Hét régióba látogat el a kamarai beszállítói program

Az idén tavasszal hét régió nagyvállalatai várják a potenciális beszállítókat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos kamarai beszállítói fórumán Törökbálinton, Egerben, Szegeden, Veszprémben, Kaposváron, Nyíregyházán és Sárváron.

A MKIK pénteki közleménye szerint az idén minden esemény előtt online felkészítő workshop segíti a beszállítóként jelentkező kis- és középvállalkozásokat (kkv): két nagyvállalati szakember ad gyakorlati útmutatást ahhoz, hogyan készüljenek fel hatékonyan az üzleti tárgyalásokra.

Szintén újdonság a korábbi országjáráshoz képest, hogy az egyes programokra regisztráló beszállítók ezúttal már nemcsak a nagyvállalatokkal, hanem egymással is tudnak előre egyeztetett üzleti tárgyalásokat folytatni.

A roadshow első állomása március 31-én Törökbálinton lesz, majd április 9-én Eger ad otthont a fórumnak, április 28-án Szeged, május 6-án Veszprém, május 28-án Kaposvár, június 3-án Nyíregyháza, végül június 16-án Sárvár - ismertették.

Az MKIK vállalkozásfejlesztési programja keretében megvalósuló országos fórumsorozat elsődleges célja, hogy hatékonyan segítse a hazai kis- és középvállalkozások, valamint a beszállítókat kereső nagyvállalatok közötti együttműködések létrejöttét.

A közlemény idézi Nagy Eleket, a kamara elnökét, aki kifejtette: a fórumsorozat tapasztalatai azt mutatják, hogy a hazai vállalkozások részéről jelentős az igény a szervezett, célzott üzleti kapcsolódási lehetőségekre. A területi kamarák országos lefedettsége és a kapcsolódó fejlesztési eszközök lehetővé teszik, hogy a kis- és középvállalkozások felkészülten, versenyképes ajánlatokkal kapcsolódjanak be a nagyvállalati értékláncokba.

Bánhidy Péter, a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a közlemény szerint hangsúlyozta: a program sikerét jelzi, hogy az elmúlt években számos konkrét üzleti megállapodás született a fórumokon. A Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által megszervezett, majd országos szintre emelt kezdeményezés mára a hazai beszállítói kapcsolatok egyik meghatározó platformjává vált.

A kamara felidézte, hogy minden jelentősebb kkv-felmérésében a legfontosabb problémák között szerepel a megrendelések hiánya. Erre a problémára kínál megoldást az MKIK országos beszállítói programja, amely összeköti a keresletet és kínálatot, miközben a nagyvállalati tapasztalatokra építő mentorálással és célzott képzésekkel segíti a kisebb vállalkozásokat a megbízható beszállítói státusz elérésében és a sikeres hazai piacbővítésben. A MKIK beszállítói program tapasztalatainak összegyűjtése után mentorként szeretne bekapcsolódni a beszállítók képzésébe - jelezték.

Mire számíthatnak a befektetők?

A hétvége közel-keleti konfliktussal kapcsolatos híreit kedvezőtlenül fogadták ma reggel a legfontosabb ázsiai-csendes-óceáni tőzsdék, a sikertelen béketárgyalások és a Hormuzi-szoros amerikai blokádjának lehetősége újra erősítette az aggodalmat egy elhúzódó konfliktus miatt és emelte az olajárakat, így a pénteken még 95 USD/hordó körüli hordónkénti Brent ár ma reggel már újra 100 dollár fölött jár. A határidős részvényindexek többségében piros nyitást ígérnek Európában és a tengerentúlon.
2026. 04. 13. 12:30
Megosztás:

A gépjárműadó befizetéséhez telefonon 18 óráig segítenek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) meghosszabbított ügyelettel segít a gépjárműadó április 15-én esedékes befizetésében - hívta fel a figyelmet hétfőn a NAV az MTI-nek küldött közleményében.
2026. 04. 13. 12:00
Megosztás:

Az euróövezeti hozamok a korábbi csúcsok körül ragadtak

Bár a piacok most kevésbé figyelnek a makrogazdasági adatokra, de az érkező amerikai és európai – jobbára még a háború megindulása előtti időszakra vonatkozó konjunktúra adatok - a növekedés megtorpanását mutatták és a vártnál alacsonyabb lett a márciusi amerikai maginflációs adat is.
2026. 04. 13. 11:30
Megosztás:

Többségében estek a vezető tengerentúli indexek pénteken, a hét egészét tekintve emelkedtek

A technológiai szektor jó teljesítményéből profitálni tudó NASDAQ kivételével kevéssel estek a vezető Wall Street-i indexek, a befektetők kivártak a hétvégi béketárgyalások előtt. Az S&P szektorindexei közül a nem ciklikus fogyasztási cikkek vezették az esést, míg a technológiai részvények álltak a sor elején.
2026. 04. 13. 11:00
Megosztás:

Bitcoin hullámvasúton: geopolitikai feszültségek rázták meg a piacot

A Bitcoin árfolyama ismét bizonyította, mennyire érzékeny a globális politikai eseményekre. Az Egyesült Államok és Irán közötti tárgyalások kudarca után a piac hirtelen reakcióba lépett, miközben a háttérben a nagybefektetők csendben újrapozicionálták magukat.
2026. 04. 13. 10:30
Megosztás:

Pénteken még a hétvégi béketárgyalások sikerébe vetett hit fűtötte az európai piacok optimizmusát

Óvatos optimizmus jellemezte a pénteki kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdéken, amikor csak a német DAX és a brit FTSE100 csúszott minimális mínuszba. Szektor szinten a média, az alapanyag, a pénzügy és a technológia teljesítettek a legjobban, míg a repülőgépipari és hadiipari részvények estek egy esetleges orosz–ukrán megállapodás hírére. A német Rheinmetall és Hensoldt, valamint az olasz Leonardo több mint 5%-ot, a CSG pedig 8%-ot esett.
2026. 04. 13. 10:00
Megosztás:

Mélyrepülésben a kormányközeli cégek tőzsdei részvényei: Opus, 4iG

Gyengén indult a hét a Budapesti Értéktőzsdén: a kormányközeli nagyvállalatok részvényei már a hétfői nyitáskor komoly mínuszba kerültek. Az Opus Global és a 4iG árfolyama is jelentős esést mutatott, ami felerősítheti a piaci aggodalmakat.
2026. 04. 13. 09:26
Megosztás:

25 millió dolláros lökést kap az Aave – új korszak kezdődik a DeFi óriásnál

Az egyik legnagyobb decentralizált pénzügyi protokoll, az Aave történelmi döntést hozott: a közösség által irányított DAO jóváhagyta a 25 millió dolláros finanszírozást és a régóta várt V4 fejlesztési ütemtervet. Ez nemcsak technológiai ugrást jelent, hanem teljesen új működési modellt is bevezet.
2026. 04. 13. 09:00
Megosztás:

Izraelben a hírek élén a magyarországi választás eredménye

Izraelben a hírek élén állt vasárnap este a magyarországi parlamenti választás eredménye, Orbán Viktor veresége.
2026. 04. 13. 08:00
Megosztás:

Orbán Viktor: gratuláltam a győztes pártnak

A kormányzás felelősségét és lehetőségét nem a Fidesz-KDNP-nek adták, a győztes pártnak gratuláltam - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap a Fidesz-KDNP budapesti eredményváró rendezvényén nem sokkal este fél tíz előtt.
2026. 04. 13. 07:00
Megosztás:

Középső Parancsnokság: az amerikai haderő hétfőn tengeri blokád alá veszi az iráni kikötőket

Az amerikai katonai erők hétfőn tengeri blokád alá veszik az iráni kikötőket - közölte vasárnap a Középső Parancsnokság (CENTCOM).
2026. 04. 13. 03:00
Megosztás:

Magyar Péter: felszabadítottuk Magyarországot, visszavettük a hazánkat

A Tisza és Magyarország megnyerte ezt a választást, nem kicsit, hanem nagyon, sőt nagyon nagyon - jelentette ki a Tisza Párt elnöke vasárnap este Budapesten.
2026. 04. 13. 02:00
Megosztás:

Zseniális húzás vagy vakmerő kockázat a Strategy Bitcoin-stratégiája?

Általában, ha egy eszköz közel 46%-ot esik a csúcsáról, a befektetők inkább visszafogják a vásárlást. A Strategy azonban ennek az ellenkezőjét teszi: már 766 970 darab Bitcoin-t birtokol, és még az április eleji alacsonyabb árak mellett is tovább növelte készletét. Miközben más cégek leálltak vagy eladni kezdtek, a vállalat kitart stratégiája mellett.
2026. 04. 13. 01:00
Megosztás:

Kína tízpontos intézkedéscsomagot jelentett be Tajvannal kapcsolatban

A kínai szárazföldi hatóságok tíz intézkedésből álló csomagot jelentettek be a Tajvani-szoroson átívelő kapcsolatok és együttműködés erősítésére – közölte vasárnap a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának tajvani ügyekért felelős hivatala.
2026. 04. 13. 00:05
Megosztás:

Kellemes tavaszi idő várható a jövő héten

A jövő héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 12. 23:00
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás: