Hazánknak és Európának is érdeke az együttműködés Kínával

Magyarországnak és Európának is érdeke a magas szintű együttműködés fenntartása Kínával, enélkül nem lenne garantálható a gazdaság versenyképessége, a kötelékek elvágásának következményei pedig tragikusak lennének - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pekingben.

Hazánknak és Európának is érdeke az együttműködés Kínával

A tárcavezető a kínai kollégájával, Vang Jivel folytatott megbeszélését követően arról számolt be, hogy a legfőbb téma az ukrajnai háború és annak lezárása volt. Üdvözölte, hogy Kína rendkívül aktívan fellép a béketeremtés érdekében, és megköszönte ezen erőfeszítéseket.

"A kínaiak által előterjesztett béketerv az, amely a leginkább közel áll a mi elképzelésünkhöz is. Ennek két oka van, egyrészt a békéről szól, másrészt meg létezik. Nem nagyon van sajnos más olyan béketerv, amely elismerné azt, hogy a csatatéren nincs megoldása ennek a háborúnak" - mondta.

Majd rámutatott, hogy a rendezési javaslat nem arra játszik, hogy az idő múlásával javulhatnak a béke feltételei, hanem arra, amit a magyar kormány is vall, hogy a békének az idő előrehaladtával romlanak a lehetőségei.

"A kínai béketerv sikere Magyarország nemzeti érdekével egybeesik, Magyarországnak ugyanis számos okból az az érdeke, hogy végre béke legyen Ukrajnában, és azt látjuk, hogy bár Európában továbbra is egyfajta háborús pszichózis uralkodik, a világ döntő többsége már a háború végét várja" - tette hozzá.

Majd érintette a "rendkívül aggasztó" izraeli helyzetet is, s hangsúlyozta, hogy ha nem sikerül elkerülni az eszkalációt, az könnyedén elvezethet az emberiség történetének egyik legszörnyűbb humanitárius katasztrófájához.

Szijjártó Péter közölte, hogy szó volt a gazdasági kérdésekről is, és úgy vélekedett, hogy "már egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy ha egy kínai beruházás Európába jön, az nagyon nagy valószínűséggel Magyarországra jön".

Aláhúzta: a kínai beruházások nélkül rendkívül nehéz lett volna növekedési pályán tartani a gazdaságot, ezek nélkül hazánk nem elől járna, hanem visszaesne a jelenlegi világgazdasági átalakulásban. Emellett arra is kitért, hogy a tavalyi 6,5 milliárd eurós beruházási rekordot idén meg fogják duplázni, és ennek is a nagy része Kínából érkezik.

Szavai szerint ebben hatalmas szerepe van annak, hogy Magyarország a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontja lett, mégpedig főleg az európai gazdaság jövőjét meghatározó autóiparban.

Leszögezte, hogy Magyarországon mindhárom német prémium autógyártó gyártási kapacitással bír, és emellett a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül rövidesen öt is jelen lesz.

"Hogyha ezen elektromos autóipari beruházásokat nem hoznánk Magyarországra, akkor a technológiai forradalomnak a vesztesei közé tartoznánk. Így azonban az elektromos autóipari forradalom győztesei közé tartozunk, az egyik legnagyobb győztese vagyunk ennek az átalakulásnak" - jelentette ki.

Illetve figyelmeztetett, hogy ezáltal biztosítható a gazdasági növekedés és elkerülhető a munkahelyek tömeges elvesztése.

"Tehát aki az elektromos autóipari beruházásokat támadja Magyarországon, az igazából munkahelyek tízezreit veszélyezteti, ezáltal családok tízezreinek megélhetését teszi kockára" - fogalmazott.

A miniszter a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése kapcsán hangsúlyozta, hogy ez a zászlóshajója a Kína és Közép-Európa közötti infrastrukturális együttműködésnek, amelynek nyomán hazánk is vezető pozícióra tehet szert a görögországi kikötőkbe behajózott kínai áruk Nyugat-Európába szállításában.

"Ha nem csinálnánk meg ezt a beruházást, akkor ezen árukat másfelé vinnék (.) A beruházást 2025-re be fogjuk fejezni, a szerbek is befejezik, így Budapest és Belgrád között Európa egyik legmodernebb vasúti pályája áll majd mind a személy-, mind a teherforgalom rendelkezésére" - mondta.

Végül újfent felszólalt az európai és a kínai gazdaság egyesek által kívánatosnak tartott szétválasztása ellen. Emlékeztetett, hogy az európai-orosz együttműködés szálait egyesével vágták el az elmúlt másfél évben, annak ellenére, hogy ez adta a gazdasági növekedés alapját.

"Most ez gyakorlatilag a múlté, és most Nyugat-Európából még ezen is túl akarnak menni, és nem elég, hogy kiütötték az európai gazdaságot, még le is akarják lőni, hogy véletlenül se tudja összeszedni magát valamikor" - hangoztatta.

Majd aláhúzta, hogy kínai együttműködés nélkül nincs versenyképes európai gazdaság, a szétválasztás tragikus lenne és ellentétes lenne a magyar érdekekkel.

"Magyarország minden olyan észszerűtlen javaslatot el fog utasítani, akadályozni fog, amely a kínai-európai gazdasági együttműködést korlátozná vagy éppen megszüntetné, tehát nem fogjuk támogatni a kínai elektromos autóiparra kivetendő esetleges vámokat vagy más jellegű akadályozó tényezőket, és ellenállunk annak a nyugat-európai nyomásnak, hogy csökkentsük a gazdasági együttműködésünket Kínával" - tudatta.

"Egész egyszerűen azért állunk ennek ellen, mert ha csökkentenénk a gazdasági együttműködésünket, akkor kevesebb munkahelyet tudnánk teremteni, és a gazdaság növekedési ütemét nem tudnánk ilyen mértékben garantálni" - fűzte hozzá.


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: