Hazánknak szüksége van Kínára

Magyarországnak versenyképessége javítása érdekében szüksége van a kínai kapcsolatokra, a két ország közötti együttműködés erősítésére - mondta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, a Kína-Magyarország Övezet és Út Pragmatikus Együttműködés Tematikus Fórumon.

Hazánknak szüksége van Kínára

Nagy Márton szerint Magyarország minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy a kínai áruk logisztikai központja legyen, hiszen fekvése kiváló, infrastruktúrája fejlett, a befektetői környezet európai szinten is versenyképes.

Nagy Márton szerint az együttműködésben kiemelt helyet foglal el az infrastukturális fejlesztések közös finanszírozása. A közúti, vasúti és logisztikai infrastruktúra fejlesztését Kína is érdekének tekinti, mert ezen keresztül juttathatja el áruit Magyarországról a nyugati és északi országokba. A magyar-kínai kapcsolatok fontos területe a jövőben a digitalizáció lehet, hiszen Kína ebben is a világ vezető hatalmainak egyike, a magyar vállalkozásoknak pedig szükségük van technológiai fejlesztésekre. A kormány ezért is támogatja a 4iG és a Huawei együttműködésének erősítését.

Nagy Márton fontosnak tekinti a pénzügyi kapcsolatok erősítést, ezért üdvözölte, hogy a legnagyobb kínai bankok már megjelentek Magyarországon. A Bank of China, a China Construction Bank és a China Developement Bank után hamarosan az ICBC is megjelenhet, így Magyarország pénzügyi téren is Kína kiemelt régiós partnere lehet - tette hozzá.

A tárcavezető megjegyezte, hogy a kormány a nemzetközi kapcsolatokat diverzifikálása érdekében hirdette meg a keleti nyitás politikáját, és kezdetektől fogva arra törekedett, hogy Magyarország a keleti és nyugati világ találkozási pontja legyen, itt találkozzon a tőke és a csúcstechnológia.

A kormány a továbbiakban azt szeretné elérni, hogy újabb belföldi projektek kerüljenek a társfinanszírozású beruházások listájára. A Budapest-Belgrád vasútvonal jövő nyárra elkészülhet, a fejlesztések 5 logisztikai, vasúti és töltőhálózat-fejlesztéssel folytatódhatnak, ennek részleteiről hamarosan a miniszterelnök tájékoztat - közölte.

Nagy Márton hangsúlyozta, hogy Kína megbízható partnerként számíthat Magyarországra, hiszen a kormány kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre törekszik, és elutasít minden törekvést, amely protekcionista módon kizárná a kínai termékeket az európai piacról, hiszen "Európának nem bezárkóznia kell", hanem a világgal együtt fejlődnie. Kína megkerülhetetlen tényező a világgazdaságban, Magyarország számára pedig kiemelten fontos a távol-keleti ország, ugyanis ma tőlük érkezik a legtöbb külföldi tőke az elektromos autózáshoz kapcsolódóan, és a 9. legnagyobb kereskedelmi partnerként a magyar külkereskedelemből 4 százalékkal részesednek.

A miniszter kiemelte, a globális gazdaság súlya egyre inkább Ázsiába helyeződik át, Magyarországon pedig az ázsiai országok közvetlen befektetéseinek aránya 2014-hez képest 19 százalékról 34 százalékra emelkedett, Kína ötszörösére emelte közvetlen befektetéseinek arányát. Kína Magyarország 10. legnagyobb tőkebefektetője. Magyarországon épít gyárat többek közt a csúcstechnológiát képviselő CATL és a BYD - tette hozzá.

Kína magyarországi nagykövetségének miniszteri tanácsosa üdvözölte, hogy Kína Egy övezet, egy út programja összekötődött a magyar kormány keleti nyitásával. Liu Bu szerint a kapcsolatok erősítése, a fejlődés előmozdítása, a közös sikerek mindkét országnak egyformán fontosak.

Magyarország ma már a kínai áruk egyik elosztó központja Európában, és a magyar áruk is egyre nagyobb mennyiségben jutnak el a távol-keleti piacra. Az együttműködésnek kedvez a közlekedési összeköttetések bővülése, valamint a márciusban bejelentett vízummentesség, amely Auszrtia, Belgium, Írország, Luxemburg és Svájc mellett Magyarországra is kiterjed - tette hozzá.

A szervezők nevében a Hszinhua kínai állami hírügynökség vezetője - aki az eseményt megelőzően személyesen találkozott Nagy Mártonnal - méltatta a kapcsolatok fejlődését.

Fu Hua üdvözölte, hogy a magyar kormány a kezdetek óta aktívan, más európai országoknak példaként szolgálva vesz részt az Egy övezet, egy út programban.

A két ország vezetői a megosztott előnyök elvét követve elkötelezettek a közös építkezés iránt, amelynek eddigi sikerét az infrastruktúraberuházások, a technológiai fejlesztések, a kulturális központok megnyitása is jelzi - mondta.

A barátság a nagy távolság ellenére is közel hozza az embereket, amit az is jelez, hogy a kínainak nagyra értékelik a magyar kultúrát, egyre többen el is látogatnak Magyarországra, és a magyarok is egyre nagyobb számban tanulnak kínaiul. A magyar-kínai együttműködés ígéretes jövő előtt áll, a kapcsolatépítés eseményeit a kínai média kiemelt figyelemmel követi - hangsúlyozta Fu Hua.


Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás: