Hiába nőnek az önkéntes nyugdíjpénztári egyenlegek, ebből így nehéz lesz majd megélni

Az idei év első felében rekordszintre emelkedett, és már stabilan meghaladja a kétmillió forintot az egy önkéntes nyugdíjpénztári tagra jutó átlagos vagyon. Ez örvendetes fejlemény ugyan, ám jól látszik, hogy több megtakarításra lenne szükség az érdemi tartalékok felhalmozásához, hiszen ez az összeg kevesebb mint 9 havi öregségi nyugdíjra volna most elegendő. A jövő szempontjából viszont feltétlenül biztató, hogy a befizetések gyors ütemben nőnek, és persze a maguk eszközeivel a pénztárak is igyekeznek a nagyobb összegek megtakarítására ösztönözni tagjaikat – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Hiába nőnek az önkéntes nyugdíjpénztári egyenlegek, ebből így nehéz lesz majd megélni

Újabb csúcsra emelkedett az év első felében az egy tagra jutó, átlagos vagyon az önkéntes nyugdíjpénztáraknál: a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján június végén 1,076 millió tagnak több mint 2 300 milliárd forintnyi vagyona volt, így az egy számlára jutó átlag 2,15 millió forintot tett ki. Az egy tagra jutó vagyon a múlt év második felében lépte át a kétmilliós határt, éves alapon pedig 9,5 százalékkal emelkedett.

Ez azonban még így is meglehetősen kevés, hiszen a KSH szerint 2025 júniusában 244 557 forint volt az öregségi nyugdíjak átlagos összege Magyarországon, azaz kevesebb mint mint 9 hónapra lenne elegendő egy átlagos megtakarítás.

„Az mindenképpen örvendetes, hogy az elmúlt években a portfólió méretének bővülésével párhuzamosan az egy tagra jutó vagyon is folyamatosan emelkedett az önkéntes nyugdíjpénztáraknál: elég csak arra gondolni, hogy négy évvel ezelőtt még 1,5 millió forint környékén járt az átlag” – nyilatkozta az adatok kapcsán Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Ezzel együtt – tette hozzá – a bő kétmilliós érték nem tűnik túlságosan soknak az érdemi nyugdíjcélú tartalékok felhalmozása szempontjából, még akkor sem, ha figyelembe vesszük, hogy az átlagon belül óriásiak a különbségek – jellemzően a már nyugdíjhoz közelebb álló korosztály javára.

A pénztárak is igyekeznek ösztönözni az öngondoskodást

A maguk eszközeivel persze maguk az önkéntes nyugdíjpénztárak is igyekeznek a magasabb összegű, rendszeres megtakarítás irányába terelgetni a tagjaikat. Ennek egyik módja, hogy a fedezeti tartalékba kerülő – tehát ténylegesen a nyugdíjcélú megtakarítást gyarapító – összeg aránya annál magasabb, minél több befizetés érkezik egy adott évben az egyéni nyugdíjszámlára.

A taglétszám és a kezelt vagyon alapján egyaránt vezető OTP Nyugdíjpénztárnál például 240 ezer forintos éves befizetésig a számlára helyezett összeg 94,01 százaléka kerül a fedezeti tartalékba, míg 240 ezer és 750 ezer forint között már 96,51 százalék ez az arány. 750 ezer forint felett pedig a befizetett összeg 99,01 százaléka gyarapítja a tartalékot. Ugyanez az elv érvényesül a többi kasszánál is, legfeljebb mások az összeghatárok és az alkalmazott arányok.

Az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár például 10 ezer forint éves befizetés alatt a beérkező összegnek csak a 90,1 százalékát helyezi a fedezeti tartalékba, viszont 600 ezer forintos éves befizetés felett már 98,4 százalékos arányt alkalmaz.

Nagyot ugrott a tagok befizetéseinek összege, de emelnek a munkáltatók is

Gergely Péter szerint az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások jövőbeni alakulása szempontjából feltétlenül biztató, hogy a tagok által az év első felében fizetett tagdíjak összege 16,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, és megközelítette a 74,4 milliárd forintot.

„A növekedéshez valamennyire hozzájárulhatott az is, hogy az elmúlt egy-két évben a legtöbb pénztár emelt a havi tagdíj minimálisan elvárt összegén – az OTP Nyugdíjpénztár például pont idén januártól módosította 8 ezerről 10 ezer forintra az alsó limitet –, ám a bővülés elsősorban annak lehet köszönhető, hogy egyre nagyobb befizetéseket vállalnak a pénztártagok” – hívta fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

A tagok mellett ugyanakkor a munkáltatók is egyre inkább hozzájárulnak a tagdíjbevételek emelkedéséhez az önkéntes nyugdíjkasszáknál: a jegybank adatai szerint az idei év első felében 23,7 milliárd forintot fizettek be hozzájárulásként, 8,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Kétszámjegyű bővülés a pénztári portfóliónál

A jegybanki adatok szerint szinte minden szempontból eredményes első félévet zártak a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak: az általuk kezelt vagyon több mint 10 százalékkal nőtt egy év alatt, és meghaladta a 2 314 milliárd forintot – ami új rekord. A vagyon reálértéken is jelentős gyarapodása mellett a taglétszám is emelkedni tudott 2024 júniusához képest: igaz, itt néhány ezer fős növekményre kell gondolni.

„Az önkéntes nyugdíjkasszák kezelt vagyonának a legnagyobb – most éppen 51,3 százalékos – szeletét a kötvények, és azokon belül is a magyar állampapírok adják, ám lassan, de folyamatosan emelkedik a részvények és a befektetési jegyek súlya is a portfólióban: előbbiek súlya 11,3, utóbbiaké 33,4 százalékot ért el június végén” – hívta fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.


Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás: