03:00
Megosztás:

Brit-ukrán-német-francia-csúcstalálkozó kezdődött Londonban

Brit-ukrán-német-francia-csúcstalálkozó kezdődött vasárnap este Londonban.
2026. 06. 08. 02:00
Megosztás:

Július 1-jétől betiltják a szemeteszsák használatát: már most figyelmeztetik a lakókat

Több településén szigorúbb hulladékkezelési előírásokat vezetnek be: egyre több városban nem engedélyezik, hogy a lakók műanyag zacskóban helyezzék a biohulladékot a gyűjtőedényekbe.
2026. 06. 08. 01:00
Megosztás:

A TRX szabályozott amerikai tőzsdére került: új kaput nyit a TRON előtt a Bitnomial-listázás

A TRON ökoszisztéma natív tokenje, a TRX újabb fontos lépést tett az intézményi elfogadottság felé: a kriptovaluta spot kereskedésben elérhetővé vált a Bitnomial platformján, amely az Egyesült Államokban szabályozott piaci infrastruktúrát kínál.
2026. 06. 07. 23:00
Megosztás:

Tom Lee szerint az Ethereum akár 62 ezer dollárig is emelkedhet – valóban reális a 3000%-os ugrás?

Rendkívül optimista előrejelzéssel állt elő Tom Lee, a Fundstrat társalapítója és a Bitcoin- illetve Ethereum-piacon régóta ismert elemző. Lee szerint az Ethereum árfolyama a jelenlegi, nagyjából 2000 dolláros szintről akár 62 000 dollárig is emelkedhet a következő években, ami közel 3000 százalékos hozamot jelentene a befektetők számára.
2026. 06. 07. 22:00
Megosztás:

Kreml: Moszkva titkos kapcsolatokat is fenntart Kijevvel

Oroszország nyílt és titkos kapcsolatokat fenntart Kijevvel - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorának nyilatkozva.
2026. 06. 07. 21:00
Megosztás: