Heves és Pest vármegyében is megjelent a madárinfluenza
2025. 02. 02. 10:00
Heves és Pest vármegyében is megjelent a madárinfluenza, emiatt több ezres lúdállományokat kell felszámolni - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
A vizsgálatok szerint két településen, Hevesen és Gödöllőn jelent meg a vírus. A járványügyi nyomozást megkezdték, a fertőzött állományok körül kijelölték a védő- és a megfigyelési körzetet.
A Heves vármegyei Heves településen egy, mintegy 2800 példányt számláló tömőlúd-telepen a megemelkedett elhullás hívta fel az állattartó figyelmét a betegség gyanújára.
A Pest vármegyei Gödöllő egy 1845 létszámú tenyészlúdállományban jelent meg a betegség, ahol bágyadtság, hasmenés, idegrendszeri tünetek és megemelkedett elhullás jelentkezett. A Nébih laboratóriuma mindkét esetben a vírus H5N1 altípusát mutatta ki - írták.
A közlemény szerint vadon élő madarak terjeszthették a betegséget, ezért mindent meg kell tenni annak elkerülése érdekében, hogy a baromfiállományok érintkezhessenek velük.
A Nébih azt kéri, hogy a járványvédelmi előírásokat ott is tartsák be, ahol a madárinfluenza nem jelent meg.
Egrag Crypto szerint 47%-os zuhanás várhat az XRP-re – de van ok a bizakodásra is
Megkongatta a vészharangot Egrag Crypto, az egyik legismertebb kriptopiaci elemző, aki szerint akár 47%-os árfolyamesés is várhat az XRP-re a közeljövőben. Bár a prognózis elsőre ijesztő lehet, az elemző továbbra is hisz a token hosszú távú erejében. A cikkből kiderül, mit jelent ez az XRP-tartók számára, és miért lehet mégis érdemes nyugodtnak maradni.
Szakmai összefogás: Újratárgyalják a magyar útdíjrendszert
Új fejezet nyílt a fuvarozói szervezetek és az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) tárgyalássorozatában. A tegnapi egyeztetés eredményeként a kormányzat hajlandó az útdíjrendszer, a súlykorlátozások és a bírságolási gyakorlat felülvizsgálatára, amelyekre a szakmai szervezetek egységes javaslatcsomagot nyújtanak be február 15-ig.
A SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
A kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja a családok gondtalan pihenését. A SZÉP-kártya novemberben is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a költések összege mintegy 33,2 milliárd forintot tett ki, ami csaknem 12 százalékos növekedést jelent 2024 novemberéhez képest - hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban bizonyos társadalmi csoportok számára egyre nagyobb hátrányt jelent. A Bank360 utánajárt, melyik bank milyen feltételeket szab ezen a téren, illetve, hogy ez hogyan érinti a kisebb jövedelemmel rendelkező igénylőket.
Úton van a megemelt nyugdíj
A Magyar Posta munkatársai már úton vannak az év első, megemelt nyugdíjával. A társaság által kiadott nyugdíjkifizetési naptár szerint a nyugdíjak kézbesítése január 15-én indul és január 30-án fejeződik be - közölte a posta az MTI-nek csütörtökön megküldött közleményében.
229 féle építési terméket vizsgált 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság
Zsákos kiszerelésű cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok forgalmazási feltételeit vizsgálta 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság. Az ellenőrzések 229 féle építési termékre terjedtek ki, minden harmadik árucikk esetében került sor jogsértés megállapítására.
Kasszasiker volt 2025 a szerencsejátékosoknak
Rekordmagas volt a nyertesek száma tavaly a Szerencsejáték Zrt. játékosai között. Több mint nyolcezren léphettek be 2025-ben a milliomosok, és nem kevesen a milliárdosok klubjába. A legnagyobb spílerek továbbra is a sportfogadók, a legnagyobb nyertesek pedig a lottójátékosok és sorsjegykedvelők. A legalább milliós nyereményt elérők összesen több mint húszmilliárd forinttal gazdagabban zárhatták az évet.
A Bitget 2025-ös összefoglalója: az UEX vezeti a kripto és a hagyományos piacok konvergenciáját
A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX) közzétette 2025-ös éves áttekintését, amely bemutatja az UEX-modell bővülését a kriptopiacokon, az onchain piacokon és a tokenizált hagyományos eszközök terén – mindezt egyetlen, egységes kereskedési élmény keretében.
229 féle építési termékből minden harmadik fennakadt az ellenőrzésen
Zsákos kiszerelésű cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok forgalmazási feltételeit vizsgálta 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság. Az ellenőrzések 229 féle építési termékre terjedtek ki, minden harmadik árucikk esetében jogsértést állapított meg a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
Alig mozdult csütörtök reggelre a forint árfolyama
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Franciaország konzulátust nyit Grönlandon
Konzultátust nyit Grönlandon Franciaország február 6-án - jelentette be szerdán a francia diplomácia vezetője, hozzátéve, hogy ez "politikai jelzés", miközben az amerikai elnök, Donald Trump szeretné amerikai tulajdonná tenni a Dániához tartozó autonóm területet.